A Jog, 1896 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1896 / 48. szám - Az ösiség eltörlése. A m. kir. közoktatásügyi miniszter ur figyelmébe. A Jog eredeti tárcája

A JOG 345 sualis eljárásnak hivatása megszabni mindazon cselekményeket, a melyeket a felek már a per első stádiumában és a célból is tartoznak teljesíteni, hogy a birói hatáskör kérdésének eldöntésével esetleg hoszszabb eljárás ne provocáltassék. Nemcsak perjogi, de célszerűségi szempontok is javasolják még azt is, hogy a pertárgy értékének megállapítása körül a bíróság — a mennyire csak lehetséges — a nyomozási eljárás alól felmentessék, és azért nemcsak fenntartandónak tartjuk az 1893: XVIII. t.-c. 4. §-ának rendelkezéseit, hanem kifejezetten utasítani véljük a peres feleket, miután részben a tervezet 129. §-a sem tartalmaz megfelelő intézkedést, hogy oly pereknél, ahol a per tárgyának értékeafelekközött létrejött szerződéssel, és ennek, valamint más bizonyítékot képező adat hiányában pedig adóbizonylattal lenne igazolandó, az erre vonatkozó adatokat már a keresethez csatolni, vagy legalább is az első tárgyaláson felmutatni legyenek kötelesek. Ezen rendelkezésnek sanctiója pedig az lenne, hogy a mennyiben a fél ezt elmulasztja s e miatt a tárgyalás elhalasztása válnék szükségessé, a mulasztó fél a halasztással okozott költségekben az ellenfél kérelmére végzésileg és végrehajtás terhe mellett elmarasztaltatnék. Mindez természetesen nem alterálná a peres felek azon jogát, hogy a per tárgyának értékét esetleg a szerződés vagy pedig az adó alap mellőzésével a valóságnak megfelelőleg vegyék keresetbe és megállapíthassák. A mennyiben és erre vonatkozólag a tervezetbe imperativ intézkedések vétetnének fel, ez bizonyára egyfelől némi fegyelmet honosítana meg a peres eljárásban, másfelől ismét az érték megállapítása körüli eijárás előkészítésével az érték alapján emelkedő hatásköri pergátló kifogások a minimumra redukáltatván, a bíróság rendszerint azon helyzetbe hozatnék, hogy a pert érdemileg már az első határnapon letárgyalhassa. Egyebekben pedig az is törvénybe lenne iktatandó, hogy oly pereknél, a melyek az összegre való tekintet nélkül a kir. törvényszékek hatásköréhez nem tartoznak, a bíróság, ha csak a jogorvoslat szempontjából szükségessé nem válik, és az ellenfél azt nem kifogásolja, a per tárgyának értékét, és ezzel hatáskörét hivatalból ne vizsgálja, miként ezt a 12. §. rendeli. 8. §. A határjárási, mesgyeigazitási és a sommás visszahelyezési perekben, miután az 1877. XXII. t. cikknek a bagatell eljárásra vonatkozó része hatályon kivül helyeztetett, tekintet nélkül a per tárgyának értékére, a kir. járásbíróságok hatáskörébe vannak utalva. Ezen kivételes természetű pereknél a per tárgya értékének megállapítása tehát csupán a jogorvoslat és nem a birói hatáskör szempontjából szükséges. Sok esetben azonban, küiönösen a sommás visszahelyezési pereknél, a per tárgyát oly dolog vagy jog birtoklása kérdésének eldöntése képezi, a melynek értékét megállapítani kellő alap hiányában teljesen lehetetlen. Önként felmerül tehát a kérdés, hogy tekintettel arra, miszerint az ily pereknél se perújításnak, se pedig a másodbiróság Ítélete ellen felülvizsgálatnak helye nincs, nem lenne-e célszerűbb, helyesebb és az anyagi igazságnak is megfelelőbb ki m o n da n i, hogy a határjárási, mesgyeigazitási és a sommás visszahelyezési pereknél a per tárgya értékének megállapítása nem szükséges, és hogy az ily perekben hozott itéletekellen csakis felébbezésnek van helye. Ez által elkerültetnék azon zavar és bonyodalom, mely az 1893. évi XVIII. t.-c. életbeléptetése óta ezen kérdésben keletkezik az által, hogy a bíróság a per tárgyának értékét a törvényszabta módon meg nem határozhatván, a hozott ítélet ellen a felek egyike felebbezést, a másika pedig felülvizsgálati kérelmet nyújt be. 10. §. A tervezet a hatáskor megállapításában a perindítás napján fenállott értéket mondja irányadónak s ezzel annak kiván kifejezést adni, hogy a per folyama alatt beállott változás a hatáskörre nem birhat befolyással. De miután a per tárgya sok esetben nem azon értékben vétetik keresetbe, a melylyel a perindítás napján tényleg b i r, hanem a minővel ezt jóval megelőző időben bírt: kétségtelen az is, hogy a tervezet ezen rendelkezése a gyakorlatban félreértésekre fog alkalmat szolgáltatni, s azért az vagy teljesen kihagyandó vagy pedig a következőleg lenne módosítandó: «A hatáskör m e g á 1 1 a p i t á s áb a n a perindítás előtt fennállott érték veendő alapul.Helytelen egyébként a szakasz második bekezdésében foglalt azon kivételes rendelkezés is, hogy a járulékok az érték megállapításában számításba veendők, ha azok a járásbíróság hatásköréhez utasított értéket magukban véve meghaladják. A magyar magánjogban a járulékokra nézve mindezideig azon helyes elv uralkodik, hogy «accessorium sequitur suum p rincip al e» és ennek az elvnek az alkalmazása a judicaturában még nehézséget nem okozott. A tervezet alkotója az ujitást azzal véli indokolhatónak, hogy oly esetekben, a midőn a járulékok maguk nagyobbak, mint a főkövetelés, ez utóbbi egyedül nem lehet többé irányadó. Ez azonban téves álláspont, mert már maga azon körülmény, hogy a kir. járásbíróság magára a főtárgyra nézve, melynek megítélésétől függ utóvégre is magának a járuléknak soisa, bir hatáskörrel, a járulékra nézve pedig csak akkor, ha azok a hatásköréhez utasított értéket magukban véve meg nem haladják, egy kis bizalmatlanságot fejez ki azon egyes bíróságok irányában, a kiknek a hatáskörét a tervezet is kiterjesztendőnek tartja. De lássuk a kérdés gyakorlati oldalát. A gyakorlatban ugyanis ezen elvnek az alkalmazása azt eredményezné, hogy ugyanazon bíróság, mely 3—4 évre terjedő járuléknak megítélésére bir hatáskörrel és elég iuris prudentiával, nem bírna azzal, ha a járulékok több évre követeltetnek és ez által azok értéke az 500 frtot meghaladná. Nevezetesen az ily hatásköri rendszer mellett az egyes bíróság jogosítva lenne 1,000 korona értékű ingatlan birtoka felett határozni, de nyomban megszűnnék ebbeli joga és hatásköre, ha az ingatlan után évente 100 korona elvont haszon, éspedig 11 évre, mint a per főtárgyának járuléka, vétetnék keresetbe. A contemplált kivételes rendelkezésnél hiányzik tehát a komoly és döntő befolyással biró legis ratió, és azért, mint felesleges megszorító rendelkezés már azért is mellőzendő, mert annak létjogosultsága nem azon alapszik, mintha a járulékoknak nagyobb idő lefolyása folytán történt ból 8—10 sőt 20 év is lett s nem egynél, anélkül, hogy szemefényük : gyermekük bár csak be is iratkozott volna. Szegény öregek elköltötték kis vagyonkájukat hiába, az ifjak elfecsérelték nemcsak azt, hanem életük legszebb korát és örökre megmételyezték jellemeiket. A megtérés az ily ősiségből nagyon nehéz. Azért is oly ritka, mint a fehér holló. Lélektani indoka van ennek. Xem a közönséges ledér életmódoktól való megválás okoz tisztán nehézségeket, de a kényszer, hogy az illető mulasztását leplezni kénytelen szülői, testvérei előtt, kiket évek során át a legszebb reményekkel, aranyhegyekkel biztatott, kecsegtetett ; vagy olyanok előtt, kiket — diák nyelven mondva azelőtt fumigált ; vagy végül olyanok előtt, kik azon időben, midőn ők az egyetemen, akadémiákon beiratkoztak, még csak hátulgomboló nadrágban vagy az elemi iskola felsőbb osztályában járt férfiak voltak s most azok már régen magas állásokban vannak s a társadalomnak becsült s hasznos tagjai. Tegyük fel, Bukovay ur akkor tett érettségit, mikor Sanyaró még hátul gomboló nadrágban vagy az elemi iskola felsőbb osztályban járó uracs volt. Bukovay 6, 10, 15 éves egyetemista, helyesebben egyetemkerülő, mikor még az első alapvizsgája sincsen meg. Szülői 6—10—15 hosszú és költséges tanév után — véletlenül — rájöttek: hogy 6—10—15 évi véres verejtékük, melyet egyetemista fiókra áldoztak, sárba dobott pénz, ki nem érdemli meg, hogy érette magukat öregségükre a véginségnek szolgáltassák ki, nem akarnak neki több pénzt adni. Ekkor ráfanyarodik a tanulásra, beiratkozik, felmegy az előadásra, de midőn látja ott maga mellett azt, ki — midőn ő az egyetemre legelsőbb beiratkozott — még hátul gomboló nadrágban vagy az elemi népiskola felsőbb osztályában járt uracs volt, feltámad lelki gyengesége és akaraterejének ingadozó voltából gyökerező szégyenkezése és becsapja maga után örök időre j az Alma Mater kapuját. Az ilyen félbemaradt emberekből lesznek a társadalom legveszedelmesebb elemei. A szellemi proletárok hadát ezek képezik, ezek növelik. Intelligentiájok a társaságba juthatást megkönnyíti és ott az «élősdiek» csoportját képviselik, nem egyszer jőve összeütközésbe a büntető törvénykönyvvel is. Az ily élősdiek között akár hány van, ki megtanul jól kardot forgatni, célba lőni és mert ezzel a komoly munka embereit mintegy sakkba tartva terrorizálja, lovagias magaslatból szabja meg mások zsebeire saját életszükségleteit. Legtöbb népámitó sociál-demokrata vezér, váltóhamisitó, hamis pénz továbbító, hamis kártyás, párbajhős, öngyilkos a félbe maradt ősök seregéből kerül ki. Hát kell mindenkinek okleveles embernek lenni ? Nem-e okosabb Magyarország egyik s talán ép a Békésmegyei paraszt legtöbbje. Elküldik fiukat a legközelebbi iskolákba tanulni és ha letették az érettségi vizsgát, akkor oda állítják őket a gazdaságba az eke szarva mellé. Ha pedig épen tanulni akar tovább, hát megengedik neki, de keressen annyit, a mi kell neki. Pénzelésről szó sincsen. Bizony fajdalom fog el bennünket, ha látunk szülőket, kik 4—5, sőt még több fiút is iskoláztatnak évente—mig ők nélkülöznek — 2,000—3,000 frtot költenek reájuk és a végén csalódástól megtörve, vagyonilag tönkre menve, nyomorognak. Már az is nagy lelkiismeretlenség, ha ily fiu 3—4 évi kursust 6—8 év alatt végez el. Azon fiu emberségéről pedig ép szó sem lehet, ki 10—15 évig hitegeti, biztatja, csalja — a dolgokat, a világot nem ismerő — szülőit s 10—-15 év múlva sem szülői vagyon, sem diploma.