A Jog, 1897 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1897 / 16. szám - A bűnügyekben való körözés kérdéséhez

is tartozik és a lakóház bére külön, számszerűleg is meg van állapítva, a lakóház félévi bérösszegének erejéig a haszonbérbe adó vagy helyesen bérbe adó a lakóházban lévő ingókra, te­kintet nélkül azok miségére, törvényes zálogjoggal és ebből folyólag foglalások esetén elsőbbséggel bir, ellenkező eset­ben nem. Mivel C. haszonbérbe adó szerződésében az A. által haszon­bérelt ingatlanon lévő lakóház bére külön, számszerűleg megál­lapítva nem volt, C. haszonbérlő elsőbbségét a bútorok vétel­ára tekintetében mellőztem és azok vételárát B. foglaltatónak utaltam ki. E végzésemben a peres felek megnyugodtak és így az fel­sőbb birói döntés alá nem került, kérem a jogászközönséget, hogy véleményem helyes vagy helytelen voltához hozzá szólni szíveskedjenek. Sajtóvéíségek. Irta: dr. RÓNAI JÁNOS ügyvéd Balázsfalván. A sajtó utján elkövetett bűncselekmények elleni védeke­zés sok gondot okoz a jogászvilágnak és mindazoknak, kik martalócoknak szabadalmat engedni nem hajlandók. A bizal­matlanság első sorban nem a sajtó munkásainak bűnösei ellen irányul, mert hiszen minden foglalkozás-körnek meg van a maga selejtje, hanem irányul inkább az esküdtbiróságnak ki nem számitható szeszélyei ellen. És ezen bizalmatlanságot nap-nap után előforduló esetek igazolják. Az óvintézkedések nagyobbára az alakiság terén ke­restetnek, de található olyan az anyagi jog körében is. Az alaki jog keretébe esik annak meghatározása ; minő bíróság döntsön a bűnösség kérdése fölött. Ez irányban a kor­mányjavaslat a magán-becsület elleni sajtóvétségeket a rendes szakbiróságok elé utalja. Az e miatt lángra lobbant harcban leghelyesebb álláspont az, melyet a «Pesti Hirlap» és utóbb a «P. Lloyd» (G. Schw.) fejtettek ki, mely szerint ne a hivata­los és magán személyek ezen minősége, hanem bármily állású személyek sajtó által megtámadott cselekedetének hivatalos, illetve közérdekű és magán jellege közötti különbség vétessék irányadóul. Es a cselekvény minősé­gének meghatározása nemcsak igazságosabb, de könnyebb is. bármely bíróságra bizassék is az előzetes kérdés eldöntése. De nemcsak a magánbecsület érdemel és igényel kivéte­les oltalmat, hanem állami és társadalmi életünk könnyen sebezhető azon 2. pontja is, mely ellen a büntető törv. 134., 141., 158., 171., 172., 178., de kiemelve különösen a 172. §-b a n minősített cselekmények által majdnem 2 évti­zed óta oly gyakori támadás intéztetett. Xe mondja senki, hogy az alkotmány elleni lázítás és valamely polgári osztály, nemzetiség vagy hitfelekezet elleni izgatás feletti bíráskodás esetében a szakbíró érdekelt vagy egyébként elfogult lenne. Mert elfogultságról józanul csak o 1 y esetben lehet szó, midőn valamely magasabb rendű hiva­talnok személye vagy eljárása lett sajtó utján megtámadva és ezen magasabb állású hivatalnok közvetlen vagy közvetett b e­folyást gyakorolhat az illető bírónak a sor­sára. De nem mondható elfogultságnak : a szakbíróban föl­tételezett alkotmányos érzület, valamint nem nevezhető elfo­gultságnak az osztály-, faj- és hitfelekezeti gyülölségtől irtózó felvilágosultsága sem. Egy másik, eddig nem is méltatott kérdés az, vájjon nem volna-e indokolt : a nemzetiség vagy hitfelekezet ellen gyű­löletre sajtói vagy más uton történt izgatás esetében a közvád mellett a megsértett érdekeltek bármelyik tagjának vagy meghatározható képviselőinek subsidiarie az a c t i ó popularis fegyverét megadni? Ezen kérdés ugy az alaki, mint az anyagi jog terén nyerhetne megoldást. Legutoljára hagytam, a mi nem utolsó dolog, azt a mind gyakrabban megújuló esetet, hogy az esküdtszék a vád alatti sajtótermékben az izgatás tényálladékát fenn­forgónak mondja ki, és — mégis fölmenti a szerzőjéül jelentkezett személyt azon indokból, mivel e személyt a szerzőségre képtelennek tartja. A szervezett modern társadalom, az igazságszolgáltatás, a jogtudomány, a felháborodó igazságérzet, mind mind tehetetlen egy — buta furfanggal szemben. De vájjon csakugyan tehe­tetlen-e? Hiszen már maga a bajnak felismerése diagnósisra, ez pedig az orvoslás módjára vezet. A fájdalom érzése a természet óvó, figyelmeztető intézménye. Mint a lelkiismeretes orvos a fájdalom fészkét és körülményeit magától a betegtől tudakolja meg. és csak azután igyekszik a megtudott jelenségeket szakszerű vizsgálatnak alája vetni : ép ugy kell a jogásznak is saját önkénytelenül fellázadó érzését, valamint a nagyközönség igazságérzetének felháborodását megfigyelnie, abból a concrét jogsértés fenn­forgására következtetnie és végre szakszerű orvoslásról gon­doskodnia. Ha pedig erre a törvénytár közvetlen vagy prae­parálható szereket nem nyújt, akkor a törvényhozó kötelessége uj orvosszereket előállítani. Igaz, hogy nem mindenütt, a hol büncselekvény fenfor­gása megállapittatott, ott ezzel a tettes kiléte is ki van derítve. De a sajtó termékeinél ezt eltéveszteni nem lehet, nem szabad. Nem lehet eltéveszteni azért, mert a szerkesztő, kiadó és nyomda­tulajdonos tudta és akarata nélkül sajtótermék meg­jelzése természetileg lehetetlen; ők tehát a szerzőnek bűn­társai és ha a szerzőnek kilétére nézve a bíróságot félre­vezetik, ez az ő bűnösségüket nem csökkenti, hanem inkább súlyosbítja. Oly törvényi intézkedés volna tehát szükséges, célszerű és mindenek felett igazságos, mely kimondaná, hogy oly esetben, midőn a szerzőül jelentkezett egyént az esküdtbíróság a szerzőségre képtelennek mondja ki, ezen fölmentő ver­dikt egyértelműnek tekintessék a felelős szerkesztő, illetve kiadó- vagy nyomdatulajdonos felelősségének jogerejü megállapításával, mihez az esküdtbiróság­nak többé hozzászólása ne legyen és egyenesen a kir. törvényszék büntetés-kiszabása következzék. Ily intéz­kedés nem fictió felállítása volna, hanem kiáltó jogsérelemnek orvoslása. De a szerzőül jelentkező nyomorult eszköz se marad­hasson egészen büntetlen, mert hiszen ha képtelen volt is a szerzőségre, nagyon is képes volt ő a valódi szerző bűnös elrejtésére. Es miután a büntető törvény 374. §-át per analógiám legis alkalmazni nem lehet, szükségessé válik: az analógia juris nyomán megfelelő uj törvényszakaszt alkotni, mert az ilyen ál-szerző a «bűntett vagy vétség tettesének segítséget nyújt arra, hogy a hatóság üldözése elől meneküljönn. S az ál-szerzőre nézve is a törvénynek ki kellene mondania, hogy a szerzőségtől való fölmentés magában foglalja a bűnpártolás (itt erimen sui generis) tényálladé kában való elitélést (vagy csak bűnös­séget); mihez szintén az esküdtszéknek többé hozzászólása ne legyen és a törvényszék hatáskörébe essék, mely a büntetés kiszabásánál mindenesetre az ál-szerző műveltségének alacsony fokát arányos enyhítő körülményül fogja betudni. Ha ezen intézkedéseket a tárgyalás alatt lévő életbelép­tető törvénybe bele illeszteni már nem lehetne, akkor az anyagi büntető törvény novellájának tervezeténél, a hová talán inkább is tartoznak, némi megfontolást érdemelnének. A házasságtörés bontó okáról. Irta: GÖLDNER KÁROLY brassói tszéki biró. A házasság erkölcsi alapja szerint teljes és kizáró életközös­ség (consortium omnis vitae) s a házasságtörés nemcsak bontó ok, hanem a sértett indítványára büntetéssel is sujtatik. A házasságjog 76. §-a intézkedik a házasságtörésről, mint bontó okról, anélkül, hogy érvényesítésére feltételeket szabna, azonban ezzel nincs kizárva, sőt a dolog természetében is van, hogy a házasságtörés feltétlen bontó ok gyanánt egyenesen arra az esetre értendő, midőn az a házassági együttélés idejé­ben követtetett el, s ezáltal a házassági hűség vétkes megsérté­sével bontó ok szolgáltattatik a vétlen fél részére, ellenben ugyanezt bontó okul ne érvényesíthesse akkor és azon házasfél, ki azáltal, hogy az életközösségből s annak összes viszonylataiból előzőleg önkényesen kilépett s az együttélést vétkesen megszakí­totta, a debitum conjugale s a házassági viszonynyal járó minden kötelmei teljesítését végleg megtagadja s azon felül még erkölcsi kötelességsértést is követ el, oly helyzetbe hozván házastársát, melyben annak erkölcsi tisztasága kísértésekbe sodorva, nagy mérvben veszélyeztetve van, s igy maga a házasságtörésre hivat­kozó fél is vétkes az erkölcsi botlásra kiválóan alkalmas helyzet előidézésében (törvény 81. §.) Ezt fejezi ki lényegében a birói gyakorlat is (ld. a Jog 13. sz. mellékletén közölt kir. curiai határozatot) hogy az együttélést korábban megszakító fél a későbbi különélés idején házastársa által elkövetett házasságtörést bontó okul nem érvényesítheti, hanem esetleg a törvény 80. §. c. pontja alapján erkölcstelen élet enyhébb jellegű bontó okát mondja ki. A házasságtörés büntetőjogi szempontból úgynevezett s z ü k­ségszerü tettes társat feltételező bűncselekmény, a bizonyítás azonban a polgári bontó perben történik, sőt büntethetőségének feltétele, hogy a miatt a házasság felbontása bíróilag már jogérvé­nyesen kimondva legyen. A házassági törvény alapján ezen cselekményt és következ­ményeit megállapító ítéletben mindkét alanynak, az az a házas­ságon kivül álló félnek is határozott megnevezése szükséges, ez kétségtelenül következtetendő a törvény 85. §. utolsó bekezdésé­nek szövegezéséből is, mely szerint a vétkesnek nyilvánított

Next

/
Oldalképek
Tartalom