A Jog, 1897 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1897 / 5. szám - Észrevételek a polgári perrendtartásról készült törvényjavaslat tervezetére [4. r.]

A JOCi T. K. 172. §-a 1., 2. pontjaira alapított, a polgári házassági törvény és a házasság jogintézménye elleni izgatás vétségeinek vádja alól felmenti. Indokok: I. vádlott K. V. József Ráckevén volt segédlelkész elismeri, hogy 1895. június 3Ü-án a r. kath. templom bucsu ünnepén a templomi gyülekezet előtt hitszónoklatának kiinduló pontjául vette Keresztelő szt. Jánost a templom védszentjét, mondván, hogy Krisztus urunk után a vallás körül a legnagyobb érdemeket szerezte magának, hogy mivel királyának megmondta az igazat, miként nem illik vadházasságban élni, királya igazságtalanul börtönbe záratta; ebből folyólag Ker. szt. Jánossal párhuzamba hozta L. Miklóst, kit szintén igazságtalanul s ártatlanul elitéltek 6 hónapra királysértés miatt, mert az igazat megmondani merte, hogy a polgári házasság a r. kath. egyház s vallás romlására vezet. Azt is mondhatta, hogy L. Miklós a keresztény hitnek mártírja. Elismeri még, hogy a híveket L. fájdalmának enyhítése végett, mert ártatlanul szenved, adakozásra hivta fel, e célra össze is gyűlt 30—40 frt, Sz. Balázs szerint (54. n. 46. 1.) 76 frt 67 kr. Védekezésül pedig azt adja elő, hogy mivel L. ártatlannak mondta magát és izr. vallású védője is az tartotta, hogy királysértést nem követett el, ö is elhitte ezt, tehát L.-nek a hit körüli kitartását és buzgalmát dicsőitette és elitéltetését azért tartotta törvénytelennek, mert az igazat megmondani merte a polgári házasságra vonatkozólag. A 7. n. 54., 23. 1.; 15. n. 54., 32. 1.; 34. n. és 54., 41. 1.; 54. n. 41., 50., 54., 59., 60. alatti tanúsítások szintén megerősítik, hogy a vádlott a templomi hitszónoklatban királysértés vétsége miatt elitélt s elzárt L. Miklóst Ker. szt. Jánoshoz, mint eszményképhez hasonlította s dicsőítve kitüntette, elitéltetését igazságtalannak, törvénytelennek, jogtalannak hirdette, az ártatlanul szenvedőnek fájdalma enyhítése végett erdményes felhívást intézett. Minthogy pedig a. n. 49. alatti iratok szerint a budapesti kir. törvényszék, mint esküdtszéki sajtobiróság 1895. február 7-én 7,771. sz. ítélettel L. Miklós, esztergommegyei áldozó papot, budapesti hitoktatót és a « Magyar Néplap* felelős szerkesztőjét a B. T. K. 140. §-a alapjáh királysértés vétsége miatt 6 hónapi államfogházra jogérvényesen elitélte; minthogy vádlott saját elismerése és a tanúsítások szerint, a büntető törvény által vétségnek nyilvánított cselekmény elkövetőjét és e miatt tényleg elitéltetés alanyát igazságtalan elitéltetése okából gyülekezeten, nyilvánosan valósággal feldicsérte s kitüntette s részére közadakozást rendezve magasztalta: ezen eredménynyel szemben pedig közönbös az, hogy mi volt a vádlottnak helytelen kiinduló pontból képzett subjectiv hite L. ártatlanságára való viszonyításban, ezért a kir. törvényszék vádlottat a B. T. K. 174. §-ában meghatározott vétségben bűnösnek mondotta ki. II. Vádlott továbbá vallja, hogy Ráckevén két évi káplánkodását hívei megünnepelni készülvén, e célra összegyűjtött pénzen kehelyt vásároltak, melyet neki ünnepélylyel átadni kívántak. O ezen nagy megtisztelést nem utasíthatta vissza. Értesült is, hogy hivei a szólgabiróságtól szóval kérvén engedélyt az ünnepségekre, utasíttattak 10 aláíróval, kik a rendért jótálljanak, irásos beadványra, mely esetben az engedély megadása tekintetében nem lesz nehézség. O 1895. augusztus utolsó hetében lelki gyakorlatok végett Székesfehérvárra utazott, honnan augusztus 31-én este tért vissza, ekkor értesült, hogy két éves jubileumának szeptember 1-én megmegtartását a szolgabiróság megtiltotta. Szeptember 1-én vasárnap reggel már a r. kath. templom körül csendőrök cirkáltak, mi vörös posztó volt híveinek. Délelőtt Sziget-Becsén a fiókegyházban végzett istentiszteletet, de Ráckevére aznap délután jubileumán részvétel végett nem intézett híveihez felhívást. Délre visszatért Ráckevére; délután 4 óra tájt káplántártásával, ki a litániát tartotta volt, beszélgetett a plébánián, mikor is a plébánia előtt nagy néptömeg gyülekezett össze, hogy fehérruhás lánykák neki a jubileumos kehelyt átadják. A szolgabíró és csendőrök a népet szétoszlásra sikertelen hívták fel, ő is hiába kérte a szolgabírót, hogy engedné meg a kehely átadását. Tehát mivel a tömeg izgatott volt, a vérengzés, elkerülése okából hivta s vezette a tömegeta templomba,hol nem parancsol sem a szolgabíró, sem zsandár. Azután a templomból a kis leányokat hivta a plébániára, hogy a kelyhet oda vigyék; haza is kisérték; bevonult szobájába és többé a néphez nem szólt. Azonban Cs. Lóránt és iíj. Sz. Lajos főszolgabirák megcáfolják azon körülmény valóságát, mintha a jubileumnak szeptember hó 1-én megtartására szóval engedélyt adtak volna, ellenkezőleg egy köznapon vagy másik vasárnapon javasolták annak minden akadály nélkül megtartását azon főokból, hogy a «kerületi országgyűlési képviselő* szeptember 1-ére már bejelentette beszámolóját. Így tanúsítja ezt Sz. Balázs takácsmester is, a jubileum rendezője és azt kérvényezők feje, azzal, hogy az elutasító végzést augusztus 31-én reggel tudomásul vették és hogy erről az nap este vádlottat értesítették. A n. II. sz. alatti irásos beadványra 1895. augsztus 30-án 7,359. sz. a. hozott végzés indokolja, hogy a jubileumnak szeptember 1-én (hajnali (4—5 óráig utcai zene, a misére zeneszóval gyülekezés, a templomból ifjúsági bálra zenével vonulás stb. mellett való) megtartása és mindennemű közrendet és csendet zavaró tüntetés eltiltatott az okokból, mert a helyi felekezetek közt támasztott viszály s izgatottság csak tápot nyerne, mert vallási nézpontból sincs helyén lelki buzgalomnak ily szokatlan módon való ünneplése, de kivált, mert a kerületi országgyűlési képviselő előzőleg bejelentvén már beszámoójának szeptember 1-én megtartását, a vidékről is összesereglő választók és a népünnepély tömegei közt netáni összeütközés feltétlenül kikerülendő; ezen hatósági végzés 1895. évi augusztus 31-én kihirdetésekor jogérvényessé vált. Szolgabíró Cs. Lóránt (54. n. 16. L), V. József (20. 1.), K. János (21. 1.), D. Lajos (20. l.J, K. Sándor (22. i.), S. Miklós (2 1.), V. Illés csendőrök tanúsítják, hogy a plébánia előtt összegyűlt népet, hivatkozással a jubileumi tüntetés eltiltására, többször hivták fel, de vádlott e szavakkal: «mienk lesz a győzelem, jerünk a templomba, ott nem parancsol semmi hatóság, ott átadhatjátok a kelyhet,» a tömeget hajadon fővel a templomba vezette, hogy a nép a templomtól a vádlott előljárása mellett ismét a plébánia elé gyülekezett a kehely átadása végett; midőn a népet ismét szétoszlásra hivatta fel, vádlott kiabálta: «ne féljetek hiveim, mi győztünk, amit elérni akartunk, megtettük; ne engedjetek*, hogy mikor a szolgabíró vádlottnak azonnali letartóztatását helyezte kilátásba, ha lakására nem megy be, vonult be vádlott, de nyitott ablakon is kiabált; «nem kell engedni, mienk a győzelem*, mire a redőket lezárták és a tömeget szuronyszegezve szétoszlatták. De T. Mihály (54. n. 23. 1.) is tanúsítja, hogy a vádlott hajadon fővel, magától kikelten, felemelt kezeivel hadonászva vezette a népét a templomba, mikor a hatóság a tömeget szétoszlásra hivta fel. B. Gyula szerint (27. 1.) vádlott benn a teplomban az oltár előtt mondotta: «a hatalom s erőszak elől ide a szentegyházba jöttünk, mert itt nem parancsol sem szolgabíró, sem csendőr*. Ó. János szerint vádlott a plébániaablakon kibeszélt a néphez, a mikor ez szétoszlásra hivatott fel és azután kijővén, vezette őket a templomba azzal, hogy ott majd nem parancsol senki. Sz. Balázs, F. Károly, K. Imre, P. Péter szerint a szétoszlásra való felhívásuk után vádlott hivta fel a népet a templomba menetelre, hol nem parancsol senki; P. János szerint a vádlott hivta a népet a templomba a végett, hogy ott elvégezhetnek mindent. O. János, B. Károly szerint vádlott a templomban is felhívást intézett, hogy őt kisérjék haza. S. Bertalan, S. József szerint Sziget-Becsén szeptember 1-én délelőtt a j templomban vádlott hitszónoklatában emiitette, hogy a hatóság ugyan megtiltotta a jubileumi ünnepet, de azért megtartva lesz, a ki akar eljöhet Ráckevére. Minthogy ezek szerint vádlott a néptömegelőtt nyilvánosan nemcsak a hatóságának törvényes hatáskörében kiadott tiltó rendelete elleni büntetésre, hanem a szétoszlásra való parancsoló meghagyás ellen is engedetlenségre egyenes fölhívást intézett, még pedig tudva s szándékosan a hatósággal dacolásra célirányulólag; minthogy vádlottnak ez eljárása mentségéül fölhozott állítása, mintha a vérengzés megakadályozása elől vezette hiveit templomba, megdől azon kihivó viselete által, hogy a templomból hazakisérésére hivta fel a népet s tényleg haza is kisértette magát, a kelyhet is v ssza a plébániáig vitette, hol ismét bátorítólag szólt az izgatott tömeghez, tehát az eltiltott ünnepélyt tüntetőleg kezdeményezve s vezérelve megtartotta; ezért mindezeknél fogva a B. T. K. 172. §. 1 kikezdése szerinti vétségben bűnösnek volt kimondandó. III. vádlott azt is elismeri, hogy a hatósági tilalom ellenére jubilálni kész tömeget 1895. szeptember 1-én délután a plébániától a templomba vezetvén, karingben és stólában a népet megeskettette arra: hogy a hitünkért s vallásunkért élünk-halunk, mert a vallástalanság terjed; mondotta a fehér ruhás leányoknak, hogy sírjatok s öltözzetek feketébe, miután ezentúl ott fogtok házasságot kötni, hol a marhapaszusokat állítják ki; fölhívta hiveit, hogy a polgári házassági törvény revisióját követelő képviselőre szavazzanak; mondotta nemcsak Sziget-Becsén 1895. szeptember 1-én délelőtt, hanem ugyaneznap délután Ráckevén is a templomban, hogy akad egy zsidó Ráckevén, ki beszélte, mintha ő házról-házra járt lebeszélni a híveket az esperes jubileumán való részvevéstől, mindaddig bitang gazember az a zsidó, mig állítását be nem bizonyítja; mely rágalmaztatása miatt egyébképen elégtételt nem szerezhetett volna magának, neki egyéb tere nincs; mikor pedig híveinek a jubileum általi meg nem érdemelt bizalmat megköszönte és azok lelkesedésükben őt éljenezték, ő hozzátette, ne éljen se Péter, se Pál, éljen köztünk Jézus Krisztus szelleme. Azon körülmény valóságát, hogy vádlott a híveket a templomban esküre felhívta és tényleg a feszületre megeskette, miként «vallásunkhoz hivek jó katholikusok maradunk, a kereszt alatt halunk meg, Krisztus keresztjétől utolsó csepp vérig el nem állunk, a keresztet az oltári szentséget el nem hagyjuk, a r. kath. vallást támogatni fogjuk, vallásunkért meghalni fogunk*, a n. 27., 29., 30., 54. stb. tanúsítások is bizonyítják. Hogy vádlott a lehérruhás leányoknak mondotta, mit maga is elismer, bizonyítják a 54. n. 27., 29., 33., 64. 1. tanúsítások is, 54. n. 56. 1. tanúsítás szerint vádlott mondotta az oltár előtt: hogy a polgári házasság egyházi áldás nélkül nem egyéb ágyasságnál, meggondolni kell milyen képviselőre adják szavazatukat, hitvány keresztény az, ki nem gondolja meg, kire szavaz, a mostani képviselő sem tartotta meg szavát. 54. n. 64. 1. tanúsítás szerint vádlott ily kifejezést használt: hitvány törvény az a polgári házassági törvény. 54. n. 33. 1. tanúsítás szerint vádlott a polgári házasságról s milyen képviselőre szavazni kellésről beszédje után hivta fel a népet, hogy azokra esküdjenek meg, mit most mondott. Azon körülmény valóságát, hogy vádlott Sziget-Becsén és Ráckevén is 1-én templomi hitszónoklatában egy zsidót meggyalázó kifejezésekkel illetett, 54. n. 31., 66., 68., 69., 70—/5. 1. valamint 27. 29., 33., 52., 54., 64., 66.1, alatt tanúsítások bizonyítják. Az 54. n. 27.1. tanúsítás szerint a vádlottnak a polgári házassági törvényről kifakadása azt eredményezte, hogy a hivek kiabálták: nem kell pol-