A Jog, 1897 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1897 / 44. szám - Az ügyvédi tisztesség és becsületes munka szigorú megóvása szempontjából Magyarország összes gyakorló ügyvédeihez a következő kérdést teszem

A JOG 315 jelezni. De ép e viharok akadályozzák a kitörést; mesterséges viharok ezek, melyek távol attól, hogy forradalmat készítsenek elő, sokkal inkább a lelkek túlságos hevének lecsillapodására nyújtanak alkalmat.>^Rapport d'Adrien Lezay sur la Hongrie. Bécs 1802.) A magyar közjog, fejleménye minden phasisában bár szigorúan követelte ugyan a magyar állam souverainitásának elismerését, mindig és határozottan dynasticus volt. Példák erre az 1(i87 és 1723 évek nagy alkotásai, a hol a nemzet a constellatioknak engedve, megalapítja az örökös monarchiát elsőbben is a Habsburgok fiágára nézve, kiterjeszti azt azután a nöágra is. Az 1723-iki I., II., III. t.-cikkekbe iktatott pragmatika sanctio legjobban megmagyarázza a magyar közjog elfoglalt álláspontját a múltra és jövőre nézve. E nagy tényből derül ki a magyar közjog kettős jellege, a dynasticus alapeszme és a magyar állam függetlensége. 1723 után bekövetkezett nagy momentumokban, p. o. 1741 —1790—1825—1848 és 1867-ben a dynasticus kapocscsal együttesen van említve az ország törvényes önállása, de mindig hivatkozva a sanctio pragmatikára. Nem kívánom e cikkemben a magyar királyság elismert függetlenségét most onnan bizonyítani, a mikor a magyar monarchia megalakul, ez eléggé kifejtett tárgy — megírta ezt már az egykor hírneves Bencur József «Ungaria semper libera> stb. cimü müvében, hol az I. Caputban ily cím alatt: Quo ostenditur regem ungariae summi pontificis romanorum nunquam fuisse clientem.v Kimutatja a magyar királyság független állását a római szent székkel szemben. (Ez akkor az oly hatalmas pápák irányában nem is volt csekély dolog. A világhatalmat magához ragadott VH-ik Gergely azt hirdette, hogy a népek fölött csak Isten bírjon hatalommal, s a pápa Isten képviselője, ez alapon ezután VII. Gergely azon conclusiót vonta le, hogy Magyarország a római szentegyház tulajdona s azt hajdan István király minden joggal és hatalommal Szent Péternek ajánlotta föl s adta át. Elismerte azonban VH-ik Gergely is, hogy Magyarországnak, mint más nemes országnak a maga függetlenségében kell maradnia. Ne legyen az alávetve semmi más országnak, csak a római szentegyháznak, melynek alattvalói nem szolgák, hanem fiai. Magyarország ez ellen ugy akkor, mint most állást foglalt. Csak a történelmi folyamat alapján fejezhette ki Bánffy Dezső br. ministerelnök 1895 május 6-án a következőket:» semmiféle külhatalmasságnak belügyeinkbe való beavatkozásra jogot nem engedhetünk, így tehát a szentszéknek sem.» Az 1895. XLIII.t.-c. 17. §-a igy rendelkezik: «a magyar állam kötelekén kivül álló hatóság, vagy egyén a vallásfelekezetek egyházi feje vagy védura nem lehet, ez a vallás felekezet semmi nemű egyházi függésben külföldi hatóságtól, vallás felekezeti társulattól, vagy egyéntől nem állhat.») A Il-ik Caputban ily cim alatt: Ostendit ungariam imperátori imperioque romano germanico nunquam fuisse obnoxiam, dönthetlen indokolással kimutatja a magyar állam souverainitását a német császárok törekvéseivel szemben. Latin nyelven levén irva, Bécsben jelent meg e mü, csodálom, hogy a magyar jogi forrásokat annyira ismerő és halmozó Lustkandl erre nem hivatkozik? Sokkal fontosabb kérdés azonban annak a kimutatása, hogy az 1526-ik év egyik nagy eseménye a Habsburg dynastia trónra jutása a magyar állam törvényes önállását nem érintette. Az utolsó nemzeti király I. Mátyás elég érthetően adta tudtára, ugy a pápának, mint a német császárnak a magyar állam függetlenségét, ugyan e függetlenséget hangsúlyozza újból az 1527 márt. 17-én Budán összegyűlt Zápolya párti országgyűlés, kimondván azt, hogy <Magyarország sem jegyajándokul, sem hübérül el nem adományozható, hanem minden külfejedelem hatalmától független o r s z ág,» stb. Az 1790. X. t.-c. csak ujabb, törvénybeni szövegezése egy mindenkor föntartott és elismert jogelvnek. A trónra jutott habsburgi I. Ferdinánd Magyarország államiságát nemcsak ismert koronázási esküjében elismerte, hanem sok más egyéb alkalommal is, nem érdektelen azonban ép a német publicisták okulására egy régi német helyesírással irt leveléből a következőket közölni: cwollen och zukunftiger zeit die Hungerishe sprach und Nacion, mit allén unsern Krefften, und Vermogen handthaben, Prelaten, Graffen, Freyen, Ritter den Adel freye stette und andere stende des Konigreichs Hungern in, und bey íren freiheiten, privilegien, herlichkeiten, statuten, gesetzten, rechten, und Gerechtigkeiten, mit welchen Sie von unsern Vor Farén Konigen bis zu diesen gezeiten in üblicher gebrauchunge gestanden, erhalten, und schutzen, inn die hungerische hendel und Rathschlegn laithe anderer Nacion nit ziehen, noch geprauchen, gristliche lehen und ampter auch erbliche angestellte fremden nicht vorleghen noch zukommen lassen.» (Kovachich Supl: ad: Vest: Com: III. 101. 1.) Ezt foglalja magába az 1741. XI. t.-c. is. Magyar közjog irónak kiválólag ajánlatos, főleg ha német nyelven ir, I. Ferdinánd trónfoglalásának körülményeit Magyarország önállása szempontjából, minél bővebben méltatni, tudnivaló dolog, hogy az osztrák publicistika egy része innen datálja Magyarország szerintök provinciális helyzetét. Mi pedig eme nagy fontosságú tényből ujabb adatokat meríthetünk arra nézve, hogy a Habsburgok trónfoglalása csakis Magyarország függetlenségének elismerése mellett következett be. így p. o. 1526 7. nov. 30-án Ferdinánd tizenhárom magyar főúr számára formaszerü szerződéses nyilatkozatot ad, melyben a fönebbihez hasonlón ígéri Magyarország szabadságait és törvényeit megtartani, külföldieket az ország tanácsába nem alkalmazni, azonkívül: Endre király rendelvényeit, melyeknek megtartására Magyarország királyai a koronázáskor megesküdni kötelesek, szentül megtartja.-(I. Kovachich. Monum: vet: legislat: Regni Hung: VI. 38 1.) 1526. évi szept. hó 20-án Lincben ad Ferdinánd utasításokat hasonló értelemben. (Gevay Zur Geschichte v. Ungern 21. 1).^ Nagy jelentőségű momentum az is a többek közt, midőn I. Ferdinánd 1527. július 31-én az ország széléhez érkezett, a magyar urak elébe siettek, ekkor a király Köpcsény és a Lajta között, hol egy romba dülo torony a két ország határát jelzé, leszállott lováról, Szalaházi Tamás üdvözlő beszédet intézett hozzá és kérte a rendek nevében, erősítené meg a nemzet szabadságait, Ferdinánd erre hittel fogadta, hogy az ország jogait, szokásait fönn fogja tartani, hü őrizője lesz mindannak, mit II. Endre aranybullája alaptörvénye szab. eléje. (1. Ursinus Velius,' de belló pannonico, Kollár kiadásában I. 1. k. 1: Istvánffy IX. 138 1.) A most elősorolt momentumok tehát mind az osztrák irók fölfogását cáfolják meg. Erős illustratiója ez egyszersmind a magyar államiság erős gyökerének, az oly súlyos következményekkel járó mohácsi vész után. A XVI-ik század folyamán Magyarország függetlenségét az 1566-ik évben Augsburgban tartott német-római birodalmi gyűlés 69-ik articulusa is elismeri, a hol a következők olvashatók: «dass solche Landschaft (utalás van a magyar királyságra) im Heil. Reich Teutscher Nation in nicht Verwand oder Z'igethan.* A a XVI és XVII-ik századok súlyos megpróbáltatásoknak teszik ki a magyar államiság eszméjét, Pázmány Péter keservesen panaszolja, hogy az országot csak: «egy hosszú foltnak nevezhetni*. Magyarország pedig, mig e viszonyok fönállottak, országgyűléseivel, törvényeivel közjogi fictióvolt; mindez inkább jogfönntartás, mint valódi jogok gyakorlása. Oláh Miklós később esztergomi érsek 1539-ben azt irja Nádasdynak: «Látom, hogy összes állapotaink képe nagyon szomorú, közjogunk mindenek felől meggyöngítve, ingatva és megtörve van annyira, hogy már csak alig létezik.* Ennek dacára Miksa főherceg mégis igy ir apjának I. Ferdinándnak: «Constat enim regnum Hungáriáé prae caeteris Maiestatis vestrae Caesareae regnis quadam prae eminentia gaudere.> Egy kis rész azonban nem engedi elévülni Magyarországközjogát, s fenntartja annak a kornak, melyben az ország épsége helyreáll, s a közjog abban az arányban terjeszkedik az országban, a melyben egyes részeit viszacsatolják hozzá. Tudjuk, hogy I. Lipót alatt 1670 táján a magyar királyság önálló alkotmányi élete, mint ilyen, hatalomszóval megszüntettetett, és ime alig tiz év multán az absolut kormányfeje a hírhedt Ampringen Gáspár maga javalja I. L i p ó t n a k, állitanáhelyre az alkotmányhoz oly annyira ragaszkodó nemzet törvényes igazgatását. Az ismert viszonyokat figyelembe véve nem hiszem, hogy egy nemzet nagyobb morális diadallal dicsekedhetnék e ténynél, mely nem költemény, hanem teljes valóság. (1. Kornél i 106. Hist. Leopold I. 561. — Rumyndl I. 65 — Wagner Annál: Scep: II. 44. Memoire du C. B e th le n Niclos. Hist: desrevol: VI. 357. 1.) Az egykor hires «Drei Jahre Verfassungsstreit«névtelen írója joggal irhatja:» Nichtsdesto weniger ist und bleibt Ungarn mit Recht darauf stolz, dass es Jahrhunderte hindurch — eine Oase inmitten einer weiten Wüste des Absolutismus — sein Verfassungsrecht behauptet hat. Wáhrend die Standé der Erblánder, selbst jene des einst so máchtigen Böhmerlandes, allmáhlig alle politische Kraft und Bedeutung einbüssten, habén die Standé Ungarns, wenn sie auch der Macht nicht immer zu wehren vermocht, doch immer die Gelegenheit wahrgenommen, Verlorenes wieder zu gevvinnen, und die Rechte des Landes durch Wiederbekráftigung und Erweiterung altér Gesetze erneuert zu constatiren.» — Mind ennek azután még a sanctio pra^matica törvénybe iktatása, a magyar insurrectió 1741 ben nyomatékot adnak. Már ia Te r éz ia 1740-től 1745-ig tisztán magyar király, seregei, tanácsosai, követei magyarok, mint magyar király állja meg helyét a legnagyobb veszélyek közt, és tartja meg atyai örökét diplomatiával és háborúval. A XVIII-ik század nagy horderejű törvénye az 1715. III. az 1741. XI. az 1790/91. X. t. cikkeknek bizonyos történelmi háttere és következményei is vannak. Igy p. o. tudjuk azt, hogy Anna angol királyné és a németalföldi egyesült államok, I. József magyar király és a Rákóczy által vezetett magyar rendek között békét közvetítettek. Anna királyné 1705. június 15-én Sutherland és Stepney mediatorok számára kiállított megbízólevélben a szövetkezett magyarokat J óz s e f császár és király alattvalóinak nevezte, a rendek ez ellen kifogást tettek, mire az angol kormány fölvilágosittatván, december 27-én uj megbízólevelet adott ki, melyben Magyarország rendéinek külön állása el van ismerve, s a király és utódai és a magyar rendek és utódaik egyenlő felekül tekintetnek. 1792-ben, midőn a Franciaország elleni nagy szövetkezés alkudozás tárgya volt, Anglia különös fontosságot h -lyezett azon megkülönböztetésre, hogy Ferenc császár és király a szövetségi kötést necsak mint császár, hanem különösen mint Magyarország királya is irja alá. 1805-ben bizonyos föltételek mellett I. Napóleon a magyar királyságot semlegesnek kívánta tekinteni. A francia háborúk idejéből biztos adataink vannak, hogy az európai diplomatia Ausztria erejének szempontjából, mily nagy figyelemmel kisérte a Magyar országgyűléseket, de ez nem is lehetett másként, mert a német tartományokkal szemben törvényes önállással biró Magyarországban a magyar király: «Kein Schanz-