A Jog, 1898 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1898 / 24. szám - A kőszénbányászat jogi szabályozásának reformja [7. r.]

JOGESETEK TÁRA FELSŐBIRÓSÁGI HATÁROZATOK ÉS DÖNTVÉNYEK Melléklet a «Jog» 24. számához. Budapest, 1898. június hó 12 Köztörvényi ügyekben. A kolozsvári királyi ítélőtábla 9. sz. polgári döntvénye. «Az elsöbiróságnak azon végzése ellen, melylyel a zárlat az 1881: LX. t.-c. 237. §. a) pontja alapján és a 239. §. szerint, az ellenfél meghallgatása nélkül előlegesen elrendeltetett és a felek meghallgatására egyidejűleg határnap is kitüzetett, van-e külön felfolyamodásnak helye ?> (Vonatkozással az 1,5801898 polg. sz. ügyre és a pozsonyi kir. Ítélőtáblának a határozattárba felvett 11. számú polg. határozatára). Határozat: Az elsöbiróságnak azon végzése ellen, melylyel a zárlat, az 1881: LX. t.-c. 237. §. a» pontja alapján és a 239. §. szerint, az ellenfél meghallgatása nélkül előlegesen rendeltetett el és a felek meghallgatására egyidejűleg határnap is kitüzetett, külön felfolyamodásnak helye van. Indokok: Az 1881: LX. t.-c. 34. §-ában irt általános rendelkezés szerint a végrehajtási eljárás során hozott bírósági végzések ellen, a mennyiben a törvény ki nem zárja, felfolyamodásnak van helye, a melyre nézve, a mennyiben a végrehajtási törvény különös intézkedést nem tartalmaz,az általános rendelkezések alkalmazandók. Ezen általános rendelkezésnél fogva a fél csak abban az esetben nem élhet az elsőbiróság végzése ellen felfolyamodással, a midőn ezt a törvény kifejezetten kizárja. Az 1881: LX. t.-c. 24-3. §-ának intézkedése szerint azonban «a zárlatot elrendelő végzés ellen az a fél, ki ellen a zárlat elrendeltetett, felíolyamodással élhet: a) ha a zárlat a 237. §. ellenére rendeltetett el; b> ha a per tárgya, illetőleg a jelzálogos hitelező követelése a zárlat elrendelése előtt teljesen biztosítva volt.» Eme törvényszakaszban nincs külömbség téve arra nézve, ha vájjon a zárlat előlegesen, vagyis a zárlatot szenvedő utólagos meghallgatásának fentartásával, avagy pedig feltétlenül rendeltetett-e el; sőt e helyen általánosságban «z á r 1 a t o t elrendelő végzés> említtetik, s az 1881: LX. t.-c-nek egyetlen egy intézkedése sem zárja ki a felfolyamodást az esetre, ha a zárlat az 1881: LX. t.-c. 237. §. ai pontja alapján és a 239. §. szerint az ellenfél meghallgatása nélkül előlegesen rendeltetett el, de a felek meghallgatására egyidejűleg határnap is kitüzetett. Ebből kitűnően ebben az esetben arra nézve, hogy a zárlatot szenvedő felfolyamodással ne élhetne, magából a végrehajtási törvényből következtetést vonni nem lehet, már pedig ha a törvényhozó a felfolyamodást ez esetre korlátolni kivánta volna, annak — a törvény fennebb emiitett általános rendelkezésével szemben — határozott kifejezést adott volna. A zárlatnak a fenti módon való elrendelése mellett is a zárlatot szenvedő lényeges vagyonjogi hátránynak van kitéve, hitele megrendittetik, esetleg megsemmisittetik. Az elsőbiróság midőn ezt a végzését meghozza, már elbírálja azt, hogy az 1881: LX. t.-c. 237. §-ában irt előfeltételek fenforognak-e; határoz a felett, hogy a biztosítandó követelés tárgyát a zárlat elrendelésére alkalmas dolog vagy jog képezi-e; továbbá, hogy a zárlatot kérőnek a birtokos elleni igénye az előirt okirattal igazolva van-e; végül pedig, hogy forog-e fenn veszély, mely feltétlenül követeli, hogy a zárlat az ellenfél meghallgatása előtt is elrendeltessék s foganatba vétessék. Mindezekből kitűnően az elsőbiróság határoz a zárlat alapja felett, s az a fél, ki ellen a zárlat elrendeltetett, felfolyamodással élhet a fenti törvényhely szerint, ha a zárlat a 237. §. ellenére rendeltetett el. Ez esetben a felfolyamodás az 1881: LX. t.-c. 243. §-ának ai pontja alapján a zárlat szenvedőt feltétlenül megilletvén, nem fosztható meg ettől a jogától abból az indokból, hogy maga az elsőbiróság a felek meghallgatása után önmaga feloldhatja az elrendelt zárlatot, s a fentartása felett is uj határozatot kell hoznia, és ez utóbbi végzés ellen zárlatszenvedő felfolyamodással élhet. Az 1881: LX. t.-c. 237. §-ának a) pontja alapján a zárlat rendszerint az ellenfél meghallgatása után rendelhető el, ettől csak akkor van eltérésnek helye, ha a késedelem veszélylyel járna, s a zárlatot kérő a foganatosítás alkalmával megszerzi az id. t.-c. 241. §-ában irt jogokat, melyek a zár alá vett dolgot vagy jogot majdnem egészen kiragadják a zárlatot szenvedő rendelkezése alól; teljesen indokolatlan lenne az, hogy abban az esetben, a midőn az elsőbiróság az 1881: LX. t.-c. 237. §. a) pontja ellenére rendelte el előlegesen a zárlatot, a szenvedőt arra kényszeríteni, hogy várja be a meghallgatást s azt, hogy a biróság másodszor is határozzon s csak ez ellen éljen felfolyamodással, mig ha a zárlatot előlegesen elrendelő végzést támadja meg felfolyamodással, sokkal gyorsabban orvosolható az őt ért jogsérelem. Jelen esetben az 1874: XXXV. t.-c. 113. §-ának analógiája nem alkalmazható, mert eltekintve attól, hogy eme különös törvény kiterjesztő módon nem magyarázható, analógia jurisnak csak akkor van helye, ha valamely esetre a törvény nem intézkedik; már pedig, mint az előrebocsátottakból kitűnik, az 1881. LX. t.-c. 34. §-a kimondja, hogy a végrehajtási eljárás során hozott bírósági végzések ellen felfolyamodásnak van helye, a mennyiben a törvény ki nem zárja s mint már érintetett, az 1881: LX. t.-c. 243. §. a) pontja a felfolyamodást jelen esetre kifejezetten megengedi, mig ezzel szemben az 1874: XXXV. t.-c, 113. §-a a felfolyamodást kifejezetten kizárja s kimondja, hogy a végzés ellen kifogásoknak, tehát egészen másnemű jogorvoslatnak van helye. Mindezek alapján a fenti elvet kimondani kellett. Kelt Kolozsvárit, a kir. Ítélőtáblának 1898. évi május hó 22-én tartott ülésében. Hitelesíttetett a kir. ítélőtáblának 1898. évi május hó 27-én tartott ülésében. Fekete Gábor s. k., Dr. Endes Miklós s. k., elnök. teljes ülési jegyző. A bontó ok kérdése hivatalból való megvizsgálás tárgyát képezi. A házassági válóperekben a beismerés egymagában itélet alapjául szolgáló bizonyítékul el nem fogadható, hallgatag beismerés pedig egyáltalán bizonyítéknak nem vehető. Ha a per adataiból kitűnik, hogy a nő idegen férfivel benső viszonyt folytat, de a házasságtörés nem bizonyítható, a házasság a 80. §. a) pontja alapján felbontható. A szombathelyi kir. törvényszék. A kir. törvényszék felperes keresetének s alperes viszonkeresetének helyet adva, felperest az 1894: XXXI. t.-c. 76. S-a alapján, alperest a 78. §. alapján vétkesnek nyilvánítja s a P. Emil és neje D. Vilma közt 1888. január 21-én a r. kath. egyház szertartásai szerint megkötött házasságot mindkét fél hibájából felbontja, felperesnőt báró D. M.-ral való házasságkötéstől eltiltja, a peres felek házasságából 1893. június 14-én született Antónia nevű leánygyermeket alperes atya gondviselésére bizza. Indokok. Felperes nőnek az alperessel kötött házassága felbontására irányuló kereseti azon állítása, hogy férje őt 1896. december 6-án este revolverrel szándékosan meglőtte, alperes beismerése, ugy a hit alatt kihallgatott B. Andor tanúnak vallomása s azon körülménynek, hogy a bűncselekmény miatt illetékes hatósága előtt önként jelentkezett s vizsgálati fogságba helyeztetett, köztudomású volta által minden kétséget kizárólag beigazolást nyert. Miután pedig az 1894: XXXI. t.-c. 78. §-a értelmében az a házasfél, kinek házastársa élete ellen tört, a házasság felbontását kérheti, miután az alperes által elkövetett cselekmény a neje élete ellen való törésnek tényét kifejezetten megállapitja, felperes kereseti kérelmének helyet adni s az alperessel kötött házasságát felbontani kellett. De felbontandó volt a házasság alperesi viszonkereset alapján is azért, mert felperesnőnek hallgatólagos beismerést s báró D. M. tanúnak azon kijelentése által, miszerint a hit alatti tanúvallomást arra nézve, vájjon követett-e el felperesnővel házasságtörést, megtagadta, a kir. trvszék a felperesnő által elkövetett házasságtörést beigazoltnak látja annál inkább, mert alperesnek a felperesnő által hallgatag elismert az az állítása, miszerint neje bántalmazását annak viselkedéséből eredő erős felindulásból eszközölte, az elkövetett bűnös cselekménnyel okozati összefüggésben áll. Mindezekből kifolyólag a katonai büntető iratoknak alperes által kérelmezett beszerzését, eltekintve attól, hogy az azok közt fekvő tanúvallomások az 1868: LIV. t.-c. 209. §-a értelmében jelen per elbírálásánál figyelembe vehetők ugy sem volnának, mellőzni, a peres felek közt kötött házasságot felbontani, az 1894: XXXI. t.-c. 85. §-a alapján mindkét házastársat vétkesnek nyilvánítani kellett. Alperes házasságból született leánygyermek gondviselését magára vállalván és abban felperesnő is beleegyezvén, a gyermek elhelyezése és tartása iránt ily értelemben volt határozat hozandó azért is, mert az 1894: XXXI. t.-c. 97. §-a értelmében a gyermek érdekei tekintetében a netán megváltozandó körülmények következtében a gyámhatóságnak a birói határozattól eltér'őleg intézkedni joga van. (11,603/97.) A győri kir. ítélőtábla az első bíróságnak a házasságot felbontó és a kiskorú eltartásáról intézkedő hivatalból megvizsgált ítéletét helybenhagyja azzal, hogy ha alperes a gyermek eltartá-