A Jog, 1896 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1896 / 45. szám - A megsemmisítési kereset váltóügyekben. 1. [r.] 2. [r.]

326 A JOG A váltótörvénynek fentidézett szakasza ugyanis a férjhez­menetel által teljes korúvá vált nőktől csakis a szenvedő váltó­képességet vonja meg, de nem vonja meg a többi, a teljes koru­sággal egybefüggő jogokat és igy azon jogot sem, hogy saját nevükben bármely, tehát váltóperben is állhassanak, ezért nem is találunk sem a váltó, sem pedig a később hatályba lépett gyám­sági törvényben intézkedést a tekintetben, hogy ily nök részére a váltóperekben való képviselet céljából ügygondnok rendeltetnék: erre pedig, tekintettel arra, hogy e nők állandó törvényes képvi­selet alatt nem állanak, okvetlenül lett volna szükség akkor, ha a törvény őket a váltóperben való önálló fellépés jogától meg­fosztotta volna. Az ügy jelen állása szerint a forgató legfeljebb perujjitással élhetne, még pedig nem atyja, hanem saját nevében. Attól, hogy a képviselője által vázolt absurd helyzet előállana, neki tartania nem kell, mert a keresetet nem azon alapon indítaná, hogy az alapperben önjogosultsággal nem birt, hanem azon alapon, hogy szenvedő váltóképessége nincsen. Kérdés tárgyát csak azon még végleg el nem döntött kér­dés képezhetné, hogy csak peres eljárás folytán hozott ítélet, vagy pedig sommás végzés ellen is van-e helye a perujjitásnak. Dr. Bock Bernát, oravicabányai kir. albiró. Vegyesek. Való tények híresztelése. A kassai kir. tábla rágalmazás és becsületsértés vétségével, illetőleg becsületsértés vétségével vádolt Z. B. és N. Z. elleni bűnügyben itélt: Minthogy a megtörtént való tények közlése, illetőleg híresztelése a Btk. 258. §-ába ütköző rágalmazási vétségnek meghatározása alá nem vonható, tekintve, hogy ebben az esetben a Z. B. vádlott által híresztelt ama tény, miszerint a nevezett vádlott N. Z. magánvádlót a kérdéses alka­lommal az utcán meglökte és leköpte, az eljárás folyamán kihall­gatott S. E. és J. E. tanuk vallomása szerint valódinak bizonyult be; tekintve tehát, hogy ebben az esetben csupán maga a kér­déses tény, de nem annak a közlése, illetőleg híresztelése állapit meg büntetendő cselekményt, még pedig meggyalázó voltánál fogva a Btk. 261. §-ába ütköző becsületsértés vétségét: ennélfogva a kir. tábla Z. B. vádlottat a Btk. 258. §-ába ütköző rágalmazás vétségének a vádja s következményeinek a terhe alól fölmenti s a nevezett vádlottat csupán a N. Z. magánvádló sérelmére elköve­tett s a Btk. 261. §-ába ütköző becsületsértés vétségében nyil­vánítja bűnösnek, s pénzbüntetését 100 frtban állapítja meg. Curia: Minthogy az 1883. évi VI. t.-c. 7. §-ában meghatározott eseteknek egyike sem forog fenn: a felebbezések visszautasittat­nak. (1896. szeptember 9-én. 6,211. sz. a.) Igazságügyi kinevezések. A m. kir. igazságügyminiszter elő­terjesztése folytán 0 Felsége által kineveztetett: dr. Dániel István marosvásárhelyi ítélőtáblai tanácsjegyző albirót az erzsébet­városi törvényszékhez bíróvá. Érdekes fegyelmi ügy. Dr. T. Sándor tenkei kir. jbsági al­biró ellen az 1871: VIII. t.-c. 20. §. a) pontja alapján vád emel­tetett, mert a tenkei járás főszolgabírójának megkeresésére az ideiglenesen Tenkén tartózkodó, de gorlicei (Galícia) illetőségű R. Tóbiást a gorlicei cs. kir. kerül, kapitányság által reá kiszbott 15 nap/ elzárás büntetés végrehajtása céljából a vezetése alatt álló kir. jbság fogházába beutalta és lezáratta, habár a köz­igazgatási hatóság még az ítéletet sem csatolta megkereséséhez. R. Tóbiás 13'/2 napon volt togva s csak a debreceni kir. főügyészség távirati megkeresésének vétele után folyó évi július 14-én délelőtt </212 órakor bocsáttatott szabadlábra. A nagyváradi kir. tábla fegyelmi bírósága nem rendelte el ez ügyben a fegyelmi eljárást, indokul a többi között a következőket hozván fel: A R. T.-ra közigazgatási uton a külföldi hatóság által kiszabott elzárás bün­tetésnek a fentebb előadottak szerint történt végrehajtása, figye­lemmel az 1884. évi 2,205. sz. a. kibocsátott szabályrend. 4. §. foglaltakra, kétségkívül ^„bálytalanságot képez ugyan; tekintve azonban, hogy elzárt R. T. a nevezett főszolgabíró által lett le­tartóztatva és csakis az elzárás foganatosítására illetőleg a neve­zettnek a kir. jbsági fogházban leendő elhelyezésére irányuló egye­nes megkereséssel a tenkei jbsághoz átkísérve; tekintve, hogy panaszlott dr. T. S. a tenkei kir. jbságnál való működése óta folyton s kizárólag telekkönyvi ügyekkel foglalatoskodott s csak L. K. tenkei volt jbirónak 1896. június 23-án történt elhalálozása után mint rangidő^ebb albiró vette át a nevezett kir. jbság ideig­lenes vezetését; tekintve, hogy a túlságos elfoglaltság folytán származott elvétésből követte el a terhére rótt cselekményt; tekintve, hogy panaszlott cselekedete folytán nagyobbmérvü jog­sérelem nem származott, mert R. T. elzárt egyén csakugyan el volt Ítélve 15 napi elzárásra illetőségi hatósága által s igy a ne­vezett elzárt egyén sem panaszkodott elzáratása miatt; mindezek­nél fogva panaszlottnak cselekményében a kir. tábla fegyelmi bí­rósága a vétkességet oly mérvben megállapíthatónak, hogy e miatt fegyelmi megtorlás volna szükséges, nem találja. A m. kir. Curia a kir. tábla fegyelmi bíróságának határozatát indokaiból helybenhagyta stb. (1896. okt. 10. 438/96.) Magyar büntető bíróság által megállapított tanudij végre­hajtására irányuló megkeresés Ausztriában nem foganatosítható. Előfordult az az eset, hogy egy osztrák fél magáninditványára magyar bíróság előtt megindított büntető ügyben felmerült és a PALLA8 RÉSZ VÉNY TÁRSASAI NYOMDÁJA BUDAPESTEN terhelt felmentése következtében a magáninditványt tevő fél ellen megállapított tanudij végrehajtására irányuló magyar büntető bíró­sági megkeresés foganatosítását a megkeresett osztrák biróság meg­tagadta, mert a magyarországi büntető ítéletek Ausztriában nem hajtatnak végre. Az osztrák cs. kir. igazságügyminiszterium helye­selte az illető biróság álláspontját, mert a büntető eljárási költsé­gekben való marasztalás a magyar büntető bírósági ítélet lényeges alkatrészei közé tartozik, külföldi büntető hatóságok ítéleteinek végrehajtását pedig az osztrák btkv 36. és 235. §-ai kifejezetten kizárják és igy a m. kir. büntető biróság Ítélete Ausztriában végrehajtásra jogcímet nem nyújt és jogsegély tárgyát sem ké­pezheti, de mindez nem érinti azt a kérdést, vájjon a büntető ügyben felmerült költségek megtérítésére irányuló követelés a tör­vény rendes utján érvényesíthető-e ? (40,131/1896. I. M. sz.) Egy szabadalom-bitorlási ügyben a járásbíróság vád­lottat a bitorlás folytatásától, esetről-esetre fizetendő 200 frt pénz­büntetés terhe alatt eltiltotta. A budapesti kir. Ítélőtábla ezt az íté­letet hivatalból megsemmisítette, indokul a következőt hozván fel: Az 1895. évi XXXVII. t.-c. 53. §-ának határain tulment, e §. rendelkezéseit megsértette s hatáskörét túllépte a járásbíróság akkor, midőn tilalmának áthágására pénzbüntetést állapított meg. A hivatkozott §. értelmében a biróság csak oly intézkedések foga­natosítására jogosult, melyek a büntetendő cselekmény ismétlését ^megakadályozhatják*. A biróság tehát csák megakadályozó prae­ventiv intézkedéseket tehet s ilyennek fogalma alá vonható a folytatásától való eltiltás. De a tilalom áthágásához fűzött pénz­büntetés nem akadályozó, nem praeventiv, hanem megtorló repres­siv intézkedés; ilyennek megállapítására a biróság a hivatkozott törvény értelmében jogosítva nincs s a biróság hatáskörét túllépte s hivatalból észlelendő semmiséget követett el ugy akkor, midőn az általa kibocsátott tilalomhoz pénzbüntetést fűzött, mint akkor, midőn ennek alapján 28,110/96. és 29,025/96. számú végzéseivel a tilalom áthágására fűzött pénzbüntetést alkalmazta. (1896. évi október 6-án. 7951.) 84,829/96. B. M. számú körrendelet. Közszolgálatban álló egyének névváltoztatásának megkönnyítése tárgyában. A név­magyarosítás iránt ujabban nagyobb mérvben nyilvánuló törekvést lehetőleg elősegítendő, értesítem a törvényhatóságot, hogy bár­mely közszolgálatban alkalmazva lévő egyének névváltoztatása esetén az illetőségi bizonyítványnak, illetve az illetőségi hatóság nyilatkozatának gyakran hosszabb időt igénylő beszerzésétől elte­kintek, minélfogva az emiitett egyénektől névváltoztatás iránti kérvényük benyújtásánál ilyen nem kívánandó, hanem a kérvény véleményes jelentés kíséretében hozzám késedelem nélkül felter­jesztendő. Curiai és táblai értesítések. Az e rovat alatt közlött értesítéseket előfizetőinknek díjta­lanul szolgáltatják. Az ide vonatkozó levelezést tévedések kikerülése végett kérjük mindig kiadóhivatalunkhoz intézni Cegléd T. A. Bodnár J. — Pálinkás J. 2246/96. sz. a. T. m. hó 29. mv. — Eger T. A. Simon J. — Simon F. 6517/95. sz. a. C. f. hó 4. mv. — Galántha dr. F. J. Mandlik M. — Soós G. 7488/95. sz. a. C. m. hó 27. mv. — Bende J. — Lelovics C. 9548/95. sz. a. C. f. hó 3. mv. — Halas S. J. Ifjl Csontos J. — Pétét Szabó P. 2417/95. sz. a. C. f. hó 3. hh. — Hatvan dr. L. A. Harangozó M. — Babusai J. 3264/96. sz. a. T. f. hó 4. hh. — M.-Szíget dr. J. L. Teszler M. — Szemenyuk J. 7011/95. sz. a. C. f. é. jun. 25. hh. — Pécs E. J. Halm B. — Hahn J. 7507/95. sz. a. C. f. Hó 4 hh. — Szegszárd X. Ló'ce J. férj. Takáts A.-né 7977/96. sz. a. C. m. hó 22. hh. — Székesfehérvár P. G. Molnár P. — özv. Gaál E. 2314/96. sz. a. T. f. hó 3. fv. — Szenica S. J. Hornyák A. — Hornyák S. 8148/95. sz. a. C. f hó 4 hh. — Tenke dr. W. A. Ifj. Berger M. — Deutsch J. K 1236/95. sz. a C. f. hó 3. hh. — Tisza-Füred dr. S. H. Debreceni K. — Kardos J. 5358—5359/96. sz. a, C. f. hó 4. v. — Feuer G. — Krausz M. s ts. 6654/96. sz. a. T. f. hó 4. mv. — Lipcsey T. — Komlósi M. 2004/96. sz. a, T. f. hó 4. mv. — Galambos D. — Fahó J. 1272/96. sz. a. T f hó 3. hh. — Torda dr. B. L. 1730/95 sz. ügyet a C. f. hó 3-án hh Nagy János szegszárdi kir. közjegyző irodájában gyakor­lott helyettes, — esetleg a hagyatéki ügyek önálló tárgyalására képes jelölt, vagy segéd azonnal alkalmazást nyerhet. 1 3 Jog- és államtudor nagyobb vidéki ügyvéd irodában állást keres. Cim a kiadóhivatalban. \ j_ A hagyatéki ügyek önálló tárgyalására képes közjegyző­jelölt vagy segéd a dunaföldvári kir. közjegyzőnél azonnal alkal­mazást nyerhet. j_ 3 Gáspár Tivadar (X. tiszti-telep család-u. 51.) jogtudor, fővárosi ügyvédi irodában ügyvédjelölti állást óhajt elnyerni'. 2 évi gyakorlattal bir. Igénye havi 60 frt. 1_1 Közjegyzőjelölt azonnal alkalmazást talál. Cim a kiadóhiva­tablan. j 2

Next

/
Oldalképek
Tartalom