A Jog, 1898 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1898 / 12. szám - A járásbiróságok uj ügyviteli szabályaihoz

92 A JOG szerinti módozatot volna kénytelen választani, ugy ki volna zárva az a sok illetőségi összeütközés, melyek az által keletkeznek, hogy az uralkodó nézet szerint a 84. és 133. §§. esetében a 18. §. szerinti járásbíróság közvetítését mellőzni nem ehet. Kevésbbé látszik érdekesnek és fontosnak e kérdés, ha azokat az egyszerűbb eseteket tekintjük, melyekben a végrehajtást elrendelő bíróság a végrehajtás foganatosítására is minden kétséget kizáróan hivatva van, sőt esetleg a közpénztárt a kifizetés iránt is utasíthatja. Ily eset pl. ha a végrehajtást a j árásbiróság rendeli el oly összegekre, melyek a területéhez tartozó kir. adóhivatalnál vannak birói letétként elhelyezve. Tekintsünk azonban egy oly complikáltabb esetet, mely éppen e sorok közlésére indított s a mely élénk bizonyítékot nyújt arra, minő eredményekre vezethet az az általános nézet, hogy a vrt. 84. és 133. §§-ai esetében a 18. §. szerint illetékes járásbíróság közreműködését okvetlenül igénybe vennünk kell. Megtörtént, hogy egy kir. törvényszék elrendeli a 84. §. értelmében kért végrehajtást s végzésében a pusztán letiltásból álló foganatosításra önmagát küldi ki, mert egy oly regalekártalanitási összeget foglalt le a székhelyén levő kir. adóhivatalnál, melylyel mint a vrt. 133. §-ában emiitett «kifizetésre illetékes pénztár felett álló hatóság)) ugyanazon kir. törvényszék rendelkezik. A végrehajtást elrendelő végzés jogerőre emelkedvén, a kir. törvényszék — azt hiszem az uralkodó nézetet tartva szem előtt — a vrt. 133. §-ra hivatkozva a jogerőre emelkedési záradékkal ellátott végzését megküldi az utalványozás eszközlése céljából egyik területén lévő és pedig azon kir. járásbíróságnak, melynek területén fekszik azon község, a mely után a lefoglalt regalekártalanitási összeg a végrehajtást szenvedő javára ugyanazon kir. törvényszék által megállapítva lett. A megkeresett jbiróságnak, eltekintve attól, hogy végrehajtást szenvedő három megye által elválasztott távol fekvő egy más jbiróság területén lakik s igy a megkeresett jbiróság a 18. § szerint sem illetékes, most már az lenne a feladata, hogy meghozván az utalványozó végzést, minthogy a lefoglalt összeg kifizetését, mint pénztár felett nem álló hatóság el nem rendelheti, viszont megkeresi az őt megkereső kir. törvényszéket, hogy a kifizetés iránt saját hatáskörében intézkedjék. Mielőtt azonban a megkeresett járásbíróság ezt tehetné, be kell szereznie ugyanazon kir. törvényszéktől a lefoglalt összeg beutalását elrendelő végzések, valamint a birói letét nyilvántartási napló bevételi számaira vonatkozó adatokat, hogy azok alapján a pontossággal szerkesztendő utalványozó végzést megfogalmazza. Kérdem már most az ez idő szerint uralkodó s általam tiszteletben tartott nézet híveitől, minő cél van elérve a felhozott s a gyakorlatban naponta előforduló hasonló esetekben az által, hogy a 18. § szerint illetékes járásbíróság közvetítését a vrt. 83. és 133. §§ kivételes eseteiben is igénybe vegyük ? Szerény nézetem szerint semmi egyéb, mint nevetséges hosszadalmasság, mi a törvény általános vezérelveivel merőben ellenkezik és igen sok ok nélkül való munka, mit csak akkor \ kellene végeznünk, ha a 84. és 133. §§ a végrehajtási törvényből kihagyattak volna. Azók az ellenvetések (lásd dr. Imi ing Végr. törvény magyarázata 84. § jegyzetét és dr. Márkus Elvi határozatok gyűjteményében a vrt. 84. és 133. §§-aira vonatkozóan közölt felső birói határozatokat), melyek az uralkodó nézet hivei által felhozatnak, a kifejtettek szerint nagy részben megcáfolva vannak. Mert az a kifogás, hogy a 84. §-ban megállapított kivételt kiterjeszteni nem lehet, önként elesik, ha e § intézkedését helyesen ugy értelmezzük, hogy a kiküldött kirendelésének mellőzése folytán az ez iránti megkeresés szüksége sem forog fenn, miután e § imperativ rendelkezéséből az is világos, hogy a foglalásról való értesítést a végrehajtást elrendelő bíróság saját végzésében hozza a felek és a pénztár tudomására, minek közvetlenségét absolute nem alteralja az a körülmény, hogy az értesítést tartalmazó végzés kézbesítését esetleg egy más bíróság is eszközölheti. Ez a magyarázat tehát sokkal inkább megszorító mint az ellenkező, mely a 18. § szerint illetékes jbiróság közvetítését mellőzhetőnek nem tekinti, holott annak mellőzését, mint kivételt a 18. és 83. §§. alól, a törvény szavai egyenesen rendelik. A 84. §. ezen megszorító értelmezéséből tehát kétségtelennek tekintem azt is. hogy — a mint már fennebb érintettem — az e £-ban körülirt esetben a végrehajtásnak csupán letiltásból álló foganatosítása a végrehajtást elrendelő bíróság feladatává van téve s ez által a foganatosítására való illetékessége minden további és szükség feletti rendelkezés nélkül is meg van állapítva, sőt ennek folytán kétségteJenné van téve az is hoay melyik azon végrehajtás foganatosítására illetékes hatóság, "mely a vrt. 133. §-a értelmében a foglalási eljárás jogerőre emelkedése után a lefoglalt pénzbeli követeles utalványozására hivatva van. Az a további ellenvetés, hogy a közpenztárban levő ősszegnek többek részére s esetleg különböző bíróságok által történt letiltása esetében az elsőbbségi igények eldöntése es a felosztás körül csak a 10. §. szerint illetékes jbiróság járhat el, meg van döntve a vrt. 126. §-a 4-ik bekezdésének fennebb részletesen kifejtett értelmezésével, mely szerint az utóbb megjelölt helyen foglalt intézkedés a 84. és 133. §§-ban foglalt kivétel megszorítására is szolgál. Végül ha mindezek után még felhozható lenne az az ellenvetés is, hogy a törvényhozó a 18. § alól kivételt azért nem lehetett, mert e § szerint a foganatosításra, kivéve ha a végrehajtás ingatlanra vezettetik, «minden» esetben azon jbiróság illetékes, melynek területén a végrehajtás foganatosítandó, ugy erre elsősorban azt lehetne nyugodtan válaszolni, hogy a «minden)) szó törvényben igen veszedelmes és ennélfogva azt helyesen a «rendszerint)) szóval egyértelműre lehet leszállitáni, mely értelmezés általános szabálylyal szemben meg is engedhető. Egyébiránt, hogy a vrt. 84: és 133. §§-aihak általam kifejtett értelme egyáltalán nem képtelenség, következik abból, hogy nemcsak a foganatosítást illetően tett a törvényhozó kivételt, de ugyancsak kivételt állapított meg a végrehajtás elrendelére tekintetében a 2. §-ban szabályozott általános illetékességgel szemben, a mennnyiben a vrt. 116. íj-ban a folytatólagos végrehajtás elrendelését az ott emiitett kivételes esetben és akkor is, ha az alapvégrehajtást törvényszék rendelte el. a foganatosítás iránt megkeresett jbiróság feladatává tette, de csak addig, míg e kötelessége teljesitézére szükséges adatok rendelkezése alatt állanak, mert mi sem természetesebb, mint hogy a járásbíróságok is csak akkor végezhetik kötelességüket, legyen bár ez törvény által megállapítva, vagy valamely téves törvénymagyarázat által rájuk hárítva, ha az ahhoz megkívántató adatok általuk kezeltetnek. A kifejtettek végeredményeként erős meggyőződésem, hogy a vrt. 84. és 133. t!§-ainak helyes értelme csak az lehet, hogy az azokban körülirt esetben, mely a 47—83. §§ szerint foganatosítandó végrehajtások eseteivel össze nem zavarandó, ugy a végrehajtás elrendelése, mint annak foganatosítása, melynek fogalma alá csak a foglalást pótló letiltás, de az utalványozás, mint befejező cselekmény is tartozik, egy és ugyanazon bíróság — legyen bár ez kir. törvényszék — kötelességévé van téve. ()rülnék, ha szerény munkámnak annyi haszna lenne, hogy a bíróságok tagjai meggyőződvén fejtegetésem helyességéről, nézetemet magukévá tennék, mert ez által a mig egyfelől igen sok haszon nélküli munkától s az összeütközési esetek nagy részétől szabadulnának, addig másfelől a végrehajtató feleknek a vrt. 84. £-a esetében nyilvánvaló érdekeit gyorsabban és nagyobb sikerrel biztosithatnák. járásbíróságok uj ügyviteli szabályaihoz. A A kir. járásbíróságok ez év május hó 1-én életbe lépő ügyviteli szabályai, melyek az ügyek szerinti csoportositás alapján a kezelés egyszerűsítését, a könnyebb átnézetet, de másrészt a szigorúbb ellenőrzést is célozzák, legtöbb rendelkezésükben célirányosak és üdvösek. Hogy csak egyet is emlitsek, megszűnik jövőben az a kezelés körüli ellentétes gyakorlat, mely apróbb nüanszaiban majdnem minden bíróságnál más más volt. Mellőzve a 73,465/97. sz. I. M. rendelet helyes intézkedéseinek dicséretét, arra akarok mutatni, hogy a rendeletnek akadnak egyes intézkedései, a melyek nem minden bíróságra egyformán alkalmazhatók. & A 3. § szerint köteles a bíróság a hét bizonyos napját vagy napjait panasznapoknak kijelölni, megadván ezzel a módot a jogkereső közönségnek, hogy panaszát a biró előtt tolmácsolja. birosag ezen szabály szerint a panasznapok kijelölését közhírré KÍ1,,S1^LmÓ<?jáoan áH mindenkinek panaszával a jelzett időben előállni. Mégis e § második bekezdése szerint, ha vidéki ember jon be akár panasznap, akár nem, panaszát fel kell venni ?,zt hlszem' hL°gy tisztán "ak az a körülmény, hogy valaki vidékről jon be a jbiróság székhelyére, még nem elegendő ok arra hogy ennek a vidéki jogkeresőnek, külön panasznapot adjunk, ÍZ CH* H 18 V6^uhf• Lehetséges, hogy a biró nem tárhlliJ érdemleges felhalmozott munkája miatt üres napot hagyott, - nem foglalkozhat* vele, mert vidékiek jöttek be lenül tn n)V?\eS[?éSe Ulán Szintén nem voltelkerülhete^üh^ munka> h0] az telJesen • néí ke í llnn Jará^,ronak ^ helyettesének úgyis mindig kéz!• nel kell lenni, miért nem fordulhatna a panaszló közvetlenül