A Jog, 1898 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1898 / 24. szám - A jogos védelem és a végszükség joga. Adalék a magyar btkv. 79. és 80-ik §-ához

A J A jogos védelem és a végszükség joga (Adalék a magyar btkv. 79. és 80-ik §-ához.) Irta: EISERTH ISTVÁN lőcsei kir. ügyész. Általános jogszabály, hogy másnak jogkörébe sértőleg nyúlni tilos. A ki ez ellen vét, törvényileg felelősségre vonandó. Van azonban kivétel ezen, az államban általános érvényességgel felruházott jogszabály vétője ellen, sőt a törvényhozás büntelenségét biztositólag számba is veszi. A szükség törvényt ront, mondja a közmondás s valóban a szükség befolyása a büntelenségnek két általános elvi okában van elismerve, s a törvény egyaránt megkülönbözteti egymástól a jogos védelmet (jus inculpatae tutelae) és a végszükség jogát (jus extremae necessitatis.) A jogos védelem és a végszükség állapota sok tekintetben hasonlitanak egymáshoz. Különös két állapot ez s anyagi különbözőségük a bennök elkövetett cselekmények megítélésére sok esetben különböző hatással gyakorol befolyást s ezért ezen két állapotot kell, hogy lehetőleg élesen válaszszuk el egymástól. A magyar büntetőtörvénykönyvnek két szakasza, úgymint : a 79. és 80 ik öleli fel e kényes kérdést. Lássuk előbb az elsőt. A jogos védelmet illetőleg nyugodtan megállapodhatunk büntetőtörvénykönyvünk 79 §-ában felállított azon tételnél, mely szerint az azon védelem, a mely szükséges arra, hogy valamely jogtalan támadást magunktól vagy mástól elháríthassunk. Oly jog ez tehát, melynél fogva az egyénnek saját vagy embertársa jogi javait a jogtalanság ellen önsegitséggel megoltalmaznia szabad. Jogos védelem az. mondja a törvény, mely akár a megtámadottnak, akár másnak személye vagy vagyona ellen intézett vagy azt tenyegető jogtalan és közvetlen megtámadásnak elhárítására szükséges. Erő erőszak ellen! Erőszak ellen jogosan használható az erő; használata azonban csak addig jogos, a meddig az erőszak ellen alkalmaztatik. vagyis megszűnik tulajdonképeni erő lenni és erőszakká fajul, mihelyt nem áll vele szemközt az erőszak s nem teszi szükségessé és a szükség által jogossá további kifejtését, alkalmazását vagy fokozását (M. IX Ezzel a mondattal a jogos védelem lehető tüzetességgel van körülírva. Kétséget nem szenved, hogy a polgárok személyének és vagyonának az erőszakos megtámadtatások elleni oltalmazása, az állam s az egész társadalom jogát és kötelességét képezi ; de a midőn az állam oltalma távol maradt s a veszélyben forgó egyén ennél fogva saját erejére és segítségére van utalva : a kényszernek kivételes joga lép az általános jog helyébe s az ezen helyzetben véghez vitt tettek a kényszer szempontjából birálandók meg. Kényszerhelyzetnek kell léteznie tehát, oly helyzetnek, melyben a létező vagy közvetlenül bekövetkező veszély az állam, illetve hatóságaink intézkedései, közbelépése által a veszély pillanatában el nem hárítható. Ha kötelességévé tennők az ártatlannak, miszerint hagyja megölni magát, rendzavarást parancsolnánk, s homlokegyenest ellentétbe kerülnénk a természet törvényével, mely az emberi büntető jog egyetlen alapja ; s habár rendzavarást képez más ártatlan megölése írni péld okáért akkor történik, midőn a támadó, kit megöltek, őrült volt), a rendzavarás egyenlősége még is mindenkor megszünteti a büntetés jogát, mert megszünteti okát. Midőn életemet vagy más életét, jogellenes, komoly, máskép ki nem kerülhető, személyt fenyegető baj ellenében védelmeztem, jogomat, igaz és szent jogomat gyakoroltam, helyesen mondva igaz és szent kötelességemet teljesitettem, mert ily kötelességem személyem megvédelmezése. (Carrara: B. I. P. I. 292. és 294. §.) Carrara tehát nem azt mondja : jogosan öltem, mert megtámadom megérdemelte a halált, hanem azt: jogosan öltem, mert jogom volt megmenteni magamat az engem jogtalanul fenyegető s máskép elhárithatlan halál közvetlen veszedelméből. Jogos védelem esetében két egyén áll szemközt egymással, az egyik a ki jogtalanul támad s a másik, a ki ezen jogtalan támadás ellen védekezik. A kifejtettekhez képest a jogos védelem föltételei 1. A jogeflenes vagyis erö szakostámadás; 2. a veszély közvetlensége illetve közelsége, továbbá: 3. hogy az erőszakos támadás valakinek személye vagy vagyona e 11 e n i r á n y o z t a s s ék,'és végre : 4. Hogy a védelem csak akkor alkalmaztassák, ha az a támadásnak elhárítására szükséges. A jogos védelem határainak félelemből, ijedtségből vagy megzavarodásból származott tulhágása nem büntettetik. (Btkv. 79. §-ának utolsó bekezdése.) Ezen kivétel, melyet a törvény ezzel megállapít, egyszersmind eltérést képez azon elvtől is, hogy büntetőtörvénykönyvünk szempontjából az erős indulat semmi körülmények között sem tekinthető beszámítást kizáró oknak, mert itt a jogos védelem korlátainak túllépése éppen azon indokból zárja ki a beszámítást, mivel a támadás izgalomba hozta az indulatot s az indulatok e zajosabb hullámzása alatt gyakran nem lehet megtartani a tiszta belátás azon mértékét, mely szükséges volna, hogy az ember az adott pillanatban rögtön felismerje a határt, a melyen a további védelem megszűnt szükséges lenni. (Illés I. R. 220. 1.) A büntetőtől vénykönyv a lélekállapotok intensivitásának felmérésére scalaszerü mértéket föl nem állithat s igy a bíró belátására bízza, hogy az egyes esetek összes körülményeit latolva, lehetőleg igazságosan oldja meg a gordiusi csomót. Térjünk most át a végszükség jogára s lássuk, hogy büntető törvénykönyvünknek ezt felölelő 80. §-a miként szól : Nembüntetteti kac se lekmén y, ha az a tett es vagyhozzátartozóiéletének véletlenül származott, más módon el nem hárítható, közvetlen veszélyből való megmentése végett, végszükségben követtetett el. Itt mindenekelőtt azt a kérdést teszszük fel : ha gyilkosság és öngyilkosság között választanunk kell, mit válaszszunk ? Ha ebből az alternatívából kiindulunk, erkölcsiség szempontjából a kisebb rosszat, az utóbbit kellene választanunk ; ezt parancsolja legalább a tiszta erkölcs. Az ember azonban önző s végszükség esetében inkább a más életét áldozza fel mintsem a magáét. A végszükség állapotát tekintve, azt két szempontból kell taglalnunk, úgymint objectiv és negatív szempontból. Az utóbbinál két kötelesség között kell választanunk: az önfentartás és a más élete kímélésére vonatkozó kötelesség között ; holott az objectiv collisiónál a legsúlyosabb esetben két emberi élet, mely egyébként a törvény részéről egyenlő jogvédelemre jogosult, oly helyzetbe jut, hogy a kettő közül az egyiknek vesznie kell. Nyilván való ezek szerint, hogy az objectiv és subjectiv collisio folytán nem csak az egyén, de az állam is kényes helyzetbe jut. Az állam ugyanis rendszerint minden jogot egyformán köteles védeni s nem volna szabad az egyik jogot a másik jog rovására előnyben részesíteni, mindazon által végszükség esetében bele kell nyugodnia az államnak abba, hogy az egyik jog a másik rovására meneküljön, mert ilyetén a jog eszméje az emberiség anyagi, szellemi és erkölcsi javainak épségben tartása inkább valósul meg. Ha a végszükség állapotában mindkét ember kölcsönösen kiméli a másik életét, a kímélés folytán mindkettő elvész, mert a végszükség állapotát a helyzet azon kényszerűsége jellemzi, hogy a két személy közül az egyik épp az által menekül meg, hogy a másikat feláldozza s igy ilyen esetben a törvény előtt egyenlő értékű két élet közül csak az egyik esvén áldozatul, ez az államra nézve sokkal kisebb veszteséggel járó megoldás, mintha a végszükségbeli tettest büntetné. Ha most összehasonlítjuk a jogos védelmet a végszükség jogával, azt látjuk, hogy amannál jogtalanság áll szemközt a magát védelmezővel; a végszükség esetében pedig éppen ellenkezőleg másnak jogával találja magát szemközt s jognak megtámadása által menti meg magát a veszélyezett. Véleményünk szerint a jogos védelem és végszükség közti különbség vázlata az, hogy a jogos védelem küzdés a jogtalan támadóval, a végszükségben szenvedő pedig nem áll jogtalan támadással szemben. Az olasz tudósok, a kik mindkét állapotot a kényszer fogalma alá helyezik, rövid megkülönböztetésül a végszükségbéli cselekményt actiónak, a jogos védelmet pedig reactiónak nevezik azért, mert a jogos védelmet gyakorló ember reagál a jogtalan támadás ellen, a végszükségben levő pedig ily ellenhatást nem alkalmaz. Közös azonban mindkettőjükkel a s'.ükség, vagyis az. hogy az állam oltalma távol maradt s a veszélyben forgó egyén ennélfogva saját erejére és segítségére van utalva. A határok és fogalmak elmosódását részben ezen közös vonás okozta, a mennyiben némelyek (mint például G e y e r «Die