A Jog, 1897 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1897 / 32. szám - A magyar bányaügy érdekében

A J magát. De felelni kell cikkírónak annyiban, mert egyrészt nem ismeri az orvoskamarai mozgalmat, másrészt pedig vissza kell hárítanunk az orvosoknak imputált és cikkében több helyen megnyilatkozott sértő, gyanúsító célzatot. Az orvosok nagy többsége igenis hive a kamararendszernek, de nem volt hive a miniszter kamara tervezetének ; nem a kamarákat vetették el az orvosok, hanem a tervezett törvényjavaslatot, mely ép oly kevéssé segített volna a közegészségügyön, mint az orvosok érdekein, az orvosok létkérdésén. Elvetették a törvényjavaslatot azért, mert nem akarják feladni függetlenségüket és egy olyan intézmény keretébe letenni sorsukat, mely alkotásakor már magában hordja romlását. Nem féltek ők a kamarák fegyelmi intézkedéseitől, mert nekik nincsenek oly tényeik, mint cikkíró ur megjegyzi: • összejátszás, közös jogtalan nyerészkedés, bűnpártolás, elpalástolás stb.!» És hogy nem félnek az egységes intézménytől, mutatja az, hogy igyekeznek megalkotni az orsz. orvosszövetkezetet, a hol nem idegen,, külföldi minta után alkotott javaslat, hanem a tapasztalaton alapuló gyökeres intézkedések biztosítanák az orvosok érdekfit. A közegészségügy rovására hozza fel cikkíró ur azt, és igen helyesen, hogy igen sok körorvosi állás betöltetlen. Ebben teljesen igaza van, de a legtávolabbról sincs igaza abban, hogy miért nincs betöltve, és miért nem pályáznak arra, a nagyobb városokban szerinte csak tengődő orvosok. E betöltetlen helyek, ha cikkiró ur informállatt a volna magát, tudhatná, hogy többnyire a nemzetiségek lakta vidékeken vannak; ott hol nem a protekció rendszer miatt nem jut a pályázó kenyérhez, hanem ha pályáznék, nem tudná mindennapi kenyerét megkeresni a silány javadalmazásból és a nyomorral küzdő nép között. A hol pedig a nép megélhetési vjszonya jobb, ott pedig igenis nagyon helyes a törvény azon intézkedése, hogy a szolgabírói hivatal kandidál, és ha ebben is intormáltatta volna magát cikkiró, ugy tudná, hogy legalább hármat kell kendidálnia és számtalan azon eset, midőn minden pályázó candidálva is van. Azon községi elöljárók pedig nem olyan egyszerű falusi emberek, mint cikkiró jelzi, hogy ne kérnének szavazást arra a jelöltre, a kit ők megválasztani akarnak. Ha történik is hiba, talán erőszak is valahol, az csak egyesek hibája, esetleg túlbuzgósága, de nem a rendszeré, nem a szolgabiráké, kiket ön cikkében prtekció adással, erőszakossággal vádol! Utal továbbá cikke folyamán arra, és ha valójában ugy volna, ázsiai állapotokra, a melyeket a járás és körorvosok rokonsága helyenként előidéz. A járásorvos, igaz, ellenőrző közege a körorvosnak, és tanácsoló szakközege a szolgabírói hivatalnak. De megtudná e mondani cikkiró ur, melyek azok az «összejátszásra alkalmas, közös jogtalan nyerészkedő, bünpalástoló* cselekedetek, melyeket a járásorvos összejátszva a körorvossal, hivatalos ténykedéseikben együttesen a közegészségügy keretében oly sok helyen, vagy egyáltalán is elkövetnek i valóban nemcsak naivitás, de rosszakarat is kell azon feltevéshez, hogy két orvos az iskolák, óvodák, üzletek, italmérések, fertőző, ragályos betegségek stb. közül összejátszva, jogtalan nyereséget vágjanak zsebre, vagy horibile dictu, bünt is kövessenek és palástoljanak el! Ezt csak tájékozatlanság és rosszakarat sütheti vádképen azokra, kik humánus működésben töltik el életüket a nélkül, hogy családjaiknak kenyeret hagyhatnának! De hát ön mondja cikkiró ur, és valószínű, hogy igy is van! Nem ezek azon képzelt hibák, melyek pótlásával ön a codificálók halhatatlan sorába akar emelkedni cikkiró ur; hanem igenis fellendülne a közegészségügy terén minden, ha részletes, szigorú törvény intézkednék a kuruzslásról, mely ma az országban, széltében hosszában, közveszélyes kuruzslók által gyakoroltatik; ha a törvény a körorvosi javadalmazásokat bizonyos minimumban megállapítaná, ezen állásokat ál lamositaná; ha törvény rendezné a szegényügyet; ha a jelenleg fenálló bonyodalmas eljárás a fertőző betegségek körül egyszerüsittetnék; ha állami intézetek gondoskodnának a tüdővész stb. betegek kezeléséről stb. stb.! Ezek volnának nagyjában felsorolva a javítandók, nem pedig az ön által oly nagyon hangsúlyozott körorvos választások s a járás és körorvosi rokonságok! Belföld. A magyar bányaügy érdekében. Az országos magyar bányászati és kohászati egyesület budapesti osztálya az országos bányászati és kohászati egyesületnek 1897. évi szeptember 12-én tartandó közgyűlése elé T ó t h G á s p á r kezdeményezésére két fontos indítványt terjeszt. Az indítványok egyike sürgeti az 1889. évi XXIX. t.-c 79. §-ának végrehajtását, a bányatelekkönyvek átalakítása és vezetése tárgyában, a másik a bányaügyi peres eljárás reformját kívánja és e tárgyban feliratokat javasol intézni az igazságügyi és pénzügyminiszterekhez. Az indítványok szószerinti szövegét itt adjuk: I. A bányabirósági szervezet az országbírói értekezlet VII. Rész II. fejezetében akként alakíttatott át, hogy a bányakapitányságok első folyamodásu bányatörvényszéki hatáskört nyertek. Az országbírói értekezlet VII. Rész V. fejezetének 16. cikke továbbá elvileg kimondotta, hogy bányatelekkönyvezett birtokOG 231 testekre, sőt a bányatörvény 135. §-a értelmébeni részbirtokra is zálog- és elsőbbségi jogok kebelezhetők. S végül a 17. cikk elrendelte, hogy bányatörvényszéki hatáskörrel felruházott bányakapitányságok a) itéletkönyvet, b) szerződéskönyvet, c) bányatelekkönyvet és d) föld- és méréskönyvet vezessenek és eme könyvbe az ezen cikkben megjelölt jogi tényeket jegyeztessék be. Az országbírói értekezlet megállapította ilyetén szervezet es hatáskör fennállott 1871. évi december hó 31-ig, vagyis az 1871. évi XXXI. t.-c. életbeléptéig, midőn is a bányakapitányságoknak bányatörvényszéki hatásköre és bányatelekkönyvi hatósága megszűnvén, a bányabirósági hatáskörrel felruházott kir. törvényszékekre szállott át. A bányatelekkönyvek átadattak a bányatelekkönyvi hatósággal felruházott törvényszékeknek, a fent a), b) és d) alatt megjelöt segédadatok és segédkönyvek pedig továbbra is a bányakapitányságoknál maradtak, azonban azok közül most már csakis^ a d) alatt megjelöltek vezettetnek (adományozási és engedélyezési könyv, mely azonban nyilvánossági jelleggel nem bir), de az a) és b) alatt jelzett könyveket most már sem a bányakapitányságok, sem a bányatörvényszékek ama idő óta nem vezetik. A bányatörvényszékeknél levő bányatelekkönyvek az itt megjelölt segédkönyvek adatai nélkül problematikus értékűek és sem a bányavagyonbiztonság, sem a jelzáloghitel biztositékainak nem tekinthetők. Fölöslegesnek' tartjuk ennek részletesebb indokolását, mert ezt a törvényhozás már rég belátta, midőn az 1886. évi XXIX. t.-c. 79. §-ában felhatalmazta az igazságügyi, földmivelési, ipar- és kereskedelemügyi minisztereket, hogy «a bánytelekkönyveknek a bányajog szabályai szerint, a közönséges telekkönyvi szabályok megfelelő alkalmazása mellett leendő átalakítása és vezetése iránt rendeleti uton intézkedjenek». Eme törvény életben léte óta immár tiz év elmúlt, de a bányatelekkönyvek átalakítása tárgyában az ezen törvényben megjelölt intézkedés eddigelé foganatba nem vétetett. A hazánkban üzemben lévő bányák birtokviszonyai nélkülözik azt a biztonságot, melyet az ingatlan vagyonnak a hiteles köztelekkönyvi intézmény nyújt; a sok milliónyi forgalmú bányák nélkülözik a hitel ama legolcsóbb forrását, mely a jelzálogi hitel utján ad a földbirtoknak kiapadhatlan táplálékot: mindezt pedig azért, mert a bányatelekkönyvek, ugy a mint azok ma léteznek, nem képezik hü tükrét a valódi állapotnak, a tényleges birtokviszonyoknak. Mindezek alapján indítványozzuk: határozza el a magyar országos bányászati és kohászati egyesület közgyűlése, hogy az 1886. évi XXIX. t.-c. 79. §-ának végrehajtása tárgyában felirat intéztessék a m. kir. igazságügyi és a m. kir. pénzügyi miniszterhez. II. A bányabirósági szervezet, a bányabirósági hatáskör és a bányabirósági peres eljárás legutóbb 1861-ben az országbírói értekezlet javaslataiban nyert ideiglenesen együttes szabályozást. Az országbírói értekezletnek a bányabirósági szervezetre és a bányabirósági hatáskörre vonatkozó rendelkezéseit az 1871: XXXI. t.-c. hatályon kivül helyezte és az erre vonatkozó ideiglenes szabályozást, a bányabirósági szervezetnek és hatáskörnek eme törvényben megállapított, a szervezet tekintetében az 1891: XVII. t.-c. 59. §-a által módosított, ez idő szerint is érvényes szabályozása váltotta íel. A bányabirósági peres eljárásnak az országbírói értekezlet V. fejezetében történt ideiglenes szabályozása azonban mai napig is érvényben van, mert azt sem a peres eljárást szabályozó 1868: LIV. t.-c, sem az azt módositó 1881. évi LIX. t.-c, sem az 1893: XVIII. t.-c. meg nem változtatta. A bányaperes eljárás tekintetében tehát még ma is az országbírói értekezlet VII. Részének V. fejezete irányadó, melynek 31. §-a akként rendelkezik, hogy «a közönséges polgári jog alaki rendszabályai a bányabiróságok által is megtartandók és az ö előttük tárgyalandó perekben is alkalmazandók, a mennyiben ezen fejezetben eltérő intézkedések nem fogaltaltnak». A bányaperes eljárás általános szabályai e szerint ma is az országbírói értekezletben megállapított alaki rendszabályok, melyeket általánosságban az országbírói értekezlet I. résznek III. fejezetében, a 43. §. a), b) és c) pontjaiban következőképen találunk megjelölve: a) a sommás szóbeli eljárás az 1832/36: XX. és 1840: XI t.-c. alapján; b) rendes szóbeli eljárás az 1840: XV. t.-c. II. részének 7. fejezete szerint; c) kivételes esetekben a rendes írásbeli eljárás az 1840. XXII. t.-c. által szabályozott csődperek alakjában. Érvényben van tehát a bányaperes eljárásban négy oly törvény, melyek közül az a) pontban jelzetteket az 1868: LIV. t.-c. a b) pontban idézettet az 1876: XVII. t.-c. (a váltótörvény), a c) pontban hivatkozottat pedig az 1881: XVII t.-c. (a csődtörvény) már évtizedekkel ezelőtt hatályon kivül helyezte. Az az állapot tehát, melyet ma a bányaperes eljárásban szemlélhetünk, jogi képtelenség, mert törvények által eltörült törvények, az eltörlés dacára is fennállanak. De nemcsak jogelvi álláspontból kell a mai bányaperes eljárást helyteleníteni, hanem még inkább gyakorlati szempontból. A mindennapi élet követelményeit tartotta szem előtt a törvényhozás, midőn a polgári peres eljárást már 1868-ban szabályozta, majd meg 1881-ben és ismét 1893-ban reformálta. Ma már az összes polgári perek részesülhetnek a jó és a gyors igazságszolgáltatás áldásaiban, csak a bányaperek maradtak meg