A Jog, 1896 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1896 / 51. szám - Szemelvények a jövedéki biráskodás teréről

előállhatna az a fentebb tárgyalt eset, hogy ugyanazon jog felett két ellentétes jogerős ítélet keletkeznék. Ez pedig a jogbiztonság érdekéből meg ^ nem engedhető, hisz ép ennek elkerülése végett állította fel a tételes jog, amint már hangsúlyoztuk, a perfüggőség pergátló kifogását. A végeredmény tehát az, hogy a korábbi negatív megállapítási kereset is megalapítja a későbbi teljesítési kereset ellenében a perfüggőséget. A jogerejü ítéletnek terjedelme más esetekben is haszonnal értékesíthető a pertárgy ugyanazonosságának ismérve gyanánt. Ha felperes 1,000 frt kölcsönnek három évi kamata iránt indít keresetet, utóbb pedig a tőkét is külön perli, vájjon az utóbbi kereset ellenében ellenvethető-e a perfüggőség? A felelet: nem; mert az első perben felperes a közte és alperes közti jogviszonyt csak annyiban bocsátja birói cognitio alá és csak annyiban kéri azt a jogviszonyt megállapítani, vájjon megilleti-e őt a három évi kamat vagy sem; a per tárgya a felek közti kölcsön, de csak a kamatkövetelési jogosultság tekintetében és ennek mérvéig. Az érdemben hozandó ítélet, ha felperest keresetével elutasitandja, csak abban a tekintetben fog jogerőre emelkedni, hogy felperest az 1,000 frt kölcsön után a megfelelő három évre kamat meg nem illeti. Ellenben az 1,000 frt megfizetése iránt indított perben az ítélet azt fogja eldönteni, megilleti-e felperest az 1,000 frt vagy sem, vagyis a kölcsön egész összegére kiterjedőleg meg fog állapíttatni, vájjon a peres felek közt fennáll-e vagy sem 1,000 frt erejéig a kölcsönös szerződés jogviszonya, s a marasztalás ehhez képest fog bekövetkezni. Egy másik kérdés az, hogy a később folyamatba tett viszonkereset ellenében helye van-e a perfüggőség pergátló kifogásának ? A kérdés voltaképen felesleges volna, mert hisz kereset és viszonkereset közt csak annyiban van különbség, hogy a viszonkereset érvényesen folyamatban levő pert feltételez, s hogy a viszonkereset tárgyának köre meg van szorítva, (1881: LIX. t.-c. 8. §.), egyebekben a kereset összes szabályai alkalmazást nyernek a viszonkeresetre és a viszonkereset is alkalmas arra, hogy a felette hozott érdemleges Ítélet jogerőre emelkedjék; azonban joggyakorlatunkban, ugy látszik, a viszonkereset tekintetében nagyon téves felfogások léteznek: tanúság erre a debreceni kir. itélőtába, mely határozattárába felvett 5. sz. polgári határozatában azt mondja, hogy «a törvény a keresetet és a viszonkeresetet élesen megkülönbözteti egymástól; egyiket a másikkal felcserélni s az egyik felett rendelkező jogszabályokat a másiknak jogszabályai alá vonni nem lehet». Ez okból a felvetett kérdést nem tartjuk gyakorlati jelentőség nélkülinek. A megoldás azonban a viszonkeresetnek fenti praecizirozása után annál kevésbé ütközik nehézségbe, mert az 1893: XVIII. t.-c. 27. §. 3. pontja, a mikor a 23. §-t is felhívja, maga utal arra, hogy a viszonkereset ellenében is helye lehet a perfüggőség pergátló kifogásának. A viszonkereset ugyanis a felperes által folyamatba tett perben alperes részéről az 1881: LIX. t.-c. 8. §-ának korlátai közt felperes ellen indított uj kereset lévén, a bíróság a per befejeztével ezen kereset felett is köteles ítéletet hozni, a miáltal, — ha az ugyanazon jog érvényesítése iránt korábban indított per a viszonkereset előterjesztésekor még befejezve nem volt, — ugyanazon jog felett két ítélet keletkeznék, a minek épen bekövetkezése ellenében állította fel a törvény a 27. §. 3. pontjában foglalt rendelkezést. De fordítva is igy áll a dolog, t. i. ha a viszonkeresettel már érvényesített jog iránt a jogosult külön önálló keresetet indít. Itt is helye van a perfüggőség kifogásának, mert itt is ugyanazon jognak két keresettel való érvényesitéséről van aszó. Ismét más kérdés az, hogy a perben emelt beszámítási kifogás megalapitja-e a később indított kereset ellenében a perfüggőség pergátló kifogását? A német perjogi irodalomban ez igen kontroverz kérdés. 6) Azok, kik a perfüggőséget a perben érvényesített beszámítás által is megalapítva látják, a német birodalom polg. perrendtartás 293. §-ára hivatkoznak, amely szerint az Ítélet jogerejüsége a kifogással érvényesített ellenkövetelésre is kiterjed, habár csak azon összeg erejéig, a mennyivel kifogásul felszámittatott. A magyar perjogban ily tételes szabály nem létezik, magyar perjog szempontjából a vita a tekintetben: megállapitja-e a korábbi perben emelt beszámítása későbbi kereset ellenében a perfüggőség pergátló kifogását, ki van zárva, s a kérdésre csak határozottan nem-mel felelhetünk. Az 1893 : XVIII. t.-c. 27. §. 3. pontja csak keresetről szól, a beszámítást tehát e §. rendelkezése alá sorozni még a legtágabb törvénymagyarázattal sem lehet. Mivel azonban az előfordulhat, hogy a perben beszámítás által érvényesíteni kívánt követelés utóbb külön is pereltetik, mivel továbbá a későbbi kereset ellen a beszámítás alapján a perfüggőség pergátló kifogása ellen nem vethető, a kérdés az: vájjon miféle remediuma van az adósnak, hogy rajta ugyanazon követelést kétszer meg ne vehessék? Az 1893 : XVIII. t.-c. 44. §-a adja meg az orvoslás módját. E szakasz szerint, ha a per eldöntése egészben vagy részben oly körülményektől függ, melyek megállapítása egy már megindított polgári peres eljárásnak képezi tárgyát, a bíróság a per tárgyalását a polgári eljárás jogerejü befejezéséig felfüggesztheti. Ámbár az eljárásnak felfüggesztése a bíró belátására van bizva, nem hisszük, hogy akadna biró, aki az eljárás felfüggesztésének megtagadásával ugyanazon követelésnek beszámítás és fizetés által való kétszeres érvényesítéséhez segédkezet akarna nyújtani. 6) Lippmann: Über die Begründung der Rechtshangigkeit durch Kompensations einrede. Zeitschrift für Civilpr. XIII. Petersen: Die processuale Behandlung der Kompensationseinrede und der mit ihr verbundenen Widerklage Zeitschrift für Civilpr. XIX. JOG Azonban a dolog fordítottja is előfordulhat, hogy t. i. alperes egy már korábban peresített s még per alatt álló követelését akarja beszámíttatni. Ily esetben eltekintve az 1893 : XVIII. t.-c. 43. §-ának alkalmazhatóságától, nem a perjog, hanem a magánjog szabályai nyújtanak védelmet a kétszeres érvényesítés ellen. A beszámítás tárgya csak hasonnemü, lejárt és világos (liquid) követelés lehet. Ha azonban a beszámíttatni kért követelés már előzően peresítve lőn s a per még befejezést nem nyert, akkor az lehet hasonnemü és lejárt, de nem világos követelés s igy beszámításra alkalmatlan. Szemelvények a jövedéki bíráskodás teréről. Irta: TRAEGER ZSIGMOND, kir. törvszki biró Besztercebányán VII. Azt mondja a Harm. Ut. 524-ik §-a, hogy minden áru, vagy egyáltalán minden tárgy, melylyel valamely súlyos jövedéki kihágás elkövettetett, vagy megkiséreltetett, rendszerint elkobzandó. Ezt a szabályt azután a tényleirást felvevő tettenérő pénzügyi közeg a gyakorlatban akként alkalmazza, hogy azt a fent érintett árut, illetve tárgyat derüre-borura elkobozza, vagyis anélkül, hogy a felettes pénzügyi hatóság az elkobzás kérdésében határozatot hozna; anélkül, hogy ezt a határozatát esetleges jogorvoslat céljából a terhelt féllel közölné, azt az árut illetve tárgyat eladatja. Hogy ez a birtokon kivül való keresés azután mily eredményeket szül, azt a gyakorlati ember sürün tapasztalja akkor, a mikor a tényleirás felvétele, foganatosított elkobzás és eszközölt vizsgálat utánabiróság a vádlottat a kihágásnak vádja és következményeinek terhe alól felmenti. A büntető törv. kv. 61. §-a hasonlóképen ismeri az elkobzást, annak helye és ideje azonban csak akkor van, a mikor a vádlott jogérvényes ítélettel bűnösnek kimondatott. Az elkobzásnak s e célból foganatosított hatósági eljárásnak számos büntetőjogi bonyodalma is támad s e részben a kir. curia gyakorlata megállapodott. Igy 1890-ben (10,008 ítélet) azt mondja ki, hogy az adóbérlő hatósági közbenjárás nélkül is jogosítva van olyan üzlethelyiségbe belépni, a hol szeszes italokat árulnak ; de hatósági közbenjárás nélkül, tehát önhatalmilag nincs joga elkobzást eszközölni. Majd 1891. évben 58,869. ítélete szerint : az adóbérlő jogosítva van a jogosulatlanul szeszt elárusítónál talált szeszt községi elöljáróság közbenjöttével elkobozni. A büntetőtörvénykönyv 61. §-a hasonlóképpen ismeri az elkobzást, annak helye és ideje azonban csak akkor volt, a mikor a vádlott jogérvényes ítélettel bűnösnek kimondatott. VIII. A kih. btő tv. 26-ik §-a azt jelenti ki, hogy a kihágás kísérlete nem büntetendő. Ezzel ellentétben a H. Ut. 490. §-a azt tartalmazza, hogy a kísérlet a végrehajtott csempészet beszámítása alá esik az esetre, ha a lefoglalt tárgy be- vagy kicsempészésének véghezvitelében a tettes akaratától független körülmények által akadályeztatott meg. IX. A kih.btvtv. 13-ik§-aazt mondja, hogy a külföldön elkövetett kihágás miatt büntetésnek nincs helye. Ellenben a kir. p. ügyminister 1878. évi 31,089. rendelete szerint a magyar honpolgár által az osztrák államterületen (tehát külföldön) elkövetett jövedéki kihágás büntetendő. Ez a rendelkezés ugyancsak a közös vám-, vagy dohány- és sójövedékek és fogyasztási adók ellen elkövetett kihágások tekintetében fenforog, s ez a viszonosság előfeltétele mellett a közösügyes helyzetben indokolt lehet ám, az utóbb hozott törvény elvi rendelkezésével tényleg ellentétben áll. A pénzügyi szabályzatokban az van kimondva, hogy házmotozás foganatosítására szóló engedélynek kivétel nélkül és mindig csak a kir. p. ügy igazgatóság főnökétől vagy helyettesétől kiállított Írásbeli meghatalmazással kell ellátva lenni. Ez a rendelkezés azonban homályos, a mennyiben nem tesz különbséget azok között, a kik foglalkozásuknál fogva (szeszfőzök, italmérők, dohányelárusitók, termelők stb.) hivatalos ellenőrzés alatt állanak és oly harmadik felek között, a kik a kincstár irányában teljesen függetlenül állanak. Mert mig az előbb nevezettek irányában a pénzügyi közegeket, sőt a jogbérlőket is, a hivatalos ellenőrzés, igy tehát az evvel járó házkutatás joga már a fennálló törvények (1. pl. 1888. év XXXV. tc. 58. §.-a) kifejezett rendelkezésénél fogva és a megfelelő hivatalos assistentia közreműködése mellett megilleti, addig ugyanezek ezt a jogot harmadik személyek irányában csak az esetregyakorolhatják,ha erre a pénzügy igazgatóságtól írásbeli engedélylyel bírnak. Ez a kérdés fejleményeiben azután számos büntetőjogi bonyodalom alapjául szolgál, a mennyiben magánlaksértés tényálladékát látják ebben sokan fenforogni. Ámbár a kir. Curia állandónak látszó azt a felfogást mondja ki legtöbb határozatában, hogy az adóbérlő nem követ el magánlaksértést, ha hatósági közbenjárás mellett idegen lakásba bemegy.