A Jog, 1896 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1896 / 4. szám - A bünvádi eljárási törvényjavaslat tárgyalása a képviselőház igazságügyi bizottságában

30 A JOG Ha vita forog fönn a hagyaték vagyonállaga körül, a köz­jegyző erre nézve a felek között megkisérli az egyeztetést. Meg­egyezés hiányában a feleket figyelmezteti, hogy a vitás kérdések érintetlenül hagyásával is köthetnek osztály egyességet (59. §.). szabadságukban állván vitás jogaikat a törvény rendes utján érvényesíteni (73. §.). IJgy a leltárra vonatkozó észrevételeket (55. §. 1. pont), valamint az érintetlenül hagyott vitás kérdéseket pedig köteles a közjegyző röviden jegyzőkönyvbe foglalni (59. §.), Ha a leltár pótlásának vagy kiegészítésének a szüksége merül föl, ezt a mennyiben a tárgyalás helyén foganatosítandó, avagy a felek által előterjesztett adatok alapján helyszíni fölvétel nélkül is eszközölhető, a tárgyaló közjegyző teljesiti, ellen esetben e végből a hagyatéki bíróság területén az illetékes községi vagy városi közeghez fordul, a hagyatéki bíróság területén kívül foga­natosítandó eljárás végett pedig az illetékes kir. járásbíróságot közvetlenül keresi meg (44. §.). (Folytatása következik). Belföld. /^"A bűnvádi eljárási törvényjavaslat tárgyalása a képviselőház igazságügyi bizottságában. A képviselőház igazságügyi bizottsága K r a j t s i k Ferenc helyettes elnök elnöklésével tartott dec. 17-iki ülésében folytatta a bűnvádi eljá­rásról szóló törvényjavaslatnak és pedig a terheltnek hatóság elé rendeléséről és kihallgatásáról szóló tizedik fejezetnek tárgyalását. A 132. §. második bekezdését aként szövegezték, hogy ha a terhelt kifejezetten kéri, vagy ha a kir. ügyészség, vagy ha a nyomozást teljesítő rendőri hatóság tagja, illetőleg a vizsgálóbíró szükségesnek ta­lálja, a kihallgatás két birói tanú jelenlétében teljesítendő. — 138. §. ama rendelkezéséből, mely szerint «egyidejüleg rendszerint csak két terhelt, illetőleg csak a terhelt és egy tanú szembesithetők» a «rendszerint» szót törölték. A 140. §. változatlan elfogadása után áttért a bizottság az elő­zetes letartóztatásról és vizsgálati fogságról rendelkező tizenegyedik fejezet tárgyalására. Hosszabb vita fejlődött ki a 141. §-nál, a mely azokat az eseteket irja körül, a melyekben előzetes letartóztatás rendelhető el. A §. első pontjából, mely szerint előzetes letartóztatás rendelhető el «tettenkapás esetében, ha a tettenkapott kiléte azonn d meg nem állapit­ható, vagy ha megszökése valószinü» — törölték a «vagy ha megszökése valószinü» szavakat. A §. negyedik pontját, mely szerint előzetes letar­tóztatás rendelhető el, «ha a terhelt nem tartózkodik állandóan az országban és alaposan tartani kell attól, hogy szabadlábon hagyása esetében a ha­tóság ujabb idézésére nem fog megjelenni», csak a nem magyar honosokra szoritották. A §. ötödik pontjának azt a részét, mely szerint előzetes letartóztatás rendelhető el, ha nyomatékos jelenség ad okot arra az aggodalomra, hogy a terhelt a megkisérlett, vagy azt a büntettet vagy vétséget, melynek végrehajtásával fenyegetett, végre akarja hajtani, vagy hogy ujabb büntettet, vagy vétséget fog elkövetni, módositandónak határozta a bizottság oly értelemben, hogy előzetes letartóztatás rendel­hető el, ha be van bizonyítva, hogy a terhelt a megkisérlett bűncselekmény végrehajtásával vagy ujabb bűntett elkövetésével tényleg fenyegetődzött. A §. utolsó pontját, mely szerint, «ha nagyszámú egyén által elkövetett bűncselekmény esetén a tetteseket nem lehetett azonnal kipuhatolni, mindazok, a kik az illető bűncselekménynél jelen voltak és a részvétel gyanújától nem teljesen mentek, egyelőre letartóztathatók» törölte a bi­zottság. A 142. §-ból szintén törölte azt a pontot, mely szerint a tetten­kapás esetei közé tartozik az is, «ha valaki a tettesnél vagy részesnél közvetetlenül a bűncselekmény elkövetése után olyan tárgyat, vagy eszközt talált, mely a bűncselekmény elkövetésére szolgált, vagy belőle eredt, vagy benne való részvételre mutat.» A §-nak azt a pontját, mely szerint «a tetten kapottat, ha kiléte azonnal meg nem állapitható, bárki letartóz­tathatja)) aként módosította a bizottság, hogy «a tetten kapottat bárki elfoghatja.)) A 143—144. §§-ok érdemleges módositás nélkül való elfo­gadása után a tárgyalás véget ért. A képviselőházi gazságügyi bizottsága T e 1 e s z k y István elnöklete alatt december 18 án tartott ülésében folytatta a bűnvádi eljárásról szóló törvényjavaslatnak és pedig az előleges letar­tóztatásról és vizsgálati fogságról szóló tizenegyedik fejezetnek rész­letes tárgyalását. A 147. §-t több módositás elfogadásával követke­zőleg állapította meg a bizottság: «Az előzetes letartóztatás rendszerint csak a nyomozás befejezéséig és legfeljebb 15 napig tarthat, mindazon­által a vádtanács azt a kir. ügyészségnek indokolt előterjesztésére, ­ha szükséges, a felek meghallgatása után — egy izben további tizenöt napra meghosszabbithatja. A letartóztatott, ha ellene vádirat beadva, vagy a közvetlen idézés indítványozva nincs s ennek folytán a vádtanács az előzetes letartóztatást meg nem hosszabbította vagy a vizsgálati fogság el nem rendeltetett, a fentebb megjelölt végső határidők leteltével azonnal szabadlábra helyezendő.)) A 149. §-ba felvette a bizottság azt a rendelkezést, hogy oly vétségek esetében, melyek csak felhatalmazásra vagy kívánatra üldözendők, a felhatalmazás vagy kívánat megadása előtt előzetes letartóztatásnak csak akkor van helye, ha a terhelt nem magyar honos, nem tartózkodik állandóan az országban s alaposan tartani kell attól, hogy szabadlábon hagyása esetében a hatóság ujabb idézésére nem fog megjelenni. A többi szakaszt kisebb módosításokkal fogadta el a bizottság. A képviselőház igazságügyi bizottsága dec. 20-án tartott ülésében folytatta a bűnvádi eljárásról szóló törvényjavaslatnak és pedig a lefog­lalásról szóló tizenkettedik fejezetnek tárgyalását. A 169., 171., 172., 176.. 178., 180. szakaszokon a bizottság módosításokat tett, aztán áttért a tanukról szóló harmadik fejezet tárgyalására. Itt a 199. szakaszt a mentelmi jogra vonatkozó, függőben maradt szakaszok elintézéséig szintén függőben hagyta a bizottság, a 219. szakaszt pedig módosította A fejezet további (220—224.) szakaszait érdemleges módositás nélkül elfogadván, a bizottság ülése véget ért. Nyilt kérdések és feleletek. Bekebelezési illeték. (Válasz). A «Jog» f. évi 3. számában felvetett kérdésekre követke­zőleg felelek: . A kielégítési végrehajtás iránti kérvények akkor sem minő­síthetők telekkönyvi beadványoknak, ha abban a végrehajtási zálogjognak az ingatlanokra leendő bekebelezése kérelmeztetik is, mert az ily kérvények elintézése a polgári bíróság illetékességi körébe tartozik, s épen ezért ezek a végrehajtási kérvények az illetéki díjjegyzék 13. tétele IV. g. pontjának jegyzete szerint csak az idézett tétel I. pontjában az értékhez képest megállapított 20 illetve 50 kros beadványi bélyegilleték alá tartoznak. A végrehajtási zálogjog bekebelezése a végrehajtást elrendelő polgári bíróságnak a telekkönyvi hatósághoz intézett hivata­los megkeresésére, a megkeresés tartalmához képest foga­natosittatik; s azért a végrehajtás utján a polgári bíróság megke­resése értelmében történt zálogjogi bekebelezés után a jogot nyerő fél az illeték kiszabása végett hivatalból közölt végzés alapján kive­tett egyszeres bekebelezési illetéket az összeg csekélységére vagy nagyságára való tekintet nélkül közvetlenül vagyis fizetési meg­hagyásra készpénzben tartozik befizetni. Lasitz Pál pénzügym. titkár. A telekkönyvi rangsorozat. (Felelet.) Köszönöm, hogy a «J o g» f. évi első számában közzétett tkvi rangsorozati kérdésre válaszolni szívesek voltak, és egyúttal bocsánatot kell kérnem, hogy a feltett kérdés második bekezdé­sében — tévedésből, vagy inkább szórakozottságból — a Taka­rékpénztár említtetik jelzálogos hitelezőként, holott X. közön­séges magánhitelező. Csakis ezen fogalomzavaró körülménynek tulajdonítom, hogy a feltett kérdés a 947/1. M. 888. számú rendelettel szabályozott conversióval hozatott általában kapcsolatba. Az igy helyesbített kérdés tekintetében — azt hiszem alig lehet kétség, hogy az X. javára bekebelezett 4,000 frtos jelzálogi követelés tulajdonát és rangsorozatát az árvaszék, mint uj hitelező csak szabályszerű engedményezés utján szerezheti meg s ezen cél el nem érhető, ha X. pusztán tkvi rangsort enged, de magát a követelést nem engedményezi, és ezen nem segít az <Y» által az engedményes árvaszék javára kiállított kötelezvény sem, mert ez egy uj követelés volna, melyet X. követelésének rangsorozására helyezni nem lehet, vagyis jelzálo­gilag biztosított magánkövetelésnek zálogjogi rangsorozatát a követelés tulajdonjogának szabályszerű átruházása, illetve enged­ményezése nélkül megszerezni nem lehet az X. után következő jelzálogos hitelezők sérelme nélkül. D ebitor. Sérelem. A vidéki járásbiróságok miseriái. Hitte-e volna valaki, hogy midőn 1891. év végén a nemzet szabadelvű és roformokért lelkesülő közönségének örömriadalmai között a kir. bíróságok szerveztettek, hogy eljön majd az idő, mikor a kir. bíróságok bizonyos irigységgel tekintenek a köz­igazgatási tisztviselőkre, s a közigazgatás érdekében történő megyei és kormányi intézkedésekre, mert arról győződnek meg, hogy a közigazgatás érdekeiért ugy a törvényhatóságok, mint a belügy­minister minden lehetőt megtesznek, mig a kir. bíróságok, külö­nösen a vidéki kir. járásbiróságok egyes törvényszékek területén egészen elhanyagolva vannak. A napi lapok hozzák a hirt, hogy a belügyminister, dacára hogy az 1896. évi budget nincs letárgyalva, mégis a jóváhagyás reményében a törvényhatóságok dotatioját felemeli, hogy a köz­igazgatás érdekeit ugy személyi, mint dologi téren előmozdítsa. Ezzel szemben mi vidéki kir. járásbiróságok mit tapasztalunk?! Életbe lett léptetve az uj sommás eljárás, a fizetési meg­hagyások, szaporodtak a járásbiróságok teendői az állami anya­könyvezetés körül felmerülő egyes teendőkkel, s 1896. újév napján életbelépett az örökösödési eljárás, s mégis egyes törvényszékek területén levő kir. járásbíróságoknál nem csak a birói létszám nem lett szaporítva, hanem ha egyik vagy másik biró huzamosabb idő óta munkaképtelen, helyettesítéséről sincsen gondoskodva, s az emelkedő kezelési teendők, a jegyzőkönyvek vezetésénél szükséges jegyzőkönyvvezetési teendők szaporodása dacára a kir. járásbirók minden érdekelt felterjesztései dacára egyetlen egy díjnok szapo­rítást se eszközölhetnek ki. Igazságos akarok lenni, azért én ezen elszomorító, sőt fel háborító jelenségekért nem az igazságügyministert okozom, hanem azon törvényszéki elnököket, a kik ez irányban nem teszik meg azt, a mi állásukból kifolyó kötelességük volna. Az ilyenek méltánytalanak a járásbiróságok iránt egyrészről mert bizonyos szivtelenség kell ahhoz, hogy hagyják vergődni a birákat és a kezelő személyzetet tulhalmozott munka között, más-

Next

/
Oldalképek
Tartalom