A Jog, 1898 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1898 / 19. szám - Ügyvédek helyzete Magyarországon

A JOG 75 seket a biztosítottakhoz nem intézte, hanem ellenkezőleg azt vallotta, hogy őket azokra megkérdezte, és miután ellenvetést nem tettek, feleleteiket bejegyezte. Egyéb bizonyítékot pedig felperes e részben nemcsak hogy fel nem hozott, de sőt a per során az ajánlatok tételét megelőző betegség és gyógykezeltetés tényét határozottan tagadván, e védekezésből okszerülcg az folyik, hogy az ajánlatok szóban levő j kérdéseire vonatkozó feleletek az ő és neje kívánságának megfelelően vétettek fel, és pedig a már fentebb kifejtettek értei- I mében, a valóságtól eltérőleg. Minthogy pedig az a személy, kit az ajánlatot tevők az ajánlat kitöltésével megbiznak. legyen az akár a biztotsitó ügynöke, akár bizalmi orvosa, ebbeli eljárásában nem a biztosító félnek, hanem a biztosítottaknak meghatalmazottja; s minthogy ebből kifolyólag a biztosítottaknak áll kötelességükben gondoskodni arról, hogy az általuk aláirt s a szerződés alapját képező ajánlatba annak minden egyes kérdésére a valóságnak megfelelő adatok vétessenek fel; s minthogy a íenforgó esetben ez nem így történt, hanem épen ellenkezőleg az ajánlatokba a valósággal ellentétes adatok vétettek fel, és ez által a biztosítottak a kereskedelmi törvény 474. §-ával előirt közlési kötelességüket megszegték: annálfogva az elsöbiróság Ítéletének megváltoztatása mellett felperest keresetével elutasítani kellett. A m. kir. Curiai itelet: A másodbiróság ítélete helybenhagyatik. Indokok: Az a körülmény, hogy a biztosítási ajánlatnak kiegészítő alkatrészét képező 3., 4., 8. és 9. •/• a. okiratokat a biztosító-társaságnak az ügynökkel egy tekintet alá eső orvosa a biztosított megbízásából töltötte ki, nem zárja ki ugyan annak bizonyítását, hogy az azokban feltüntetett kérdések a biztosítotthoz nem intéztettek, avagv, hogy az azokra adott feleletek nem a valóságnak hiven leitek felvéve; a biztosított, illetve a kedvezményezett azonban a biztosított által aláirt ezen okiratokban foglalt adatok valóságáért a kereskedelmi törvény 475. §-a szempontjából mindaddig felelős, mig azt nem bizonyítja, hogy ezen okiratok tartalma nem tükrözi hiven vissza a biztosítotthoz intézett kérdéseket és az azokra adott feleleteket. Minthogy pedig a fent érintett — a biztosítottak által aláirt — okiratok tartalma a sommás eljárási törvény 77. §-a rendelkezése értelmében felperes és neje ellen bizonyítékul szolgál arra nézve, hogy az abban foglalt kérdések a biztosítottakhoz intéztettek, és hogy ők azokra az abban foglalt feleleteket megadták; minthogy továbbá a másodbiróság Ítéletének ide vonatkozó indokolása alapján helyesen állapitható meg az, hogy felperes nem bizonyította azt. hogy a 3., 4., 8. és 9. ;•/. a. okiratok nem a valóságnak hiven lettek alperes biztosító-társaság orvosa által kitöltve; és minthogy a másodbiróság Ítéletében e tekintetben felhozott és itt is elfogadott indokai alapján megállapította, hogy a biztosított a biztosítási ajánlat megtétele előtt nagymérvű gyomorhurutban és tüdőhurutban szenVedett és e miatt orvosi kezelés alatt is állott; s minthogy e szerint a fenti kérdőívek 1., 2. és 5. kérdéseire adott feleletek a valósággal ellenkeznek; a másodbiróság helyesen jelentette ki a kereset alapjául szolgáló biztosítási szerződéseket a kereskedelmi törvény 475. §-a értelmében érvénvteleneknek és ennek következményeként helyesen utasította el felperest keresetével. (1898 márc. 16-án 141. sz.) Habár a kereskedelmi törvény 320. §-ának utolsó bekezdésében <illetékes törvényszék»-röl van szó és habár a kereskedelmi eljárást szabályozó I. Ü. M. rendelet 10. §-ában a járásbíróságok hatáskörébe utalt perenkivüli ügyek között a fentebb idézett törvényszakasz kifejezetten említve nincsen, mégis, tekintve hogy a kereskedelmi törvény 2. §-a szerint a törvényben emiitett törvényszékek alatt a kereskedelmi ügyek elintézésére hivatott bíróságok értendők, a kereskedelmi eljárást szabályozó rendelet io-ik §-a a törvény 347. stb. §-aiban felsoroltakhoz hasonló ügyekben, a milyen a 320. §-ban említett perenkivüli ügy is, az eljárás tárgyát képező ingók hollétéhez képest a kir. járásbíróságokat mondja ki illetékesnek. ÍM. kir.Curia 1898 márc. 1.65. sz.) Bűnügyekben. Megállapittatván, hogy azon összeg, melyet vádlott panaszos nejétől kicsalt, panaszos tulajdona volt és közös háztartásra volt szánva, és hogy ennek a háztartásból elvonása által, a mi egyenesen vádlott bűnös műveletének az eredménye, nem annyira a tévedésbe ejtett panaszos neje, mint maga a feljelentő, a család feje lett megkárosítva, ezek szerint a panaszos károsultnak és igy a magánvád előterjesztésére jogosult félnek tekintendő. Csalás esetében, melynek egyik lényeges ismérve a vagyoni károsítás, a bűnösség akkor is megállapítandó, ha a károsított helyettesitője ejtetett tévedésbe. Zilahi kir. törvényszék. (1897. évi március 16-án 658. sz. a.) Csalás vétségével vádolt ifj. G. József elleni bűnügyben következőleg itélt: Ifj- G. József vádlott az 1896. évi október 21-én dr. M. Ödön városi főorvos kárára elkövetett s a btkv. 379. §-ába ütköző s a btkv. 380. §-a szerint minősülő csalás vétségében bűnösnek mondatik ki és ezért a btkv. 383. és 388 §-ai alapján a btkv. 91. §-ának alkalmazása mellett 15 napi fogházra s 5 frt pénzbüntetésre s 1 évi hivatalvesztésre s politikai jogai gyakorlatának felfüggesztésére ítéltetik stb. Indokok: A vizsgálat adatai s a megtartott végtárgyalás rendén azon tényállás derült ki, hogy a mult 1896. évi október 21-én d. u. 2—3 óra között vádlott G. József meglesve azt, hogy dr. M. Ödön káros hazulról eltávozott, ezen alkalmat felhasználva, a káros dr. M. Ödön lakására ment s egy szobában káros nejét megtalálva, ahhoz ezen szavakkal fordult: «Tisztelteti T. ur O Nagyságát, valamit vásárol a piacon, nincs nála elég pénz, kéret szépen 50 irtot s csak addig, mig haza megy, azonnal visszaküldik Káros neje ismerve vádlottat, ki már ezen eset előtt több alkalommal fordult meg lakásukban s attól ilyenkor szőllőt is vett, s tudva azt, hogy vádlott T.-nak szolgája, megbízottja, mert a T. megbízása folytán árulta és adta el vádlott a szőllőt, hogy férje T.-val szokott dolgoztatni, s ennek adósa is, azon hiszemben, hogy vádlottat csakugyan T. küldötte pénzért, s az ott levő sifont kinyitva pénzét elővette, s miután csak 30 frtja (3 drb 10 frtos) volt, mondotta vádlottnak, hogy csak 30 irtom van, ha az elég lesz, szívesen átadom. Mire vádlott azt felelte, hogy elég lesz az a 30 frt és 20 frtot T. Józseftől fognak kérni. Káros neje vádlott fenti kijelentése után annak a 30 frtot (3 drb 10 frtost) átadott, ki is tőle eltávozott. Ugyanezen nap estéjén káros hazamenvén, neje elmondta neki, hogy T. meghatalmazottja által 50 frtot kért kölcsön, de csak 30 frtot tudott adni, s hogy vádlott azt mondotta, miszerint a 20 frtot T. Józseftől fogják kérni. Káros feltűnőnek találván azt, hogy T., kivel ő összeköttetésben volt, s kinek ő tartozott is, nem őtőle, hanem feleségétől kéret pénzt, elment másnap T. Józsefnez, kitől megkérdezvén, hogy tőle kért e kölcsön T. 20 frtot. Az azt felelte, hogy nem, s a midőn T. Józsefnek káros elmondotta, hogy mily módon kért a feleségétől 30 frtot vádlott, T. József azonnal figyelmeztetve mondotta, hogy az a G. gazember, bizonyosan becsapta feleségét. Káros, T. József ezen kijelentése után azonnal elment T.-hoz s megkérdezte attól, hogy az ő megbízásából, s részére kéretett tegnap vádlott által pénzt, mire T. azt felelte, hogy ő nem kért és nem is kéretett pénzt s azonnal összehívta a cselédséget és elvitte káros lakására, azon célból, hogy ismertessék fel azok közül az, aki a pénzt kérte. Midőn T. cselédjeivel, kik között vádlott is jelen volt, károsnál megjelent s káros neje megkérdeztetett, hogy melyik kérte a pénzt, káros neje G. Józsefben felismerte azon személyt, ki tőle a pénzt kérte és elvitte, azonban vádlott tagadta, hogy ő lett volna káros házánál s ő kérte és vitte volna el a pénzt. Káros dr. M. Ödön ezen esetet a csendőrségnek feljelentvén, a csendőrség G. Józsefet letartóztatta, s kérdőre vonván, a tett elkövetését önként beismerte, s hogy a csendőrség teljesen megbizonyosodjék a vádlott állított tényéről, vádlottat a káros lakására vitte és ott felhiván, mutassa meg, melyik ajtón ment be, hol találta káros nejét, hol kérte és mily körülmények közt kapta meg a 30 frtot. Vádlott elől menve az előszobához érve ott megmutatta, hogy ott kopogott az ajtón, kopogtatás után bement a szobába, hol káros nejét egyedül találta, s annak elmondván, hogy T. ur kéret 50 frtot, káros neje a másik szobába ment, ottan a sifonból pénzt vett elő s 30 frtot neki átadott. A csendőrök által megkérdeztetvén, hova tette a pénzt, előbb azt felelte, hogy Sz. Sándor kerítésénél levő odvas fába rejtette, majd midőn a csendőrök által a kijelölt helyen nem találtatott azt állitá, hogy elvesztette, hanem ő kész megfizetni a 30 frtot s a csendőrségnél jelen levő M. Ferencet felkérte, hogy fizesse ki a 30 frtot, ő majd leszolgálja, azonban M. Ferenc azt nem teljesítette. T. cselédjei nagyon restelvén azt, hogy közülök egy tolvaj, mindenik oda irányította tervét, hogy a pénznek nyomára jöhessen. E céljuk azonban nem sikerült mig 1896. évi október 30-án T. azon utasítást és parancsot adta P. Gyulának, hogy az állami kertésztelepen levő félszert takarítsa ki, s midőn P. Gyula a félszert takarította, a sajtó háta mögött eldugva, összegöngyölve egy kabátot talált, mely kabátban a vádlott ifj. G. József kabátját ismerte fel, s azt kutatás alá vette, de annak zsebeiben semmit sem talált, majd másodízben a kabátot összegöngyölvén, észrevette, hogy abban papír zörög, mely zörgés után alaposabban nézve meg a kabátot, annak baloldali gallérja táján egy szakadást vett észre, mely szakadást tüzetesen megvizsgálván, ott egy papírban megtalált 3 drb 10 frtost, melyet T. Józsefnek azonnal átadott. Vádlott a vizsgálat és végtárgyalás rendén tagadásba vette, hogy ő csalta volna ki káros feleségétől a 30 frtot, tagadta, hogy a kabátjában talált 3 drb 10 frtos a káros nejétől kapott 30 frt lenne, s azt állította, hogy ő ezen 30 frtot, mely kabátjában megtaláltatott, munkájával kereste, illetve 10 frtot kölcsön kért T. János, helyesebben Imrétől. Tagadta vádlott, hogy a csendőrök által történt kihallgatása rendén önként ismerte vulna be a bűnös cselekmény elkövetését, hogy káros házánál megmutatta volna, miként ment be a szobába, s hol kérte el a pénzt, s azt állította, hogy a csendőrség előtt azért tett beismerő vallomást, mert a csendőrök mondották neki elő, hogy miként valljon, hogy a csendőrök vezették őt a káros házához, s midőn ő ott is tagadta a cselekményt, a csendőrök kényszeritették vall omastetelre es azok mondották neki, hogy miként követte el cselekményét.