A Jog, 1896 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1896 / 49. szám - Észrevételek a polgári perrendtartásról készült törvényjavaslat tervezetére

A JOG 353 27. §. Ugyanazon okok alapján, a melyek a 25. §. módosítására felhozattak, ezen szakasz a következőkép formulázandó: «A perbeli képességgel biró kiskorúak és gondnokság alatt álló személyek tekintetében, ha törvényes képviselőjük ismeretlen, vagy lakhelye meg nem állapitható, avagy állandóan külföldön tartózkodik, az általános illetőséget illetékes gyámhatóságuk székhelye határozza meg». Megtörténhetik továbbá az is, hogy a gyámhatósági illetékesség válik vitássá (.1877. évi XX. t.-c. 203. §.), nem felesleges tehát a tervezetbe oly rendelkezést is felvenni, hogy ilyen esetben a két gyámhatóság bármelyikének székhelye meghatározhatja az illetőséget. 32. §. Az örökösödési eljárást szabályozó 1H94. évi XVI. t.-c. életbeléptetésével ezen szakasz újból szövegezendő, mivel az örökösödési eljárás most már kizárólag a kir. járásbíróságok hatásköréhez tartozik. Az örökösödési eljárást szabályozó törvény értelmében a hagyatéki eljárás folyamatba tétele azonban most már részben kötelező is, és ezen körülményt a perjogi szabályok alkotásánál figyelmen kivül hagyni nem lehet. Mert addig, a mig a kötelező hagyatéki eljárás életbeléptetve nem volt, megfelelt a törvényes állapotnak az örökösöknek azon joga, hogy örökösödési igényeiket tekintet nélkül arra, váljon a hagyatéki eljárás folyamatba tétetett-e vagy sem ? per utján érvényesíthessék. A hagyatéki eljárás megindítása vagy befejezése tehát az örökösödési per előfeltételét eddig nem képezhette jogszerűiég, és miután ez által az örökösödési perek minden előzetes egyesség megkísérlése nélkül folyamatba tehetők voltak, ezen perjogi szabály a perek számának növekedését bizonyára előmozdította. Ezen perjogi állapotot a megváltozott viszonyok dacára minden kivétel nélkül továbbra is fentartani alig lenne indokolható. A felek és a jogszolgáltatás érdeke pedig az ellenkezőt, vagyis oly processualis rendi lkezések alkotását sürgeti, melyek szerint az örökösödési jogviszonyokból, halálesetre szóló intézkedésekből a közszerzeményi és özvegyi jogból eredő örökösödési perek, ha a per tárgyát képező hagyatéki vagyonra nézve az örökösödési eljárás folyamatba tétele kötelező, a hagyatéki eljárás befejezte, illetőleg a perre utasító végzés jogerőre emelkedése előtt, a netán szükségesnek mutatkozó perfeljegyzés, vagy egyéb biztosító intézkedések előzetes kieszközlése végett folyamatba tehetők lennének ugyan, de az idézés kibocsájtása az érdekelt peres felek bármelyikének kérelmére csak is a hagyaték átadó, vagy perre utasító végzés jogerőre emelkedése után lenne eszközlendö. Indokolja ezen megszorító rendelkezés életbeléptetését azon nem megvetendő körülmény, hogy az örökösödési eljárás folyamán sokvitásörökösödési igényperenkivül nyerhet elintézést és a felek lehetőleg meggátoltatnak abban, még hozzá jogaiknak veszélyeztetése nélkül, sőt teljes megóvása mellett, hogy perlekedési viszketegség, avagy puszta költségokozás céljából azonnal a biróság jogsegélyét vegyék igénybe, ha vélt örökösödési igényüket a többi örökösök nem rögtön, vagy nem ( az általuk követelt mértékben hajlandók kielégíteni. Figyelemre méltó perjogi előnye lenne eme rendelkezésnek az is, hogy az ily megszorítás mellett folyamatba teendő örökösödési pereknél az ismeretlen örökösöknek ügygondnok személyében leendő perbevonása mellőzhető lenne; és miután a szükséges biztosítási intézkedések megtételével a perindító félnek jogai azáltal, hogy a per valamivel később vétetik fel és nyer végelintézést, sem szenvednének érzékeny csorbát, kétségtelen már az előadottak folytán és bővebb indokolás nélkül is, hogy a javaslatba hozott perjogi szabálytól csak üdvös eredmények várhatók. 42. §. Helytelen és indokolatlannak tartjuk, hogy azon perek is, a melyek a perbeli meghatalmazottak bíróilag már megállapított dijai és költségeinek behajtását tárgyazzák, a főper bírósága elé utaltassanak. Lehet, sőt valószínű, hogy a most hivatkozott szakaszt a tervezet alkotója maga is akként értelmezi és magyarázza, hogy az a bíróilag már megállapított dijak és költségekre nem vonatkozik, de miután ezen véleménynek se a szakasz szövegében, se pedig az indokolásban kifejezése nem adatik, a homályos szöveg téves és ellenkező interpretatiókra nyújthatna alkalmat. Ez pedig elkerülendő. Továbbá a végrehajtási eljárásban tett joglépéseket — habár arról most már nem a prdtts, hanem külön törvény intézkedik, — megkülönböztetésül a peren kivüli eljárástól, szintén peres ügyekben teljesítettnek minősitjük. A végrehajtási eljárásban és ekként peres ügyekben felmerült dijak és költségre nézve azonban már nem áll feltétlenül az, hogy a teljesített munkálatok mérvét egyedül a főper bírája ismeri és kizárólag az lenne hivatva az ily ügyek elbírálására, t mert legtöbb esetben maga a főper bírája a végrehajtás foga- I natositása végett más bíróságot keres meg. Az ily esetben pedig a megkeresett biróság van inkább azon helyzetben, hogy a teljesített munkálatok mérvét és becsét elbírálhassa. A végrehajtási eljárás tehát oly kivételes helyzetet statuál, melyet minden esetben tekintetbe kell venni. Azt sem tartjuk feleslegesnek, ha ezen szakasz az ügyvéd helyettesítése folytán felmerült ügyvédi dijak és költségek behajtását tárgyazó perek illetőségét is kifejezetten szabályozná, különösen tekintetbe vévén itt is azon momentumot, hogy az ily természetű dijak és költségek sok esetben szintén csak a végrehajtási eljárásban és a megkeresett biróság előtt, sőt a peren kivüli eljárásban merülnek fel. Nagyon is mérlegelendő körülményt képez e tekintetben még azon tény is, hogy az ügyvédek nemcsak más törvényszék területén, hanem a monarchia másik felében lakó kartársaikat is helyettesitik, ugy peres, mint peren kivüli ügyekben és azért nem volna célszerű, még kevésbbé méltányos, az ily költségek és dijak behajtása iránti pereket is kizárólag és minden kivétel nélkül a főper bírósága elé utalni egyrészt, másrészt pedig az említett perek illetőségének kérdését teljesen rendezetlenül hagyni. Nehogy tehát a contemplált szakasz félremagyarázások és helytelen alkalmazásra nyújtson alkalmat és a szóban forgó perek illetősége csak hiányosan legyen szabályozva, a következő módosítást hozzuk javaslatba : 'Meghatalmazottaknak stb. peres ügyekben felmerült di jai és költségeinek bírói megállapítását és behajtását tárgyazó perek, kizárólag a főper birája előtt inditandók meg, kivéve ha azok már a végrehajtási eljárásban merültek fel. A mennyiben pedig az ily dijak és költségek a végrehajtási eljárásban, vagy pedig peren kivüli eljárásban, úgyszintén ha ügyvédi helyettesítés folytán merültek fel, ezeknek bírói megállapítását és behajtását tárgyazó perek az ügyvéd, illetve a meghatalmazott személyes bírósága előtt is megindítható k». 43. §. A tervezet a viszontkeresetet abban az értelemben, hogy az a főkeresettel együtt tárgyalandó, nem ismeri és ezen álláspontját helyesen és azzal támogatja, hogy ezen szabályozás által aviszonkereset kellékei feletti vita elkerültetik. És mert ez tény, nem is lehet érdemleges kifogást emelni azon ujitás ellen, hogy alperes azon biróság előtt, mely előtt felperes ellene pert indított, felperes ellen viszontkeresetet indíthat. A meritoriális kérdés e szerint csak oda reducálódik, váljon az ily viszontkereset indításnak minő hatályai legyenek a főper eldöntésére ? Helyesen mondja az indokolás, hogy viszontkereset indítása esetén a bíróságtól függ a két pernek az egyesítése. Csakhogy ez a peregyesités nem egészen oly ártatlan perjogi cselekmény és azért itt és abban rejlik a hiba- a baj, hogy a biróság e tekintetben teljesen souverain. Vannak esetek és körülmények, a melyek sokszor felette indokolttá teszik két pernek az egyesítését és együttes tárgyalását, ez azonban egymagában, ha azt a peres felek érdeke nem támogatja, nem lehet elégséges indok arra, hogy ily esetekben tisztán a biróság független elhatározásától tétessék függővé a főperbeli ítélet meghozatala és azon abnormis állapot létrehozása, hogy alperes a főpernek ítélettel leendő befejezését, bármily alaptalan viszontkeresettél megakaszsza. Hivatkozik ugyan a tervezet indokolása a 397. §. második bekezdésére, mely a bíróságnak meghagyja az elkülönített végitélet meghozatalát ott, a hol az egyesitett perek közül csupán egy is alkalmas az eldöntésre. Ez azonban az ember gyarlóságánál fogva nem képezhet megnyugtató gátat arra nézve, hogy a biróság az egyik per elintézését feleslegesen és szükségen kivül el ne odázhassa. Mert ha a biróság jogorvoslattal meg nem támadható véleménye nem találja végeidöntésre alkalmasnak a perek egyikét vagy másikát, avagy egyéb oknál fogva nem tartja be a törvény imperativ rendelkezését, a sérelmes eljárás ellen a fél hol keressen orvoslást ? Hiszen annak eldöntése, váljon alkalmas-e valamely per a végeldöntésre, mégis csak a biró subjectiv felfogásától függ, mely ellen a jogorvoslatnak megengedhetősége teljesen felesleges, mivel ez az orvosság rosszabb lenne a halálnál. Az ily és a bírói omnipotentiának elég tág tért nyújtó jogszabály nagyon veszedelmes fegyver lehet a konok perlekedő, alperesek kezében s azért ha elfogadtatik a javaslatnak a viszontkeresetek megrendszabályozására vonatkozó és helyes intézkedése elodázhatlan kötelessége a törvényhozónak azon perjogi garantiákról is gondoskodni, a melyek a viszontkeresetek indításának elfajulását megakadályozni és azt a törvényszerű mederbe terelni képesek lesznek. Ez a perjogi garantia pedig nem lehet más, mint az, hogy ha a főpernek a viszontkeresettél való egyesítését a biróság, a mennyiben szükségesnek mutatkozik, felperesbeleegyezésen él kül, de a felek meghallgatása után csak akkor rendelhetné el, ha a viszontkereset a bírósághoz az