A Jog, 1896 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1896 / 5. szám - Bekeblezési illeték. Felelet - A birák és a testületi szellem

38 A JOG bűncselekményre alkalmazható, legsúlyosabb büntetés esetében szükséges és ha az elévülésnek félbeszakitatlan volta kétségtelent A 267-ik §-ba felveendőnek határozta a bizottság azon rendelkezést, hogy ha a vádtanács a bűnvádi eljárás tovább folytatását fölfüggeszti, de egyúttal az előzetes letartóztatás vagy vizsgálati fogságot vagy elrendeli, vagy annak föntartását határozza el, ennek időtartamára és meghosszabbítására nézve a 159. §. azon rendelkezései nyernek alkalmazást, melyek szerint az elrendelt előzetes letartóztatás, vagy vizsgálati fogság rendszerint csak három hónapig tarthat, a mely határidőt a vádtanács kivételesen s nyomós okokból egy hóval meghosszabbíthatja s a meghosszabbítás tüzetes indokolással ismételhető. A § azon rendelkezésében, mely szerint az előzetes letartóztatás, illetőleg a vizsgálati fogság a 157. és 162. §-ok esetein kivül is (vádelejtés, a vád tárgyának megszűnése, megfelelő biztositék) megszüntethető, ha az állami keresetforrással és rendes lakhelylyel biró vádlottra két évi fogháznál súlyosabb főbüntetés előreláthatólag nem lesz megállapítható, — a két évi fogház helyett öt évi szabadságvesztés büntetése tétetett. A 268. §. elintézése után az ülés véget ért. Nyilt kérdések és feleletek. Az örökösödési eljárás köréből. Egy hagyatéki ügyben, ügyfelem A. az általa megtámadott szóbeli végrendelet érvénytelenítése iránt perre utasittatik, keresetét azonban csakis a 30. napi határidő letelte után adhatta be. Az illetékes kir. törvényszék részéről időközben, az ellenfél kérése folytán hozatott ugyan hagyaték-átruházási végzés, de a hagyatéknak telekkönyvi átírása — nem tudom mi okból — nem eszközöltetett, ugy, hogy az egész hagyaték mai nap is telekkönyvileg örökhagyónak nevén áll. A keresztül vitt rendes perben a megtámadott végrendeletet ugy első, mint másodbiróilag is érvénytelennek lett nyilvánítva, s ellenfél kötelezve: tűrni, hogy örökhagyó hagyatékára nézve törvényes öröködésnek van helye. Tekintettel ezen Ítéletekre, valamint azon körülményre is, hogy az átruházási végzés tényleg foganatosítva nem lett, noha jogerőre emelkedett, kértem a hagyatéki bíróságot, a kinyert ítéletek alapján a hagyatéki iratokat azzal a meghagyással tegye át a kir. közjegyzőhöz, miszerint a hagyatékot törvényes örökösödés rendje szerint oszsza fel. Ezen kéréssel elutasitattam első bíróilag, azzal az indokolással, miszerint: «fenti hagyatéki ügy a kir. törvényszék birtokba adási végzésének jogerőre emelkedése folytán befejezést nyert». Részemről ezen sérelmezett végzésre beadott felfolyamodás folytán, a kir. Ítélőtábla az elsőbirósági végzést még «azért is helyben hagyja, mert folyamodók a már jogerőre emelkedett átruházási végzéssel szemben a per tárgyát képező végrendeletnek állítólagos érvénytelenítése folytán szerzett örökjogukat peren kívüli uton nem érvényesíthetik*. Ugy látszik, hogy a kir. ítélőtábla ezen általános igazság kimondása mellett elnézte, miszerint felemnek örökjogát peruton fent hivatott első és másodbirói Ítéletek által már érvényesíteni sikerült. További jogorvoslatnak nem lévén helye, kérdem a t. jogászközönséget, szíveskednék útbaigazítani: mi módon segíthetném pernyertes felemet jogához. Egy ügyvéd. Bekeblezési illeték. )< (Felelet.) A «bekebelezési illeték* cimü kérdésre válaszom a következők: A bélyeg s illetékszabályok 2i. §. értelmében, oly esetekben, midőn a zálogjogi bejegyzés a peres eljárás folyamán a polgári bírósághoz benyújtott végrehajtási kérvény alapján annak hivatalos megkeresésére a tkvi hatóság részéről eszközöltetik, a felek a bejegyzési illetéknek bélyegjegyekben való lerovása iránti kötelezettség alól felmentetnek és a bejegyzési végzésnek a szabályszerű illeték kiszabása végett az illető adó- vagy illetékkiszabási hivatallal közlendők. Természetesen ez nem zárja ki, hogy esetleg a bejegyzési illeték — különösen kisebb összegeknél — a végrehajtási kérvény IV. példányon bélyegekben lerovassék, mely esetben, tekintve, hogy a telekkönyvi végzésben a bejegyzési illetéknek bélyegekben való lerovását, valamint az összeget kitünteti, beszámittatik, illetve lerovottnak tekintetik a bejegyzési illeték. A 1 i q u i s. Sérelem. A birák és a testületi szellem. A budapesti kir. törvényszék — most már büntető törvényszék előtti bűnügyi végtárgyalásokról szóló tudósításokat érdekkel szoktam olvasni a napilapokban. Csudálkoztam eddig a conflictusoknak gyakoriságán, melyek egyrészről a tárgyalást vezető elnökök, másrészről a bünperek szereplői: vádlottak, védők, tanuk, sőt volt már eset, hogy a vádat képviselő kir. ügyészszel szemben is felmerültek. Hogy azonban egy birónakaz elnöki székből egy birótársát, kit sohasem látott, kivel soha sem beszélt, ki neki soha nem vétett, kinek a tárgyalt bűnügyhöz soha semmiféle köze nem volt érzékenyen megsérteni sikerüljön: — ez a conflictusok terén elért oly eredmény, hogy kár lenne azt az utókor részére meg nem örökíteni s itt egy kissé meg nem beszélni. Az eset a következő: A budapesti büntető törvényszéknél f. évi január hó 22-re a Kmoskó-féle bünper volt végtárgyalásra kitűzve s arra M. K., magyar-óvári gazd. akad. hallgató is, mint tanú, megidéztetett. A m.-óvári akadémián a félévi vizsgák ugyanezen időtájra esvén, az emiitett tanú azon Írásbeli kérelemmel fordult a kir. büntető törvényszékhez, hogy mentse fel őt a megjelenési kötelezettség alól, mert halaszthatlan teendői, — a félévi vizsgák — gátolják öt a megjelenésben. A törvényszék a kérelmet elutasította s erről az idő rövidsége miatt M. K.-t táviratilag értesítette, illetőleg idézte meg ujabban. A tanú tehát a végtárgyaláson megjelent s ott az elnöklő biró őt kérdőre vonta, hogy mielőtt ily kérelemmel zaklatná a törvényszéket, miért nem kért tanácsot valami «j o g á s z»-embertől, s midőn a tanú azt felelte, hogy hiszen a tanácsot az ottani (m.-óvári) járásbiró adta, az elnöklő biró ur jónak látta a tanút a következő tanácscsal ellátni :«No, máskor attól tanácsot ne kérjen!* így adja elő a dolgot a hazatért tanú s előadását teljesen megerősíti a «Magyarország>- cimü napilap f. évi 23-ik számában közölt tudósítás a Kmoskó-féle bünpör tárgyalásáról. A tanács pedig, mit M. K. (nem tőlem ugyan, hanem egyik birótársamtól, kihez az iránt fordult) kapott, az volt, hogy a végtárgyalásról önkényüleg el ne maradjon, mert ha utólag igazolhatná is mulaszthatlan teendőit, még akkor is kellemetlenségeknek teszi ki magát, hanem legjobb lesz, ha előzőleg indokolt kérvényt ad be a törvényszékhez, s az arra hozandó határozathoz tartja magát. A tanú igy is tett, s a tárgyaláson meg is jelent. Bátor vagyok kérdezni ezen szaklap jogászi közönségétől, hogy mi volt ezen adott s a tanú által kérdezett tanácsban olyan, a miért az illető elnöklő biró ur jogosítva lett volna a m.-óvári járásbiró t a tanácsadási képesség tekintetében disqualificálni és nyilvánosan compromittálni ? Megvagyok győződve, hogy az elnöklő biró ur kijelentésének súlyát és horderejét meg nem fontolta, mert ha feltételezném azt, hogy ezt megfontolva tette, ugy azon kérdést kellene felvetnem ezen lapok j o gá s z k ö z ö n s é g e előtt, hogy azon biró, ki birótársát nyilvánosan, minden ok nélkül martalékul dobja egy sensátióra éhes, végtárgyalási laikus közönség gunykacajának, — megtagadván tőle azt, hogy a legegyszerűbb jogi dologban is helyes tanácsot adni képes legyen: bir-e kellő fogalommal a bírói állás, — tehát saját állásának is — díszéről és tisztességéről ? Ismételve kijelentem, hogy ezt azon birótársamról fel nem tételezem, s meg vagyok győződve arról, hogy egy percre megfeledkezett arról, hogy hol ül s kiről mond véleményt. Mindenesetre szomorú világot vet azonban a magyar birói kar testületi szellemére az, hogy egyik biró a másikat, nyilvánosan, minden teketória nélkül, csak ugy «en passant* erkölcsileg kivégzi, vagy kivégezni akarja. Én pedig a budapesti büntető törvényszéknek végtárgyalásairól a hírlapi tudósításokat jövőre is érdekkel fogom olvasni, a conflictusok felett azonban többé csudálkozni nem fogok! Lcpossa Dániel, m.-óvári kir. járásbiró. Irodalom. Az európai közjog egy alkotmányos garantiája. Irta gróf Vigyázó Ferenc. Budapest, Fr a n kl i n-társulat kiadása. Ára 3 frt. Közjogi szabálytalanságok és észrevételek. Ugyanazon szerzőtől. Államtudományi irodalmunk az utóbbi időben nagy föllendülésnek örvend. Egyes fontosabb közjogi és politikai kérdések megvitatásával nemcsak a parlamentben és a napilapokban találkozunk, hanem mind több és több, az actualis napi kérdéseken túlhatoló monographikus tanulmány is lát napvilágot. Szerzőnek megjelent két alkotmányjogi értekezése is határozott nyereségét képezi irodalmunknak. Elől említett müvében szerző a parlamenti felelősség intézményét tárgyalja széles tudományos alapon, az egész vonatkozó bel- és külföldi irodalom teljes felhasználásával. Előszava után szerző «Visszaélés és civilisatio* cim alatt az absolutistikus rendszerrel, az uralkodó rendeletkibocsátási jogával és a szükségrendeletekkel foglalkozik, a 3. fejezet az alkotmányos garantiákról szól általában, a 4. fejezet a ministeri felelősség elvének alkotmánytörténeti előjátékait mutatja be különös suly helyezve Anglia és Magyarország jogfejlődésére; az 5. fejezet azon kérdéssel foglalkozik, hogy mikép biztosítja az a kotmányt a ministeri felelősség, végül a ministeri felelősség előnyeit fejtegeti a dicasteriális rendszerrel szemben — Másik müvében szerző több rendbeli közkeletű, nem szabatos közjogi fogalmat és kifejezést rectifikál; majd Kiss Istvánnal élénk polémiát folytat azon kérdés fölött, hogy az egyházi kinevezések tekintetében való előterjesztés mely ministerium hatáskörébe tartozik. Mindkét munka nagy tudományos készültségre vall.