A Jog, 1898 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1898 / 23. szám - A köszénbányászat jogi szabályozásának reformja [6. r.]

A J A közszerzemény fójellegzője abban nyilvánul, hegy a törvényes házasságban és tényleges életközösségben élő házastársak közös tevékenysége eredményezte a közös&vagyont ; azért van ezen jogintézmény csak azon néposztálynál hatályban, a melynél a házasfelek mindegyike egyformán szerez s egyik sem főszerző a másik fölött. A közszerzeményt tehát nem a házasság constitualja, mert hisz nem minden törvényes házasságban élő feleknél létezik a közszerzeményi jog, hanem valóságos létet annak a tényleges közreműködés, maga a szerzés ténye ad, a mi feltétlenül megköveteli az állandó életközösséget, a tényleges együttélést. A közös szerzés, a szerzemény közössége nem a házasság tartamával van szoros összefüggésben, hanem a tényleges együtí élés tartamával; mert a házasság addig tart. mig az a halál ténye vagy birói Ítélet által felbontatott (érvénytelenittetett); ellenben az életközösség csak addig, mig a házasfelek együttélnek; a két fogalom tehát nem ugyanazonos : a házasság tartama sokkal tágabb fogalom, mint a tényleges együttélés fogalma. A súlypont ezek szerint a tényleges együttélésben van ; azon pillanattól kezdve, a midőn a házasfelek széjjelmentek, köztük többé szerzeményi közösség nincs ; az addigi közszerzemény pedig egy határozott, állandó ténylegesülést nyert, melyen többé változás nem történik. Mindezekből okszerűen következik, hogy a különválás pillanatában sem jogi, sem erkölcsi motívumok többé fenn nem forognak arra nézve, hogy a házasfelektől a közszerzemény megosztása megtagadtassék. A célszerűség követelte ezen elvi álláspontot nem gyengíti azon körülmény, hogy a házasfelek utóbb talán ismét összekerülnek és a tényleges együttélést folytatják; mert ez által a már megosztott közszerzemény ismét közössé lesz, annak kezelése ismét a férjre száll és a további szerzeményi közösség és közös szerzés újra feléled. Ezekből folyólag: sokkal célszerűbbnek és a gyakorlati élet követelményeinek megfelelőbbnek, de a nemzet általános jogérzetével megegyezőbbnek is tartanám, ha a curiai döntvény rendelkező részében a «házasság tartama» helyett a «tényleges együttélés tartama» kifejezés állana, a mely nagyon sokat enyhítene a curiai döntvény merevségén. Vegyük csak azt fontolóra, hogy a házassági jog (1894. évi XXXI. t.-c.) életbelépte (1895) előtt a katholikusoknál a házasság felbonthatatlan volt ; vagy hogy most is számtalan esetben a széjjel ment házastársak több okból a házassági kötelék felbontását nem kérik: ilyen és számos más esetekben a birtokon kivül lévő házastárs (rendszerint a nő) igazságtalanul van a curiai döntvénynyel úgyszólván mindenkorra keserves közszerzeményi jogának érvényesítésétől eltiltva. Mindezek alapján szerény nézetem szerint a közszerzemény megosztása megengedhető volna a következő esetekben . a) a házastársak szerződési megállapodása folytán; b) a tulajdonjog telekkönyvi kitüntetése által; c) az életközösség megszűntével ; d I a házassági kötelék megszűntével. A mi pedig a közszerzemény biztosítását illeti, e tekintetben szintén a gyakorlati célszerűség elvét tartanám szem előtt. A házastársak mindegyike egyformán és egyenlően közszerző ; mint ilyenek, kétségbevonhatatlanul tulajdonosai is a közösen szerzett vagyonnak ; mindegyik tulajdonos követelheti, hogy a tulajdonát képező vagyont más el ne pusztítsa, el ne idegenitse stb. A házastárstól tehát nem tagadható meg a jog, hogy a midőn alaposan tarthat attól, hogy a másik házastárs a közös szerzeményt veszélyezteti, annak biztosítását, a megosztási eseteken kivül, is követelhesse. Hogy azon esetekben, a melyekben a közszerzemény megosztásának helye van, annak biztosítása követelhető, azon alapelven nyugszik, hogy a több jogosítványban (megosztás) a kevesebb (biztosítás) benfoglaltatik, A felsoroltakból kitünőleg szerény véleményem szerint a curiai döntvényben foglalt és a házassági kötelék fennállása tartamára kiterjedő egyetlen és leghosszabb perióduson kivül a közszerzemény megállapítása, biztosítása és megosztása szempontjából több időszak megkülönböztetését nem tartanám kizártnak ; mert tévesnek tartom azon kiindulási alapot, hogy csak a házassági kötelék megszűntével volna megállapítható azon tény, hogy van-e közszerzemény vagy nem? Szerény nézetem szerint a közszerzemény egy bizonyos időtartamra kiterjedő vagyonmérleg természetével bir, már pedig ezen időtartam tetszés szerinti lehet, de minimalis tartamának legalább annyinak kell lennie, hogy a közszerzemény léte bebizonyuljon, ellenben maximalis tartama a házassági kötelék tartamával egyenlő. Végül még csak azt óhajtom megemlíteni, hogy miként «A Jog» f. é. 15. számának 118. lapján olvassuk — a magyar általános polgári törvénykönyv szerkesztőbizottsága f. é. ápril. 1-én tartván heti ülését, Erdély Sándor elnöklő minister a teljes ülés eddigi tanácskozása alapján megállapította azt az irányt, a mely a teljes ülés által utóbb letárgyalt kérdésekben a szerkesztés további folyamán irányadóul szolgál. E szerint: a közszerzemény intézménye fentartatván, társadalmi és gazdasági osztályokra való tekintet nélkül törvényből folyó rendszerként általánosítandó, mely azonban szerződésileg kizárható; a közszerzemény kiadására köteles házastárs igénybeveheti a halál utánra való halasztás kedvezményeit. Mivel ekként alapos reményünk van arra, hogy a közszerzemény jogintézménye az általános polgári törvénykönyvbe át fog menni : igen óhajtandó volna annak biztosítása és megosztására nézve positive intézkedni, hogy minden kétely és bizonytalanság a priori kizárassék. (Vége.) A köszénbányászat jogi szabályozásának reformja.*) Irta: WAHLNER ALADÁR, m. kir. bányakapitány. Azon nézetben vagyok, hogy ezen kényszerű megváltási eljárás, mely a kisajátitással analóg, az általános jogrend keretébe is inkább beillik, mint az 1862. évi szeptember hó 3-án 13,622 sz. a. kelt udvari rendelet 4. szakaszának fennebb már érintett azon rendelkezése, mely szerint oly földrészletekre nézve, melyek mindegyike különvéve kisebb, hogysem a bányatörvény 42 és 46 §§-ai értelmében törvényes vájnamértéket befedhessen, az országbirói értekezlet határozmányai VII része 1-ső fejezetében és pedig annak 1 §-a e) pontja alatt emiitett földbirtokosi beleegyezés megadottnak tekintendő, mihelyt az illető város vagy községek törvényes elöljáróságai által Írásban nyilváníttatott, és pedig különösen azért, mert — h°gy Lányi Bertalan szavait idézzem — ez a rendelkezés a tulajdoni jog tartalmához tartozó egyik lényeges jogosítvány gyakorlását oly közegre ruházza, a melynek hatáskörébe az egyesek magánjogi érdekeinek képviselete megnyugvással nem utalható**); a minek kigészitéseül megjegyezhető még, hogy oly esetben, midőn a földbirtokosi belegyezést pótló hatósági nyilatkozatért több vállalkozó folyamodik, ezen közegek elhatározása arra nézve sem nyújt garanciát, hogy az a bányamüveléshez fűződő közgazdasági érdekeket is kellőleg méltányolja. A további részletekre nézve, különösen hogy a köszénbányamüvelési jognak a földtulajdontól való s magánjogi szerződésen alapuló, de már a bányajogrendet is érintő különválasztása esetében miként s mely irányban történjék és meddig menjen az államhatalmi beavatkozás, jelesül hogy az illető vállalkozó a szerződés keretébe vont terület bányászati felkutatására, az ásványszén-telepek feltárására és a termelő bányamüvelés megindítására miként és mennyiben szorittassék : ezen kérdés részletes fejtegetésébe, mely máskülönben is a bányajogí kodifikatio több fontos problémájával.kiváltképen pedig a kizárólagos kutatási jog tartalma és terjedelmével, a bányatulajdon territoriális kiterjedésének kérdésével, a zártkutatmányok és bányamüvek folytonos üzemben tartására vonatkozó kötelezettség méltányos és a közgazdasági követelményekhez mért jogi szabályozásával stb. áll tárgyi összefüggésben, most nem bocsátkozhatom, csak annyit jegyzek meg, hogy viszonyaink jogi szabályozása a dolog természeténél és ezen bányászati ág sajátszerűségeinél fogva a többi bányászati ágakétól több tekintetben lényegesen elütő módon lesz eszközlendő. Az államhatalmi beavatkozásnak a célja, mint emiitettem nem lehet más, mint lehető megakadályozása annak, hogy a szénterületek a minden bányaművelési szándék nélkül pusztán nyerészkedésből eszközölt foglalások által a komoly bányavállalkozás elől el ne zárassanak, s e térről minden szédelgés lehetőleg kiszorittassék. Meg kell azonban jegyeznem, hogy olyaén hegyzárlatok, mint a minők a mai elfajult zártkutatmányi rendszer mellett előfordulnak, a földbirtokos kőszénbányamüvelési joga mellett ezen államhatalmi beavatkozás nélkül is alig fordulhatnak elő, mert hiszen a földbirtokosok általán nem fix pénzösszegért, hanem a tényleges széntermelés után fizetendő tehát már csak az effectiv termelő bányaüzem stádiumában esedékes elleszolgáltatás fejében ruházzák át másra a kőszénkiaknázási jogot ; tehát el sem képzelhető, hogy a földbirtokos a feltárás és bányanyitásnak «ad graecas calendas* való *) Előző cikkek a 16., 17., 18., 20. és 21. számban. **) Lányi B. id. mű 91 lap.