A Jog, 1896 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1896 / 7. szám - A szólásszabadság és az ügyvédség egy tisztelője
A francia ügyvédség annyira féltékenyen őrzi a kar tisztaságát, hogy a napokban is a párisi semmitőszéknél nyolc tekintélyes ügyvéd — mindegyik volt batonnier — emlékiratokban tiltakozott két ügyvéd felvétele ellen, kik az ügyvédkedés pénzügy i teendőivel is foglalkoznak. A semmitőszék azonban mégis elrendelte a felvételt. Felzúdult erre az ügyvédek testületi szelleme s minden odalról hallatszik most, hogy a semmitőszék rést ütött az ügyvédség ideális állásán, mert az ügyvédnek semmi egyébbel nem szabad foglalkoznia, mint plaidirozni és véleményezni. Hamis államjegy lopása nem képez büntetendő cselekményt. K. Ernő, mint törvényszéki dijnok volt C. törvényszéki biró mellé beosztva. Egy vasárnapi napon felmenvén a hivatali helyiségbe, a bünper irataihoz csatolva volt s bűnjelül szolgált 50 forintos államjegyet ellopta s midőn azt beváltani akarta, a bankjegy hamis volta felismertetett és vádlott letartóztatott. A budapesti kir. törvényszék vádlottat lopás miatt ítélte el. A budapesti kir. Ítélőtábla vádlottat a lopás bűntettének vádja és következményeinek terhe alól felmentette. Indokok: Vádlott a lopás bűntettének vádja és következményei terhe alól fel volt mentedőn azért, mivel beismeri ugyan, hogy egy 50 frtos hamis államjegyet ellopott és annak hamis voltát nem tudva, azt forgalomba hozni is megkisérlette; minthogy azonban a btkv 33. §-a a lopás tárgyául «dolgot , tehát értékkel biró ingó tárgyat feltételez, a hamis bank- vagy államjegy pedig már tiltott voltánál fogva sem vehető lopás tárgyául szolgálható értéknek, ennélfogva vádlottat a lopás bűntettének vádja és következményeinek terhe alól, tárgyi tényálladék hiányából kellett felmenteni (1895. évi dec. 18-án 10,435.) Királysértés miatt vád alá helyezett ügyvéd. A budapesti kir. tábla a napokban vád alá helyezte dr. Sz. J. ügyvédet, mert a lugosi magyar kasino által 1895. márc. 15-én a napnak emlékére saját helyiségeiben rendezett zártkörű társasvacsora folyamán dr. Sz. I. ügyvéd a «Gott "erhalte» osztrák néphymnus néhány ütemét s azzal kapcsolatban s annak folytatásakint a «mégis huncut a . . > népdalt huzattá el a vacsoránál játszó cigánybandával, a mely utóbbi dalt a banda azonban végig nem játszhatott, mert a kasino igazgatója a játszás folytatását eltiltotta. A cigányprímás ellen a további eljárás be lett szüntetve, indokul az hozatván fel: hogy a közönség parancsára és rendelkezésére álló cigányról, aki mást nem tett, mint hogy játszotta azt a mit a fizető vendégek kívántak, nem tehető fel, hogy a dallamok egymásutánjára ügyelt s az összekapcsolásban rejlő sértő vonatkozást felismerhette. Ez ellen a vádlott ellen tehát a sértés tudatát s igy a sértési szándékot kizártnak kellett tekinteni. Curiai és táblai értesítések. Az i' rovat alatt közlött értesítéseket előfizetőinknek díjtalanul szolgáltatjuk. Az ide vonatkozó levAezést tévedések kikerülése véqett kérjük mindig kiadóhivatalunkhoz intézni. Dárda dr É. K. Tobi J. és Zs - Tobi 6.166/95. sz. a C. m. ho 29 mv - Eger dr. U. J. Staud. Ury J.-né érk. 732/96. sz. a n. e. eld. Kovách. 271/96. sz. ügy elintézetlen, eld. Bosits. - Gyöngyös H K. özv. Kováts J.^né. - Torda J. érk. 924/96. sz. a. n. e. eld. Fabry. - H. Böszörmény F. J. - 5,406/95. sz. ügy még elintézetlen — Hátszeg B. M. Fodor K. - gróf Telekv Gy.-né 8,923/94. sz. a C. f. ho 11. hh. - Hatvan Dr. L. A. Hamfer K. — Szedlacsek F. érk. 320/96. sz a n e. eld. Wetzel. Farkas f — Schossberger H. érk. 9,767/9o. sz a n e. eld. Hajdú. - Schveitzer S. — Brandl A. érk. í,l(57/9o. sz. a. n. e eld. Desewffy. — Korsós M. — Korsós P. érk. 6,690,9o. sz. a. n. e. eld. Kársa. - Osztreicher L. — Üsztöke A. érk. 1,049/96. sz. a. n. e. eld. Antos. - Osztreicher L. Üsztöke A. 93 frt vgrh. 13/96. sz. a. C. m. hó 22. hh. — Deutsch J. - Osztreicher L. nem érk. a C.-hoz. — Malaczka dr. D. J. Rudavszky M. — Rudavszky K. l,207/9o. sz. a C. f. hó 11. hh. - Medgyes dr. Sch. J. Guggenberger és Schwarz. — Grünfeld dr. 188/95. sz. a C. m. é. nov. 20. hh. - Schrom S. — Schmidt M 1,293. és 1,294/95. sz. a. f. h. 5. hh. Monor K. J. Zsihk M. Zsllik E. 1,810/95. sz. a C. f. hó 6. hh. - N.-Szalonta C. J. Nagy M. — Berek Zs.-né érk. 2,738/95. sz. a. n. e. eld. Pásztélyi. — N.-Szeben A J. Gruber M. - Bobesin G. érk. 3.497/95. sz. a. n. e. eld. Illyés. — Nagy-Teremi dr. E. M. Vogel J. - Telbisz Gy. 2,797/95. sz. a C. f. hó 11. v. — N.-Palánka N. J. Voldinger J. és Lang J. — Higl. S. érk. 4.331/95. sz. a. n. e. eld. Illyasevics. — Pápa St. L. Steiner J. — Trosits J. és neje 4,587 95. régi sz. m. e. jun. 5. rend., ujabb 6,797/95. sz. a C. m. hó 31. f. o. — Sopron K. J. Derecskéi község - Leid! J. érk. 9219/95. sz. a. n. e. eld. Kiszely. — Muskovits L. és neje, — Miletits J György és A. érk. 248/96. sz. a. n. e. eld. Frits. — Szegszárd dr. M. J. Ferkéit. — Stann 6,828/95. sz. még elintézetlen. — Torda dr. B. L. Goldmann L. - Metye D. 847/95. sz. a C. f. hó 6. hh. - TrencsénBán dr. W. E. Hecska V. M. és ts. - Viszelka Zs. 9,755/95. sz. a C. m. hó 31. hh. — Versecz dr. D. J. Adler V. Seilmann M. érk. 5.96Í/95. sz. a. n. e. eld. Vaszilievics. — dr. P. M. Krujarszki J. — Vladinavljevits A. érk. 744/96. sz. a. n. e. eld. Bene. — Tomits szül. Gyorgyav J. Versec város árv. érk. 7,326/95. sz. a. n. e eld. Asztalos. Gesztessy János zsombolyai kir. közjegyzői irodájában egy a közjegyzői teendőkben teljesen jártas, németül is tudó jelölt azonnal alkalmazást nyer. Dr. BOGDÁNFY LAJOS, tordai ügyvéd irodájába ügyvédjelölt kerestetik. Lehet kezdő is. GRILL KÁROLY, cs: és kir: udvari könyvkereskedése Budapesten CORPUS JURIS HUNGARICI fobizomán VOSM 1000—1895 a teljes magyar Törvénytár milleniumi emlék kiadása. Kb. 20 kötet 6o frt, egész vászonkötés 75 frt. Egy minden jogászra nézve nélkülözhetlen munka indul meg legrövidebb idő múlva. Tartalmazza az összes, sz. István óta 1896-ig hozott magyar törvényeket. Az első négy kötetben lesznek az 1000—1830-ig hozott törvények latinul és elsőrangú szakférfiak által készitett magyar fordításban; továbbá Werbőczi Hármaskönyve és Erdélynek 1848-ig hozott külön törvényei, a többi 16 kötetben a modern törvények lesznek feldolgozva. Az egész nagy munka a legkimeritőbb jegyzetekkel lesz kisérve. Minden törvénynél, annak minden egyes szakaszánál, mondat; nál, szavánál meg lesz mondva a lehető legpontosabban, hogy mikor és miáltal módosult, bővült vagy vesztette hatályát. Minden törvénynél a legpontosabban egybe lesz gyűjtve a törvény alkotását megelőző és követő törvényhozás, de azonfelül minden hatályban levő hármas rendelet is, a megjelenés helyének is legpontosabb idézésével. A hatályban levő törvények nagyobb, a hatályukat vesztett tör vények kisebb betűkkel vannak szedve, a mi szintén nagy mértékben előmozdítja az áttekintést, úgy hogy bármely törvény bármely szakaszáról azonnal megtudhatni, hogy hatályban van-e még? mi a története ? mi módosította vagy szüntette meg érvényét? Ilyen munka, melynek páratlan becse szembetűnő, a világirodalomban eddigelé sehol sem jelent meg. A munka, melyhez külön kötetben egy az egész gyűjteményt felölelő tárgymutató lesz csatolva, összesen 20 kötetben jelenik meg és 189H. év nyarán teljes lesz. Jövő hótól kezdve 3 havonként négy-négy kötet jelenik meg a legfényesebb kiállításban, miről a Franklin-Társulat nyomdája kezeskedik. Megszerzési módozatok : a) Előfizetés útján. Az előfizetési összeg sorozatonként 15 frt, illetve 12 frtjával előre beküldendő. sorozat 15 frt, illetve b) Utánvétel mellett. Minden 12 frt utánvétellel küldetik meg. c) Havi részletfizetésre. A Teijes Törvénytárt 3 frtos havi részletekben is szállítjuk. Meg rendeléseknél kérjük az itt lévő megrendelési lapot felhasználni : Alólirott ezennel megrendelem Grill Károly cs. és kir. udvari könyvkereskedésében, Budapesten, Dorottyautca 2. sz. Dr. Márkus Dezső úr által szerkesztett Maiyar Törvénytár (Corp juris Hniarici) cimü munkára kb 20 kötetben. Fűzve 60 frt, vászonba kötve 75 írt, trös félbörtötésbBn 90 írt összesen frt kr. értékben, és kötelezem magamat az egyes köteteket megjelenésük után átvenni s a megfelelő bolti árt a) mint előfizetést előre beküldeni b) postai utánvétellel kifizetni, c) havonkint .hó. nem kívánt módozatot kérjük törülni -tói frt krt a és pedig 189 évi kr., azaz frt postatakarékpénztár útján fentnevezett cég részére Bud_ pesten mindaddig pontosan befizetni, míg az teljesen kifizetve nem lesz. A részletek be nem tartása esetén költségemre postai megbízás küldhető, melynek be nem váltása esetén megszűnik a havi részletfizetési kedvezmény és a számla teljes összege esedékessé válik. Lakhely : Név és állás : Kelet : " PÁLLAS RÉSZVÉNYTÁRSASÁG NYOMDÁJA BUDAPESTEN