A Jog, 1897 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1897 / 14. szám - Illetőség a községi biróságtól a járásbíróság elé vitt perekben - Bűnvádi eljárás és esküdtbíróság. Törvényjavaslat az esküdtbiróságokról

A JOG 107 szempontjából közömbös, hogy vájjon az, a kivel azt a vétkes házastárs elkövette, ismeretes-e vagy sem, kérdéses lehet: alkalmazhatja-e s k ö t e 1 e s-e alkalmazni a b i r ó a 85. §-n a k utolsó bekezdését ama harmadik személy ismeretlen volta esetében, van-e ebben az esetben helye a tiltó rendelkezés kimondásának? Kétségtelen, hogy a tilalom kimondása ilyenkor első tekintetre egészen céltalannak, üres általános kijelentést tartalmazónak tűnik fel és fönebb idézett cikk szerint is helyet nem találhat. Szerény nézetem szerint azonban annak ilyen esetben is van célja és értelme. Azon kivül ugyanis, hogy a 85. §. utolsó bekezdésében a bírónak a tiltó rendelkezés kimondása minden megkülönböztetés nélkül kötelességévé van téve, tehát nincs attól feltételezve, hogy vájjon a harmadik személy név szerint megjelölhetó'-e vagy sem: egy előfordulható esetből nyomatékos érvet lehet meríteni. A már fönnebb felhozott példának szem előtt tartása mellett feltételezhetjük, hogy a felperes a bontó ítélet jogerőre emelkedése után három hónap alatt a btk. 246. §-ában irt házasságtörés vétsége miatt vétkesnek nyilvánított volt házastársa ellen bűnvádi feljelentést tesz. Az ennek folytán megindított bűnvádi perben nemcsak a házasságtörést sikerül ujabban bebizonyítani, hanem ama harmadik személy kiléte is kiderül, a kivel a vétkesnek nyilvánított volt házastárs épen ama házasságtörést elkövette, mely miatt a házasság felbontása kimondatott. A büntető bíróság elitéli a vétkes házastársat és házasságtörő társát; mégis, ha a polgári perben hozott felbontó ítéletben a tilalom kimondva nem lett, egymással akadálytalanul házasságra léphetnek. Ilyen lehetőség előfordulását, melyben a törvény hatálytalansága tűnnék fel, szerény nézetem szerint a bíróságnak előre kizárni kötelessége. Ha a tilalmat kimondja akkor is, midőn a vétkes házastárs házasságtörő társának kiléte a polgári perben nem volt megállapítható, tagadhatlanul nehézséget idézhet fel ama kérdés eldöntése tekintetében, hogy vájjon a később megállapított személy azonos-e azzal, a kivel elkövetett házasságtörés miatt a házasság felbontatott, vájjon továbbá a polgári és a bűnvádi perben megállapított cselekmények azonosak-e; azonban intézkedése nem lesz minden jelentőség nélküli kijelentés, hanem olyan eljárás, mely arra van irányozva, hogy a törvényhozó ama célja, hogy a házasságtörő felek egymással házasságot ne köthessenek, lehetőleg elérve legyen és kivételt csak a királyi kegyelem képezhessen. Illetőség a községi bíróságtól a járásbíróság elé vitt perekben. Irta : dr. KOVÁCH ÖDÖN, nyitrai kir. albiró. A sommás eljárás 225. §-a az 1877. XXII. t.-c-nek a községi bíráskodásra vonatkozó rendelkezéseit továbbra is megtartotta érvényükben. A községi bíráskodás alá tartozó perek birói illetőségét tehát az 1877. XXII. t.-c. 15. §-a szabályozza, mely szerint az alperes lak-vagy tartózkodási helyén perlendő, kivéve, ha a követelés alapját képező okiratban a kötelezettség teljesítésének helye kiköttetett, mely esetben a pert e hely illetékes bírósága előtt is meg lehet indítani. Szükségesnek látom itt az i s kötőszót hangsúlyozni, mert a törvényhozásnak e szakasz megállapításánál a célja az volt, hogy a 20 fs tnyi összeget meg nem haladó perekkel az alperesek rendszerint saját lakhelyükön legyenek megtámadhatók, nehogy a perlekedés költségei a védekezést lehetetlenné tegyék. Kétségtelen tehát, hogy a könyvkivonati és számlakövetelésekre vonatkozó ama jogszabály, hogy bejegyzett kereskedők részéről kereskedők ellenében a peressé vált bejegyzés keltétől számítandó 10, nem kereskedők ellenében pedig 2 év alatt azon hely bírósága előtt perelhetők be, hol a könyvek vitetnek, a községi bíráskodás alá tartozó pereknél nem alkalmazható. Mégis azt tapasztaljnk, hogy az 1877. XXII. t.-c. 5. §-ában hivatkozott, községi bíráskodást gyakorló közigazgatási tisztviselők nagy előszeretettel veszik fel a helybeli kereskedők panaszait a gyakran igen távol lakó adósok ellen, holott arról, hogy a panaszlottak nem a kereskedelmi könyvek vitelének helyén laknak, a panasz beiktatásakor meggyőződést szerezhetnek és az 187". XXII. t.-c.17. és 29. §-ai alapján a hatóságuk alá nem tartozó ügyeket visszautasíthatnák. Ezzel a hitelezőket egyrészt a törvényben meg nem engedett előnyben részesitik, másrészt az adóst, a ki ellen esetleg jogtalan követelés támasztatott, oly zaklatásnak és kellemetlenségnek teszik ki, hogy vagy drága képviseletről kell gondoskodnia, minek költsége az ellenfél terhére nem róható, vagy pedig a még rosszabb utat kell választania, t i. a távolról jövő idézést véve, magát elmakacsoltatni és fizetni oly tartozást, a mi esetleg vagy soha fenn nem állott, vagy pedig kiegyenlítés folytán megszűnt és viselni ennek keserű érzetét. És mind ezt miért? Mert a községi bíráskodással felruházott közeg a törvényt vagy nem tudja, vagy szándékosan ignorálja. Nem csoda, ha azután felhangzanak a panaszok a községi bíráskodás tökéletlensége és rosszasága felett, mint azt a közelmúltban, a sommás eljárás és a fizetési meghagyások tárgyalása alkalmával a képviselőházban hallani szerencsénk volt. De a panaszok illetéktelen felvétele nemcsak az adósoknak és nem adós alpereseknek, hanem az 1877. XXII. t.-c. 25. §-a értelmében a községi bíróságtól a járásbírósághoz vitt per birájának is kellemetlen és felesleges munkát okoz. Az eljáró biró ugyanis, a községi bíróságnál már véghatározattal eldöntött ügyet véve, látja, hogy alperesek nem felperes és a községi biróság székhelyén, hanem a járásbíróság területén, vagy esetleg azon kivül az ország valamely messze eső vidékén laknak és a községi bírósági döntést vagy csendes resignatióval és passivitással engedték leviharzani, magukat csendesen elmakacsoltatván, vagy képviseltették magukat, illetőségi kifogást tettek, a mit az idézést oly messzire kibocsátott biróság már becsületből is elvetett érdemben, tárgyalt és a védekező fél hátrányára, vagy javára döntött. Quid nunc? A sommás elj. 225. §-a azt mondja, hogy ily ügyekben e törvény szabályai alkalmazandók az 1—5. pontokban irt eltérésekkel. Az eljáró biró tehát, hogy könyvkivonati követelés pereltetett és alperes nem lakhelyének, hanem felperes községi bírósága által lett perbe vonva és oly körülmények, a melyek az 1877. XXII. t.-c. 15. §-ának 3. bekezdésében megállapított vagylagos illetőséget indokolnák, fenn nem forognak. Ha a törvény betűihez tartja magát, a som. elj. 17. §-át kell alkalmaznia és felperes keresetét idézés kibocsátása nélkül hivatalból visszautasítania. De hová ? A községi bírósághoz, a mely az ügyet, mint neheztelt részében nem érintettet, jogerősen befejezettnek tekinteni és felperes kérelmére a végrehajtást elrendelni fogja. Ezt a biró nem teheti. Lelkiismerete nem engedi, de jogérzete sem, mert ily határozatot nem hozhat: «Tekintettel arra, hogy ezen ügyben a községi biróság lényeges eljárási szabálytalanságot követett el, midőn a lakhelye szerint nem illetékes alperes ellen eljárt, a biróság ezen ügyet hivatalból visszautasítja, a községi bírósághoz visszaküldi és erről a feleket értesíti.* Ezzel a határozattal mindjárt a som. elj. 225. §-ának 1. pontját sértené meg, mely szerint a járásbíróság a községi biróság jegyzőkönyvének vétele után a feleket az ügy tárgyalására hivatalból megidézni tartozik. De az 1876. XXII.t.-c. 25. §-a és a som. elj. 225. §-a nem a járásbírósághoz felebbezett, hanem a járásbíróság elé vitt ügyekről szó), melynek tárgyalása ott folytatandó. Már ezért is az eljáró biró kötelessége a feleket megidézni és a tárgyalást megtartani. E nélkül nem határozhat. A fent példaként idézett végzés hozatalának feltétele tehát elesik. Nem marad más hátra, mint a távollakó alperes ellen ugyanazon atrócitást elkövetni a mit a községi biróság, t. i. alperest megidézni. Most áll be az az eset, a mit különösen megvilágítani szándékomban állott. Alperes a járásbíróságnál nem makacsoltatja el magát, hanem ügyvédje által megjelen és kifogást tesz a járásbíróság illetősége ellen. A biróság felhívja felperest, hogy mutasson fel oly okiratot, pl. alperes által aláirt könyvkivonatot, melyen a fizetésnek helye kiköttetett. Felperes erre nem képes, hanem hivatkozik kereskedői voltára, a ki ott jogosított perelni, hol könyvei vitetnek. A biróság az illetőség kérdésében határoz, alperes pergátló kilogásának helyt ad, és permegszüntető végzést hoz azon az alapon, hogy a községi bíróságtól a járásbíróság elé vitt ügyekben az illetőséget nem az 1868. LIV. t.-c. :!5. §-a hanem az 1877 XXII. t.-c. 15-ik §-a szabályozza, és felperest alperes 12 kr. felebbezési költségében elmarasztalja, de a meghatalmazott által való képviseltetés folytán felmerült költségtöbblet megtérítésére nem kötelezi, mert a som. elj. 225-ik §-nak 3-ik pontja szerint alkalmazandó, az 1877. XXII. t.-c. 36-ik §-a értelmében az az ellenfél terhére meg nem állapitható. Beáll tehát az az anomália, hogy alperes, a ki talán nem is adós és felperes üzletét soha sem látta, habár a községi bírósági és a járásbirósági tárgyalásokon ügyvédje utján megjelent, az ez által felmerült szükséges kiadása megtérítésében nem részesül. Ez az eredménye a községi bíráskodást gyakorló közegek helytelen eljárásának, azért kívánatos lenne, hogy a ki ily functióra van hivatva, igyekezzék megismerkedni az 1877. XXII. t.-c.-nek az eljárásra vonatkozó részével és különösen az illetőséget szabályozó 15-ik §. rendelkezéseivel. Bűnvádi eljárás és esküdtbíróság,*) X n Törvényjavaslat az esküdtbiróságokról. 1. §. Minden törvényszéknél, melynek büntető hatásköre van, esküdtbíróság szerveztetik (34. §.) *) Előző közlemény a «J o g» 13. számában.