A Jog, 1897 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1897 / 52. szám - A kir. közjegyzők országos egylete - Bolgár törvényhozás és igazságügy [7. r.]

206 A JOG váltójogot, tényleg azonban együtt kötelezés esete forog fenn, melynél fogva felpereseknek a váltójogi viszonytól független magánjogi kötelem alapján és csak annyiban van visszkereseti joga, amennyiben az egyetemlegesen elvállalt kötelezettséget az alperesek helyett is maga teljesítette; minthogy pedig ezt a felperes sem állitja és minthogy ezeknél fogva felperes a váltót ok nélkül birtokolta, annak alapján váltói jogokat az alperesek ellen nem érvényesíthet; ugyanazért kellett a V. T. 92. §-a alapján emelt kifogásoknak helyt adva, a sommás végzést hatályon kívül helyezni, felperest keresetével elutasítani és stb. A szegedi kir. ítélőtábla (1896. évi május 4-én 1,838. sz. a.) következő ítéletet hozott: Az elsöbiróság ítélete megváltoztatik s az 1895 augusztus 3l-én 22,301. sz. a. hozott sommás végzés hatályának fentartásával tartoznak alperesek a Baján 1895 január 22-én 654 frt 84 krról kiállított váltó alapján mint elfogadók 436 frt 56 kr. tökeösszeget, ennek 1895 július 22-től járó 6% kamatát felperesnek megfizetni stb. Indokolás: A keresetlevélben A) alatt mellékelt váltó a báthmonostori fogyasztási szövetkezet részére R. Bernáttól vásárolt ruhanemüek vételárába adatott át R. Bernátnak. Erre a váltóra a lejáratkor alperesek, mint a váltó elfogadói 218 frt 28 krt fizettek R. Bernátnak, a váltóból megfizetetlen 436 frt 56 kr. összeget pedig a többi váltókötelezettek, úgymint Sz. János kibocsátó, P. János, R. István, M. Antal forgatók ugy rendezték, hogy az A) alatt mellékelt 654 frt 84 krről szóló váltó helyett az ő aláírásaikkal egy uj 435 frt 56 krról szóló váltót adtak át R. Bernátnak s akkor a váltó kicserélésekor jutott az A) alatt mellékelt váltó felperesnek, mint a váltó kibocsátójának birtokába. A kereset ellenében alperesek azzal a kifogással éltek, hogy a szövetkezet részére vásárolt ruhanemüek vételáráért, a szövetkezet valamennyi tagja egyetemleges kötelezettséggel felelős volt, de mert a váltót valamennyi szövetkezeti tag alá nem írhatta, azt határozták el szövetkezeti tagok, hogy a váltót közülök felperes, alperesek s azok irják még alá, kik a váltón mint forgatók előfordulnak. Ezek szerint a magánjogi viszony abban áll, hogy ők a felperessel s a váltón előforduló forgatókkal a szövetkezet tartozásáért egyetemleges kötelezettségben álló adóstársak s így a váltói kötelezettségben álló felek egymás irányában csakis annak az összegnek erejéig felelősek, a mely a 654 frt 84 kr. összegből az egyetemlegesen kötelezett felekre egyenként egyenlő részben esik. Már pedig ők a reájok eső 2/„ rész 218 frt 28 krt R. Bernátnak kifizették. Alpereseknek az a kifogása a váltón alapuló kereseti jogot meg nem szünteti, mert a váltónak R. Bernát részére történt átadásakor a váltó aláírói a fizetésre nem a szövetkezetet kötelezték, hanem a szövetkezet tartozása kifizetését vállalták magukra. A szövetkezeti viszonyból tehát az, hogy a váltó aláírói egymás irányában oly kötelezettségben állanak, hogy mindenik egyenlő részben tartozik a váltóösszeg törlesztéséhez járulni, meg nem állapitható, amennyiben a fizetés átvállalásakor a váltó aláírói között a szövetkezeti viszonytól különböző, uj j°g viszony alakult, a melyet, hacsak más megállapodás nem történt, a váltó tüntet fel; vitatták ugyan alperesek, hogy a váltó kiállítása előtt a váltó aláírói abban állapodtak meg, hogy egymás közt egyenlő részszel állanak kötelezettségben, azonban ezt a kifogásukat a kihallgatott tanuk nem bizonyították, mert G. Mór azt vallja, hogy a váltó aláírói között történt megállapodásról mit sem tud, R. István tanú pedig azt vallja, hogy az egyenlő részben kötelezettség a váltó aláírói között előre nem volt megbeszélve: az sem változtat alperesek váltóbeli kötelezettségükön, hogy R. István arra a váltóra, mely a keresetlevélhez A) alatt mellékelt váltó kiállításakor R. Bernátnak adatott, 111 frtot fizetett, mert a R. Bernátnak másodszor adott váltón alperesek kötelezettekként többé elő nem fordulnak, annak a váltónak miként történt rendezéséből tehát alperesek jogokat nem származtathatnak. Ezek alapján, s mert alperesek, mint a váltó elfogadói, a váltótörv. 23. §-a értelmében felperes, mint a váltó kibocsátója irányában váltójogi kötelezettségben állnak, alpereseket a kereseti kérelemhez képest a 436 frt 56 kr. tőkeösszeg, ennek kamata stb. megfizetésére kötelezni kellett. A m. kir. Curia (1897. évi november 3-án 975/96. sz. a.) következő Ítéletet hozott: A szegedi kir. ítélőtáblának ítélete megváltoztattatik, az elsőbiróságnak Ítélete hagyatik helyben, stb. Indokok: A váltónak tartalma szerint igazolt birtokosa irányában váltói kötelezettségben álló adós a váltóra alapított keresettel szemben a V. T. 92. §. értelmében jogosítva van mindazokat a kifogásokat érvényesíteni, a melyeknek az az alapja, hogy a váltó birtokosa olyan követelést érvényesít, a mely őt a váltó kiállításának alapul szolgáló köztörvényi jogviszonynál meg nem illeti s e szerint annak a váltó alapján történt érvényesítésénél rosszhiszeműen jár el. Miután pedig a peres feleknek perbeli előadása a perben kihallgatott G. Mór és R. István tanuknak vallomása alapján megállapítható tényállás szerint a kereseti váltót az azt elfogadóként aláirt alperesek, az azon kibocsátóként szereplő felperes és még hárman mint forgatók saját személyükben ugyan, de valamennyien a báthmonostori szövetkezet részére R. Bernáttól hitelezett áruk vételára fejében ennek a szövetkezet irányábanfennálló követelésének biztosításául, mintannakaszövetkezetnek tagjai állították ki: nyilvánvaló, hogy a váltó kiállításánál közöttük fennálló köztörvényi jogviszony alapján az alperesek a felperessel és még 3 társukkal együtt a váltó kiállításával csupán más harmadiknak tartozásáért az eredeti hitelező irányában biztosítást vállaltak. í Ezen köztörvényi kötelmi viszony alapján a váltónak az együllesen biztosítást vállalt bármelyik váltókötelezett által az eredeti váltó hitelezőtől történt beváltása esetén, a beváltó a váltó tartalma szerint saját előzője ellen, a mennyiben egymás között ez irányban más megállapodás nem jött létre, a mit a felperes a perben nem is állított, csupán azt a követelési igényt érvényesítheti, a mely öt az együtt kötelezés szerint aránylagosan (prorata) megilletheti. Ennélfogva, miután az elsöbiróság ítéletében megállapított s e helyütt is elfogadott tényállás szerint az alperesek a váltóösszegből, a velük együtt kötelezett társaikkal aránylagosan megillető részt már az eredeti hitelezőnek megfizették, ennél többet a felperesek az alperesektől a váltó alapján sem követelhetnek, következőleg a felperes a váltóra alapított kereseti jogának az alperesek ellen történt érvényesítésénél rosszhiszeműen járván el, a kir. ítélőtábla Ítéletének megváltoztatásával az elsőbiróságnak őt keresetével elutasító ítélete ennek egyéb indokaiból is helybenhagyandó volt annak a megjegyzésével, hogy a felperesnek az elsöbiróság Ítélete ellen beadott felebbezésében az elsőbiróságnak az alperes tanú kihallgatásánál követett ama eljárása ellen felhozott panasza, hogy a tanubizonyitás felvételére az tanuknak az első izben kitűzött tárgyalásra való meg nem jelenésük következtében ujabb határnapot tűzött ki, figyelembe azért nem vétethetett, mert az 1896 január4-én (elvett tárgyalási jegyzőkönyv tanúsítása szerint a tanuk az alperes előadásához képest elhárithatlan akadály miatt nem jelenhetvén meg, az alperesnek ujabb határnap kitűzése ''ránt előtérj sztett kérelmét a jelen levő felperesi képviselő tudomásul vév annak teljesítését nem ellenezte, stb. Bűnügyekben. A templom kiegészítő részét képező sekrestyében a róm. kath. vallás szertartási szabályai szerint különböző vallási szertartások gyakoroltatván, tekintettel arra, hogy a vádbeli cselekmény több tanú vallomása szerint bennük a megbotránkozás érzetét keltette fel, és az egyházi fegyelem gyakorlatának határain kivül eső oly durva jogsértést képez, melynek természetszerűen megbotránkozást kellett előidézni és amely alkalmas volt arra, hogy az emberi és vallási érzelmeikben megsértett jelenvoltak lázas ingerültségét idézze elő és ezzel a közrendet nagy mértékben veszélyeztesse ; épen ezen veszély képezi egyik okát annak, hogy a vallási szertartások gyakorlatára rendelt helyiségben, habár nem is közvetlenül a vallási érzület megsértésére irányzott szándékkal elkövetett közbotrányt okozó cselekedetek a vallás elleni vétségek közé soroltattak, ezeknél fogva vádlott vad alá helyezendő volt. A pécsi kir. törvényszék (1896 évi december hó 31. 8,771. sz. a.) vallás elleni vétséggel terhelt R. Boldizsár elleni bűnügyben következőleg végzett: a kir. törvényszék a btkv. 191. §-ába ütköző, vallás elleni vétséggel terhelt R. Boldizsár elleni bűnügyben a további eljárást megszünteti; s a fenforogni látszó becsületsértés vétségének elbírálása végett az iratokat a pécsi kir. járásbírósághoz átteszi. Indokok: S. Józsefné és A. Józsefné a miatt tettek panaszt R. Boldizsár s. lelkész ellen, hogy 1896. évi október 25-én d. e. 11 óra tájt, mikor a templomból a sekrestyén át kifelé R. Boldizsár, ki még miseruháit teljesen le nem vetette, utjokat állta, K. Józsefnét mellbe lökte, S. Józsefné ajkát felütötte, s ezenkívül mind a kettőt hátba ütötte. Terhelt R. Boldizsár beismeri, hogy ő a panaszosokat a kérdéses alkalommal a sekrestyében megállította, s azért, mert őt uton-utfélen meggyalázó kifejezésekkel illették, mint lelkészük megdorgálta, tagadja azonban, hogy őket tetleg bántalmazta volna. Bár a kihallgatott tanuk vallomásaival igazolhatónak látszik is az, hogy R. Boldizsár a panaszolt cselekményt elkövette s hogy ez a cselekménye botrányt okozó volt, mégis miután a btk. 191. §-ának egyik lényeges alkotó elemét az képezi, hogy a nyilvános botrány az állam által elismert vallás szertartásai gyakorlására rendelt helyiségben legyen elkövetve, a sekrestye pedig, a mely a templom egy részét képezi ugyan, a róm. kath. vallás szertartásaira rendelt helyiséget azonban nem képez, igy abban a btk. 191. §-ába ütköző vétség botrány okozása által el nem követhető, vádlott ellen e miatt a vétség miatt folyamatba tett eljárást meg kellett szüntetni. Minthogy azonban a vádlott ellenében a Btkv. 261. §-ába ütköző becsületsértés vétsége látszik megállapíthatónak, ennek elbírálása pedig az 1880: 37. t.-c. 40. §-a értelmében a kir. járásbíróság hatáskörébe tartozik, az iratokat saját hatáskörében leendő elbírálás végett az elkövetés helye szerint illetékes pécsi kir. járásbírósághoz áttenni kellett. A pécsi kir. ítélőtábla (1897 évi március hó 24-én 769. sz. a.) következően végzett: A kir. Ítélőtábla az első bírósági végzés megváltoztatásával R. Boldizsár vádlottat a btkv. 191. §-ban körülirt vallás elleni vétség miatt vád alá helyezi. Indokok: A vizsgálat folyamán kihallgatott tanuk vallomásaival bizonyíthatónak mutatkozik, hogy R. Boldizsár s. lelkész S. Józsefné, szül. B. Róza és K. Ferencné szül. D. Róza sértetteket azért, mert ezek róla más alkalommal meggyalázóan nyilatkoztak, 1893. évi október 25-én az egerághi róm. kath. templom sekrestyéjében az istentisztelet végett összegyűlt számos egyén jelenlétében tettlegesen bántalmazta. Tekintve,