A Jog, 1897 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1897 / 26. szám - Észrevételek a polgári perrendtartásról készült törvényjavaslat tervezetére [17. r.]

A JOG 205 Szükségesnek találom az ismeretlen* kifejezést hangsúlyozni, mert a községi hatóságokat igazságtalanság lenne minden esetben mulasztással és felületességgel vádolni. Tehetnek-e arról, hogy a bizonyítvány valótlan, ha a vádlott előéletére vonatkozó adatokat nem ismerik, ha a bíróságok a jogerős marasztaló ítéleteket a községi hatóságokkal közölni elmulasztják, mert ez rendeletileg előírva nincs? A kir. bíróságok előtt felmerült bűnügyi költségek behajtásáról és elszámolásáról szóló 1890 : 4-3 t.-c. hatályba léptetése és végrehajtása tárgyában 1891. jun. 17-én 21,815. sz. a. kibocsátolt igazságügyministeri rendelet értelmében a vagyoni és ezzel egyidejűleg az erkölcsi bizonyítvány a terhelt utolsó lakó-, tartózkodó-, a büntetendő cselekmény elkövetése, vagy az elfogatás helyének községhatósága által állítandó ki, de ebben nincs intézkedés arról, hogy a bíróságok a jogerős marasztaló ítéleteket az illető községi hatóságokkal hivatalból közölni tartoznak, sem más rendelet nem tartalmaz arra nézve utasítást, hogy a községi hatóságok a 6. és 7. §-ok alapján hozzájuk érkezett előéleti bizonyítványokat, kivéve az elitéltekről vezetett lajstromot, minő adatok alapján töltsék ki. A közigazgatási hatóságok közreműködését szabályozó 49,393:1891. jul. 7. számú rendelet jóformán csak a bűnügyi költségek behajtásáról szóló törvény és a végrehajtási utasítás közlésére szorítkozik. A bizonyítvány mi módon való kiállítását illetőleg csupán a vagyoni adatok megállapítását tartalmazza. De mit ér az egész bizonyítvány, beszerzési eljárás, ha a bizonyítvány megbizhatlan, kétes és hitelt nem érdemlő? Megéri egy ilyen bizonyítvány a kétszeres expedíció által okozott táradságot ? vagy az egyéni, személyesszabadság és vagyonbiztonság megőrzésére hivatott kir. bíróságok előtt szerezhet-e a tekintetben megnyugvást, hogy a terhelt előélete mocsoktalan, minélfogva a büntetés nemének megállapításánál a btkv visszaesésre vonatkozó rendelkezései nem'alkalmazandók. r A vagyoni status megállapítására több segédeszköz áll a községi hatóság rendelkezésére, u. m. a hiteltkv, kataszteri birtokivek stb.; azonkívül a végrehajtási utasítás 7. előírja, hogy a községi elöljáróság, vagy városi tanács a bizonyítvány egyes részeinek kitöltése és aláírása után, ha a terhelt állami adóját közvetlenül a kir. adóhivatalnál fizeti, a megkeresést az illetékes kir. adóhivatalhoz megküldi, honnan azután a bejegyzett adatokkal a bírósághoz küldetik. Ennek alapján azután a bíróságok mérlegelhetik, hogy a bűnügyi költségek lerovása által a kötelezettnek önmagának, vagy azoknak életfentartása, kiknek eltartására kötelezve van, nincs-e veszélyeztetve, minélfogva a bűnügyi költségeket a fenforgó körülmények, vagyis a költség mennyisége, gyermekek száma, terhelt foglalkozása stb. mérlegelésével egyelőre behajthatlanoknak nyilvánítják. De nem így van a bizonyítványnak személyi részével. A városokban és községekben egy segédeszköz van erre nézve s ez az elitéltek nyilvántartása. A hol tehát azt lelkiismeretesen vezetik, ott nem nehéz a betű szerint csoportosított nevek mellé a bejegyzett büntetéseket kiirni, ezen kivül azonban az előélet megállapítása máskép nem szokott történni, minthogy a rendőrkapitány a bizonyítványt kiadja a rendőrőrmesternek nyomozás végett. A rendőrörmester, ha vádlott lakása kipuhatolható, behivatja a vádlottat és kikérdezi, ha pedig vádlott lakása ismeretlen és ki sem puhatolható, (vidékem a bizonyítványt kibocsátó bírósághoz megy, hogy a szükséges adatokat a panaszos és a tanuk esetleges megkérdeztetésével derítse ki. A megkeresett hatóság kiküldöttje tehát a szükséges felvilágosítás nyújtása végett a megkereső hatósághoz fordul! A beszerzett adatoknak az elitéltek lajstromával való összehasonlítása szolgál tehát az előélet megállapításának alapjául. De ha az elitélt más helységbe költözik, vagy az ítéletnek a községi hatósághoz való küldésekor lakhelyét már megváltoztatta és az utolsó lakhelyének hatósága előtt ismeretlen, előélete bizony csak rejtély marad! Dicsérendő némely kir. törvényszéknek és járásbíróságnak gyakorlata, hogy a jogerős marasztaló ítéleteket a lakás helye szerint illetékes községi hatóságokkal hivatalból közli, ez az a helyes ut, a mi a pontos nyilvántartást lehetővé teszi, de sajnos túlnyomó ama bíróságok száma, a hol a hivatalvezetők ez iránt házilag nem intézkednek és a hol a bűnügyek, lebonyolítás után az irattárba tétetnek a nélkül, hogy a közigazgatási hatóságokkal legalább kivonatban közöltetnének. A jogbiztonság megóvása és előmozdítása végett Ausztriában a bíróságok, ügyészségek és rendőri hatóságok karöltve járnak el, hogy a letartóztatást szenvedettek pontosan nyilvántartassanak. Bécsben egy rendőrtisztviselő a hét bizonyos napján megjelen a letartóztatási intézetekben, megnézi azok névsorát, a kik a legközelebbi héten szabadulni fognak, meggyőződést szerez a személyükre vonatkozó adatokról és azután határoz a felett, vájjon a szabaduló büntetése kiállása után szabadon eresztessék, vagy haza toloncoltassék. A bíróságok pedig az elitélésről az illetékes községhatósá.goknak szabályos conduite-listát küldenek. így azután könnyű az ausztriai községi hatóságoknak az elitéltek névjegyzékét kiegészíteni és a bíróságoknak pontos és megbízható adatokat szolgáltatni. Minthogy a marasztaló Ítéletnek vagy rendelkező részének egész terjedelmében való közlése a műveltségnek sokszor alacsony színvonalán álló községi hatóságokkal felesleges lenne, de a mostani visszás helyzetet tűrni nem lehet, oda terjed javaslatom, hogy minden kir. törvényszéki és járásbirósági jogerős marasztaló ítélet, tartalmazzon az akár szabadságvesztést, akár pénzbüntetést, az elitéit rendes lakó, utolsó tartózkodó, a büntetendő cselekmény elkövetése és az elfogatás helyének községhatóságával kivonatban hivatalból közöltessék. Ennek keresztülvitelére azonban a kir. törvényszékek és járásbíróságok vezetőjének ellenőrzését egyöntetűség híján elégségesnek nem látom, hanem a magas igazságügyi kormány rendeleti intézkedése szükséges. Ezért a 21,815 1891 jun. 17-iki végrehajtási utasítás kiegészitésekép valamennyi kir. biróság kötelezendő lenne arra, hogy a többi nyugateurópai kulturállamban is szokásos értesitéseket küldje meg. Ez lesz az előéleti és erkölcsi bizonyítványok h'telességének a legnagyobb garanciája! Az értesítést ekkép találom szövegezendőnek: Kivonat törvényszék * ' járásbíróság számú jogerős ítéletéből Az elitélt neve és lakhelye minősítés és büntetés végreghajtatott Nagy János lopás vétsége Nagy János 1897 jan. 1-én Nyitra egy havi fogház Kelt A bűnügy előadójának aláírása. Észrevételek a polgári perrendtartásról készült törvényjavaslat tervezetére.*) Irta : POLGÁR JÓZSEF, pestvidéki tszéki bíró. I. Felebbezés a kir. törvényszékek ítéletei ellen. 508.—510. §§. A tervezett a felebbezésnek határidejét 30 napban állapítja meg. Ez eltérést tartalmaz a mai eljárástól. Véleményünk szerint a felebbezési határidőnek túlságos kiterjesztése nem indokolt, különösen nem akkor, a midőn az Írásban beadott felebbezésre szóbeli tárgyalás esetén különben se fog nagy suly fektettetni s a midőn a felebbvileli bíróságoknál az 510. §. azon rendelkezése, hogy a felebbezés beérkezésétől számítandó 3 nap alatt a felebbviteli bírósághoz felterjesztendő, csak bonyodalmakra nyújt alkalmat. Nem fogadható el azon feltevés, hogy a hosszabb gondolkozási idő az alaptalan felebbezéseknek gyakran elejét veszi sőt talán ellenkezőleg, mivel a hoszabb határidő a per huza-vonására alkalmasabb és kedvezőbb. Azon körülmény sem bírhat befolyással, hogy az ítélet nem lesz azonnal Írásba foglalva, mert az ítélet kihirdetése alkalmával az ügyvéd rendszerint teljesen tisztában van az iránt, hogy az ítéletet a maga részéről felebbezéssel megtámadandónak tartja-e vagy sem. Az 1893:XVI1I. t.-c. értelmében a felebbviteli bíróságok ítéletei elleni jogorvoslatnak határideje szintén 15 nap, holott a szóbeli tárgyaláson hozott ítéletek rendszerint szintén nincsenek egészben írásba foglalva. Es ez sérelmesnek eddig nem tartatott. A hosszú határidő mellett igen gyakran elő fog fordulni, hogy az egyik fél, különösen az, a kinek az ítélet ki lett hirdetve, felebbezését, miután az 508. §. megengedi, az Ítélet kihirdetése után rövid időre benyújtja, és ennek folytán felebbezése az ügyre vonatkozó iratokkal együtt a felebbezés beérkeztétől számítandó 3 nap alatt a felebbezési bírósághoz felterjesztetik. A másik félnek az itélet azonban kézbesítendő, és miután ez hosszabb időt is vehet igénybe, igen könnyen megeshetik, hogy a felebbviteli biróság az egyik fél felebbezése alapján az elsőbiróság ítéletét már felülvizsgálta nyilvános előadás alapján, amidőn a másik fél felebbezése felterjesztetik, mert az sehol sincs megállapítva, hogy a felebbviteli bíróság köteles a felebbviteli határidőnek leteltét bevárni. Igaz, hogy a tervezet a facultativ felebbezési rendszert elejti, és igy az ügynek nyilvános előadás utján leendő elintézése a tervezet szerint ki van zárva. Véleményünk szerint azonban ez aligha fog törvényerőre emeltetni, mivel az eddigi tapasztalat annak fentartását indokolja és azért tartottuk szükségesnek kiemelni azt, hogy mily bonyodalmak származhatnak egyrészt abból, ha a felebbviteli határidő túlságos hosszú időben szabatik meg és ha a biróság köteleztetik a felebbezés felterjesztésére a nélkül, hogy a másik fél felebbviteli határidejének lejártát vagy legalább az ítéletnek kézbesítését és a vétiv beérkezését bevárná. * Előző cikkek 1897. évi 1., 20., 22. 24., és 25. számokban 9., 11. 12., 1; 19.