A Jog, 1896 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1896 / 46. szám - Fayer László fölolvasása az akadémiában

182 A JOG A magyar kir. Curia (1896. évi szeptember hó 1-én 5,012 sz. a). A másodbiróság ítéletének megváltoztatásával az elsó'biróság ítélete hagyatik helyben. Indokok: Felperesnek azzal a tényével, hogy ő az alperes által megrendelt és neki kiszolgáltatott bútorokat a rendelkezésre bocsátás után visszavette, bebizonyitottnak lévén tekintendő, hogy a kérdéses bútorok a megrendelésnek meg nem feleltek, ezzel szemben felperest terhelte annak a körülménynek a bizonyítása, hogy a kérdéses bútorokat csak azon feltétel alatt vette vissza, hogy alperes azok helyett más bútorokat tartozik megrendelni s átvenni. A felperes által felhívott és kihallgatott tanuk, névszerint S. Lázár kárpitos-tanonc és B. Lajos boltiszolga vallomásai felperesnek ezen állítását megerősítik ugyan, tekintve azonban hogy fentebb megnevezett tanuk vallomása az érdektelen B. Jakab tanú vallomásával megerőtlenittetett a mennyiben nevezett tanú vallomása szerint felperes a bútorok visszavételét feltétlenül kötelezte, a felperes részéről vitatott feltétel bizonyítottnak nem tekintethetik és így felperes a rendelkezésére bocsátott bútorok árát követelni jogosítva nincs. Ezek szerint felperes helyesen utasíttatván el keresetével az elsőbiróság által, a másodbiróság Ítéletének megváltoztatásával az ügy érdemére vonatkozólag ezen indokokból, stb. tekintetében pedig saját indokaiból az elsőbiróság Ítéletét kellett helybenhagyni. Kereskedelmi, csőd- és váltó-ügyekben. Arra való tekintettel, hogy alperesek a váltó adós kötelezettségeibe és jogaiba mint örökösök léptek, tehát a biztosított tárgy tulajdona, illetőleg a tárgyhoz való érdek a biztosítási szerződés tartama alatt reájuk az örökség megnyíltával ipso jure szállott át, alpereseknek a kt. 484. §-ára alapított kifogása annál kevésbé vehető figyelembe, minthogy a biztosítási kötvény feltételek értelmében is a biztosítás érvényben maradására való tekintetből a biztosított fél személyére, illetőleg a biztosított tárgy tulajdonára nézve beállott 'változás csakis az adásvétel, csere, vagy ajándékozás eseteiben jelentendő be a biztositó társaságnak. A temesvári kir. törvényszék m. v. biróság (1895. február hó 21-én 22,629 sz. a.) Dr. Reiner Géza ügyvéd által képviselt «első magyar általános biztositó társaság temesvári főügynöksége» felperesnek, dr. B ar ta Ignác ügyvéd által képviselt gróf K. Jenőné B. Ilona és gróf B. Miklósné Cs. Margit alperesek ellen 393 frt 75 kr. tőke és járulékai iránti perében a következő ítéletet hozta: A kir. törvényszék, mint váltóbiróság az 1894. évi június hó 21-én 13,226 94. sz. a. kibocsátott sommás végzést 376 frt 87Vj kr. tőke és járulékaira korlátozza és ennek megfelelőleg alpereseket, mint az 1892. aug. 7-én végrendelet hátrahagyása mellett elhalt özv. M. Andrásné szül. Cs. Laura volt fényi lakosnak bíróilag elismert örököseit arra kötelezi, hogy a Temesvárott 1889. évi június 4-én 360 frtról kiállított váltó alapján 360 frt váltó tőkét és ennek 1893. évi december 30-tól járó 6°,'o kamaatit, továbbá az ugyancsak Temesvárott 1889. évi június 7-én 33 frt 75 krról kiállított váltó alapján 16 frt 87kr. váltó tőkét s ennek szintén 1893. december 3Ü-tól számítandó 6°,u kamatait; ugy a már megállapított perköltségek beszámításával összesen 67 frtban meghatározott perköltséget három nap alatt végrehajtás terhe mellett felperesnek fizessék meg stb. Indokok : Előre bocsájtatik, hogy miután gróf K. Jenőné elsőrendű alperesnek kifogásai érdemlegesen külön le nem tárgyaltattak, hanem az ügyfelek e tekintetben a gróf B. Miklósné II. r. alperessel letárgyalt jegyzőkönyv tartalmára hivatkoztak, illetve az ebben foglaltakhoz hozzájárultak, a kir. törvényszék a K. Elj. 18. §-ának hasonszerü alkalmazásával a pert mindkét alperesre nézve együttesen tartotta eldöntendőnek. Alperesek azzal védekeznek, hogy ama biztosítási szerződés, a mely következtében a kereseti váltók jogelődjük által annak idejében kiállíttattak, már többé fenn nem áll, miután a tárgya- i lási jegyzőkönyvhöz a becsatolt kötvény szerint abban az esetben, ] ha a dijváltók lejáratuk idejében pontosan be nem váltatnak, a ' biztosítási feltételek 7. §-a értelmében a biztosítási szerződés | megszűnik, e szerződésbontó késedelem pedig nyilvánvalóan be- \ következett, mert hisz a felperes még 1893. december 30-án lejárt váltókat perel. Abból a körülményből pedig, hogy a kérdéses biztosítási szerződés — a díjrészletek nem fizetése következtében, hatályát vesztette, alperesek azt a következtetést vonják le, hogy immár a perelt dijváltókat sem kötelesek megfizetni, mert e váltók a biztositó által viselendő kockázatért járó egyenérték fejében volnának fizetendők; minthogy pedig a fentiek szerint a biztosítási szerződés a dijváltók be nem váltása következtében megszűnt, világos, hogy a biztositó többé kockázatot nem visel s így nem is követelheti annak kialkudott egyenértékét, vagyis a dijváltók megfizetését. Alperesek továbbá az ellenvégiratban azzal is védekeznek, hogy miután a C). alatti szerint nem ők örökölték a biztosított vagyont, 235,000—235,000 frt készpénzt kapott egy-egy, felperesnek már azért sem tartoznak fizetni, mert hisz velük szemben a biztositó sohasem viselt kockázatot. Felperes az alperesi kifogásokat tagadja és azokkal szemben a váltóügyletnek, az annak alapjául szolgált magánjogi ügylettől való függetlenségére hivatkozik. Továbbá azt vitatja, hogy a dijváltók nem fizetése esetében csak neki állott jogában a biztositó szerződést felbontani, ezt pedig ő nem tette, hanem a dijváltók megfizetésére várt, vagyis fizetési haladékot adott. Végre, hogy a dijváltók már lejárt időre viselt kockázatért lévén fizetendők, ezek minden körülmények között beváltandók. Felperesnek a váltói szigorra alapított érvelése nem volt elfogadható, mert az adott esetben alkalmazandó V. T. 92. §-a értelmében alperesek a váltóügylet alapjául szolgált magánjogi ügyletre visszamehetnek, azaz az alapügyletből merített kifogásaik hatályosak. Nem áll továbbá felperesnek ama érvelése sem, hogy a biztosítási szerződés hat évre köttetvén, alperesek attól vissza nem léphetnek, akár fizetik pontosan a dijváltókat, akár nem; mert a visszaléphetés joga a dijváltók pontos megfizetésének elmulasztása esetében, csak részére van kikötve. Igaz, hogy eltérő törvényes intézkedés hiányában felperes valamennyi dijváltó behajtását peruiján kérhetné, mert az érvényes szerződéstől az egyik szerződő fél egyoldalulag el nem állhat, ha meg is szegte a szerződést, miután kiki a szerződés teljesítését követelheti. De az e perben alkalmazandó K. T. 485. §-nak 4. pontja a biztosítási szerződésekre nézve eltérő intézkedést tartalmaz, a mennyiben az idézett törvényszakasz nemcsak a biztositó, hanem a biztosított javára is megadja azt a jogot, hogy a biztosítási szerződéstől visszaléphessen, illetve, hogy azt a biztositáai díj fizetésének megtagadása által hatálytalaníthassa. Ez kitűnik abból, hogy a kérdéses 485. §. általában s nem csupán az egyik félre nézve mondja ki hatályvesztettnek a biztosítási szerződést az ott felsorolt feltételek bekövetkeztekor és jogilag nem is lehetséges, hogy a szerződés az egyes szerződő félre nézve hatályos legyen, az ellenfélre nézve pedig hatálytalan. Ezekből pedig következik, hogy csak a lejárt díjrészlet perelhető, a többi nem, mert nem fizetés folytán megszűnik a biztosítási szerződés. A per érdeme ezek szerint a körül forog, vajon igaz-e ama felperesi állítás, hogy a perelt dijváltók olyan díj részletre vonatkoznak, mely még a biztosítási szerződés állítólagos felbontása előtti időre vonatkozik. A kifejtettek után ugyanis nem lehet vitás, hogy a biztosított azt a díjrészletet, mely még a biztosítási szerződés fenállási idejére vonatkozik, mely idő alatt a biztositó a kockázatot is viselte, a biztositónak minden körülmények között megfizetni tartozik. E perben tehát megállapítandó, hogy a kérdéses biztosítási szerződés a díjrészletek nem fizetése következtében mikor vesztette hatályát és hogy a perelt dijváltók mely díjrészletre vonatkoznak? A per adatai szerint kétségtelen, hogy az alpereseknek a dijváltók megfizetése körüli késedelme, figyelemmel a V. T. 33. §-nak rendelkezésére 1893. december 30-án déli 12 óra után állott be, tehát a biztosítási szerződés is ekkor vált hatálytalanná. Ami azt illeti, hogy a díjrészletek, dijváltók előlegesen vagy utólagosan fizettettek, ugy alperesek védelmük kezdetén az utólagos fizetést még beismerték, utóbb azonban azt tagadták s előbbi beismerésüket tollhibának minősítették. Az általuk 1. és 2. alatt becsatolt és felperes által valódinak elismert biztosítási kötvényekből azonban kitűnik, hogy alpereseknek ez irányban tett utólagos számításuk téves, felperes számítása pedig helyes: mert az első díjrészlet 1889. június 30-án, tehát előlegesen fizettetett, a második félévi illetve évi díjrészlet azonban csak 1890. június 30-án vált esedékessé s igy kétségtelen, hogy az A) alatti váltó az 1893. évi július 1-től ez évi december hó végéig terjedő időre járó kockázatért fizetendő díjrészlet fejében, a B). alatti váltó pedig az 1893. július hó 1-től 1894. június hó végéig terjedő időre vonatkozik, tehát utóbbi részben utólagos, részben előleges díjrészletet foglal magában. Minthogy ezek szerint a per adatai által perrendszerüleg bebizonyíttatott, hogy az A), alatti váltó egy már lejárt időszakra esedékes díjrészletre vonatkozik, s igy tehát ezt alperesek minden körülmények között megfizetni tartoznak, az egész váltóösszeget felperesnek meg kellett Ítélni. A B.) alatti váltó azonban felerészben egy már lejárt s felerészben egy csak lejárandó, helyesebben egy előlegesen fizetendő díjrészletre vonatkozván, e díjrészletből annak a fele, vagyis csak az azon időre járó dij volt felperesnek megítélhető, a mely időben felperes a biztosítással járó kockázatot viselte. Az ellenvégiratban foglalt uj körülményekre figyelemmel a P. P. K. T. 137. §-ban foglalt rendelkezésre nem lehetett tekintettel lenni. A. K. T. 485. és a V. T. 33. §. és 92. §-ain kívül az Ítélet hozatalánál a V. T. 23. és a P. P. K. T. 152,155, 251. és 252. §-ban foglalt rendelkezések voltak irányadók stb. A temesvári kir. ítélőtábla. (1895. évi május 14-én 1,309. sz. a.) az elsőbiróság ítéletének nem felebbezett azt a részét, mely által az 1894. . évi 13,226. sz. a. kibocsátott sommás végzés részben való hatályon kivül helyezése mellett, felperes kereseti követelésének 376 frt 87 kr. tőkét és ennek kamatait meghaladó részével elutasittatott, nem érinti, annak felebbezett egyéb részét pedig megváltoztatja és a sommás végzésnek a kifogásoló alperesek irányában intézkedő többi rendelkezéseit is hatályon kivül helyezi, felperest keresetével egészben elutasítja s egyszersmind őt végrehajtás terhével kötelezi, hogy alpereseknek 50 frt perbeli stb. költséget 3 nap alatt fizessen. Indokok: Peres felek között nem vitás, hogy alperesek jogelőde, az időközben elhalt M. A.-né a kereseti váltókat ama díjrészletek fedezetéül állította ki a felperes részére, melyeknek