A Jog, 1897 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1897 / 41. szám - Elválaszthatja-e az izraelita lelkész zsidó ritus szerint a házasfeleket, mielőtt azok biróságilag jogerősen elválasztattak? - Irodalmi működés és protekció. (Az igazságügyminister ur figyelmébe)

JOGESETEK TARA FELSÖBIRÓSÁGI HATÁROZATOK ÉS DÖNTVÉNYEK. Melléklet a «Jog» 41. számához. Budapest, 1897. október hó 10. Köztörvényi ügyekben. A telekkönyvi rendszerrel kapcsolatos anyagjogi törvé- j nyeink csak a jóhiszeműen szerzett nyilvánkönyvi jogokat védik és a nyilvánkönyvi jogosulttal szemben is a rosszhiszeműség bizonyitasat es ennek eseteben a nyilvankönyvön kivül korábban szerzett jogok érvényesítését megengedik és ebból folyolag; oly harmadik személytől, ki a végrehajtás alá vont telekkönyvezett ingatlanokra a végrehajtató nyilvánkönyvi jogait megelőzően, bár telekkönyvön kivül, tulajdonjogot szerzett, meg nem tagadható a jogosultság, hogy e jogot a végrehajtató ellen az 1881: LX. t.-cikk 168. S-a alapján sikeresen érvényesíthesse. (L.: A m. kir. Curiának 55. sz. polgárjogi döntvényét.) A huszti kir. járásbíróság mint telekkönyvi hatóság (1895. szept. 8. 5,183. sz. a.) D. Mihály Petru és D. Vaszily Petru felpereseknek P. István alperes ellen ingatlanok végrehajtás alá vonásának megszüntetése iránt indított perében következőleg itélt: Felperes keresetének hely adatik, alperes köteles tűrni, hogy az a szelyistyei 152. számú ingatlanra 3,669/91. sz. a. 250 frt és jár. erejéig vezetett végrehajtás megszüntetésének, illetve az alsó-szelyistyei 152. sz. tkkönyvből az 1891. évi 3,669. és 1891. évi 1,373. sz. a. 250 frt tö'ke és jár. erejéig bekebelezett alap- és végrehajtási zálogjog, valamint az 1894. évi 5,888. sz. a. feljegyzett árverés jelen itélet jogerőre emelkedésétől számítandó 15 nap, különbeni végrehajtás terhe mellett megfizetni, egyidejűleg az 1895. évi 2,809. sz. árverési hirdetmény, mint árverést elrendelő végzéssel 1895. évi szeptember 23-ikára kitűzött árverés felfüggesztetik stb. Indokok: Felperesek keresetükben előadják, hogy az alsószelistyei 152. sz. tkvi ingatlan-birtokot atyjuk D. Petru Vaszilyu és G. Mihajla örökösei G. Annától még 1868. évben örök áron megvette, azóta ezen ingatlan folyton a felperesek, illetve jogelődje birtokában volt és van, mégis P. Petru G. Annától ennek tudatlanságát felhasználva, 1890 márc. 24-én egy 250 frtos kötvényt csalt ki. ezen összeget az alsó-szelyistyei 152. számú tkvi ingatlanra bekebeleztette, ezen összeg erejéig az ingatlanra végrehajtást vezetett, a miért is a végrehajtásnak az 1883. évi LX. t.-cikk 168. §-a alapján megszüntetését kérik. A beszerzett G. Mihajló hagyatéki iratainál a tárgyalási jegyzőkönyvben foglalt G. Anna beismerésével, a tárgyalási jegyzőkönyvhöz csatolt, Gernyesen 1891. évi május hó 11-én kelt egyezség tartalmával, különösen pedig az 1869. évi március 9-én 83. sz. a. kiállított eredeti -Befizetési meghagyással» igazolva van, hogy G. Anna 1868 dec. 24-én mint G. Mihály örököse az alsó-szelyistyei 152. számú tkvi ingatlan birtokát D. Petru Vaszilyu szelyistyei lakosnak 150 frtért eladta, ezen szerződés alapján az alsó-szelyistyei 152. számú tjkvben Bi 1. sorszám alatt 1868. évi 6,645. sz. végzéssel az, hogy ezen ingatlant D. Petru Vaszilyu az örököstől G. Annától megvette, feljegyeztetett s ezen feljegyzés mai napig megtámadva nem lett. A tanuk, különösen a községi jegyző G. László vallomásával igazolva van. hogy alperes tudta, hogy G. Annának az örökségét 1868. évben D. P. Vaszilyunak eladta; tudta, hogy a birtokban D. Petru Vaszilyu gyermekei vannak, mégis G. Annát reá vette, hogy ez neki egy 250 írtos adóslevelet adott 8 forint készpénz és egy véka máléért, de a telekkönyvből magából is értesülhetett alperes arról, hogy az ingatlant D. Petru Vaszilyu vette még, mindazonáltal a roszhiszemüleg kinált 25 I forintos kötvény alapján, a melynek értékét G. Anna föl nem vette, a zálogjogot az alsó-szelyistyei 152. tkvi ingatlanra bekebeleztette, sőt az ingatlanra végrehajtást és árverést vezetett. Az 1881. évi LX. t.-c. 168. §-ában szabályozott végrehajtás megszüntetési keresetnek célja, hogy hason esetekben azon harmadik személy, aki az ingatlanra vezetett dologi jogaiban magát sértve érzi, megvédje. Tekintve, hogy igazolva van, miszerint felperesek atyja az alsó-szelyistyei 152. sz. tkvi ingatlant az örököstől még 1868. évben megvette, azon jogot, habár szabálytalanul a telekkönyvbe bejegyeztette, a P. Petru részére 1890. évben G. Anna ugyanezen ingatlanokat, minthogy már az ingatlan tulajdonjoga az övé nem volt, a 250 frtos kötvényben jelzálogul le nem köthette, bekebelező engedélyt nem adhatott, mindezt G. Anna maga a hagyatéki tárgyalás során elismerte, jogosan el nem járhatott. Tekintve, hogy előadottak szerint D. Petru az alsó-szelyistyei 152. sz. tkvi ingatlanokra jogszerüleg végrehajtást nem nyerhetett, a felperesek keresetének helyt adni, az ingatlan végrehajtás alá vonásának egészbeni megszüntetését kimondani, a zálogjog és árverési feljegyzés törlését, az árverés felfüggesztését elrendelni kellett stb. A debreceni kir. ítélőtábla (1896 január 22-én 5,386. szám alatt) az elsőfokú biróság Ítélete megváltoztattatik, felperesek keresetükkel elutasittatnak stb. Indokok: Habár a G. Mihály hagyatékára vonatkozó iratoknál levő tárgyalási jegyzőkönyv és az ahhoz mellékelt nyilatkozat által bizonyittatott, hogy a kereseti ingatlanokat felperesek jogelődje G. Annától megvette és igy felperesek kereseti joga kétségtelen is; keresetüknek azonban még sem lehetett helyt adni, mert nem bizonyították, hogy alperes végrehajtási zálogjogát rosszhiszemüleg szerezte meg. Ugyanis a felhívott és kihallgatott lanuk közül egyedül G. László tanú látszik igazolni azt, hogy alperesnek tudomása lett volna a kérdéses adás-vételről. Ennek a tanúnak vallomása azonban bizonyítékul nem vehető, minthogy csak általánosságban azt vallotta, mikép alperesnek a kérdéses adás-vételről tudomása volt, de oly tényeket vagy körülményeket elő nem sorolt, melyekből az alperes tudomására okszerűen következtetni lehetne; a többi tanuk pedig mit sem tudnak arról, hogy alperesnek az adás-vételről tudomása lett volna, sőt ezeknek a tanuknak abból az előadásából, hogy G. Anna az alperes iránti tartozásnak fedezetéül az atyja után reá szállott ingatlanokat jelölte meg, épen azt lehet következtetni, hogy alperes ezeket az ingatlanokat adósának tulajdonául joggal tekintette és azokra a végrehajtási zálogjogot jóhiszeműen szerezte stb. A m. kir. Curia. (1897 szept. 2-án 3,854. sz. a.) a másodbiróság ítélete megváltoztattatik és az elsőbiróság Ítélete hagyatik helyben stb. Indokok: Az első biróság Ítéletének indokaiban felhozott és az 1893 : XVIII. t.-c. életbe lépte után indított jelen perben a most hivatkozott törvény 215. §-ához képest a 64. §. alapján szabadon mérlegelendő perbeli adatokkal bizonyítást nyert felperesek amaz állítása, hogy alsó-szelyistyei 152. sz. tjkvben foglalt ingatlanokat az 1854. évben elhalt telekkönyvi tulajdonos G. Mihajlónak leánya es kizárólagos örököse G. Anna még 1868. évben felperesek atyja D. P. Vaszilyunak eladta és hogy ez időtől fogva azokat nevezett vevő birtokolta és használta; azt pedig, hogy D. P. Vaszilyu halála óta ezeket az ingatlanokat felperesek, mint annak örökösei birtokolják és használják, alperes ellenbeszédében tagadásba nem vette. Tekintve, hogy a fenebbi telekjegyzőkönyvből kitűnik, hogy D. P. Vaszilyu javára még 1868. évi október 30-án a vételári jog is nyilvánkönyvileg feljegyeztetett s a mely feljegyzés, mint a telekkönyvi rendtartás 63. § és az ideiglenes törvénykezési szabályok 149. §-a rendelkezéseibe ütköző, a vevő tulajdonjogának telekkönyvi kitüntetésére nem alkalmas ugyan, mely azonban elegendő alapot nyújtott arra, hogy abból alperes a telekkönyv betekintése után azt a meggyőződést szerezze, hogy az ingatlanok felett G. Anna jogszerűen többé nem rendelkezhet, és azokra nézve alperesnek zálogjogot nem engedhet, és tekintve, hogy annál a további körülménynél fogva, hogy alperes ugyanabban a kis népességű községben lakik, a hol az ingatlanok vannak, alaposan feltehető, hogy alperesnek arról is kellett tudomást szereznie, hogy az ingatlanokat nem G. Anna, hanem felperesek tartják birtokukban, ennélfogva alperes egyáltalán nem védekezhetik azzal, hogy G. Anna által részére 1890. évi márc. 24-én kiállított kötelezvény alapján 1891. évi ápril 3-án a telekkönyvbe hozott jóhiszeműen szerzett zálogjogot az emiitett ingatlanokra. Minthogy pedig a telekkönyvi rendszerrel kapcsolatos anyagjogi törvényeink csak a jóhiszeműen szerzett nyilvánkönyvi jogokat védik és a nyilványkönyvi jogosulttal szemben is a rosszhiszeműség bizonyítását és ennek esetében a nyilvánkönyvön kivül korábban szerzett jogok érvényesítését megengedik és minthogy ebből folyóan, a mint azt a m. kir. Curia az 55. sz. polgárjogi döntvényében is kimondotta, — oly harmadik személytől, a ki a végrehajtás alá vont telekkönyvezett ingatlanokra a végrehajtató nyilvánkönyvi jogait megelőzvén, bár telekkönyvön kivül, tulajdonjogot szerzett, meg nem tagadható a jogosultság, hogy e jogot a végrehajtató ellen az 1881: LX. t.-c. 168. §. alapján sikeresen érvényesítse; a másodbiróság ítéletének megváltoztatásával az elsőbiróságnak a felperesek keresetének helyt adó ítéletét helyben kellett hagyni stb. A felek a házassági együttélés megszakítása után élvén másokkal közös háztartásban, ezen körülmény nem az 1894. XXXI. t.-c. 76. §-ában, hanem a 80. §-ban körülirt bontó okot képezi, mihez képest a 99. §. értelmében a házasság fölbontása előtt az ágytól és asztaltól való elválasztást elrendelni kell. A székelyudvarhelyi kir. törvényszék (1896. november 5. 5,733. sz. a.) Gy. Péter felperesnek L. Rozália alperes ellen házassági kötelék felbontása iránti perében következőleg itélt: