A Jog, 1897 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1897 / 9. szám - Az egyesületi jog kérdéséhez

68 A JOG ezen ügyekben hozott ítéletek ellen csak is felebbezésnek, vagy pedig az értékre való tekintettel felülvizsgálatnak van helye, továbbá, hogy jelenleg a gyakorlatban a volt határőrvidéken a sommás visszahelyezési per megindítása idejének az 1 év, vagy pedig csakis 30 nap veendő ? Az 1893. évi XVIII. t.-c. értelmében másodfokban jogorvoslatként a felebbezés s a felülvizsgálat lett megállapítva. A hivatkozott törvény 126. §. szerint a kir. járásbíróság ítélete ellen felebbezésnek van helye. Nincs helye felebbezésnek, — az 1. §. 2. és 3. pontjaiban emiitett perek kivételével, — ha a per tárgyának értéke járulékok nélkül ötven forint értéket meg nem halad. Ezen esetben tehát a hivatkozott törvény 209. §. szerint nem íelebbezésnek, hanem felülvizsgálatnak van helye. Az értéket, a mennyiben az a tárgyalás során tisztába nem lett hozva, a felebbező tartozik valószínűvé tenni. Ugy látszik, ezen most említett 126. szakasz második bekezdése a mellett látszik bizonyítani, hogy sommás visszahelyezési perekben a jogorvoslat miatt szükséges az érték meghatározása. Azonban nézetem szerint ez nem áll, különben tekintsünk végig az 1893. évi XVIII. t. cikken s annak indokain. Ugyanis a 3. §. megjelöli azon peres eseteket, melyekben a tárgy értéke miképen meghatározandó. Ezen §-ban pedig felvannak sorolva az ingatlanok tulajdonát vagy birtokát és a telki szolgalmakat tárgyazó perek, az osztályperek, rendes határperek (1881: LIX. t.-c. 6. §.) járadékok s más időszakos szolgáltatások vagy haszonvételek követelhetését megállapító jogviszonyok iránt indított perek, haszonbérleti viszonyból kifolyó perek s végre számadások megállapítása iránt indított perek. Kitetszik tehát a felsoroltakból, hogy ezen §-ban sehol sem tétetik említés a mesgye igazitási s sommás visszahelyezési perekről. Az 1893. évi XVI11. t.-c. II. fejezetének 182. §-a az említett sommás visszahelyezési perekben az értékre való tekintet nélkül a felülvizsgálatot kizárja, és pedig az ezen szakaszhoz fűzött miniszteri indokolás ezen kizárást azon körülménynyel indokolja, hogy ezen perek úgyis csak a birtok állapotnak előzetes rendezését célozzák és sem a rendes birtok, vagy határ pernek, sem a jog iránt indított pernek nem praejudicálnak. Ez az egyedüli kivételes eset a sommás eljárásban, midőn még azon esetben sem, ha a per tárgya a 200 forintot meghaladja, Ill-ad fokú elbírálás alá a pert vinni nem lehet. A sommás visszahelyezési perek egyedüli célja, különleges s többnyire sürgős természetüknél fogva, azoknak gyors elintézése mellett, a birtokállapotnak előzetes rendezése. Es bizonyára ez az oka annak, hogy sem az 1893. évi XVIII. t. cikkben, sem annak indokolásában egy szóval sem tétetik sehol említés arról, hogy ezen perekben is az érték hivatalból megállapittassék. Az említett törvény 4. §-ának 3. bekezdésében foglalt rendelkezés, mely az eredeti törvényjavaslatban elő sem fordult, s csak a képviselőház igazságügyi bizottságának a jelentése alapján lett pótlólag felvéve, elrendeli ugyan a pertárgy értékének a tárgyalás során hivatalból való megállapítását, de ezen rendelkezés sem vonatkozhatik a sommás visszahelyezési perekre. Mert amint már előbb említettem, sem a törvényben, sem annak .ndokolásában egyszóval sincsen emlitve,hogy a som.visszahely. perekben is a per tárgyának értéke megállapittassék, holott a törvénynek 3. §-a mindazon többi pereket kifejezetten megjelöli, melyekben az érték megállapítandó; Mert a kereseti tárgy értékének megállapítása csakis az elsőfokú bíróság hatáskörének megállapításánál és a felebbviteli bíróság meghatározásánál szolgál ismérvül, azonban ezen eseteknek egyike sem képezheti kétség tárgyát a többször említett pereknél, mert az uj sommás törvény életbeléptetéséig is, valamint most is tekintet nélkül az értékre az ily perek első fokban a kir. járásbíróságok hatáskörébe tartoztak és tartoznak jelenleg is, a hivatkozott törvény 182. §-a szerint pedig a kir. törvényszéknek mint felebbezési bíróságnak ítélete ellen a fölülvizsgálat ki van zárva; Mert nem volna semmi értelme annak, hogy sommás visszahelyezési perekben hozott egyes Ítéletek ellen felebbezésnek, egyes ítéletek ellen pedig felülvizsgálatnak volna helye, annyival inkább, mert rendesen valamennyi birtokháboritási ügy, legyen annak tárgya akár kisebb, akár nagyobb terjedelmű ingatlan, egyforma elintézést kíván; Mert fel sem tételezhető a törvényhozás részéről, hogy ily perekben, melyekben gyakran a per tárgyát egy lábnyi szélességű s néhány öl hosszúságú földterület képezi, mely területnek a for- j galomban semmi értéke nincsen s csakis magukra a felekre nézve i bír értékkel, a peres tárgy forgalmi értéke pedig gyakran még | hozzávetőleg sem állapitható meg, hogy tehát ily perekben köte- | lezné a feleket az érték megállapítása tekintetében, gyakran egy | hosszadalmas s költséges bizonyításnak igénybevételére —annyival inkább, mert ez ellenkezne ily ügyekben követendő azon jog elvvel, hogy ezen perek lehetőleg gyorsan és csakis a birtokállapotnak szem előtt tartásával intézendők el. Minthogy tehát a sommás visszahelyezési ügyek kivételes természetűek, így tehát kivételes elbírálást kívánnak, a már fentebb előadottakat összegezve azon következtetésre jutok: hogy som- I más v i s s z a h e 1 ye z é se é s mesgye i g az i t á si p e r e kben apertárgy ér t é kének m e g á 11 ap i t á s a f e 1 e s 1 eges s így ily ügyekben hozott i't élet ek ell e n c supán felebbezésnek van helye. Ami már most cikkem kezdetén felhozott azon második kérdést illeti, hogy a volt határőrvidéken a som. visz. per megindításának ideje egy év-e, vagy 30 nap, következő a véleményem: A volt határőrvidéken a kereset megindításának idejére nézve ellentétben az ország többi részén életben levő jogszabálytól egy 1849. évi október hó 27-én kiadott rendelet az irányadó, mely rendelet szerint a birtokháboritási ügyben a kereset azon naptól kezdve, amelyen a háboritás a fél tudomására jutott, harminc nap alatt indítandó meg. Ezen rendelet a volt határőrvidéken azért tartatott fen hatályban, hogy az itten fenállott s sok tekintetben kiváltságos jogokkal rendelkező házközösségek védelmére szolgáljon. Az 1885. évi XXIV t.-c. azonban elrendelte a polgárosított magyar határőrvidéken fenálló házközösségek megszüntetését s ez 10 év óta foganatosítva, jelenleg már alig áll fenn közülök néhány, és ezek is csak azon oknál fogva, mert a közigazgatási eljárás a házközösségek felosztása körül nagyon lassú s amellett késedelmes is. Kérdem tehát most, mi értelme van annak, hogy som. visz. perek megindításában is eltérő eljárás legyen a volt határőrvidéken, mint az ország többi részeiben? Hiszen gyakran fordulhat elő egy peres félnél, hogy a megszabott rövid 30 nap alatt akadályozva van különböző személyes vagy tárgyi okoknál fogva keresetét folyamatba tenni s ezért dacára, hogy a per tárgyának értéke csekély s az ügye tiszta, kényszeríttessék egy költséges s hosszadalmas birtokper folyamatba tételére. Miután tehát ezen említett 1849. évi rendelet a felekre, amint azt a gyakorlatban is tapasztalni lehet, nyilvánvalóan sérelmes s a mellett a jelenlegi előre haladott viszonyok között elavult is, miután a kir. Curiának 63. sz. polgári döntvénye szerint törvények is (az úgynevezett holtkézről szólók) mint elavultak hatályban nem levőknek tekintendők, annyival inkább lehet egy rendeletet, mely az általános jogszabálylyal ellenkezik, a megváltozott viszonyok folytán elavultnak s mint ilyent hatálynélkülinek tekinteni: ezekhez képest eltekintve attól, hogy a birtokháboritás ideje hivatalból nem képezheti megvizsgálás tárgyát, hanem csak akkor, ha valamelyik fél részéről e tekintetben kifogás tétetik, — szerény nézetem az,|hogy a volt határőrvidéken levő bíróságok nem járnának el hibásan akkor, ha a sommás visszahelyezési permeginditásánakidejétaz általános jogszabályhoz képest egy évben, nem pedig 30 napban vennék. Minthogy végre az előadottakhoz pro és contra lehet szólani és az 1893. évi XVIII. t.-c. 233. § felhatalmazta az igazságügyminisztert, hogy a som. visz. ügyekben követendő eljárást rendeleti uton egy általános polgári peres eljárás hatályba léptéig szabályozza, ebből kifolyólag azt hiszem, az egyöntetű eljárás elérése végett helyén való volna, hogy a törvény 233. §-a alapján kiadandó eljárási rendeletben az elmondott esetekről is intézkedés tétetnék. Az egyesületi jog kérdéséhez L A fenti cím alatt e lap 6 számában közzétett egészen hasonló esetről nekem is van tudomásom és minthogy véletlenül az ügy érdeme iránt engem is megkérdeztek, szabad legyen e hasábokon nekem is véleményem mellett lándzsát törnöm. A kérdés az: ha vájjon a megye alispánja és a belügyministernek van-e törvényes joghatósága, az egyleti tag személyi statusát érintő azon esetet felülbirálat tárgyává tenni, ha a kilépett tagot az egyesület választmánya, illetve közgyűlése kizárja? Az én nézetem homlokegyenest ellenkezik X. Y. nézetével; mert én abban a véleményben vagyok, hogy az állami hatalom által engedélyezett egyesületek felett a belügyi kormány felügyeleti hatósággal bír. Az egyesület — jelen esetben a casino — lét- és működési jogosultsága csak akkor kezdődik, midőn a belügyi kormány alapszabályait láttamozta és ezen láttamozás által a belügyi kormány az egyesületet az alapszabályok betartására kényszeritheti. Az alapszabályokban minden esetre bennfoglaltatik, hogy valaki miként lehet az egyesületnek a tagja és hogy miképen szűnik meg tag lenni. Kétségen kívül bennfoglaltatik az alapszabályokban az is, hogy megszűnik a tagság kilépés által. De ha ez bent nem foglaltatnék, azért mégis jogosult bárki valamely egyesület kötelékéből kilépni; mert ott a hol a belépés önkéntes, a kilépésnek is annak kell lenni. Nincsen a casinónak az a joga, hogy valakit kényszeríteni birjon a belépésre és nem bír azon joggal, hogy a kilépett tagot kényszeríteni birja a bennmaradásra. Ha ez áll, akkor a kilépett tag azon pillanatban, midőn ezen szándékát bejelentette, megszűnt a casinónak tagja lenni és minthogy a casinó csak saját tagjai felett gyakorolhatja a kizárási jogot, ennélfogva a casinó alapszabályaiban körülirt jogát és hatáskörét túllépi, midőn a kilépettet — tehát már nem tagot — kizárja.