A Jog, 1896 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1896 / 43. szám - Adalék a végrehajtási igényperekhez

JOGESETEK TÁRA FELSŐBIRÓSÁGI HATÁROZATOK ÉS DÖNTVÉNYEK. Melléklet a «Jog» 43. számához. Budapest, 1896 október hó 25. Köztörvényi ügyekben. A Pécs—Barcsi vasút nyugdíj intézeti alapszabályainak 4-ik cikkéből kitűnvén, hogy a nyugdíjhoz való jogosultság rendszerint a vasút és alkalmazottjai közt létrejött szolgálati szerződés alapján szereztetik meg, ebből a jogviszonyból származtatott jog tehát a vasút mint szerződő fél ellen érvényesíthető. Nem változtat ezen az a körülmény sem, hogy a nyugdíjintézet ügyeinek intézésére és a nyugdijalap kezelésére az alapszabályok szerint egy bizottság van hivatva, mert a nyugdíjintézet a vasút cselekményei által van kötelezve és jogositva, maga a nyugdíjintézet ellenben önállóan sem jogokat nem szerezhet, sem kötelezettségeket nem vállalhat és így perbenállási képességgel biro jogi személynek nem tekinthető. Ezen nyugdijalap a m. kir. államvasutaknak az összes jogok és terhekkel átadatván, ezen körülmény nem áll útjában annak, hogy felperes a hozzájárulása nélkül kötött és igy az ő jogait nem érinthető eme szerződésre való tekintet nélkül kereseti igényeit közvetlen a Pécs Barcsi vasút ellen érvényesíthesse. A budapesti kir. törvényszék il895. évi június hó 19-én 17,076. sz. a.i Dr. Szappan yos Gerö ügyvéd által képviselt F. Adolf felperesnek dr. Bartsch Gusztáv ügyvéd által védett kir. szabad, pécs—barcsi vasút alperes ellen felmondási időre járó fizetés és nyugdíj megítélése és jár. iránti rendes perében a következően ítélt: Felperes keresetével elutasittatik. stb. Mert: A keresetben előadott tényállás szerint felperes 1882. évétől 1893. évi október hó 14-ig az utolsó időben 600 frt évi fizetés, 120 frt évi lakpénz és 1 frt 10 kr havi irodai általány mellett a kir. szab. pécs—barcsivasut társulat szolgálatában állott. 1893. évi július hó 6-án a pécs—barcsi vasút társulat igazgatósága összes alkalmazottjait arról értesítette, hogy az 1&93. évi március hó 9-én a magy. kir. államvasutak igazgatóságával megkötött szerződés szerint 1892. évi január hó 1-ére visszamenő joghatálylyal a pécs—barcsi vasút üzemének kezelését a m. kir. államvasutak igazgatósága vette át. Minthogy felperes a m. kir. államvasutak szolgálatába lépni nem akart, 1893. évi augusztus hó 18-án a pécs—barcsi vasút igazgatóságához beadott folyamodványban, a szolgálat alul való felmentését, illetve a nyugdíjaztatását kérte. Ezen folyamodványa azonban 1893. évi október hó 14-ig el nem intéztetvén, ezen napon a szolgálatból kilépett. Ezen tényállás alapján felperes 3 havi felmondási időre járt illetményei és a fizetése után a nyugdijintézeti alapszabályok szerint meghatározandó nyugdíj kifizetésére kéri az alperest kötelezni. Alperes a felperest keresetével elutasítani kéri, mert az 5 Bi alatt becsatolt jegyzőkönyv tanúsága szerint felperes azért, mert szolgálatát önkényüleg és engedély nélkül elhagyta s ez alkalommal a neki használatra átadott egyenruhát elidegenítette, büntetéskép elbocsáttatott. Avval védekezik továbbá, hogy felperes a nyugdíjigényt csak a nyugdíjintézettel szemben érvényesíthetné, tehát a nyugdíjigényre vonatkozó keresetét csakis a nyugdíjintézet, illetve azon intézet képviselője ellen támaszthatta volna. Az alperes által 2.) alatt becsatolt szerződés II. IX. és XII. cikke szerint kétségtelen, hogy a szerződés végrehajtásával egyidejűleg a pécs—barcsi vasút összes alkalmazottjai a magy. kir. államvasutak szolgálatába átvétettek s ezen időtől fogva a magy. kir. államvasutak alkalmazottjainak tekintendők. Nem változtat ezen felfogás helyességén a szerződés XII. cikke Bi bekezdésének utolsó soraiban foglalt azon rendelkezés, hogy a személyzet mindaddig, mig a kir. szab. pécs—barcsi vasútvonalon szolgálatot tesz, ezen vasút szolgálatában állónak tekintetik mert eme rendelkezés nyilvánvalóan csak a XII. cikk 2. és 1 bekezdésében meghatározott kártérítési kötelezettségre való tekintettel vétetett fel. Kétségtelen tehát, hogy felperesnek jogában állott a pécs— barcsi vasattársulat, illetve ezen társulat alkalmazottjainak nyugdíjintézete ellen szerzett jogai épségben tartásával, a szolgálatot felmondani és a felmondási idő leteltével a szolgálatot elhagyni. Nem állott azonban jogában a szolgálatot felmondási idő előtt elhagyni és igy a felmondási időre járó javadalmazást sem követelheti, mert felperes által keresetének jogalapjául felhozott azon tény, hogy a pécs—barcsi vasút üzemét a m. kir. államvasutak vették át, és hogy evvel kapcsolatosan a pécs—barcsi vasút alkalmazottjai a m. kir. államvasutak kötelékébe átvétetnek, minthogy evvel a m. kir. államvasutak egyszersmind az alkalmai zottakat a szolgálati szerződésből kifolyólag illető jogok teljesítését is elvállalták, — a keresked. törvény ez esetben figyelembe j vehető 58. §-ának 1 pontja alá nem foglalható. Hogy pedig akár a pécs—barcsi vasút, akár pedig a m. kir. j államvasutak más módon nem teljesítették a szolgálati szerződésben elválalt kötelezettségüket, a felperes nem is állította. Ezek alapján tehát felperest a felmondási időre járó java| dalmazás iránti keresetével el kellett utasítani. A nyugdíjigényt illetőleg a kereset azért volt elutasítandó, mert a kir. szab. pécs—barcsi vasút hivatalnokai és szolgái nyugdíjintézete a 4./ alatt csatolt alapszabályok szerint a pécs—barcsi vasúttársasággal nem azonosítható intézmény. Felperesnek tehát a nyugdíjra vonatkozó keresetét a nyugdíjintézet, illetve ennek a 2. alatti szerződésnek IX. cikkében megelölt jogutódja ellen kellett volna intéznie stb. A budapesti kir. Ítélőtábla (1895. évi október hó 16-án 6,644 sz. a). A kir. Ítélőtábla az elsőbiróság fellebbezett Ítéletét abban a részében, mely szerint felperest nyugdijmegállapitása iránt támasztott keresetével elutasítja, megváltoztatja, alperesnek azt a pergátló kifogását, hogy a nyugdíj iránti kereset ellene nem indítható, elveti, a fellebbezett ítéletnek azt a részét pedig, mely szerint felperes a felmondási időre járó fizetés iránti keresetével elutasittatott s a perköltségben marasztaltatott, hatályon kivül helyezi, s az elsőbiróságot utasítja, hogy a jelen ítélet jogerőre emelkedése után hozzon a kereset felett a perköltségre is kiterjedő érdemleges uj határozatot. Indokok: Felperest a nyugdíj megállapítására vonatkozó keresetével az elsőbiróság egyedül azért utasította el, mivel nézete szerint a perbe hivott alperes a nyugdíjintézetet nem képviseli, e tekintetben a neheztelt ítéletet a fenntirt módon meg kellett változtatni, mert a 4. sz. alatt mellékelt nyugdijintézeti alapszabályok 4. cikkéből kitűnik5, hogy a nyugdíjhoz való jogosultság rendszerint az alperes és alkalmazottja közt létrejött szolgálati szerződés alapján szereztetik meg, ebből a jogviszonyból származtatott jog tehát alperes mint szerződő fél ellen érvényesíthető. Nem változtat ezen az a körülmény sem, hogy a nyugdíjintézet ügyeinek intézésére és a nyugdijalap kezelésére az idézett alapszabályok 22. és 24. cikke szerint egy bizottság van hivatva, mert amint a fentebbiekből is kitűnik, a nyugdíjintézet alperes cselekményei által van kötelezve, jogositva, maga a nyugdíjintézet ellenben önállóan sem jogokat nem szerezhet, sem kötelezettségeket nem vállalhat és igy perbenállási képességgel biró jogi személynek nem tekinthető. Ezt a felfogást támogatja az is, hogy alperes a nyugdijalapot a 2. sz. a. szerződés IX. cikke szerint a magy kir. államvasutaknak összes jogaival és terheivel átadta és pedig anélkül, hogy ehhez a nyugdijintézeti bizottság hozzájárulását fentartotta volna. E szerint tehát alperes a nyugdijalap felett önálló rendelkezési joggal bírván, felperes a szolgálati szerződés alapján támasztott jog érvényesítése iránt alperest helyesen vonta perbe és pedig annál inkább, mert az a körülmény, hogy alperes a nyugdijalapot a m. kir. államvasutaknak összes jogai és terheivel átadta, nem áll útjában annak, hogy felperes a hozzájárulása nélkül kötött és igy az ő jogait nem érinthető eme szerződésre való tekintet nélkül kereseti igényeit közvetlenül az alperes ellen érvényesítette. A felmondási időre követelt fizetésre stbre vonatkozó részében végül azért kellett az elsőbiróság Ítéletét hatályon kivül / helyezni és annak a nyugdíj iránti igénynyel együttesen leendő megbirálására az elsőbiróságot utasítani, mert a két igény egymással összefüggésben van, azok felett tehát csak együttesen, a perköltség viselésének kérdésében pedig csak a végitéletben hozható alapos határozat. A magyar királyi Curia (1896. évi szeptember hó 2-án 657. sz. a.) A másodbiróság Ítélete az abban felhozott indokok alapján helybenhagyatik. Építési vállalkozóknál alkalmazott segéd, ki egy épületre, melyre főnökei pályáztak, szintén építési tervet nyújtott be a nélkül, hogy erre nézve szolgálatadójától előre engedélyt nyert volna, az 1884. XVII. t.-c. 94. gi pontja értelmében, valamint az ugyanazon szakasz h 1 pontjából vont hasonlatosságánál fogva, a felbontási időre való tekintet nélkül, a szolgálatból azonnal elbocsátható. (A m. kir. Curia felülvizsgálati tanácsa: 1896. szept. 23. G. 176.)