A Jog, 1897 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1897 / 48. szám - A feltételes elitélés Angliában

346 A JOG Belföld. A magyar általános polgári törvénykönyv szerkesztőbizottsága f. hó 19-én tartotta meg Erdély Sándor igazságügy miniszter elnöklésével e heti ülését, melyen dr. Schwa rz Gusztáv egyetemi tanár, az öröklési jog szerkesztője terjesztette elő javaslatát a törvényes örökösödés rendjéről, részeletesen tárgyalva a leszármazók, a hitvestárs, az elődök és oldalrokonok öröklését, valamint a közöröklést. Ezen az ülésen vett részt először dr. Z s ög ö d Benő egyetemi tanár (a bizottságnak eddigelé tanácskozó tagja), a kit az igazságügy miniszter most hivott meg szerkesztőtagnak. Zsögöd a házassági vagyonjog szerkesztését vette át dr. Vavrik Bélától, ki a kúrián való nagy elfoglaltsága miatt a szerkesztés munkájától való felmentését kérte, ki azonban a miniszter felkérésére ezután is részt fog venni a szerkesztőbizotts g ülésén. Zsögöd helyébe tanácskozó tagnak a miniszter dr. K o vát s Gyula egyetemi tanárt hivta meg. Lányi Bertalan min. tanácsosnak, a bizottság vezetőjének a családi hitbizományok törvényhozási szabályozásáról szóló munkálatát már kiosztották a szerkesztőtagok között s az legközelebb kerül tárgyalás alá. A magyar jogászegyletben f. hó 13-án dr. Szladits Károly felette érdekes előadást tartott nagyszámban megjelent hallgatóság előtt «a közszerzeményről». A fiatal tudós a kérdést - mely még mindig sok vitás ponttal bir - minden oldalról igen behatóan megvilágította. Az ülés köszönetet szavazott a felolvasónak. A hallgatóság pedig élénken megéljenezte. A magyar jogászegylet f. hó 21-iki ülésén dr. Barna Ignác ügyvéd kereskedelmi akadémiai tanár tartott előadást az öröklési jog reformkérdéseiről. Előadó részletesen foglalkozott a hagyatéki hitelezők jogviszonyainak kérdésével. Utalt az itt fölmerülő kérdések nehézségeire és elemzés alá vette a Teleszkyféle örökjogi javaslat, valamint az uj német polgári törvénykönyv vonatkozó intézkedéseit. Hangsúlyozta, hogy két érdek áll egymással szemközt. A hitelezők érdeke, kik mihamarabb pénzükhöz akarnak jutni és az örökösök érdeke, kik méltán féltik a hitelezők föllépésétől a hagyaték szétrobbantását. E két érdek összeegyeztetésére kell törekedni, mert különben könnyen megesik, hogy sem a hitelezők, sem az örökösök nem kapnak semmit. Előadó legközelebb folytatja fejtegetéseit. Ausztria és külföld. feltételes elitélés Angliában. Épen tiz esztendeje annak, hogy Angliában behozták a feltételes elitélésről szóló törvényt, mely tudvalevőleg Howard Vincent képviselő kezdeményezésének köszöni létét. Ez okból érdekkel bir Howard Vincentnek egy e tárgyban legutóbb megjelent hosszabb cikke, melyet a T i m e s kiadójához intézett. Ebből érdekesnek tartjuk a következők közlését. A törvény behozatala óta három jelentést terjesztettek a törvényhozás elé. Az első jelentés az 1888—1890 közötti időszakra vonatkozik. Ebből azt látjuk, hogy a törvényt az első évben 614-szer, a másodikban 924-szer és a harmadikban 992-szer alkalmazták, összesen tehát 2,530 személynél. Ezek közül 169-en, vagyis 6.6°'„ bíróság elé állíttatott ítélet kiszabása céljából, vagy ezekről tudják, hogy utólag ujabb büntetendő czelekmény miatt vétkeseknek mondták ki ezeket. Ezen adatok, valamint a többi jelentések is csak Anglia és Wales hat legnépesebb rendőrségi kerületére vonatkoznak, u. m.: a fővárosra, West Riding.Lancashire, Staffordshire, Warwickshire és Durhamra. Ezek körülbelül az ország criminalitásának felére vonatkozó képet nyújtanak és ezért bátran feltételezhetjük, hogy a többi grófságok megkétszerezik ezen adatokat. Howard Vincent absolut teljes jelentést kivánt. Azonban az angol belügyminisztérium ezt túlságos nagy munkának tekintette. Természetes, hogy némely kerületben és némely bíróságoknál a szóban forgó intézmény gyakrabban alkalmaztatott, mint másutt. Ennek következtében a belügyminiszter e tekintetben körrendeletet bocsátott ki, a melyben azon reményét fejezi ki, hogy a bíróságok nagyobb mértékben használják fel a feltételes elitélésről szóló törvénynek jótéteményét. Ennek eredménye igen kielégítő volt. 1891-ben az emiitett hat kerületben az esetek száma már 2,136-ra rúgott (több mint kétszerese annak a számnak, a mely 1890-ben eléretett), 1892-ben 2,647-re, 1893-ban 3,080-ra, az emlilett három évben összesen 7,863-ra, háromszorosa annak, a mi az első három évben eléretett, és ezek közül 769-en biróság elé állíttattak vagy ezek visszaestek a bűnbe. Az utolsó jelentés, mely az 1894 —1896-ig terjedő időszakot magában foglalja, azt mutatja, hogy a törvényt a fentebb említett hat kerületben 8,ogg-szer alkalmazták, és ezek között 626 visszaeső volt. Ebből látható, hogy a törvény életbelépése óta annak használata évenkint nagyobb terjedelmet mutat és hogy az'. 1896-ban négyszer annyiszor alkalmazták, mint 1888-ban ugy, hogy az utolsó három évi időszak az első időszakhoz viszonyítva négyszeres alkalmazást tüntet fel. Kilenc év alatt - t. i. 1888 január 1-től 1896 december 31-ig —nem kevesebb, mint 18,492 első izben bűnözőnek adtak alkalmat, hogy őket a fogháztól megmentsék az említett hat területen és ezek közül csak 1,564-en (azaz Vi»~ed rész) állíttattak biróság elé vagy ezekről tudták, hogy utóbb ujabb büntetendő cselekmény miatt elitéltettek. Ennek következtében nemcsak, hogy 16,928 fiatal embert megkíméltek a fogháztól és megmentették őket a tisztességes társadalom számára, hanem az állam ezen kívül megtakarította az elitéltek rabtartási költségeinek viselését is a mit első büntetésüknek végrehajtása okozott volna. Ezen átlagos hetenkmti költség a hivatalos jelentés szerint fejenkinkint 8 shilling es 87, d (fillér) és ha feltesszük, hogy Londonban ámult évben az ifjúkon bűnösök szabadságvesztés- büntetésének átlagos tartama het hétre rúgott — a mi nagyon kis átlag, — akkor azt találjuk, hogy az adófizetők 50,000 font sterlinget takarítottak meg rabköltsegek fejében ezen elitéltek után. Azon esetben, ha Anglia es Wales többi tartományai (tehát Skócia és Irland is) éppen szinten csak annyiszor alkalmazták volna a feltételes elitélésről szóló torvényt, mint a jelentésekben emiitett hat tartomány, akkor kerek szambán 35,000-nél több egyént lehetett volna ezen törvény hatálya alatt kilenc év alatt a fogháztól megmenteni és eltekintve azon állandó és erkölcsi előnytől, a mi ebből az országra háramlik, ez esetben a nemzet ily módon legalább is nehezen szerzett 100,000 font sterlingre rugó készkiadástól szabadult volna meg. Ettől eltekintve a jelentések egyébként is alkalmat nyújtanak a gondolkodásra. Londonban ugyanis a worship-utcai rendőri biróság a három utolsó évben 366 vádlottat ítélt el feltételesen; nyugati Londonban 239-et, azonban egyetlen egy sem a Bow-streeti vagy lambethi és csupán nyolc a clerkenwelli és 12 a Thames Courti biróság által. Hasonló egyenlőtlenséggel találkozunk a vidéken is. Liverpoolban 1,423 esetben alkal/nazták a törvény kegyelmét (145 visszaeséssel), Manchesterben 376 esetben, Salfordban 370 esetben, Leedsben 328 esetben, azonban az egész három esztendőn át egyetlen egy esetben sem alkalmazták: Birminghamban. St.-Helensben és Barnsleyben, és csak 11 esetben Sheffieldben. Midőn a parlamentben kérdés intéztetett az iránt, hogy mi okozza azt a sajnálatra méltó eltérést egv analóg törvény alkalmazásánál, a belügyminister azt felelte, hogy némely biróság szivesebben alkalmazza a «Summary Jurisdiction Act» azaz a sommás jurisdictioról szóló törvény rendelkezéseit. A sommás jurisdictióról az 1879-diki törvény intézkedik. Ennek alapján bizonyos büntetendő cselekmények az esküdtszék helyett az egyes biró (békebiró vagy rendőrbiró) elé utaltatnak, a ki ezek felett sommásan itél. Ez történhetik: 1. 7—12 éves korban levő gyermekeknél, a midőn nem ölési delictumról van szó és az atya vagy a gyám nem emel kifogást ez ellen; 2. 12—16 éves korban levő gyermekeknél, a midőn bizonyos delictumokról (lopásról erőszak alkalmazása nélkül, sikkasztásról, orgazdaságról stb.) van szó és a vádlott maga kívánja ezt; 3. a 16-dik életévet túlhaladott korú személyeknél, a midőn a 2. pontban említett delictumokról van szó és a vádlott bűnösségét beismeri, vagy a midőn bizonyos kisebb lopásokról van szó es a vádlott a sommás tárgyalást kívánja. Mindkét esetben még más egyéb feltételeknek is kell fennforogni. 7 11 éves korban levő gyermekeknél, a kik magukat a sommás bíráskodásnak alávetették, a legnagyobb szabadságvesztés-büntetés 1 havi fogház, a legnagyobb pénzbüntetés 40 shilling, fiuknál a testi fenyíték is alkalmazható. 12—16 éves korban levő gyermekeknél ez esetben legfeljebb tiz font sterlingig terjedő pénzbüntetés vagy fogház kényszermunkával három hónapig, 14 éven alóli fiuknál testi fenyíték is alkalmazható. A mint fentebb a 3. pontban említtetett, a felnőtteknek meg van engedve, hogy a delictumok egy bizonyos szük körén belül minden nehézség nélkül alávessék magukat a sommás bíráskodásnak, egy valamivel tágabb kör tekintetében ellenben csak annyiban, a mennyiben bűnösségüket beismerik. Az első esetben alkalmazandó maximális büntetés: 3 havi fogház és kényszermunka vagy husz font sterling pénzbüntetés, a második esetben hat havi fogház és kényszermunka. (L. Strafgesetzgebung der Gegenwart, I. köt. 619. és 636. 1.) Ezen törvény arra jogosítja fel a birót, hogy — a nélkül, hogy marasztaló ítéletet hozna — elengedje a csekélyebb természetű vádat még az esetben is, ha az bebizonyítást nyert és a vádlottat 40 shillinget tul nem haladó kártérítésre kötelezze vagy a költségek megfizetésére, vagy a biró elrendelheti, hogy a vádlott biztosítékot nyújtson a kár vagy költségmegtérités megfizetése mellett, vagy a nélkül. Ezen törvény kétségtelenül nagyon alkalmas a csekélyebb természetű büntetendő cselekményeknél, azonban kevésbbé alkalmazható a komolyabb vádak eseteiben első izben bűnözőknél. Ezek száma mind inkább alkalmasabb a «Probation of First Offenders Act» (a feltételes elitélésről szóló törvény) és ez a javítás nagyobb emeltyűjét is képezi, a mennyiben a feltételesen elitélt vádlott tudja, hogy ha szabadságának feltételeit megszegi, erről azonnal jelentés tétetik és a vádlott elfogatási parancs alapján ítélethozatal végett sok alakszerűség vagy késedelem nélkül bírája elé állitatik. Az utolsó években azt észlelik Angliában, hogy a fogházak lakóinak száma feltűnő módon apad, ezzel azonban természetesen nem jár karöltve azon körülmény, mintha a törvényszegők száma is apadást mutatna fel. A mennyire lehet, kerülik ugyanis a bírák a fogházakat. Jelenleg talán 30,000 fiatalkorú egyén van az industrial-schoolsban és a reformatioriesban. Ehhez járul, hocry sokkal gyakrabban alkalmazzák a pénzbüntetéseket és a feltételes elitélést ugy, hogy az angol irók majdnem tízszeres növekedést látnak azon eseteknél, a hol a bírák beérik a jótállással a helyett, hogy, fogházbüntetést szabnának az elitéltekre. Angliában tehát azt látjuk, hogy ott a fogházak ürülnek, a javítóintézetek azonban telnek. j,-. Gruber Lajos bpesti kir. alügyész.