A Jog, 1897 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1897 / 39. szám - Az uj örökösödési törvény és az illetékutasítások között felmerült ellentétekről

274 A JOG a kinek elévülési kifogásait a közig, biróság utolsó fokban i* elvetette. Az ügyben egyáltalán érdekelve nem lévén, szabad legyen az emiitett közleményre egy pár észrevételt tennem. Hogy az esetet tárgyilagosan bírálhassuk el, szükséges az illetékek elévülése iránt fennállott és fennálló határozmányokat röviden áttekintenünk. Ezek szerint az illetékek az illeték-törvények és szabályok behozatala idejében elévülésnek egyátalán nem voltak kitéve. Az 1868-ik év augusztus 14-étó'l kezdve a még ki nem vetett illeték szintén nem évült el, de ha már kivettetett, a nem szorgalmazás folytán 3 év alatt elévült. Az 1876. évi augusztus 1-től az illetékek elévültek akkor is, ha a tartozás keletkezése illetve a jogügylet vagy haláleset bejelentésének napjától öt év alatt ki nem vettettek. Az 1884. évtó'l kezdve a legutóbbi intézkedés azzal egészíttetett ki, hogy az örökösödési illetékek elévülése külön szabályoztatott, s hogy a kivetés alá tartozó illetékek azzal a féllel szemben, kit a bejelentési kötelezettség nem terhelt, az illeték 10 év alatt akkor is elévül, ha a bejelentés annak idején elmulasztatott. Ez utóbbi rendelkezéseket az 1883. évi XL1V. t.-c. 90. §-a tartalmazza. Ennek a §-nak 1. a) pontja szerint az elévülés a tartozás keletkezésétől, 1. b) pontja szerint pedig a jogügylet bejelentésétől számítandó. E két intézkedés egybevetéséből kitűnik, hogy az a) pont oly illetéktartozásokra vonatkozik, a melyek kivetés nélkül keletkeznek, milyenekabélyegekbenlerovandó ítéleti-,bekebelezési- okirati és szerződési bélyegilletékek, a b) pont pedig olyanokra, a melyek csak a szabályszerű kivetés által válnak illetéktartozásokká, a melyek közé tehát az idézett törvény c) — e) pontja alá felvett kivételeken kivül mindazok az illetékek tartoznak, a melyek közvetlenül kiszabás utján fizetendők. A b) pont alá tartozik tehát a sérelmesnek talált illetékkel megrótt határozat is, a melyre nézve tehát az ötévi elévülés az illetékkivetés céljából 1891. évben történt közléstől számítandó, már pedig innét számítva a kivetésig vagyis 1893. évig az öt év nem telt el, de nem telt el a kivetésig a határozat jogerőre emelkedésétől vagyis 1887-től kezdve a legutóbb idézett törvényszakasz 1. pontjának utolsó bekezdésében megállapított 10 évi idő sem, a mely alatt az illeték kivethetése azokkal a felekkel szemben, kiket az illetékkivetés céljából való bejelentés nem terhel, akkor is elévül, ha az illetékezés végetti bejelentés annak idején elmulasztatott. Csak az a kétely merülhet még fel, hogy miután az 1883. XLIV. t.-c. 90. §-ának 1. b) pontja csak jogügyletet emlit, vájjon ez a pont a hagyatékok kivételével egyéb bejelentés alá tartozó illeték-köteles iratokra alkalmazható-e ? Hasonló kétely azonban már korábban is fordult elő, a melyet a volt p. ü. közigazgatási biróság 3. sz. döntvényében az illetékügyi törvények szellemének megfelelően, igenlőleg oldott meg, a midőn kijelentette, hogy az 1881. évi XXVI. t.-c. 1. §-ának utolsó bekezdése az abban használt jogügylet kifejezés dacára a közvetlen fizetendő illeték alá tartozó zálogjogi bekebelezést rendelő végzésekre is alkalmazandó. Illetékkezelés tekintetében pedig az ily végzések és Ítéletek között különbség nincs. Ez a megoldás egyébiránt az illetékköteles felek érdekeinek is inkább megfelel, mert a szóban forgó közvetlenül fizetendő illeték alá tartozó Ítéletek a fent elmondottak szerint az idézett törvény 1. a) pontja alá nem tartoznak, s ha azokat a b) pont alá sem fogadjuk el, akkor az azok után kivetendő illeték elévülésére a korábbi törvényes rendelkezések volnának alkalmazandók, a melyek szerint pedig a bejelentés előtt az elévülés egyáltalán nem vette kezdetét, még a bejelentésre nem kötelezett felekkel szemben sem. A közigazgatási biróság eljárása tehát egyáltalán nem szolgáltatott okot arra, hogy az, a kérdéshez szóló érvelés kifejezett mellőzésével, egyszerűen oly satyra tárgyává tétessék, a mely a még esetleg elnézésből előforduló tévedés esetén sem volna összeegyeztethető sem a nevezett biróság, sem az ügyvédi körök komoly állásával és hivatásával, s az ügynek is sokkal inkább használ az, ha tárgyilagos indokolással szemben saját véleményünket szintén tárgyilagosan fejtjük ki, a mely nem sért, s igy az ellenfélnél sem kelt oly hangulatot, a mely azt az ellenvélemény tárgyilagos mérlegelésében zavarhatja. v Az uj örökösödési törvény és az illetékutasítások között felmerült ellentétekről. Irta : ZADOR MÓR magy. kir. pénzügyi s. titkár Rimaszombat. Az 1894. évi XVI. t.-c. alapján 1896. évi jan. 1-től életbelépett örökösödési eljárásra vonatkozó törvény alkotása alkalmával, ugylátszik, az illetékes körök elfeledték azt a jelenleg érvényben levő bélyeg és illeték törvényekkel összhangzásba hozni, mi által már eddig is sok anomália jött létre, de ha az utólag valami pótrendeletekkel nem fog szabályoztatni avagy módosíttatni, ugy ebből idővel óriási chaos támadhat. Az 1883. évi XXVI. t.-c. alapján szerkesztett bélyeg és illeték-szabályok 4. §-a értelmében, ha az örökösök nagykorúak, az örökhagyó elhalálozása napjától kezdve 90 nap alatt tartoznak az örökösök a hagyatékot a kir. adóhivatalnál illetékezés végett kimutatni és bejelenteni, ellenkező esetben a 129. §. értelmében a 90 napi határidőn tul birság alá esnek, ha csak a hagyaték bíróilag nem tárgyaltatik. Miután az 1884. évi XVI. t.-c. 2., 3. és 4. §. értelmében ugy az 1868. évi LIV. t.-c. 560. §. c) pontja szennt a hivatalos beavatkozás csak az érdekeltek kérésére volt elrendelhető, jelenleg minden hagyaték, akár kéri a fél, akár nem, hivatalból foganatosítandó eljárás folytán bíróilag tárgyaltatik és adatik át s igy a fent hivatkozott 129. §-nak, jogszerű alkalmazhatása te jesen elesik, annyival is inkább, minthogy a régebbi hagyatéki eljárásra vonatkozó 1868. évi LIV. 1877. évi XX, és 1881. evi LIX. t. cikkek értelme szerint azért lettek a birói beavatkozást igénylő hagyatékok az adóhivatalnál bejelentési kötelezettség alól felmentve, mert a biróság az előterjesztett adatokból ^ megállapíthatta, hogy hagyatéki vagyon maradt-e vagy sem es ha igen, mennyi ? Jelenleg azonban ezt minden hagyatéknál köteles megállapítani. Feltéve, hogy a hirdetményes eljárásnál az örökösök az adóhivatalnáli külön bejelentéstől nem volnának is felmentve, mert a hirdetményes eljárásnál cselekvő és szenvedő vagyoni körülményeket precis bevallani nem kötelesek, de miután az 1894. évi XVI. t.-c. szerint vannak esetek, a midőn a hagyaték bírói beavatkozást igényel és a vagyoni körülmények bíróilag részletes megállapítást nyernek, csak nem tartozhatnak ez esetben is külön hagyatéki bevallást az adóhivatalhoz is benyújtani. Ha azonban az örökösök a vagyon kimutatására az adóhivatalhoz kötelezve volnának, értelmetlen és csak kétszeres megilletékezést okozhat a hivatkozott hagyatéki törvény végrehajtási eljárásra vonatkozó azon utasítása, hogy a hagyatéki kimutatás és leltár, avagy ha a hirdetményes eljárás mellőztetik, az örökösödési és hagyományi bizonyítványok a biróság által, a bélyegtörvény alapján pedig külön értékbevallás az örökösök által adandó be, illetőleg közöltetnék illetékszabás végett az adóhivatalokkal. Mivel pedig a bélyegtörvény 127. §. e) pontja értelmében a hagyatéki ingatlanokra az 1887. évi XLV. t.-c. 3. §. e) pontja szerint a felek mindenkor értékbevallást tartoznak az ingó és ingatlan vagyonról adni, sőt erre az 1895. évi 25,683. sz. p. ü. miniszteri rendelet értelmében (a felek) bírságolás által is okvetlen reá szoritandók, ezen eljárás ellentétben áll ismét az 1894. évi XVI. t.-c. 42. §-ával, mely azt mondja, hogy ha az érdekeltek becslést nem kívánnak, a becsérték adásra ugy a 4. §. szerint az ingók bevallására nem kényszeríthetők, hanem az 1881. évi LX- t.-c. 148. §. első bekezdése szerint becsértékül az ingatlanoknál a föld és házbéradó százszoros értéke, a szőlő és házosztályadóra nézve meg kétszázszorosa szolgálhat alapul. Igaz, hogy ez az érték sokszor több, mint az 1887. évi XLV. t.-c. 4. §. szerint minimalis alapul veendő katasteri tiszta jövedelem húszszorosa, avagy a házosztály és házbér hatvan illetőleg tizenkét, tizenöt és tizenhatszorosánál, de nem minden alkalommal és mindenesetre nem ag adandó forgalmi értéknél. De még ha ugy volna is, ez esetben összeférhetlen és felfolyamodások esetében zavar előidézője lehetne az, hogy a mit a biróság mint birói beavatkozást igénylő hagyatékot letárgyal és az 1881. év LX. t.-c. 148. §. első bekezdése alapján a törvény által előirott becsértékkel a kir. adóhivatallal illetékkiszabás végett közöl, ott a kir. adóhivatal a biróság átadását meg nem várva, 90 nap alatt bírságolás utján kényszerithesse (a felet) a most hozott törvény ellenére egy ujabbi hagyatéki bevallásra és uj becsértékadásra, mert ha erre a fél kötelezhető, ugy arra a most alkotott törvény szintén kiterjeszkednék és bizonynyal azon szellemben alkottatott volna. Belföld. A bpesti egyetem uj tanévének megnyitása. Veni sancteval és diszüléssel nyitották meg^ünnepiesen f. hó 19-én a budapesti Tudományegyetem tanévét, a régi szokáshoz hiven, az uj rektornak és az egyetem tanácsának beiktatásával kötve össze az ünnepet. Délelőtt tiz órakor kezdődött az istentisztelet az egyetemi templomban; az első padokban ültek Hercegh Mihály rektor, a dékánok s a többi egyetemi tanár, a templom többi részét zsúfolásig megtöltötték a kispapok s az egyetem tanuló ifjúsága. Az istentiszteleten Klinger István apát, az egyetem volt rektora celebrált nagy segédlettel, a templomi ének- és zenekar pedig Noséda karnagy vezetésével kisérte az istentiszteletet. A Veni sancte után a tanári kar s az ifjúság az uj városháza dísztermébe vonult. A pódiumon Bognár István, a lelépő rektor, Ajtay Sándor, Kisfaludy A. Béla, Földes Béla és P. Thewrewk Emil lelépő dékánok foglaltak helyet. Az emelvénynyel szemben ült Wlassics Gyula kultuszminister, akit lelkes éljenzés fogadott, amikor belépett. _ Bognár István, a lelépő rektor nyitotta meg az ünnepet beszéddel, amelyben az egyetem mult évi történetét ismertette. Beszéde végeztével a rektori jelvényt átnyújtotta Hercegh Mihálynak, az uj rektornak, aki mindjárt elfoglalta helyét. Helyet cseréltek a dékánok is. Kisfaludy helyét Rapaics Rajmund, Földesét Zsögöd Benő, T hewr e wkét F rö h 1 i ch Izidor foglalta el; csupán az orvosi kar dékánja maradt a régi: Ajtay Sándor. A szertartást kisérő éljenzés csillapultával Hercegh Mihály, az uj rektor mondott hatásos székfoglaló beszédet. ^ A beszéd első része tudományos alapon foglalkozik a rektori méltóság fejlődésével. Először annak keletkezéséről szól s kimutatja