A Jog, 1897 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1897 / 18. szám - A birtokállapot védelme a tulajdonjoggal szemben

140 A JOG Ezt fejezi ki a 147. §. következőképen: «Magyarországon | községi illetőséggel biró magyar állampolgárnak, Horvát-Szlavonországokban között házasságára, továbbá Horvát-Szlavon országokban községi illetőséggel biró magyar állampolgárnak Magyarország területén kötött házasságára a jelen törvény 108—111. 113., 115., 117., 118. §-aiban foglalt jogelvek megfelelően alkalmazandók^ Az itt idézett §-ok éppen azok, melyek a külföldieknek Magyarországon és a magyar állampolgároknak külföldön kötendő házasságára vonatkoznak; miből következik, hogy a magyar házassági jog szempontjából Horvát-Szlavonországok a külföldi államokkal egyenlő tekintet alá esnek. A különbség csak az, hogy a külföldiek honosítás által, a horvát-szlavonországi községi illetőségűek pedig egyszerű áttelepüléssel megszerezhetik Magyarország bármely községében a községi illetőséget. És épen az a könnyüség, melylyel a községi illetőség tetszés szerint megváltoztatható, lehet oka oly bonyodalmaknak, melyek a házasságnak, mint állami intézménynek szilárdságát veszélyeztethetik. Az 1886. évi XXII. t.-c. 9. §. megengedi, hogy minden honpolgárnak joga van más községbe települni; a 10. §. továbbá ekként rendelkezik: «Aki azon községből, melynek kötelékében volt, más községbe költözik át, ezáltal a régi községi kötelékből még nem lép ki; ha azonban az uj községben négy évig folytonosan lakik, ennek községi terheihez járul és ezen község ellene a 9. §-ban megállapított kifogásokat nem érvényesiti, ezen község kötelékébe tartozónak s az előbbi községi kötelékből kilépettnek tekintetik még azon esetben is, ha települési szándékát be nem jelentette; kivévén, ha azon községben, melyből átköltözött, a községi terhekhez ezen 'idő alatt is folytonosan hozzájárult, vagy ha ily hozzájárulás nélkül is ő maga előbbi községi illetőségét ugyanezen község beleegyezése mellett fentartani akarja.» A horvátországi községi illetőségű magyar állampolgár tehát minden akadály nélkül áttelepülhet bármely magyarországi községbe s ha fentartja horvát községi illetőségét irányadó rá nézve az ő házassági pereiben a 147. §. és ennek alapján a házassági törvénynek a külföldiekre vonatkozó összes rendelkezései. Ha azonban itt szerez községi illetőséget, akkor a házassági jog összes rendelkezései épen ugy alkalmaztatnak vele szemben, mint bármely más magyar községi illetőségű magyar állampolgárra. A házasság az előbbi illetőségre való tekintet nélkül köttetik és az ezen házasságokra vonatkozó perek a magyar bíróságok hatáskörébe esnek. Bonyodalom csak akkor származik ily viszonyból, ha az ekként magyar községi illetőséget szerzett személy Horvátországba visszamegy és ott szerez újra községi illetőséget. Miként biráltassék el már most ennek Magyarországon kötött polgári házassága ? Horvátországban a polgári kötési forma érvénytelennek tekintetik; ha ezt egyházi kötés is követte, akkor az ottani törvények követelményeinek elég tétetett, ha azonban a felek ezt elmulasztották, nyilt kérdés előtt állunk, melyre a feleletet a horvát bíróságoktól várjuk, melyek adandó alkalommal hivatva lesznek az érvényesség fölött ítélni; mert autonómiájuk alapján az Ítélkezés joga őket minden kétség kivül megilleti. Ellenkező esetben, ha t. i. magyar községi illetőségű állampolgár szerez Horvát-Szlavonországban községi illetőséget, vagy ha nem is szerez ott illetőséget, hanem csupán az ott törvényesnek elismert egyházi vagy vallási formák mellett házasságot köt és aztán előbbi magyar községébe újra visszatér, — a házasság érvényessége kérdés tárgya sem lehet, mert a magyar házassági jog a kötési forma tekintetében a locus regit actum elvét elfogadván, az ott vallási formák mellett kötött házasság érvényét elismeri. A birtokállapot védelme a tulajdonjoggal szemben. I. A «Jog» 15-ik száma hasonló cim alatt egy cikket közöl a dr. Frankfurter Sándor ur szakavatott tollából, e cikk igen szép, de még sem olyan, a melynek alapeszméjével egyetértenék; az én véleményem a cikkben fejtegetett kérdésre nézve a cikkíró véleményével ellentétes. Nézetem szerint a 1893 : 18. t.-c. szorgos és alapos áttanulmányozása után a cikkíró által vitatott dolog ellenkezőjének helyességéről győződik meg a kutató. A cikkíró azt állítja, hogy az 1893 : 18. t.-cikkben megtalálta a lehetőségét annak, — hogy a 200 frt értéket meg nem haladó ingatlanoknál a tulajdonos tulajdonjogát a birtokos által indított repositionalis perben sikerrel érvényesíthesse. A cikkiró a módot nem irja le külön, de a cikk egész szelleméből az tetszik ki, — hogy az abból áll, — ha az eljáró biró a repositionalis pert egyesíti a tulajdonos tulajdoni (mondjuk jogperével — birtok keresetével) perével, — a mennyiben a tulajdonos által külön indított tulajdoni pert egyesíti a birtokos által indított repositionalis perrel, — vagy azt mint viszonkeresetet elfogadja, — kifogásként figyelembe veszi. Az eljáró biró a repositionalis pert a tulajdoni perrel nem egyesitheti, ez állítás valódisága kitűnik, ha az 1893 : 18. t.-c. 43. §-át és az 1. §. 5. pontjának m) alpontját figyelembe vesszük. Az 1893 : 18. t.-c. 43. §-a értelmében jogosult a biró oly pereket egyesíteni, a melyek eiőtte egymással összefüggő követelések iránt vannak folyamatban. A törvény e szabálya nem feltétlen, hanem az eljáró biró akaratának nagyon is tág tért engedő rendelkezést tartalmaz, — világos tehát, hogy oly esetekben, a melyekben a törvény a perek egyesítését kizárja, nem alkalmazható, — már pedig az 1893 : 1^. t.-c. 1. §. 5 pontjának m) alpontjában a törvény világosan tiltja, hogy a sommás visszahelyezési per a tulajdoni perrel egyesittessék; világos tehát, hogy a törvény e tiltó rendelkezésével szemben a biró az 1893. évi 18. t.-cikk 43. §-át nem alkalmazhatja. Ezek szerint nézetem az, hogy a cikkiró által felhozott második esetben a biró törvénytelenül és igazságtalanul járt el. A fentiekből kifolyólag épp oly kevéssé tárgyalhatja együtt a biró a tulajdonos viszonkeresetileg érvényesített tulajdoni perét és veheti figyelembe mint kifogást, — mert azt nemcsak felső bíróságaink állandó gyakorlata, hanem tételes törvény tiltja. A cikkiró ur által felhozott első esetben járt el a biró törvényesen és igazságosan is, — mert nagy tévedésben van mindenki, a ki azt hiszi, hogy a tulajdonos tulajdonát elfoglalni jogosult, értem itt az önkéntes és birói bevezetés nélküli elfoglalást, mert neki arra joga nincs és ily jogot egyetlen tételes törvény sem állapit meg, a tulajdonosnak joga arra terjed ki, hogy tulajdonának birtokát attól, a ki azt elfoglalva tartja, követelje, ha nem kapja meg a birtokot, ugy kötelessége a birói beavatkozást igénybe venni, ha ezt nem teszi, ha nem önkényüleg jár és önhatalmúlag birtokba helyezi magát, a jogrendet sérti meg, a mely jogrend akkor jön egyensúlyba, a mikor a birlalót vele szemben a törvény megvédi és a biró visszahelyezi; ily esetekben, mivel a tulajdonos a jogrendet megsértette és a jogrend megsértésére mindenütt a világon büntetést alkalmaznak, jogosult és büntetésként hat a tulajdonos költségben való marasztalása, és miután a biró a jogrendet állítja helyre, nemcsak törvényesen, hanem igazságosan is jár el. Jogi elvek vitatásánál lényegtelen az, hogy a felek mennyi költséget fizettek, azok magasságától a jogi tétel helyes vagy helytelen volta nem függ, azok magassága legfeljebb csak azt mutatja, hogy a felek jobb tudomásuk ellenére folytatják a pert. Cikkiró azt állítja, hogy a törvényes és igazságos nem mindig azonos fogalmak, ez igaz, de nem kell figyelmen kivül hagyni, hogy minden birói eljárásban a fő cél az igazság, de feltétlenül szükséges, hogy az igazság elérése bizonyos, meghatározott törvények szerint eszközöltessék, a mit a törvények szerint azok szellemében tesznek, törvényes lesz és ama helyen a hol az alkalmazott törvények életben vannak, igazságosak is, mert az absolut igazság, ott hol azt tételes rendelkezések kizárják, érvénynyel nem birhat. Dr. Csaplaky Lipót, kir. albiró Ungváron. II. E cim alatt válaszol dr. Frankfurter Sándor ügyvéd ur a «Jog» 1896. évi 40. számában megjelent cikkemre. Válaszában fentartja azt a — szerény véleményem szerint helytelen — álláspontját, a mely szerint a sommás visszahelyezési perekben az 1893. XVIII. t.-c. alapján a tulajdonjogon alapuló birtoklás iránt viszonkereset indítható, — illetőleg hogy sommás visszahelyezési perekben a jogkérdések is vita tárgyává tehetők és a bíróság által eldöntendők. A visszahelyezés speciális intézménye az 1802. XXII. és 1807. XIII t.-cikkekben alapul. Ezek szerint a birtoklás jogára vonatkozó igények csak külön per utján érvényesíthetők. Ugyanazon alapon állanak, illetőleg állottak az 1868. 54. t.-c. 93. §-ának i) s az 1881. 59. t.-c. 13. §-ának 1) pontjai ; sőt ugyanezt mondta ki a kir. Curia is számtalan határozatában, döntvényében annak világos kijelentése mellett, hogy a sommás visszahelyezési perek keretében a jogkérdések vita és bírálat tárgyává nem tehetők. Furcsának találhatná Dr. Frankfurter ur, hogy oly törvényhelyeket idézek, a melyek már hatályukat veszítették. Igaz, hogy ugy az 1868. 54. t.-c. mint az 1881. 59. t.-c. általam idézett helyei hatályukat vesztették, de nem veszítették hatályukat a visszahelyezésnek mintegy alaptörvényét képező 1802. XXII. és az 1807. XII. t.-cikkek, s hogy miért idézem az 1868. és 1881. évi hatálytalan törvényhelyeket, azt leszek bátor megmagyarázni. Az 1881. 59. t.-c. 13. §-ának 1) pontja az 1868. 54. t.-c. 93. §-a i) pontjával szórói-szóra egybehangzóan a következőket tartalmazza: (somm. elj. alá tartoznak t. i.) határjárási, mesgye igazitási és sommás visszahelyezési keresetek, melyekkel azonban a tulajdonjog i r án ti kereset össze nem köttethetik. Nagyon természetes, — mondhatná Dr. F r a n k f u r t e r ur, hogy a törvények szerint a tulajdonjog iránti kereset összeköttethetőnek nem volt nyilvánítható a sommás visszahelyezési keresettel, mert hiszen e törvények uralma alatt a kir. járásbíróságok még nem voltak az úgynevezett birtokbirósági jogkörrel felruházva. No de menjünk tovább. Méltóztassék megnézni az 1893. XVIII. t.-c. 1. §-a (5. pontjának m) alpontját. Mily lényegesen eltérő szövegezés az előbb idézett törvényhelylyel szemben. Nevezetesen: (som. elj. alá tartoznak t. i.)