A Jog, 1897 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1897 / 26. szám - Észrevételek a polgári perrendtartásról készült törvényjavaslat tervezetére [17. r.]

A JOü 103 utalt és részére fentartott jog abban áll, hogy a közgyűlést minden körülmények között megilleti ugyan az a jog, hogy a társaság évi nyereségét véglegesen megállapítsa s az ennek alapján meghatározandó nyereség felosztása iránt intézkedjék, de miután a nyereség felosztásának módozatait az alapszabályok határozzák meg, a közgyűlés a nyereség felosztásának módozata tekintetében az alapszabályok rendelkezéséhez kötve van ; és mert az alapszabályok 49. §-ában a tiszta nyereség felosztására az a kifejezett rendelkezés foglaltatván, hogy a tiszta nyereség 75° o-a a rézzvényeseknek oaztalék gyanánt kifizetendő és a további 25°/0 az ott meghatározott célokra fordítandó, a közgyűlés a nyereség felosztása iránti intézkedésében, az alapszabályok által megszabott ezen felosztási módozatokat megtartani köteles (1897. április 1-én, 1896. évi 888. v. sz.) Bűnügyekben. Vádlott, mint a háztulajdonos meghatalmazottja csak jogával élt, midőn a háztulajdonos törvényes zálogjogának megóvása végett a lakót a lakás becsukása által megakadályozta abban, hogy ingóságainak tényleg megkezdett kicsempészését folytathassa. E cselekményének az a következménye tehát, hogy a lakó rövid ideig lakasába be nem mehetett, sem a személyes szabadság megsértését nem képezi, sem más büntetendő cselekményt nem foglal magában. A budapesti kir. törvényszék il895. ápr. 27. 24,559. sz. a.) Z. Pál ^vasúti hivatalnok, házkezelő) bűnösnek mondatik ki a btkv 330. §-ába ütköző' s e szerint ugyan büntettet képező, de a 92. § alkalmazásával vétséggé minősülő magánlak megsértésének vétségében és ezért 14 napi fogházra Ítéltetik stb.; vádlott a btkv 323. §-ába ütköző személyes szabadság megsértésének két rendbeli vétsége miatt ellene emelt vád és következményeinek terhe alól felmentetik. Indokok: A panaszlottak szerint vádlott, mint a Rombach-utcai 8. sz. háznak gondnoka és kezelője 1893. évi febr. 8-án esti 7 óra tájban az ezen házban akkor lakással birt 1). Mihály lakásába azon okból, mert most nevezett neje a szintén ugyanazon ház földszintjén lakott és S. Salamonnál férjnél levő Terka nevü leányának lakásába az oda kölcsönzött néhány bútordarabot lehordatott, negyedmagával (köztük a házmester és két viceházmester' behatolt és onnan a házfőnek nejét, ugy Szidónia hajadon nevü leányát a házmesterekkel, káromlások mellett erőszakosan kivezettette, a lakást bezáratta s a háziakat oda két óra elteltével és csak is ugy eresztette vissza, mikor ezek az esetet megelőzőleg a február 1-je óta hátralékban volt 50 frtnyi lakbér-összeget lefizették. Vádlott ez iménti tényállással megegyezőleg annyit beismer, hogy a kérdéses lakásba alantas közegeivel belépve, onnan D. Mihálynét és leányát kiparancsolta és a lakást bezáratta, de tagadja, hogy nevezetteket onnan erőszakosan kivonszoltatta, és ily módon személyes szabadságuktól megfosztotta. Cselekményét illetően pedig azzal védekezik, hogy ezt azért tette, mert D.-ék, kik a folyó évnegyedi lakbérrel tartozásban voltak, a lakásból a bútorok egy részét titokban elhordatták. A védekezést azonban a kir. törvényszék figyelembe nem vehette, mert eltekintve attól, hogy az eljárás adatai szerint D.-ék a szóban forgó néhány bútordarabot nem titokban és nem is azon házból ki és más hová, hanem annak csak egy másik lakosztályába vitetvén, ezek a vádbeli időben már amúgy is beadva volt kérvény esetleg követelendett biztosítási végrehajtás alkalmából, a megtörtént átadásnak a fenti körülményekhez képest nem is nehéz beigazolása mellett, ujabbi helyükön foglalás tárgyát képezhették, vádlott panaszolt és önkényes elbánásában a laksértés tényálladékához megkívántató alkatelemeket mindenesetre felismerni kellett; mert először: panaszlott cselekmény tárgya a tulajdonképeni házi jog, a melynél fogva valaki az általa lakott helyiségben kizárólag az ő akaratát érvényesítheti, annyira inkább megsértetett, mert az emiitett jog nem tulajdonjognak, melyet a bérbeadó a ház felett bir, hanem a bérbeadott lakásnak lévén attribútuma, az ilyen jog tekintetében a lakásfogadottat a tulajdonjogon felül állónak kell tekinteni, ugy annyira, hogy ezen a jognak a btkv szerinti megvédelmezését a tulajdonjog ellenében még az olyan bérlő is igénybe veheti, a ki lakását vitásan bár, de jogilag alapos módon birlalja. A vizsgálat esetében azonban a bérleti viszony jogszerű és törvényes fennállása még vita tárgyát sem képezte. Ezek mellett másudszor vádlott behatolása még azért is jogellenes volt, mert az érvényben levő lakbérleti szabályok a védekezés szerinti esetben hatósági közegeknek igénybe vételére emlékeztetnek, oly eset pedig, melynél fogva a szabályok a tulajdonos avagy házvezetőjének megengedett célból az egymagában való beléphetést bizonyítaná, fen hasonlag nem forog. A mi pedig harmadszor a beleegyezés nélküli behatolást illetné, miután épenséggel nem kívántatik a lakó beleegyezésének előlegesen nyilvánított megtagadása sem, vádlott különösen, mint házkezelő épen a fenforgó körülményeknél fogva is tudhatta, hogy behatolása a lakó engedélye nélkül fog történni. Ezekkel a vádlott terhére rótt magánlak megsértésének büntette eléggé be van ugyan bizonyítva, még is figyelemmel arra, hogy cselekménye körül súlyosító körülmények fen nem forognak, de enyhítők lévén: beismerése és az eddigi büntetlen előélet mellett az, hogy a különben a kárt sem okozott cselekményére magát a hivatásával járónak tartotta, vádlott cselekményét vétségnek minősíteni kellett stb. Végre vádlottat a személyes szabadság megsértése vétségének vádja alól azért kellett felmenteni, mert e tekintetben tagadásával szemben az a körülmény, hogy ő D.-nét, ugy leányát Szidóniát a vádbeli alkalommal, vele együtt volt alantas közegeivel még meg is fogatta és erőszakosan kivonszoltatta, törvényesen terhelő bizonyítékokkal meg nem erősíttetett. A budapesti kir. itélő tábla (1896. február 6. 10,813. sz. a.j az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatja, vádlottat a btkv 330. §-ába ütköző magánlaksértés vétsége helyett a btkv 323. §-ába ütköző személyes szabadság megsértésének két rendbeli vétségében mondja ki vétkesnek és ezért 25—25 frt pénzbüntetésre itéli stb. Indokok: Vádlott a btkv 330. §-ába ütköző magánlak megsértésének bűncselekményében nem volt bűnösnek felismerhető, mivel panaszos beismerése szerint is vádlott nem jogtalanul ment be panaszos lakásába, hanem M. János házmester vallomása szerint ő jelentette vádlottnak mint házgondnoknak, hogy panaszos lakásából a bútorokat más lakásba hordják,— jóllehet panaszos a negyedévi bérrel még hátralékban van; vádlott tehát, midőn panaszos lakásába ment oly célból, hogy mint házgondnok a házbér fedezetéül szolgáló bútorok elhordásának valóságáról meggyőződjék, azt megtiltsa s a már elszállított bútorok visszaszerzéséről gondoskodjék, csak is jogában és kötelességében járt el, minélfogva cselekvésében a magánlaksértés alkatelemei fel nem találhatók. Ellenben bűnösnek volt felismerendő a btkv. 323. §-ában meghatározott személyes szabadság megsértésének vétségében, mert maga beismeri, hogy panaszosnö abbeli kívánságát, miként a lakásáról elhordatott bútorokat vagy hordassa vissza, vagy a hátralékos házbért fizesse meg, megtagadván, panaszosnőt Szidónia leányával együtt a lakásból kiparancsolta, s midőn ezek az általok bérelt lakásból kijöttek, mivel erőszakosság vádlottra nem bizonyult, a lakás ajtaját bezáratta s panaszost leányával együtt kizárva, a folyosón hagyta s igy őket személyes szabadságukban, jogos bérletük használatában korlátozta mindaddig, mig panaszosnö kölcsönkért pénzzel a hátralékos házbért kifizetvén, a lakáskulcsok neki vissza nem adattak. Minthogy pedig vádlottnak panaszost és leányát a bérleményből kiparancsolni és őket kizárni joga nem volt, s ez által mindkettőjüket szabad és jogos cselekvésükben korlátozta, ellenében a személyes szabadság megsértésének két rendbeli vétsége megállapítandó volt. A büntetés kimérésénél súlyosító körülmények hiányában enyhítőül vétetett vádlott büntetlen előélete, hogy felelőssége érzetében nem mint den ok nélkül és túlbuzgóságból követte el cselekményét, melynek panaszosra nézve káros következményei nem lettek, ezen enyhítő körülmények szolgáltak okul a mellékbüntetés mellőzése és a btkv 92. § alkalmazására is, stb. A m. kir. Curia (1897 május 13. 6,333. sz. a.) mindakét alsóbb bíróságnak ítélete megváltoztatik és vádlott az ellene emelt vád és következményeinek terhe alól felmentetik. Indokok: Vádlott, mint a háztulajdonos megbízottja csak jogával élt, midőn a háztulajdonos törvényes zálogjogának megóvása végett a lakót a lakás becsukása által megakadályozta abban, hogy ingóságainak tényleg megkezdett kicsempészését folytathassa. E cselekményének az a következménye tehát, hogy a lakó rövid ideig lakásába be nem mehetett, sem a személyes szabadság megsértését nem képezi, sem más büntetendő cselekményt nem foglal magában; minélfogva a vádlott az ellene emelt vád és következményeinek terhe alól felmentendő volt. Ha vádlott tagadásban van és egyedül az írásszakértőnek az a véleménye, hogy a panaszolt levél irása és a próbairás egy és ugyanazon kéztől származik, ez egyéb bizonyítékok hiányában a vádlott elitéltetésére bizonyítékot nem képez. A budapesti büntető kir. járásbíróság (1896. november 16. 46,638. sz. a.) Sz. József bűnösnek mondatik ki a btk 258. §-ába ütköző rágalmazás vétségében és ezért egy havi fegyházra és 20 forint pénzbüntetésre Ítéltetik stb. Indokok: F. István magánvádló azt panaszolta, hogy vádlott a Nicholson-féle gépgyár igazgatójának f. évi aug. 21-én «H. József lakatosmester* álnév alatt egy levelet irt, a melyben magánvádlót azzal vádolja, hogy a gyárat, a hol magánvádló alkalmazva van, meglopja és a lopott dolgok magánvádló lakásán megtalálhatók. Az igazgató erre két művezető által magánvádlónál házkutatást is tartatott, mely azonban semmi eredményre nem vezetvén, az igazgatóság magánvádlónak a levelet kiadta. Magánvádló a levélírásával egyedüli ellenségét, vádlottat gyanította, megerősítette őt gyanújában T. Béla kihallgatott tanú azon állítása, hogy vádlott neje tanú előtt ugy nyilatkozott, hogy nem soká lesz magánvádló a gyárban. Vádlott azzal szemben határozottan tagadta, hogy az ide /. alatt csatolt fentebb körülirt levelet ő irta vagy valakivel irattá volna; konokul tagadta vádlott a vádat még akkor is, a mikor a bíróság hites törvényszéki írásszakértő véleményét kérte ki, a vádlottól kivett és ide •/. alá csatolt próbairásnak az eredeti incriminált levéllel történt összehasonlítása felől. Pedig az Írásszakértőnek a tárgyalási jegyzőkönyvben foglaltató véleménye minden kétséget kizáró módon vádlott kézírásának állítja az incriminált levelet. De nemcsak az írásszakértő indokolt határozott