A Jog, 1897 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1897 / 41. szám - Igazolás és perújítás - A bejelentő hivatal szervezéséhez

290 A JOG sőt a törvény a szerzett jogokat még a viz alatti medrek tulajdona tekintetében is fentartotta. Szerzett jog mindaz, mi a közönséges magánjog által adott alapon hatalmi körünkbe vonatik, s igy a holt medrek tulajdona s birtoka, mely a tulajdon- és birlokszcrzés általános feltételeinek betartásával szereztetett meg, a törvény által respektált, szerzett jog. Alapja a birtokbavétel s amint az élőviz-meder létezni megszűnt, megszűnt közhasználati jó lenni, s az elmetszett kanyarra vagy a kincstár vagy egyes községek vagy végül magánosok terjesztették ki rendelkezési jogukat s jelezték birtokbavétel által a megtartási szándékot. Ezen tényleges állapottal szemben az igények érvényesítésére rendelkezésre állottak ugyan a tételes törvények által körülirt kereseti formák ; azok alkalmazása azonban a holt medreknél lényeges akadályokba ütközik. A sommás visszahelyezési keresetnél, mely sikerrel csakis a birtokháboritástól számított egy éven belől indítható meg, igazolandó, hogy az igénylő' előzőleg birtokban volt ; minthogy pedig a meder, mint viztartány, birtok tárgyát nem képezte, az igénylőnek vagy erősebb jogcímet kell kimutatnia vagy tulajdonjogi keresettel kell élnie. A medrek tulajdonjogának rendezetlen volta következtében azonban a birtokban levő harmadik ellen tulajdonjogi kereset sikerrel nem érvényesíthető, minthogy a lényeg, hogy a tulajdon a jogkereső felet megilleti, emiitett okból egyáltalán nem bizonyítható. Gyakorlati felfogás szerint, eltekintve a természetes uton holttá vált medrekre növedék cimén szerzett tulajdonjogtól, más esetekben a múltra nézve, vagyis az 1886 január l-e előtt holttá vált medrek tulajdonjoga szempontjából a birtok a döntő. Midőn azonban a holt meder tulajdona a tételes jog által egyesek részére kifejezetten biztosíttatik, a birtokos elleni kereset jogérvényes cim által támogattatik, tehát ezzel szemben a birtok magában véve s feltéve, hogy a tulajdon elbitorlás utján meg nem szereztetett, nem elég jogcim. Tekintve azért, hogy a kincstár részére az 1850. évi császári nyilt parancs által a holt medrek tulajdonjoga biztosíttatott, ez által azon kedvező helyzetbe jutott, hogy az említett nyilt parancs alapján az annak érvénye alatti időben keletkezett holt medrekre tulajdonjogát a tényleges birtokos ellen is érvényesítheti, mert ezen idő alatt történt jogszerzések az akkori időben érvényes jogszabályok szerint itélendők meg. Részben hasonló kedvező helyzetben van a telekkönyvi tulajdonos, minthogy a legfőbb Ítélőszék 1875. évi április 27-dikén 3,123. sz. a döntvényileg kimondotta, hogy a ki valamely ingatlan tulajdonosául van a nyilványkönyvben kitüntetve, ezen alapon a nevén álló ingatlan tettleges birtokát bárkitől, ki azt visszatartja, követelni jogosítva van. Ezek után bátran állitható, hogy az elmetszett medrek tekintetében a tényleges állapot a döntő s mig egyrészt a holt medrek keletkezésekor érvényes jogalapon, eltekintve az előző kikezdésoen emiitett esetektől, egyesek által az elmetszett kanyarok birtoka vagy tulajdona meg nem támadható: másrészt az állam részéről, ha birtokban nincs, sikerre vezető kilátással szintén csak azon holt-medrek tekintetében lennének a tulajdoni igények érvényesíthetők, melyek az 1850-iki nyilt parancs hatálya alatti időben keletkeztek, mert habár jogtörténelmi alapon a vizmedrekhez s különösen a hajózható folyók medréhez tagadhatatlanul az államot illeti meg a legerősebb jog, annak érvényesítése kockáztatott. Mindenesetre ajánlatos, hogy az 1886 január 1-je előtti időben birtokba vett holt medrek telekkönyvezés által is biztosíttassanak. ( V. H. K.) ^( Igazolás és perújítás. Irta: KIS JÁNOS, járásb. joggyakornok, Zólyom A gyakorlatban már több izben fordult elő, hogy alperesi képviselő a meg nem jelenés folytán hozott makacssági ítéletek ellen igazolás helyett perújítással élt. Szerény nézetem szerint ez nem helyes s a törvénynek sem lehet az az intenciója, hogy a kettő egy és ugyanazon jogorvoslatnak vétessék, illetve, hogy az igazolás helyett a perújítás tetszés szerint használtassák. Mert mig igazolásnak az 1881. évi LIX. t.-cikk 61. §-a értelmében «valamely tárgyalási határnapnak elmulasztása stb. esetében van helye, addig perújításnak ugyanazon törvénycikk 69. §-a értelmében csak akkor van helye, ha a pervesztes fél azért lett pervesztessé, mert az ügyvéd a döntő ténykörülményeket kellő helyen felhozni vagy tagadni, avagy a rendelkezésre bocsátott bizonyítékokat előadni elmulasztotta.» Ha mi ezen két világos meghatározást összehasonlítjuk, rögtön constatáljuk, hogy a két jcgcívcíkt lényegesen eitér egymástól, ugy tartalmára mint használatára vonatkozólag. Mtg ugyanis a tárgyalási határnap elmulasztása esetében a törvény a meg nem jelent felet mulasztásának igazolására akarja szorítani, addig a perújításnál módot akar nyújtani a pervesztes félnek, hogy a már érdemileg eldöntött ügyet újra felvehesse s a vitatott joga érdekében felhozni elmulasztott avagy csak később szerzett bizonyítékaival ellenfele érvelései ellenében síkra szállhasson. Csupán a fent említett módon érvényesítheti a pervesztes fél az alapperben nem használt vagy használni elmulasztott érveit. A különbség ezek szerint szembeszökő. A tárgyalási határnap elmulasztása esetébert alperes meg nem jelenhetése folytán az érdembe nem bocsátkozhatott, mig a perújítás esetében a már érdemileg eldöntött per újra felvétele céloztatik. Ha tehát a két jogorvoslatot a szerint méltatjuk, világos a törvénynek mind a két jogorvoslatra vonatkozó intézkedése, miszerint ügye tárgyalására meg nem jelent alperest elmaradása okának igazolására szorítani; mig ellenben a pervesztes félnek, a ki ügye tárgyalásakor, vagy sommázni nem tudta a rendelkezésére álló bizonyítékokat avagy akkoriban azoknak birtokában nem volt s esetleg csak idők multán juthatott, módot — nyújtani arra. hogy igaztalanul, önhibáján kivül avagy más okok miatt vesztett ügyét, perét újra felvehesse s vitatott jogát a maga javára érvényesíthesse s védhesse. Bizonyítja ezt a törvénynek a perköltségekre vonatkozó intézkedése is. Ugyanis az igazolást kérő az igazolás megadása esetében is marasztalandó az ellenfélnek okozott költségekben, mig ellenben a perújításnál a perujitott íelperes a körülményekhez képest, ha alapperbeli keresetével elutasittatik, ugy az alapperbeli, valamint a perujitási költségekben is marasztalandó. Az igazolásnál a költségek viselése quasi büntetés, a perújításnál pedig a méltányosság elve lép előtérbe. Végül az igazolás szorosan összefügg az alapperrel s annak szükségszerű folyománya, mig a perújítás inkább önálló perként jelentkezik s nem akadályozza az alapperbeli Ítélet végrehajtását. Ezek után nem tartom helyesnek, hogy a meg nem jelenés folytán okozott Ítéletek ellen igazolás helyett perújításnak adatik hely. Szerény véleményem szerint az ily helytelenül alkalmazott jogorvoslat hivatalból volna visszautasítandó. Nézetem talán téves s ha netán ellenkező nézet találkoznék, szíveskedjék azt jelen cikkem cáfolataként ezen lap hasábjain közölni. Belföld. ' A bejelentő hivatal szervezéséhez. (Rudnay Béla főkapitány ur figyelmébe.) Irta: dr. ÖDÖNF1 MIKSA budapesti ügyvéd. A bejelentő hivatal, uj szervezéséről ad hirt ismét a rendőrség valamelyik kőnyomatosa. Jó szerencse, hogy egyúttal nem arról van szó, hogy megdrágítsák az értesítést, hanem a bejelentések módozata s a bejelentő lapok színe fog csak változni. — Mindenesetre praktikus azért is, hogy a bejelentő lap tartalmát annak szine is már elárulja, még praktikusabb azért, hogy a bejelentéssel járó formaságokat és nehézségeket hárítja el, s alkalmat ad postai uton való bejelentésre is. Csak helyeselhetjük a főkapitány ur ezen újításait s minden esetre dicséretet érdemel, hogy a külföldön tett tapasztalatait értékesiti a bejelentő hivatal tökéletesítésére. S éppen azért, mert látjuk, hogy a főkapitány ur belátja maga, hogy ugy a bejelentés, mint a bejelentési hivatal egész szervezete nem tökéletes, s azon javítani való van, óhajtanok azon hiányokra figyelmét felhívni, melyeket mi gyakorló ügyvédek veszünk leginkább észre, s melyeknek orvoslása által a bejelentési hivatal különösen a jogkereső közönség előtt értékében sokat nyerne. Minthogy pedig október 1-én szándékozik a főkapitány ur újításait életbeléptetni, azt hisszük, ez ideig módja volna akár e helyütt ajánlandó módon, akár, mint e téren tapasztalt embernek, általa célszerűnek találandó módon ezen alább felsorolandó hiányok orvoslására is uj intézkedéseket léptetni életbe mindjárt. A polgári perek folyamán, főkép pedig a végrehajtási eljárásoknál száz meg százszor fordul elő, hogy ugy a felperesi ügyvéd, mint a felperes maga uton-utfélen találkozik alperesével; nem ritka eset, hogy az alperes vagy végrehajtást szenvedett uton útfélen, kávéházban, korcsmában, vendéglőben, színházban, gyalog, kocsin, lóháton, bicyklin látható a fő- és székváros területén, de ha a kereseti másolatot vagy valamely birói végzést kell neki kézbesíteni, a kézbesítő nem tudja megtalálni, s ha a bejelentési hivatalban kér az ember értesítést, a bejelentő hivatal által adott lakáson még kevésbbé található vagy pedig 1—2 órai várakozás után és 15 kr lefizetett tudakozódására azt az értesítést kapja a kereső felperes, hogy a kérdezett nincs bejelentve. Ha már most ennek okát kutatjuk, ezt csak abban találhatjuk meg, hogy nálunk bejelentési kényszer nincs; illetve meg volna papiroson, de a ki akar, eleget tesz bejelentési kötelezettségének, | a ki pedig nem akar, az nem tesz és ha valakire rájönnek, hogy ! 1—2 évig bejelentetlenül lakott a fővárosban, legfeljebb 2 frttal | büntetik, a melyet ha be tudnak rajta hajtani, jó, — ha pedig nem, akkor sem történik baja. — E tekintetben figyelte volna meg a | főkapitány ur a Németországban fennálló rendőri intézkedéseket, ! hol legtöbb helyen nincs házmesteri intézmény s az őr, ki a kaput kinyitja, mégis tudja, kit bocsásson be s kit nem, mert a bejelentésére felelős a ház felügyelője vagy a tulajdonos maga. A bajon nálunk — szerény nézetem szerint — ugy lehetne segíteni, hogy a bejelentésért s annak valódiságáért első sorban a házmester, másodsorban a háztulajdonos vagy házgondnok volna felelősségre vonandó, még pedig olyképen, hogy kapuzárás idején . nem bocsátható be senki, ki a házban szabályszerűen bejelentve, s a kapu alatt kifüggesztett lakók (bérlők, albérlők s azok összes családtagjai) névsorában fel nem található. — Ezzel kapcsolatban természetesen a házmester köteles minden évnegyed elején a 1 lakók teljes névsorát és pedig az albérlők s összes családtagok