A Jog, 1897 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1897 / 8. szám - Váltójogi curiosum - Észrevételek a polgári perrendtartásról készült törvényjavaslat tervezetére [6. r.]

A JOG 61 hoz a kérdő és ellenkérdö pontokon kivül a perbíróságtól elrendelt, valamint akihal lg atás alkalmával szükségesnek mutatkozó oly kérdések is intézendó'k, melyek a vallomás világositására és kiegészítésére szolgálnak. Ezt a rendkívül szükséges intézkedést ügyesen egészíti ki egyanezen szakasz ama határozata, mely sze int kérdéseket a felek a kihallgatás alkalmával is indítványozhatnak és a kihallgatást teljesítő biró a feleknek kérelmükre megengedheti, hogy a tanukhoz közvetlenül is intézhessenek kérdéseket. A minő szépnek és üdvösnek látszik ez a két intézkedés így a papiroson, ép oly kevés hasznukat látja iegtöbbnyire a jogkereső közönség a gyakorlatban. ISliért ? Azért mert a t. biró urak azokat rendszerint egyáltalán nem alkalmazzák. A közvetlenség elve, mely ezen intézkedéseket létrehozta, feltétlenül azt követeli, hogy a kihallgatást maga a biró személyesen eszközölje. Hiszen csak ugy képes a tanúvallomás súlyát mérlegelni, értékét megállapítani, ha a tanút vallomása közben megfigyeli, ha személyesen észleli, hogy annak vallomása biztos, vagy tétovázó-e, ha az egyes tanuk vallomása közti esetleges ellenmondásokat nyomban tisztázva, saját szemével látja milyen hatást tesz a tanura egy más tanúnak ellenkező vallomása, stb. stb. Hogy a törvényhozó akarata is ez volt, minden kétséget kizárólag kitűnik magának a törvénynek szavaiból is, midőn ez idéztem 217 §-ban »a kihallgatást teljesítő biró>ról szól. Mit tapasztalunk azonban az életben. Száz eset közül kilencvenkilencben ennek dacára azt látjuk, hogy a tanúkihallgatásra kiküldött referens biró nem maga hallgatja ki a tanukat, hanem ezt a teendőjét ségédjével, ki legtöbb esetben joggyakornok, s jó, ha aljegyző, — végezteti. — Maga a biró ez alatt igen gyakran a másik szobában foglalatoskodik, de ha ugyanazon szobában van is jelen, akkor sem figyel oda, hanem az alatt valamely más ügyben dolgozik. Mindössze a kihallgatás befejezése, jegyzőkönyvbe vétele és aláíratása után a jegyzőkönyvvezető felhívására az esküt veszi ki, — mert ezt épen személyesen neki muszáj. — (Néhol még az eskümintát is a jegyző mondja elő). Nem egy ilyen tanúkihallgatásnál voltam már jelen, s saját közvetlen tapasztalatomból állithatom, hogy a kihallgatásnál az azt «teljesitő> (?) biró közreműködése mindössze abban állott, hogy Írásaiból felpillantva odaszólott segédjének, ki a kissé homályosabb kérdést az ezt egyszeri felolvasásból meg nem értő tanúnak megakarta kissé magyarázni: -Csak gyorsan! Ne teketorisáljon vele oly sokat. Igen, vagy nem! Punctum!» Természetesen ily körülmények között sem a bizonyítékok szabad mérlegelése nem képzelhető, sem pedig a kihallgatás alkalmával nem intéztetnek oly kérdések, melyek a homályos vallomás felvilágosítására és kiegészítésére vezetnének. Hiába mondja a törvény imperative, hogy ily kérdések «i n t é z e n d ő k.» Ez csak írott malaszt marad! Azt fogja valaki mondani, hogy a sommás eljárás 217. §-ának fentebb idéztem második bekezdése megadja a jogot a feleknek, hogy — ha a biró nem intéz kérdést magától, — hát ők indítványozzanak, — esetleg közvetlenül ők intézzenek, — ilyeneket. Erre meg csak azt felelhetem, hogy ez is csak írott malaszt, mert ezt az intézkedést, mint nekik kényelmetlent, a t. biró urak, szintén egyszerűen ignorálják. Az ország törvényszékénél, a budapestinél például velem, magammal történt, hogy midőn egy tanúkihallgatás alkalmával az egyik, a magyar nyelvben nem tökéletesen jártas tanúhoz egy egész az érthetetlenségig homályos feleletének felvilágosítása végett a kihallgatást teljesítő jegyző által kérdést akartam intéztetni, az addig más dolgokkal foglalkozó biró feltekintett és azt mondta: Kérem ez nem sommás eljárás; itt csakis a kérdő pontokra lesz a tanú meghallgatva és a kérdést feltenni nem engedte. Addig, míg ezek az állapotok meg nem változnak, a mig a törvény ezen hasznos javításai az életben keresztül nem vitetnek: addig bizony marad minden a régiben és igaz marad a nép szava: «Csak két tanú és felakasztanak!* Mindenesetre nagy szolgálatot tennének a jogkereső közönségnek a felügyeletes megbízott közegek, kiknek ezeket a szabálytalanságokat van szerencsém b. figyelmükbe ajánlani, ha az ilyesmi előtt nem hunynának szemet, mert nem elég a jó törvényt meghozni, alkalmazni is kell azt. Váltójogi curiosum. Irta : dr. BENEDEK JÁNOS debreceni ügyvéd. A «J o g» mult heti számában mulatságos — bár az illető szenvedő félre nézve meglehetős kellemetlen — dolgot közöl ily cim alatt Lee Róbert m. szigeti tszéki aljegyző ur. S valóban nem tudja az ember: boszankodjék-e vagy nevessen azon az elnézésen, miszerint az xy-i törvényszék az egyik váltó-elfogadó által benyújtott sommás kereset alapján kibocsátotta a sommás végzést a másik elfogadó és a kibocsátó ellen is. Még furcsábbá teszi pedig az esetet az, hogy e kibocsátó elmulasztotta a kifogások kellő időben való beadását s a sommás végzés jogerőre emelkedett. A végrehajtás folyamán beadott fel folyamodása elutasittatott. Perújítással nem élhet, mert a sommás végzés még 1883-ban bocsáttatott ki. Semmiségi keresetnek a jelen esetben nincs helye. Azt kérdi tehát a cikkíró: quid nunc? Mert az ő nézete szerint semmiféle neme sincs a perorvoslatoknak, mely módot nyújtana arra, hogy a kibocsátó ettől a «jogerős> sérelemtől mngszabaduljon. Nézetem szerint a kérdés igen egyszerű. A kibocsátónak köztörvényi keresetet kell indítani az elfogadó ellen, a mennyiben a jelen esetben az elfogadó kétségtelenül a kibocsátó kárával gazdagodott. Ez következik a váltótörvény 90. §-ából. -<Ha a váltó kibocsájtójának vagy elfogadójának váltói kötelezettsége elévülés által, vagy az által, hogy a váltójogok fentartására szükséges cselekmények elmulasztattak, megszűnik —ezek a váltóbirtokos irányában köztörvényi uton csak annyiban maradnak kötelezve, a mennyiben ennek kárával gazdagodnának.- Természetes hogy a mint ez a jog megilleti a váltóbirtokost a kibocsátóval szemben, a kibocsátót ép ugy megilleti az elfogadóval szemben. Jelen esetben pedig fenforog ugy az elévülés, mint a váltójogok fentartására szükséges cselekmények elmulasztása. Nincs tehát más hátra, mint a jogtalan gazdagodás miatti kereset. Óvatosságból azonban jó lesz figyelmeztetni a kibocsátót, hogy ha csak lehetséges, ezt már ne az xy-i törvényszék előtt indítsa. Észrevételek a polgári perrendtartásról készült törvényjavaslat tervezetére.* Irta: POLGÁR JÓZSEF, pestvidéki tszéki biró. 274. §. A peres felek azon hiedelemben is élhetnek, hogy a bíróság előtt az általuk felhozott tény, mint köztudomású ismeretes. Ez okból tehát annak bizonyítását meg sem kísérlik. És mégis ennek dacára megtörténhetik, hogy az ítélet meghozatalával az ellenkezőről nyernek tudomást. Az ily meglepetések ellen a feleket meg kell óvni, különben az igazságszolgáltatás pártatlanságát veszélyeztetjük, és azért a bíróság kötelezendő, hogy a feleket ne csak akkor és arra figyelmeztesse, a midőn valami tényről hivatalos tudomása van, hanem akkor is, ha a felek által köztudomásúnak jelzett tényt ilyennek nem tartja 276. §. A bizonyítási teher és kötelesség törvényes szabályozása a perrend keretébe tartozik. Ennek szabályozását azonban nem tartjuk teljesen befejezettnek azzal, hogy a törvényben csak az nyer megállapítást, hogy mikor és melyik felet terheli a bizonyítás. A szóbeli eljárás inquisitorius volta hozza magával, mert főcélja az anyagi igazságnak a bíróság közreműködésével való kiderítése, hogy minden döntő befolyással biró körülmény már az első bíróság előtt lehetőleg tisztáztassék, nehogy a felebbviteli bíróságok teendőjét ok nélkül szaporítsuk. Ennek megvalósítása azonban sokszor csak ugy válik lehetségessé, mert a bizonyítási teher vitás is lehet, ha a bíróság a szükséghez képest a felet arra figyelmezteti, hogy valamely körülménynek a bizonyítása őt terheli; és ezzel megadja neki az alkalmat és módot, a mennyiben ennek önként nem felelt volna meg, hogy bizonyítékait kellő időben előterjeszthesse, és pedig annál is inkább kötelességévé teendő ez a bíróságnak, mert a 279. § szerint a bíróság nem köteles a bizonyítással nem terhelt féltől a bizonyítást felvenni. A szakaszba ennek folytán még a következők veendők fel: «A bíróság azonban azon felet, a kit szinte a bizonyítás terhel, a szükséghez képest erre figyelmeztetni ésbi zonyitékainak előadására, amennyiben ez meg nem történt volna, felhívni tartozik s hogy ez megtörtént, a jegyzőkönyvben kitüntetendő. 278. §. Különösen a házasságon kivüli nemzésből, valamint a természetbeni tartás kötelezettségének megtagadásából eredő pereknél jut a bíróság leginkább azon helyzetbe — miután a felek álta ajánlott bizonyítás eredménye megnyugtató és elfogadható adatokat nem szolgáltatott, hogy a tartásdíj összegét legjobb belátása szerint volna kénytelen megállapítani. Sőt igen gyakori esetben a tartásdíj összege az ily perekben minden bizonyítási eljárás mellőzésével, vagy esetleg a hivatalból eszközölhető tudakozódás alepján is megállapítható. Nem volna tehát felesleges a szakasznak különben helyes intézkedését ezekre is kiterjeszteni. A bizonyítás tárgyát néha oly körülmények és tényállítások is képezhetik, a melyek a felek között lefolytatott más perben nemcsak megvitatás, de bizonyítás tárgyát is képezték, vagy pedig a büntető eljárás folyamán felvett vallomásokkal és egyéb perjogi cselekményekkel kiderítve, esetleg a fenyitőbiróság ítéletében megállapítva lettek. Arra nézve, hogy a bíróság az ily perbeli adatok, nem különben a bíróságon kivül tett beismerésnek bizonyító erejét miként mérlegelje, a tervezet nem alkot jogszabályt, holott ennek * Előző cikk 1897. évi 1., 3., 4., 5., 6. sz.