A Jog, 1897 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1897 / 33. szám - Közegészségügyi törvényhozási kérdések - Észrevételek a polgári perrendtartásról készült törvényjavaslat tervezetére [18. r.]

234 A JOG 8—10 év óta szorgalmasan és becsületesen dolgozó budapesti jegyző vagy albiró mellőzésével. Szükségesnek tartottam pedig ezeket elmondani, mert a fent vázolt ferde helyzettel szenved az igazságügy és közérdek és megbénittatik az ügyvéd működése is. Közegészségügyi törvényhozási kérdések. Irta: Dr. GÁSPÁR IZSÓ, budapesti ügyvéd. Dr. Altmann Béla debreceni orvos ur a «J o g» 32. számában egy ugyanezen szaklap 29. számában megjelent cikkemnek ugyancsak nekiszaladva ádáz kirohanásában oly hangot és modort használ, a melyet én utánozni nem szoktam és nem fogok. Ugyanazért jelen soraimmal nem annyira a t. orvos urnák akarok válaszolni, mint inkább megtámadott cikkem világos tartalma és kétségtelen jóakaró tendenciájának szándékos elferditését akarom megakadályozni. E célból röviden csak a következőket jegyzem meg: 1. Kérdéses cikkem megírása és megjelenése között egy véletlen folytán hónapok teltek el, a mely idő alatt a kamarák ügye alaposan megváltozott. 2. Cikkem cime, meg éppen az a körülmény, hogy én csak egyes törvényes intézkedésekre terjeszkedtem ki, mutatja, hogy én legtávolabbról sem akartam kodifikáló szerepet játszani, hanem — mint ez nálunk ügyvédeknél szokás, — felmerült konkrét esetből kifolyólag egyes visszásságokra akartam rámutatni, mint a melyeken a kamara intézménye nem fogna javítani. Hogy logikám szarvas logika-e, e fölött a t. biráló úrral nem vitatkozom, valamint egyáltalán nem méltatom figyelemre személyes természetű mérges kifakadásait. Én nem azt és nem ugy mondtam a kamarákról, a mit az orvos ur cikkemből kiolvasni akart. Igenis bőven informáltattam magamat a helyzetről, és éppen orvosok mondták nekem, hogy a kamara intézményét csak azok ellenzik, a kik attól félnek. Ezt nem is saját állításomként irtam meg, sőt hozzátettem, hogy nem érzem magamat hivatva e kérdést elbírálni. Ebben tehát részemről sértés vagy gyanúsítás nincs. 3. A t. biráló ur hevesen védekezik az összejátszás, közös jogtalan nyerészkedés, bűnpártolás, elpalástolás stb. vádjai ellen, a mely vádakat én cikkemben föl nem hoztam. Ej! Ej! Csodálatos, hogy az igen tisztelt orvos ur, a ki olyan nagyon jártas (ő mondja) a «mindenkép vesztett kriminális ügy érdekében elmondott védelemben, vagy felebbezésben,» nem tudja, hogy nem okszerű és nem óvatos dolog a vád előtt védekezni. En sem az egész orvosi karról, sem egyáltalán egyes személyekről nem nyilatkoztam, hanem konkrét eset alapján, melynek aktái nálam rendelkezésre állanak, javaslatokat tettem, a melyek elfogadása esetén lehetetlen volna olyan eset, a melyet ott elmondtam. Azt, hogy a többség jogtalanul nyerészkedik, bünt pártol és elpalástol stb. én soha sehol nem állítottam, csak azt állítottam, hogy lehetnek ilyen esetek. A t. biráló ur persze még ezt is tagadja, pedig hát az általam elmondott eseten kivül csak a közelmúltban is elég frappáns példa volt rá. Hogy hányat kell kandidálni, erre nézve elismerem ugyan cikkíró ur nagy tudományát, de hát mit csinál a cikkíró ur akkor, ha még sem kandidálnak hármat? A kandidálandók számáról különben én egy szót sem szóltam, a t. cikkíró ur erre vonatkozó szíves oktatása tehát meglehetősen fölösleges. Nem is beszéltem én ezen vagy azon községi elöljárókról, a kiket a t. orvos ur védpajzsa alá vett, hanem beszéltem egy konkrét esetről, a hol a választók tényleg nem tudták, hogy szavazást is kérhetnek. Nem is beszéltem «a s z o 1 g a bi rákr ól,» hanem igenis beszéltem arról, hogy előfordulhatnak visszaélések és erőszakosságok, a mit a t. orvos ur is kifejezetten elismer, de a mik nem fordulhatnának elő, ha a kijelölés joga a képviselő testületet illetné. T. bírálóm tehát egyebet sem tesz cikkében, mint félrecsavarja szavaimat, imputál nekem állításokat, a melyeket nem tettem véd olyanokat, a kik megtámadva nincsenek, szóval fejjel rohan a tárt kapunak, a mi persze a fejnek inkább egészségére válik, mint ha kemény falaknak rohanna neki. 4. A t. orvos ur naivnak és rosszakaratúnak mond engem azért, mert azt állítottam cikkemben, hogy a körorvos és járásorvos egymással összejátszva jogtalan és törvényellenes cselekményeket követhetnek el, nem pedig mint cikkkiró mondja, követnek el. Én csak azt mondtam, hogy ilyesmire tág tér nyilik, de nem azt, hogy a hol rokonai egymásnak a köz- és járásorvos, ott el is követik mindazt. De hát a lelkiismeretes idézés nem konveniál a t. biráló urnák, mert hiszen akkor nem lett volna oka az egész kirohanásra. Miután pedig a t. biráló ur annyira kíváncsi és annyira tudni vágyó, hogy tőlem kérdi, melyek az összejátszásra alkalmas bűnpártoló, bünpalástoló stb. cselekmények, a melyeket a járásorvos, körorvos elkövethetnek, megmondom neki. illetve utalok a btk. törvényre, a melyet ő saját nézete szerint oly kitűnően ismer. Ott van a btk. törv. 236, 242—43, 284, 286, 314—16, 328, 408, 410 stb. §§-ai. Mindezen dolgoknál szerepelhet a körorvos közvetve is, közvetlenül is, mint tanácsadó, mint végrehajtó, mint megvizseáló mint tanúsító, mint szakértő személy, mindebből esetleg hasznot is húzhat, mindezt nem meri tenni, ha szigorú ellenőre van, a kitől tartania kell, minderre nézve tehát osszejátszhatik esetleg a járásorvossal. Ott van a cikkemben világosan felhozott 1876. evi XIV. t c 145 és 154 §-a, lelencek, dajkaság ápoltak, himlőoltás, halotkémlés orvosrendőri vizsgálatok, kéjelgési ügy, iparüzletek, tanintézetek gyárak, üzletek, lakások, ürülékek, tápszerek vizsgálata stb stb a melyek csupa kötelességek, a melyeknél tehát súlyos mulasztásokat is lehet elkövetni akár véletlenühakár szándékosan sőt haszonlesésből is. Ha a t. biráló ur mindezeket a cselekményeket naivitásoknak tartja, ez az ő dolga. Mindezzel azonban én nem vádoltam senkit, sem egyeseket sem osszeségeket, csak azt mondom, hogy lehetségesek, s éppen azért elejüket kell venni. Azért tehát a kit nem éget, az ne fújja, a kit nem illet, az ne vegye magára. A t. biráló ur szerint «mindez tájékozatlanság es rosszakarat, de valószínű, hogy így is van. Hát ebből a logikából nem kérek. 6. Végül azt sem állítottam én cikkemben, hogy csakis az általam említett visszáságok megjavításával lendülne fel a közegészségügy, és ha a t. orvos urnák még vannak javaslatai, ám álljon elő azokkal, de különbekkel, mint a t. bírálatában odavetett egynehány szóval, mert a kuruzslásról van törvény, a javadalmazásokat bizonyos minimumban megállapítani a különböző gazdasági viszonyokra való tekintettel első sorban majdnem lehetetlen, másodszor csak az orvosokra volna hátrányos, ép ugy mint a köz és járásorvosi állások államosítása is; a szegényügyről van törvény, fertőző betegségekre vonatkozólag vannak állami iutézetek, azokat csak gyarapítani kell, szóval ezekkel a dolgokkal ép oly kevéssé jutna a kodifikatorok halhatatlan sorába, mint a hogy ez nekem az ő szemében fájdalom nem sikerrült. Igaz is! Még egy javaslatom van, különösen a t. biráló urnák, s ez az az ismert közmondás: «Ember, ne mérgelődjél.* Észrevételek a polgári perrendtartásról készült törvényjavaslat tervezetére.*) Irta : POLGÁR JÓZSEF, pestvidéki tszéki biró. 532. §. A szóbeli eljárásnak egyik főcélja, az alakiságoknak lehető mellőzésével az anyagi igazság kiderítésére módot és alkalmat nyújtani, s azért ezen célnak a megvalósítására nem tartjuk elégségesnek, ha a szakaszban felsorolt hiányok a felebbviteli biróság előtt történt jóváhagyással orvosolhatók, mivel a törvényes képviselői minőség, vagy a meghatalmazás hiányának igazolása, mely utóvégre az iratok mellől el is veszhet, nem jóváhagyással, hanem csakis a hiányok pótlásával történik. A szakasz ezen hiányossága ezért pótlandó s azonkívül az utolsó bekezdéséhez hozzáfüggesztendő: «ellenkező esetben a felebbviteli biróság az Ítélet feloldásával a megfelelő végzést hozz a.» A bíróságnak szükséges ugyanis utasítást adni azon eshetőségre, ha a jóváhagyás, vagy a hiány pótlása meg nem történik. 533. §. Ha a megtámadott Ítélet az alap és mennyiség szerint vitás követelésnek csupán alapja felett határozott, vagy ha a megtámadott ítélet egyedül a perújítás kérdését döntötte el, arra az esetre helyesen intézkedik a tervezet, a midőn feljogosítja, de nem kötelezi a bíróságot arra, hogy az ügyet az első bírósághoz visszautasíthassa. Még helyesebb lenne azonban véleményünk szerint az 531. §-nál felhozott okokból a visszautasítást szabály gyanánt, a felebbviteli biróság általi elintézhetést pedig mint kivételt felállítani. De történjék bármiként is ezen perjogi szabály statuálása a felebbviteli bíróságnak ebbeli jogait határozottabb alakban kell formulázni, és ha nem is taxatíve, de legalább egy perjogi és minden esetben irányadó elvnek felállításával kell megadni a kellő directivát, nehogy ezen jognak a gyakorlatban oly kiterjesztő magyarázat adassék, mely nagyon is alkalmas a jogorvoslatok számának megrövidítésére és ezzel a peres felek jogainak csorbítására. Ki kell fejezni h a t á r o z o 11 an a t ö r v é n y b e n, h o g y a f e 1 e b b v i t e 1 i biróság a felsorolt perek érdemét illetőleg csakis akkor és szóbelitárgyalás esetén van jogosítva ítélni, a mint azt az indokolás is nagyon helyesen kiemeli, ha a peres felek a kár mennyiségére nézve megegyeznek, avagy pedig abban állapodnak meg, hogy a vitás peres kérdés érdemleges eldöntését eskütől teszik függő v é. Szóval, ha a felebbviteli biróság ugy találja, hogy az ügynek az első bírósághoz leendő visszautasítása által a felek megegyezésével kiderített tényállás változást nem szenvedhet, s ennek folytan az instántiák számának megrövidítése sérelemmel nem jár. J E'özVikkek 1897. évi 1., 3., 4., 5,6.,8., 9., 11, 12., 15., 18., 19. 20., 22. 24., 25., 26. és 29. számokban.