A Jog, 1898 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1898 / 8. szám - A bányaszabadság jogi alapjának meghatározásáról 1. [r.]

A JOG 59 a tapasztalt okos ember könnyen felismeri őket és érdemük szerint méltatja, mig az elfogultak rendszerint nagyobb tehetséget tulajdonítanak nekik, mint a milyennel rendelkeznek, s feledik, hogy veszedelmes ember annál veszedelmesebb, minél eszesebb. Útját kell tehát vágni annak, hogy az érdemetlenek az érdemesek elé tolakodhassanak, s egy két évi szolgálat után már reményekkel mérkőzhessenek az érdemekben, tapasztalatokban megőszült tisztviselőkkel; útját kell vágni annak, hogy egyesek, mesterséges uton gyártott érdemek alapján, az érdemesebbeket kijátszhassak s a felsőbbséget megtéveszthessék; útját kell vágni annak, hogy csak azért, hogy egyes párfogoltaknak állás létesitessék az általuk kedvelt helyen, érdemetlenül minősíttetnek s az érdemesek elé kerülnek. Útját kell vágni annak, hogy az önkény, érdek, cimboraság elvághassa az érdemes tisztviselők előléptetésének útját, s a magasabb hivatali állásokban az érdemetleneknek az igazságszolgáltatás kárára eldorádót nyújthasson, hanem kezdetét vehesse amaz igazságos eljárás, hogy a fontosabb hivatali állásokba csak érdemes, tapasztalt, képzett tisztviselők, ne pedig kezdők juthassanak. A jó törvények az állam erős várai, az államhivatalnokok ezen várak őrségei, építsünk tehát minél több várakat, szaporítsuk meg ezek őrségét, hogy erejükben meg ne lankadjanak, emeljük fel zsoldjaikat, hogy hűségesen oltalmazzák meg várainkat, s ha mindezt megtettük, akkor eltünedeznek a mi igazságszolgáltatásunkból is azok a rések, melyek nagy részben szaporították a perek és bűnesetek szémát, s azt az örvendetes eredményt fogják röviden létrehozni, hogy az állam nem lesz kénytelen még több fegyházat is építtetni, hanem a meglévők közül is többeket a vallásos nevelés és oktatás hajlékává alakíttathat át! \/A bányaszabadság jogi alapjának meghatározásáról.*) Irta: TÓTH GÁSPÁR, budapesti ügyvéd. I. Teljes őszinteséggel megvallom, kissé kényelmetlenül érzem magamat, midőn ebben az egyesületben, elméletinek és elvontnak látszó jogi thémáról értekezem, mert önök t. uraim megszokták, hogy itt szorosan a szakjukba vágó kérdéseket tárgyaljanak; mert önök t. uraim megszokták a reális tényezőkkel való számolást és mathematikai pontossággal, a kétszerkettő = négy bizonyosságával állapithatják meg, vájjon az elméleti tétel a gyakorlatban beválik-e? Nem igy a jogász ! de nem azért, mintha a jogász törekvése az önökével azonos nem lenne, mert a jogász is reális tényezőkkel kiván számolni és reális eredményt kiván elérni; mig azonban a reálszakokban a tényezők reálitásáról megdönthetetlen tárgyi bizonyítékok győznek meg bennünket, a jogásznak, különösen a törvényhozónak erkölcsi mozzanatokat kell tényezőkként számba vennie, milyenek például: a társadalmi viszonyok és ezeknek helyes felismerése, a társadalomban működő elemek egyirányú működésének lehetővé tétele és főleg a közjólét előmozdítása; tehát egytől egyig oly mozzanatok, melyeknek alapja nem megdönthetetlen tárgyi igazság, hanem mindig az egyéni tapasztalás, az egyéni fölfogás és az egyéni mérlegelés. Midőn tehát a jogász valamely elméleti tételt vitat, a legritkább esetben van abban a helyzetben, hogy vitatott tételének minden kétséget kizáró helyességét és gyakorlati alkalmazhatóságát bebizonyíthassa, mert hisz mindig nyilt kérdésként áll előttünk: vájjon a maguk valóságában ismerte-e fel az érzékei alá közvetlenül nem is eső ama tényezőket, melyekkel tétele helyességének bebizonyításáról számolt? Továbbá, ha a tényezőket helyesen ismerte fel, még akkor is kérdés marad, helyesen vonta-e le azokból a következtetést ? mert erre mathematikai pontosságú ellenpróba azonnal nem áll rendelkezésre. A reális tényezőkkel számoló szakember észreveheti munkájánál azonnal a hibát és megelőzheti a bajt; de ha egy-egy helyesnek látszó, de mégis téves jogi elmélet az életbe megy át és törvényként érvényesül, a tévedés következményeit sokszor nemzedékek sinylik meg. Ha azonban mathematikai pontossággal nem is lehet a jogi tételek helyességét bebizonyítani, van mégis oly vezérlő fonál, melyet követve, a hibákat és a tévedéseket elkerülhetjük és az a vezérlő fonál a történelem tanúsította amaz örökös igazság, hogy a nemzetek élő joga mindig összhangban van ama kor uralkodó eszméivel, melyben létesült, mert hisz létét épen emez eszmék idézték elő. A kor uralkodó eszméi áthatják a társadalom minden rétegét ; közvéleményt teremtenek. Valamely hiányt, valamely *) A magyar országos bányászati és kohászati egyesület budapesti osztályülésén 1898- évi február 12-én előadta szerző. szükségletet felismer ma egy ember, közli azt embertársaival, mig az lassan lassan a köztudatba megy át és a közvélemény felismerte igazságként érvényesül. A jogi tétel helyességének tehát soha sem lehet absolut mértéke, mert az mindig relatív; relátióban áll a társadalommal, mely azt alkalmazza, még inkább a társadalom uralgó elemeivel, melyek a jogi tételt saját eszméikhez idomítva vezetik be az életbe és a jogi tétel csak azért igazság, mert annak ismeri el a társadalom, de nem azért, mintha meg lennének benne az okok, melyek bennünket annak absolut igaz voltáról meggyőzhetnek. A reáltudományoknak mathematikai alapokon nyugvó igazságai absolut igazságok; a jogtudomány ellenben teljesen elérte célját, ha képes megjelölni, hogy bizonyos meghatározott körülmények között mit tartson a társadalom igazságnak ? s hogy a viszonyok változtával, miként távolítsa el trónjáról az elavult igazságot az ujabb viszonyok követelte igazság! Ezek előrebocsátása után rámutatok elavult bányatörvényünkre, középkori jellegű bányaügyi igazságszolgáltatásunkra és arra a jogállamhoz nem illő állapotra, mely a bányavagyont bizonytalanná és ennek következtében a bányászat kívánatos fejlődését lehetetlenné teszi! Ime uraim ! mind az élő jog és igazság, a mi ezekre vonatkozólag törvény gyanánt érvényben áll : helyes volt, jó volt, mikor keletkezett, mert különben nem léptették volna életbe ; de mert korunk követelményeivel, a haladó társadalom irányával és a megváltozott viszonyokkal azok az élő igazságok immár összhangban nincsenek, el akarjuk azokat temetni és helyettük uj igazságok uralmát kivánjuk inaugurálni. Egyesületünk már évek óta követeli ezt és igy találok én uraim önökkel oly érintkező pontot melyre hivatkozva szives figyelmüket kérem, midőn az alkotandó bányatörvény egyik feltétlenül megállapítandó sarktételével : a bányaszabadsággal foglalkozni kívánok. Óhajtásunk, hogy a megalkotandó bányatörvénynek egyik alaptétele a bányaszabadság legyen. A célt elérendők, tájékoztatnunk kell a közvéleményt a bányaszabadság fogalma, tartalma és főleg jogi alapja, vagyis a kitűzött célnak jogilag megokolt volta felől s ha a társadalmat meggyőztük arról, hogy törekvésünk az általános törekvéssel, iránynyal és eszmékkel összhangban áll, akkor a célt el is érjük. A bányaszabadság fogalmával és tartalmával most csak röviden foglalkozom, mert előadásom tárgyául kizárólag a bányaszabadság jogi okait tűztem ki. Megemlítem tehát csupán, hogy bányaszabadság alatt jogok szerzésére képes minden állampolgárnak azt a jogosultságát értjük, melynek alapján a törvényben bányaművelési tárgyakul minősített ásványokat szabadon felkutathat, feltárhat és saját javára értékesíthet. Tartalmát pedig a bányaszabadságnak azokhoz az ásványokhoz való jog tölti be, melyekre ez kiterjed ; de a tartalom közelebbi megjelölésére, különösen az ásványszenekre ezúttal már azért sem terjeszkedem ki. mert hisz e kérdés tanulmányozásával a szakosztály részéről kiküldött külön bizottság foglalkozik ; de a bányaszabadság jogi alapjának meghatározása után egész általánosságban annak tartalmára is még visszatérek. Es most foglalkozzunk a bányaszabadsággal. Emlitém már, hogy a nemzetek jogi intézményei összhangban vannak ama kor uralkodó eszméivel, melyben létrejöttek ; kétségbevonhatlanul következik ebből, hogy a jogi intézményekre mindenkor ráüti a maga bélyegét s a mint az egyes institutiók koronkint változnak, eme változások jelölik meg a jogfejlődés egyes stádiumait, melyekből látjuk, hogy ugyanaz a jogi fogalom az idők folyamán mily változásokon ment át. A bányaszabadság jogtörténeti fejlődésének egyes stádiumait vizsgálva, hazánkban négy korszakot kell megkülönböztetnünk. Az első korszak terjed a honalapitástól Róbert Károlynak 1327-ben kelt decretumáig vagy helyesebben N. Lajosnak ezen decretumot megerősítő 1351. évi 13. törvényéig, a meddig t. i. a bányaművelésre vonatkozó országos törvényeink nincsenek; a második korszak terjed az 1523. évi 39. t.-c. meghozataláig, midőn a bányaszabadság, a mennyiben arról a múltban szólni lehet, életet nyert; a harmadik korszak terjed 1848-ig, a negyedik korszakot pedig az osztrák általános bányatörvény és az 1861-iki országbírói értekezlet teremtette ideiglenes állapot tölti be, mely alatt immár ötödik évtizede tengődünk.