A Jog, 1896 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1896 / 50. szám - Szemelvények a jövedéki bíráskodás teréről

•360 A JOG tetők közül 3,618, s váltók közül 1,695, de megváltoztatva is legtöbb lett polgári, t. i. 2,791, ellenben bűnvádi 1,957 és váltókereskedelmi 901. Ily arányban alakultak a feloldó, megsemmisítő határozatok is, a melyek váltó-kereskedelmi ügyekhen 327, a bűnvádiaknál 569 és a polgáriaknái, 862 ügyszámot képeztek. A Curiára felterjesztetett a lefolyt évben 4.733 ügy ; ezek közt legtöbb volt bűnvádi: 2,100; polgári 1.858, és váltó 769. A Curiára felebbvitt ügyekből visszajött helybenhagyólag 2,767, megváltoztatólag 814. Megsemmisítés 27 ; feloldás 73 mondatott ki. Visszautasittatott 927. A Curia által helybenhagyatott: 1,451 polgári ügy, 892 bűnvádi és 469 váltó. Legtöbb változtattatott meg a tábla bűnvádi határozataiból, t. i. 384, mig a polgáriakból 343 s a váltókból 86. Feloldás határoztatott büntető ügyekben 13 esetben ; továbbá 18 váltó-kereskedelmi és 41 polgárjogi ügyben. Bírságolást rendelt a bpesti tábla 120 esetben — majd mind, t. i. 109 esetben, a polgári ügyeknél — a többi 11 váltóügyekre esett. A polgáriakban kirótt birságok összege 3,205 frtot tett ki, váltó-kereskedelmiekben 165 frtot. A mi a teljes tanácsülési működést illeti a budapesti táblánál, ide tartozó polgári ügydarab 1895-ben érkezett 54, marad elintézetlen 8. A bűnvádiaknál csak 1 ily ügydarab fordult elő. Szemelvények a jövedéki bíráskodás teréről. Irta: TRAEGER ZSIGMOND, kir. törvszki biró Besztercebányán. Nem rég, ez év május havában, egy a jövedéki eljárást, valamint a jövedéki büntetőjogot felölelő hasznos kézikönyv jelent meg Ardai Ignác és dr. Exner Kornél szerkesztésében. Ennek a kézikönyvnek «Előszavát» dr. S z é k e 1 y József m. kir% pénzügyi közig, biró irta. És méltán. Nálánál nagyobb tekintélyünk e szak irodalmában nincsen. Úttörő, alapvető munkása volt ö ennek az elhanyagolt szaknak. Ebben az előszóban többek között ezeket mondja: «En ugyanis a büntető jogtant és a jövedéki büntető igazságszolgáltatást rendkívül fontos tényezőnek tartom államunk életében, még pedig nemcsak közgazdasági, hanem szorosabb értelemben vett pénzügyi és erkölcsi tekintetben is.» Majd: «Nem helyeselhető az az eljárás, hogy nálunk még mindig igen sokan kellően nem méltatják a tudománynak ezt az ágát és nem tulajdonítják az azt megillető nagy fontosságot a jövedéki büntető igazságszolgáltatásnak, holott nyilvános és általánosan ismert dolog, hogy ugy az államkincstár, mint minden becsületes adózó polgár igen közelről érdekelve van itt a jövedéki kihágások folytán okozott károsodások által.>' Tökéletes igaza van ennek a különben is tartalmas előszónak. Hogy ezt igazoljam, rá kell mutatnom elsősorban is a jövedéki igazságszolgáltatás terjedelmére, másodszor az abban fenforgó rendszerre (illetve rendszertelenségre) s csak azután térek rá azokra a személyekre, a melyekkel «ad oculos» kívánnám kimutatni az e téren tapasztalható anomáliákat. Egy óriási nagy forrás, az állam szerfelett tejedelmes pénzügyi forrása az, a melyből a jövedéki igazságszolgáltatás a maga anyagát meriti. Oly tér ez, a mely soha nem szűkül, ellenkezőleg az állam szükségleteinek és jövedelmeinek arányában folytonosan szélesedik. Már pedig a folyton haladó művelődésnek iskolákban, közlekedési eszközökben, egészségügyi, igazságügyi, gazdasági stb. intézményekben megnyilatkozó és fokozódó igénye egyrészt és a fegyverkezés terén szomorúan tapasztalható általános, óriási versengés másrészt, az állam szükségletét rendkívül magasra csigázzák. Nagyon természetes azután, hogy minél többet nyújt az állam közintézményekben, annál több és nagyobb ellenszolgáltatást követel az állampolgároktól. Az az ellenszolgáltatás, mit az állam követel: az adó. Az adók egyenes vagy közvetettek. Az egyenes adó, melylyel az állam a valóságos vagyonához mérten és jövedelmének arányában megterheli, conservativ, nyugalmas és változatosságot nem tűrő adó. Ellenben a közvetett adókkal az állam nem azt veszi célba, a ki azt neki fizeti, s nem is törődik azzal, váljon ez az adó az azt fizetőnek vagyona és jövedelmével arányban álljon. Ezt az adót megengedi a fogyasztóra áthárítani és az árak megszabásánál legfeljebb megközelíteni igyekszik azt, hogy az általa adott szolgáltatás megszabott értéke az adózó vagyoni helyzetével arányban álljon az által, hogy az illető fogyasztónak tetszésére bizza a szolgáltatásból mennyit és minőt vegyen igénybe. És ezek a közvetett adók az idők és viszonyokhoz képest folytonosan váltakoznak és ellentétben az egyenes adókkal, folytonosan növekednek. Növekednek, váltakoznak, mert ismét ellentétben a csak földre, házra és jövedelemre kivetett nyugalmas egyenes adóktól, az emberiség élvezeteihez, fogyasztásához és az általános forgalomhoz idomulnak. Ez tapasztalati tény ugyan, de Leroy- Beaulieu által is felhozott példára utaljak: Anglia tapasztalván a férfi és női viseletben rendkívül elterjedt hajporozást, 1812. évben behozta a hajporadót. Olyannyira uralkodott ez időben ez a divat, hogy az államé cimen évente 1.225,000 frank jövedelmet húzott, a mint azután a divat átalakult, ez a jövedelem folytonosan csökkent olyI annyira, hogy 1868-ban Angliában már csak 853 hajporos személyt számláltak, igy a magát többé ki nem fizető adót eltörölték. Mert tudvalevő dolog, hogy az állam a legleleményesebb számitó és cselvető akkor, a mikor az egyes néposztályok általánosan megnyilatkozó gyengeségeit kihasználja és abból magának jövedelmet szerez. A nálunk jelenleg létező közvetett adók igen sok oldaluak s mig ezek közül egyesek (só, hus) oly természetűek, a melyek általános, egészségi okokból feltétlenül szükséges érdekeket érintenek, helyteleneknek mondhatók, addig azok legtöbbje: szesz, • sör, bor, cukor, ásványolaj, dohány, coax, határvám, posta- és távírda, bélyeg- és jogilleték oly természetűek, melyek a létfenn' tartáshoz feltétlenül nem szükségesek. Az élet tapasztalata azonban azt bizonyítja, hogy az emberiség saját kényelméről, élvezeteiről le nem mond, ellenkezőleg azokat fokozni igyekszik. Nagyon természetes tehát, hogy az állam jövedelmi forrásait ott és abban keresi, a hol és a miben neki a helyzet is kezére já szik és hol legfeljebb ideig-óráig tartó zugolódást, de komoly ellentállást nem talál. Az emberiség az ő kényelem és élvezetszeretetével önként az állam hálójába kerül és ha nem is szívesen, de tényleg igen nagy mértékben gyakorolja az önmegadóztatást. A szesz-, sör-, és cukorfogyasztási adók nálunk az ujabb idők találmányai. És bár e cikkekre kivetett adókulcs ismételve is és pedig tetemesen emelkedett, a fogyasztás ennek dacára hova tovább nagyobb és a közjövedelem e címeken erősen növekedik. A ki a pénzügyi téren működik, saját szemeivel láthatja, hogy azok az eddig vasút, sőt jóravaló kocsiút által sem érintett félreeső falvak is, a melyek öt év előtt a sört vagy cukrot csak híréből ismerték, ma már e tételek címén százakat fizetnek az államkincstárnak. Az államok tehát oda törekszenek hogy fokozódó szükségleteiket a közvetett adók címén fokozódó bevételekkel fedezzék, s ezzel adózásra bírjanak oly néprétegeket is, a melyeknek különben egyenes adóval megterhelhető vagyonuk és jövedelmük nincsen. Ámde ha ez tény, elvitázhatlan másrészt az, hogy éppen ezeknek a közvetett adóknak van meg az a természetük, hogy azokat kijátszani az egyenes adókkal szemben sokkal könnyebben lehetséges. Az adót legyen az bármilyen is, senki sem fizeti szívesen. És mert az emberi elme igen találékony, leleményes akkor, a mikor önérdekének megvédelmezéséről van szó, hová tovább mintegy nagyobb és nagyobb a száma azoknak, a kik jövedelmeiket egyrészt, élvezeteiket másrészt, megterhelni nem engedik. Ebből azután előáll az a természetes következmény, hogy ugy az egyenes, különösen azonban a közvetett adók kivetése, bevallása, a szükséges adatok eltitkolása körül a fondorlatok mindinkább sűrűbbé, a visszaélések, csalások szaporábbakká válnak. Ha pedig ehhez még azt is hozzá vesszük, hogy a sokoldalú adók tekintetében hozott törvények és még sokkal több rendeleteknek tömkelegében maguk az adóközegek sem birnak elegendő tájékozottsággal, és hogy őket a közjövedelmek gyarapítása körül az állam érdeke és saját érdemszerzési törekvésük nemcsak, de mint alább kifogom mutatni saját egyéni önző érdekeik is sarkalják és igen sokszor tulkapásokra birják, nagyon természetes, hogy peccatur intra — et extra muros, a pénzügyi törvények és szabályok érvényesülésénél mindkét oldalon szerfelett sok visszaélés történik. És mindezek a visszaélések, ugy az egyenes, mint a közvetett adók terén előállható és az államkincstár vagy adózó polgároknak károsítását maga után vonó helytelenségek, törvénytelenségek, eltitkolások, csalásoknak orvoslása, a pénzügyi bíráskodásnak feladatát képezi. Mindenki láthatja ebből, hogy a pénzügyi jövedéki igazságszolgáltatás nem szolgál kicsinyes alárendelt érdekeket, hogy tehát az igazságszolgáltatásnak ez az ágazata igen nagy fontosságú, igen nagy jelentőségű. És ha ez igy van, ugy azt hinné az ember, hogy ez a nagyfontosságú igazságügyi tér az állam, a törvényhozás által a helyes, a szükségszerű biztosítékokkal el van látva és hogy a bíróságok el vannak látva a jogállam feltételét képező mindazokkal a kellékekkel és a megbízható ítélkezés mindama előfeltételeivel, a melyek az igazságszolgáltatás hivatása és lényegének megfelelnek. Hát ebben alaposan csalódni méltóztatik. E lapok f. évi 1-ső számában egy felmerült jogeset alkalmából cikkezvén, ráutaltam az e téren sajnálatosan fenforgó hiányokra és rendszertelenségre. Ráutaltam, hogy az az eljárási szabályzat, melyet a jövedéki vizsgálatok tárgyában még Mária Therézia kormánya 1788-ban a Harmincadutasitásokban, majd a később következő kormányzat