A Jog, 1898 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1898 / 13. szám - Az ország erdélyi részeiben, továbbá a volt Kraszna, Középszolnok, Zaránd megyék és a volt Kövárvidék területén a megszüntetett urbéri dézsmák kárpótlásánál visszatartott összegeknek kiszolgáltatásáról

A JOG 99 fizetett kártérítési összeget visszakövetelni s i g y tényleg nem volt olyan idő, a melyben a b i z t o s i t ó a díjra való igény n é 1 k ü 1 k o c k á z at o t viselt volna. Minthogy tehát a biztosítási díj befizetésének elmulasztása folytán a biztositási szerződés az egész 1895/90. biztosítási évre hatályát vesztette s így erre az időre a biztosító dijat nem követelhet s minthogy olyan lejárt díjkövetelése, a melyet a K. T. 486. 2-ik bekezdése értelmében követelhetne, a biztositónak nincsen: a 7 fit 31 kr. biztositási dijra vonatkozó kereseti kérelem elutasítandó volt Felperes alperestől, aki azért, mert a biztositási szerződést 10 évre kötötte 20°, 0 díjkedvezményt kapott, a K. T. 486. §-a alap;án kártérítés címen ennek a 8 éven át élvezett 20°/0 díjkedvezménynek. 13 fit 20 krnak a megfizetését követelte A K. T. 48(>. íj. 2-ik bekezdése szerint a biztosított, ha a biztositási szerződés megszűntét ő okozta, a biztositónak káitéritéssel tartozik s kártérítés alatt a K. T. 272. §-a értelmében a valóságos káron felül az elmaradt nyereség megtérítése is éttendő ugyan, azonban felperes a 13 frt 20 kr. iránti kereseti kérelmével mégis elutasítandó volt azért, mert. az a 1 í fit 20 kr. nem képez valóságos kárt s elmaradt nyeieségnek nem tekintendő azért, meit nem lehet megállapítani, hogy a biztositási szerződés egyáltalán létre jött volna-e akkor is. ha felperes a 20% díjkedvezményt nem engedte volna. Minthogy tehát az e. b. a fentiek szerint az anyagi jogszabály helytelen alkalmazásával ítélte meg a kereseti követelést: az 1893. XVIII; t.-c. 185. £ a) pontjára alapított felülvizsgálati kérelemnek helyt kellett adni A két iteiet közti ellentét szembeszökő. A budapesti tszék elismeri, hogy a peres felek közt fennállott szerződés a K. T. 485. >r í. pontja értelmében annálfogva, mert a biztosított a kikötött dijat a halasztási határidő alatt megfizetni elmulasztotta, megszűnt. De azt magyarázza ki a törvényből, hogy a biztosító a kockázatot a halasztási határidő alatt tényleg viseli, s ennek az alapján marasztalja a biztositottat a dijakban. Természetes, hogy a budapesti járásbíróságok felebbezési fórumuknak eme felfogása és határozata folytán mindég ugy ítélnek, hogy megváltoztató ítéletük ne legyen, a közönség pedig fizeti a törvénytelen és jogtalan, de bírói ítélettel sanctionált sarcot. A miskolci tszék ítéletében ki van fejtve világosan és érthetőn, hogy miért téves a budapesti tvszék jelzett felfogása és jogi nézete. Ugyanis a budapesti tszék figyelmen kívül hagyta a K. T. 472. £ át. Pedig ez a § egy nagyon kiváltságos §. A civilis törvények sőt a szokásos jog is azt a tételt állítja fel. hogy amennyiben a szerződő felek másként nem állapodnak meg, a köztük létrejött jogviszony az illető törvény szabályai (vagy a gyakorlat) szerint bírálandó el. Ellenben a K. T. 472. >i-a a felek kölcsönös jogaira és kötelességeire nézve elsősorban a K. T. intézkedéseit rendeli irányadónak s csak másodsorban engedi érvényre emelkedni a felek akaratát. A mi azt jelenti más szóval, hogy a biztosítási szerződésbe csak az foglalható be, a mi a K. T.-nyel nem ellenkezik. Miután pedig a K. T. 4^5. §-ának 4. pontja szerint a biztositási szerződés hatályát veszti ha a díj a lejáratkor avagy a halasztásig ki nem fizettetik, nyilvánvaló, hogy akármi ezzel ellenkezőt irjon is a dijkötvénybe a biztosító, az a törvénynyel ellentétes lévén, érvénytelen. A biztosító társaságok tudván azt, hogy a K. T. 485. §. 4. pontja az ő legnagyobb ellenségük, ugy vélték megkerülhetni a törvényt, hogy kötvényeikben a díjfizetési határidőt nem a biztosítási év végére, hanem egy későbbi időre teszik s azon tetszetős argumentummal élnek, hogy ők az alatt a halasztási idő alatt is viselvén a kockázatot, jogosan követelhetik, hogy azt díjtalanul ne viselték légyen s emez, a méltányosságra apelláló érvükkel lépre vittek sok bíróságot, köztük a fentiek szerint a budapestit is. Holott amint az a miskolci tszék indokolásában szintén helyesen van kifejtve, a K. T. 485. §-ának a 4-ik pontja szerint nemcsak a biztosítottra nézve veszti hatályát a szerződés, ha a dij kellő időn belül nem fizettetik, hanem a biztosítóra nézve is és így csak egy csillogó káprázat a biztosító társaságok amaz érvelése, hogy ők a halasztási idő alatt is viselnek kockázatot. Biz Ők semmi néven nevezendő kockázatot nem viselnek, mert .ha a dijat a lejárat, illetve halasztási határidő eltelte előtt meg nem kapják, a 485. §. 4. pontja folytán nem tartoznak fizetni semmit és adott alkalommal bizony nem is fizetnek. De ha kárt nem fizetnek, nem is jogosultak dijat követelni. Pedig hány milliót követelnek ilyen nem első évre járó dijban s mennyit ítélnek meg bíróságaink a budapesti tszék fenti itéiete nyomán. Ami pedig mind a szegény, legnagyobb részben tudatlan ember zsebében maradhatna a helyett, hogy a nagy tőke is ugy nyomasztó súlyát növelje. Különösen mesés visszaélések történnek a biztositási váltókkal. Azokat perlik százával, ezrével. Egy. két. három forintos váltókat. Természetesen a sárosi. meg a beregi szegényparaszt nem mehet a 20 — 30 mérföldre'levő perelési helyre kifogásolni, s aztán sokszorosan fizeti meg nyomorult viskója biztositási diját perköltségben, végrehajtási, sokszor árverési költségben és hallottam már ilyen szegény parasztnál azt a kifakadást : «Bár inkább biztosítás nélkül megégett volna a házam. Akkor legalább megmaradt volna a telkem.» A. nagyobb összegű kötvények és dijváltók adósai szerencsésebbek, meat nzokért érdemes perlekedni és felső bíróságaink a vá'tüíőivény 92. §-a alapján alkalmazzák is a K. T. 485.r§. í pontját követésre méltó következetességgel. /AZ ország erdélyi részeiben, továbbá a volt Kraszna, Középszolnok, Zaránd megyék és a volt Kövárvidék területén a megszüntetett úrbéri dézsmák kárpótlásánál visszatartott összegeknek kiszolgáltatásáról. Irta: dr. ISSEKUTZ GYŐZŐ, ügyvéd, Erzsébetváros. Az erdélyi és a régi parciumbeli birtokosság egy része jelentékeny károsodást szenvedett az 1858. évi szeptember 15-iki császári nyilt parancs azon intézkedései által, hogy először a fiskális arendalis dézsma nem kárpótollatott, másodszor mig az ország egyéb részében egyhatod rész vonatott le, itten egyharmad rész lett ar úrbéri tizedkárpótlás tőkéjéből kezelés cimén leszámítva, harmadszor 1848. július hó 1-étől 1858. szeptember hó 15-éig az úrbéri tizedkárpótlás kamata ki nem fizettetett. Ezen sérelmek orvoslása, a károsodásoknak jóvátétele volt feladata és akarata a magyar törvényhozásnak, midőn az 1895. évi III. t.-c.-et megalkotta. És pedig a törvényhozás nem az időközi birtokváltozások folytán vagyonhoz jutott és a pátens által absolute nem károsodott uj tulajdonosoknak akart ajándékot adni, hanem a megkárosított volt íöldes urakat vagy azok jogutódait kivánta a tőlük jogtalanul elvont összegek ellenében kárpótolni. Kitűnik a törvényhozás ezen akarata a törvény 5. §-ából is, a midőn azon birtokok után, melyeket a rendes úrbéri kárpótlás kiszolgáltatása után a kir. kincstár elárusított, valamint a melyeket a kir. kincstár elzálogosított, a törvény 2-—4. szakaszaiban érintett úrbéri tized kártalanítása mellőzve lett; ezen intézkedésből kitűnik, hogy a birtokváltozásokra a törvényhozás azért nem volt tekintettel, mivel az egész törvény szelleme szerint ugyanazt illeti a póttizedkárpótlás, a kit az alapkárpótlás megilletett és igy az 5-ik §-ban előirt esetekben pótkártalanitásnak helye azért, nem lehetett, mert az alapkárpótlást a kir. kincstár kapta; a kir kincstárnak ugyan a kincstár pénzéből pótkárpotlást adni feleslegesnek tartotta. De kitűnik a törvényhozás akarata a törvényjavaslatnak a pénzügyi-bizottsági tárgyalása kapcsán a pénzügyi bizottság által a képviselőház elé terjesztett jelentésének következő világos megnyilatkozásából is: «Azt azonban kiemclendőnek és hangsulyozandónak tartjuk, hogy az ily módon folyóvá teendő kárpótlás a volt földes urakat illeti, ezért a végrehajtásban gondoskodni kell arról, hogy olt, hol időközben birtokváltozás történt és a pótkárpótlás közvetlenül ki nem utalványozható, ott az liquidáltatván, birói kézhez tétessék le, hogy a jogosultak ez uton juthassanak igényük kielégítéséhez.* De a törvényhozás akarata egyébre nem is irányulhatott, mert az úrbéri tizedkárpótlási tőkék kiszámitása és megállapítása az 1858. évi pátens értelmében, de a dolog természete szerint is, nem az úgynevezett nemesi birtok után hanem az 1848-ban felszabadított jobbágyok birtoka után történt. Ezenfelül 1848 után a kártalanításra nézve törvényes szabály az ország ezen részeiben az 1858-iki pátens volt; az 1895. évi harmadik törvénycikk öegalkotásáig az ezen törvényben megállapított kártalanítási összeg iránt jogigény törvényes alapon elismerve nem volt; éppen ezért az 1848-ban a nemesi birtoktól már elvásztva volt úrbéri szolgálmány és ezen szolgálmány cimén az 1848. évben jogosult földes urakat megillető kártalanítás a nemes birtoknak tartozéka lenni megszűnt. Az 1895. évi III. t.-cikk életbelépte előtt történt oly birtokváltozásoknál, midőn a földes-urak nemesi birtokaikat tartozékaikkal adták ugyan el, de ezen eladás az 1858-iki pátens alapján felvett kártalanítási összegek kiutalása után történt, ha ezen eladások rendén a póttized k á r p ó 11 á s i r á n t i igény különösen átruházvanemlett, az 1895. év i III. t.-c i k k ' határozott rendelkezése szerint a volt földes-