A Jog, 1896 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1896 / 5. szám - A rend fentartása a járásbíróságokhoz utalt büntető ügyekben

A JOG 35 elve csupán abban a nagyon szük keretben nyerhet alkalmazást, hogy a felek kérelmeiket szóval indokolhatják (174. §. utolsó pontja), a felebbezés az első bírósági ítéletnek csakis azon rendelkezéseire nézve birhat halasztó h atálylyal, melyek az írásban vagy szóval előterjesztett felebbezésben meg vannak jelölve. A felebbezési határidő elmulasztása miatt az elmulasztott határidőtől számított 15 nap alatt beadott igazolási kérelem halasztó hatályát a törvény csak a végrehajtási cselekmény befejezésére (árverés megtartása, követelés átruházása, készpénz utalványozása és a marasztalás tárgyának átadása) terjeszti ki (138. §.); ez azonban a felebbezőre nézve lényeges sérelemmel nem járhat, mert a mennyiben ellene a végrehajtás folyamatba tétetett, módjában áll magát arra nézve, hogy ellenfele a végrehajtás befejezését a pernek másodfokú eldöntéséig szorgalmazni nem fogja, biztosítani és nevezetesen akkor, ha a felebbezésnek az igazolási kérelemmel egyidejűleg megtartandó tárgyalása elhalasztatik, a {végrehajtásnak az előbbjelzett terjedelemben való korlátozását a elebbezési bíróságnál a törvény 159. £-a értelmében kieszközölni. Sőt a felebbezési bíróság a tárgyalás folytatásának elhalasztása esetében, noha eztatörvény kötelezően elő nem írja, nézetem szerint kifogástalanul és a törvényhozó szándékának megfelelően jár el, ha akkor, midőn a telebbezett elsőbirósági ítélet helyessége ellen alapos kételyei vannak, a végrehajtás befejezéséből netán előállítható sérelmek elhárítása végett a végrehajtás korlátozása iránt a szükséghez képest hivatalból is intézkedik. Az a rendelkezés, melynélfogva a felebbviteli beadvány helytelen elnevezés okából vissza nem utasitható, hanem annak minősége tartalmához képest Ítélendő meg (136. §. utolsó pontja) és a mely szerint a jelzett külső kellék hiánya miatt a felebbezőre nézve joghátrány nem származik, a perrendtartási novellából van átvéve; a felebbezésnek kiigazítás végetti visszaadása tekintetében pedig a kereset kiigazítására nézve fenálló szabályok alkalmazandók. Ha a pertársak nem mindnyájan felebbeztek, a mulasztóknak felebbező társaik jogorvoslata rendszerint nem használ, mert a fél, akarata ellenére, oltalomban nem részesíthető; kivételnek e tekintetben csupán akkor van helye, hogyha a vitás kérdés csak egységesen dönthető el, mely esetben a felebbezés az elsőbirósági határozat jogerőre emelkedésére nézve a nem felebbező pertársakra is kiterjedő halasztó hatálylyal bír, a kik a felebbezési tárgyalásra szintén megidézendők (139. §.). A törvénynek e rendelkezése a rendes eljárásban fennálló jogszabályival lényegileg azonos és nem szenved kétséget, hogy az a felebbezés nyilvános előadásánál is megfelelően alkalmazandó, a mikor a nem felebbező pertársak az egységes eldöntést igénylő perre nézve a felebbezők részéről előterjesztett kérelmet szintén szóval indokolhatják (174. §.). A kir. járásbíróság előtti első érdemleges tárgyalás elmulasztása alapján hozott ítéletben kimondott következmények elhárítása végett a törvény 128. §-a alapján felebbezésnek csak akkor van helye, ha az elsőbirósági Ítélet alapját képező eljárásban valamely anyagi jogszabály nem volt vagy helytelenül volt alkalmazva ha továbbá az elsöbiróság a mulasztás következményeit annak dacára mondotta ki, hogy a törvény szerint mulasztás esete fenn nem forog 154. §. 2. és 3. pontja, ugy szintén ha az elsöbiróság a per létrejöttéhez szükséges hivatalból figyelembe veendő pergátló körülmények (27. §.) fenforgása esetében hozta meg a makacssági Ítéletet és végül, ha az ítélet meghozatalánál valamely más lényeges, a fél részéről nem mellőzhető eljárási szabály helytelen alkalmazása vagy figyelmen kivül hagyása forog kérdésben. A törvény ehhez képest a makacssági ítélet ellen megengedett felebbezési a felülvizsgálat leggyakoribb eseteire és a mulasztás fenforgásának felülbírálására szorítja, a mi figyelemmel arra, hogy az első biró a kereseti tényalapot, az alperes részéről előadott tényállításokat és általában a tényállítások és a jogállitások közötti összefüggést nem vizsgálta és a jogvita érdemleges eldöntésébe voltaképen bele sem bocsátkozott, a felebbezőnek az első folyamodásu bírósággal szemben teljesen megfelelő garanciát nyújt. A felebbezési bíróság folytatólagos pervezetesi tevékenységéből következik, hogy az elsőbirósági eljárásban keletkezett mindazon mulasztások, melyek a peranyag tisztázását és a felek között felmerült vitás kérdések alapos eldöntését gátolják, a felebbezési tárgyalás során nem csupán a fél kérelmére, hanem — bizonyos megszorítással — hivatalból is orvosolhatók. E szerint a felebbezési bíróság a feleknek módot és alkalmat tartozik nyújtani arra, hogy azok, a kereseti kérelemben és ellenkérelemben megszabott határok és a másodbirósági tevékenység korlátai között a pert folytatólag és illetve újból is letárgyalhassák, nevezetesen pedig a ténykérdést az elsöbiróság előtt lefolyt tárgyalás és bizonyitásfelvétel ismétlése s esetleg uj tényállítások, nyilatkozatok és bizonyítékok előterjesztése folytán a másodbirósági tárgyalás bármely szakában teljesen felvilágosítsák; hogy azonban a felek e jogukkal feleslegesen vissza ne éljenek és a felebbezési bíróságot oly kérdések tárgyalásával, melyek már az első fokon is tisztázhatók lettek volna, ok nélkül igénybe ne vegyék, a törvény azt a felet, a ki előadásait vagy bizonyítékait az elsöbiróság előtt felhozni elmulasztotta és ezt a mulasztását megokolni nem képes, pernyertessége esetére is a felebbezési eljárás költségeiben marasztalni rendeli (168. §.). A bíróság tevékenységének határait a felebbezési kérelem és ellenkérelem terjedelme szabja meg, mely a szóbeli tárgyalás befejeztéig a kereset és viszonkereset korlátain belül bármikor megváltoztatható és kiegészíthető, csakhogy az illető fél a megváltoztatás következtében netán keletkezett költséget ellenfelének megtéríteni köteles (149. §.). Az ellenkérelem — vagyis a felebbező ellenfelének kérelme — szintén jelentékenyen szélesbitheti a bíróság tevékenységének körét. Természetes tehát, hogy a mulasztás kérdésének részletesebb megvilágításánál az ellenkérelembenérvényesithető jogokkalkapcsolatban, azok leglényegesebb érvényesitésimódja: a csatlakozás nagyon is előtérbe tolul. Tekintve pedig, hogy ez az uj jogorvoslat a sommás eljárás telebbezési rendszerében kiválóan fontos szerepet van hivatva befölteni. talán nem felesleges, ha a csatlakozás kérdésével részletesebben foglalkozom. A rend fentartása a járásbíróságokhoz utalt büntető ügyekben. Irta: Dr. VÁLYI SÁNDOR, kir. albiró Mező-Kövesden. A büntető ügyek alapos és gyors elintézésének lényeges előfeltételét képezi az, hogy a bíróság tárgyalásokon a rendet és saját tekintélyét fentarthassa s e végből hatályos fegyelmi jogkörrel birjon. Mert, bár a tárgyaló bírónak higgadt és tárgyilagos magatartása többnyire már magában véve is képes a feleket rendzavarástól és kikapó, tiszteletlen magaviselet tanúsításától visszatartani, mégis a gyakorlati életből merített tapasztalat szerint a járásbíróságokhoz utalt s a felek legvitalisabb érdekeit közelről érintő, — büntetőügyek tárgyalásánál fordulnak gyakrabban elő oly esetek, — melyekben a bírónak személyes prestige-ből merített tekintélye a rend fentartására nem elegendő s így megtorló eszközök alkalmazásának szüksége merül fel. Midőn a rendfentartás — látszólag jelentéktelen, — de a bűnvádi eljárás reformálása idején actuális kérdéséhez hozzászólni bátorkodom, teszem azért, mert a jelenlegi eljárási szabályzatunknak vonatkozó intézkedéseit elégteleneknek, célnak meg nem felelőknek tartom, és nem látnám célszerűnek a sommás eljárásban már törvényhozásilag sanctionált azon elvnek büntető ügyeknél is érvényre jutását, amelynek alapul vétele mellett a képviselőház igazságügyi bizottsága sommás ügyekben a rendbirságnak behajthatlanság esetén szabadságvesztésre átváltoztathatását mellőzte. Az 1880. évi aug. 15-én 2,265. I. M. E. sz. a. kelt, a járásbíróságok előtti büntető ügyekben jelenleg érvényben levő eljárást szabályozó rendelet 85. §-a látszólag tág terjedelmű fegyelmi jogkört biztosított a bíróságnak, azon szabályt állítván fel, hogy «a tárgyaló biró mindazokat, kik a bíróság iránti tisztelet ellen megintés után ujabban vétenek, a tárgyalási teremből kivezettetheti és — jogorvoslat kizárásával — 100 frtig terjedhető birsággal is sujthatja». Az ily módon formulázott jog azonban, egyrészt a büntető ügyek természete és tárgyalási módjára tekintettel, másrészt az ily ügyekben érdekeltek személyi viszonyainál fogva, gyakorlatban többnyire illusoriussá válik. A rendzavaróknak a tárgyalási teremből való kivezettetése természetszerűleg csak előzőleg már kihallgatott s megesketett egyénekkel szemben volna alkalmazható, kiknek a tárgyaláson való további jelenlétére már nincs szükség; mivel pedig a rendzavarások tapasztalatilag csaknem kivétel nélkül a kihallgatások folyamán s a bizonyítási eljárás berekesztése előtt fordulnak elő, a rendzavaró egyének kivezettetése egyszersmind a tárgyalás félbeszakítását s ezzel az ügy elintézése megakasztását vonná maga után. Különösen nem alkalmazható ezen rendszabály panaszosok, sértett felek, magánvádlók és -terheltekkel szemben, kiknek az egész tárgyalás folyamán való folytonos jelenléte a közvetlenség elvének legfőbb követelménye. A «kivezettetés» alkalmazhatása hiányában tehát a biró a «rendbirság» kiszabásához kénytelen folyamodni. Tagadhatlan, hogy nagy fegyelmi hatalom van letéve a biró kezébe azáltal, hogy jogában áll — jogorvoslat kizárásával — nagyobb összegű pénzbírságot kiszabni, de ezen fegyelmi hatalom csak vagyonos egyénekkel szemben bir hatálylyal s gyakorlat értékkel. Tekintve ugyanis, hogy az emiitett szabályrendelet 15. §-a ki nem fejezi és kiterjesztőleg oda nem is magyarázható, hogy behajthatlanság esetén a birságnak szabadságvesztésre átváltoztathatása meg van engedve, — vagyontalan egyénekkel szemben rendbirságnak kiszabása nem csak hogy céltalan, de még a bíróság tekintélyének válik rovására azáltal, hogy a sikertelenül bírságolt egyén bármily illetlen és botrányos viselkedése esetén, vele szemben a bíróság tehetetlenségéről szerez tudomást. Pedig köztudomású, hogy éppen az alsóbb, műveletlenebb s erkölcsi fogalmakban járatlanabb osztályokhoz tartozó, egyszersmind vagyontalan egyének közül kerül ki azoknak zöme, kik a bíróság iránti tiszteletről, a többi érdekelt felek iránti kíméletről a tárgyalásokon megfeledkeznek, minélfogva a bíróság törvény-