A Jog, 1897 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1897 / 21. szám - Ügyvédi dolgok - A magyar házassági jog nemzetközi vonatkozású rendelkezései 4. [r.]

162 A JOG hez — ajánlott levélben ; — ez azonban veszendőbe megy. Quid tunc ? A keresk. törvény 298. $-a értelmében a váltó­törvény 77 — 80. $§-aiban körülirt megsemmisítési eljárás volna alkalmazandó - mellőzve most már azon kérdést, hogy mi módon alkalmazható a váltótörvény 78. §-a az elfogadmány­nyal. a dolog természete szerint el nem látott, chequere s fel­téve, hogy sikerült a cheque birtokosnak a pesti kereskedelmi bank jóakaratából az elveszett cheque kifizetését megakadá­lyoznia, — az az egy kétségtelen, hogy a 45 napi hirdetményi határidő rendes körülmények között csakis a cheque kiállítása napjától számított két esztendő leteltével kezd folyni, addig tehát egyáltalán nincs mód arra, hogy X. a cheque értékéhez jussson; váljon melyik kereskedő bírja esetleg annyi ideig a várást ? Es igy még egy csomó kérdést sorolhatnék fel, a mely mind nagyon érdekes ; — holott ép a chequeforgalom fejlő­désének alapfeltétele, miszerint az érdekes jogi kérdések abból a lehetőségig ki legyenek zárva. Hát még azon számos a chequeforgalom érdekében szabályozandó, de ez idő szerint egyáltalán nem, vagy helyte­lenül szabályozott kérdés, mint pl. a cheque keresztezése, el I nem fogadhatósága, a fedezetlenség, az ellenutasitás, a clea­ringben való bemutatás stb. Azt hiszem azonban, hogy már a felhozottak is elegendő módon indokolják, hogy speciális cheque törvényre igen is van szükségünk. A mi azonban ezen szükséget égetővé teszi ez az. hogy az osztrák kormány hosszas majdnem két évtizedre visszanyúló tanulmányok és ismételt enquetek alapján 1895. évi decem­ber havában egy a chequeről szóló törvényjavaslatot terjesztett a Reichstrath elé, mely minden valószínűség szerint törvény­nyé fog válni, annál inkább, mert az uj Reichsrath elé terjesz­tett javaslatok között is első helyen látjuk felemlítve. Ha nyugodtan várjuk be ezen törvény megalkotását, akkor nolens-volens kénytelenek leszünk azt ugy. a hogy van recipiálni, mert a bankegység és vámszövetség fentartása ese­tén, el nem képzelhető, hogy a birodalom két felében ezen joganyag eltérő módon legyen szabályozva. A jogászegyletben f. évi ápril hó 10-én tartott felolvasá­somban ráutaltam azon cardinális hibákra, mikben az osztrák javaslat szenved ; lehet azonban, hogy tévedek, s hogy ezen javaslat a lehető legtökéletesebb alkotás; de kérdem, váljon önálló államiságunk és — hazai jogászságunkhoz méltó-e, hogy valamely törvény tényleg, — de nobis sine nobis alkot­tassák? azt hiszem, hogy ez volna a valódi testimonium pau­pertatis. És azért bármiként is vélekedjék a német iró a mi ><műveltségi állapotunk)) felől, nekünk gyakorlati jogászoknak ez idő szerint újból s újból kell hangoztatnunk, hogy «cheque­törvényt kérünk». A magyar házassági jog nemzetközi vonatkozású rendelkezései*) Irta: TÓTH GÁSPÁR budapesti ügyvéd. X IV­A házasságkötés anyagi feltételeit az előző fejezetekben tárgyalván, áttérünk ama alaki feltételek meghatáro­zására, melyek között a magyarok külföldön, a külföldiek Magyarországon házasságot köt­hetnek. ,..„..„ Az osztrák-magyar monarchia diplomatiai képviselője előtt külföldön kötött házasság, miként már emlitém, belföldön kötött házasságnak lévén tekintendő: ennek alaki feltételei a belföldön kötött házasságokéival mindenben megegyeznek; ily házasság a külföldi házasságokra vonatkozó szabályok alá semmiféle vonat­kozásában sem tartozik. A törvény 113. tj-ának eme rendelkezése tehát: «A házasság érvényessége a házasságkötés alaki kellékei tekintetében a házas­ságkötés idejében és helyén fenálló törvények szerint Ítélendő meg»; a külföldön, de nem a diplomatiai képviselő előtt kötött házasságokra vonatkozik. Bizonyítja ezt az ugyanezen rendelkezés mellett zárjel közt idézett «31. §. harmadik bekezdéso; t. i. a törvénynek épen az a rendelkezése, mely a diplomatiai képviselő előtt kötött házasságot belföldön kötöttnek rendeli tekintetni. A magyar állampolgár e szerint a házasság­kötés formájára nézve alá van rendelve ama kül­földi állam törvényeinek, melynek területén házasságra lép. Ebből világosan következik, hogy ha valamely állam területén csak az egyházi, a vallásos kötési forma érvényes, a magyar állampolgárnak ily egyházi­lag kötött házasságaérvényesleszannak dacára, hogy a törvény a magyar házassági jogba a kötés kötelező polgári formáját vitte be. Sőt még az sem lehet kétséges, hogy oly állam területén, hol a kötési forma megválasztása a polgárok szabad akaratától függ és ugy az egyházi, mint pedig a polgári kötés érvényes, a magyar állampolgár is szabadon választhat a formák közt, mert házassága érvényességének egyedüli feltétele, hogy az, a kötés helyén és idején fenálló törvények értelmében érvényesen jöj­jön létre. Ily házasságoknál azonban a külföldi állam törvényeinek rendelkezésein fölül szem előtt kell még tartani a magyar törvények két rendelkezését is. Nevezetesen a házasság megkötése előtt: «a magyar állam­polgárnak külföldön kötendő házasságát Magyarországon is ki kell hirdetni (27. §.)», 113. §. második bekezdés. A törvény szövegében zárjel közt történik hivatkozás a 27. §-ra, mely azt mondja, hogy tilos házasságot kötni szabályszerű kihirdetés nélkül ; ez a házassági tilalom a házasság érvényét nem érinti ugyan, de mert a 124. §. azt mondja, hogy aki a tör­vényben megszabott akadály ellenére tudva köt házasságot, vét­séget követ el és három hónapig terjedhető fogházzal és 1,000 *) Előző cikkek 1897. évi 18. 19. és 20. sz. TÁRCA. Ügyvédi dolgok. A. «Jog» eredeti tárcája. Irta: EISERTH ISTVÁN, lőcsei kir. ügyész. Már régen érezzük, hogy a polgári és büntető eljárások reformja mellett, jelenleg érvényben levő ügyvédi rendtartásunk az 1874. évi XXXIV. törv. cikk, mely a nyugati államok ügyvédi rendtartásaitól a lényeges alapeszmék tekintetében eltér, nem lesz fentartható. Ehez alig fér kétség s nem is ennek bizonyítását tűztük most feladatul, de foglalkozni kívánunk az ügyvédi tiszteletdijak­ról és ezzel kapcsolatban főleg a műveltség oly magas fokán álló francia nép ügyvédségének történetéből kimutatni: milyen része volt e karnak a szabadság, de kivált a szabad szó megvédelme­zésében. No de térjünk át az ügyvédi tiszteletdijakra. Quintilian a «stipes advocationum» kifejezést használja, idővel a honores, honoraria, honorantiae és suffragia szavak használtattak. Régente a francia honorer (tisztelni) kifejezés egyet jelentett a rémunérer (díjazni (szóval. A honorárium, mely a tisztviselőknek hivatalba léptük­kor adni szokott ajándékot jelentette, később az ügyvédi díjazás­nak megjelöléséül használtatván, kiszorította a solacium (aján­dék l és palmarium (győzelmi dij) szavakat. Tudjuk, hogy az ügyvédség történetének első korszakában a védelmet fizetni nem volt szokásos, de a nagy népszerűség s a cliensek pártfogása és szavazata, mely az ügyvédeket gyakran a legfényesebb állásokra emelte, legalább is tisztességes egyenértéket képviselt. A lex Cinciaa római köztársaság idejében eltiltotta a díja­zást s az ifjabb Plinius hivatkozik egy törvényre, mely szerint a peres felek megesküdni tartoztak, hogy ügyvédjüknek mit sem adtak, Ígértek vagy igértettek. Plinius, ki kara legjelesebb ügyvé­dei közé tartozott, dicsekedve mondja magáról, hogy clienseivel soha sem szerződött és hogy visszautasította még az ünnepi aján­dékokat is. Az ügyvédség egyik legnagyobb magasztalója, L o y s e a u pedig a következőkben ecseteli az ingyenesség előnyeit: < A r ó m a i a k demokratikus államában ez volt a fő hivatalok elnyerésének legjobbmódja;adijnélkülivédelem tömérdek embert csatolt hozzájok, s mi több, a jó szónoknak nagy fölénye volt a népgyűléseken. A népet könnyű fülén fogva vezetni s azért demok­rata országokban azügyvédekaleghatalmasabbés legtekintélyesebb emberek.» A császárok alatt, kik természetesen nem kedvelhettek ily független és befolyásos elemet, lassankint tűnni kezdett az ügyvéd­séget környező nimbus. Az őgyelgő, «panem et circenses»-t áhitó s tömeggé sülyedt nép más iránt érdeklődött, mint a fórum izgalmai iránt; kegyét pedig nem volt többé érdemes keresni, mert nem jóakarata, hanem a császárok önkénye osztogatta a hivatalokat. Claudius óta divatos lett az ügyvédi honorárium; Just i ni a n megszüntette a lex Cin ciá tilalmát s törvénykönyve 50. könyvének 13. címében már szabályozta is az ügyvédi dijakat. A Codex peculium quasi - castrensé-nek minősíti, mert cin militia togata et inermi- szereztetik. \ M ar ti a 1 i s több epigrammot szentelt az igy elfajult ügy­, védségnek. Az egyházi atyák megengedhetőnek tartják a díjazást s szent Ágoston igyirróla: «Licetadvocatovenderejustum

Next

/
Oldalképek
Tartalom