A Jog, 1896 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1896 / 41. szám - Bolgár igazságügy. [VI. Kodifikáló bizottság és kataszteri enquéte. VII. Jogi fakultás]

162 A JOG A budapest-lipótmezei m. kir. országos tébolydában gyógykezelés alatt levő R. Mihály elmebetegnek gondnokság alá helyezés iránt megindítandó ügyben az eljárásra a szombathelyi kir. törvényszék mondatik ki illetékesnek, minélfogva az iratok ennek a törvényszéknek rendeltetnek megküldetni; mert a 3,263/881. sz. a. kibocsájtott igazságügyministeri rendelet 28. §-a értelmében a nagykorúnak gondnokság alá helyezésére kizárólag azon törvényszék illetékes, mely alá a gondnokság alá helyezendő személyes birói illetőség szerint tartozik, minthogy pedig a gondnokság alá helyezendő R. Károly elmebetegnek utolsó állandó lakása a lipótmezei m. kir. országos tébolyda igazgatóságának 1896. évi április hó 6-án 2,585 sz. a. kelt tudósítása szerint Szombathely volt és tehát lakhelyénél fogva az 1868. évi L1V. t.-c. 30. §-ának rendelkezése értelmében személyes birói illetőség szerint a szombathelyi kir. törvényszék illetősége alá tartozik ama körülmény, hogy a gondnokság alá helyezendő szüleinek személyes birói illetősége nem Szombathely, hanem Nyitra, a 3,263—1881 sz. igazságügyministeri rendelet 28 §. rendelkezéséről való eltérésre indokul nem szolgálhat, a kérdéseit gondnoksági ügyben az eljárás a szombathelyi kir. törvényszék illetőségi köréhez tartozónak volt kimondandó. Kereskedelmi, csöd- és váltó-ügyekben. A csődeljárásra rendszerint az a kir. törvényszék az illetékes, a melynek területéhez a közadós személyes illetőségénél fogva tartozik. Ezen a szabályon nem változtat azon körülmény, hogy az elkülönítés alkalmával a csödiratok tévesen egy más törvényszékhez küldettek. A magyar királyi Curia amaz illetékességi összeütközés tekintetében, a mely S. Vince közadós csődügyében a nagybecskereki kir. törvényszéknek 1896. évi július hó 22 napján 10,648. sz. a. kelt jelentése szerint a nevezett kir. törvényszék és a nagy-kikindai kir. törvényszék mint csődbíróság között a további eljárás tekintetében felmerült, az 1896. évi augusztus hó 11. napján tartott zárt ülésében hozta a következő határozatot: A nagy-becskereki kir. törvényszék mint csődbíróság által 9,810,896. sz. a. kelt átirattal a nagy-kikindai kir. törvényszék mind csődbírósághoz áttett, ez utóbbi által azonban 9,854 96. sz. a. hozott végzéssel a nagy-becskereki kir. törvényszéknek mint esődbirósághoz visszaküldött, fentebb felemiitett csődügyben a további eljárásra a nagy-kikindai kir. törvényszék mint csődbíróság mondatik ki illetékesnek. Mert az 1871. évi XXXI. t.-c. értelmében szervezendő kir. bíróságok életbe léptével feloszlatott első folyamodásu bíróságok iratainak elkülönítését illetőleg 1871. évi december hó 11-én 10,222. sz. a. kibocsátott igazságügyminiszteri rendelet akként intézkedett, hogy tekintettel a birói illetőségre nézve az 1868. évi L1V. t.-c. 30—63 szakaszaiban megállapított illetőségi szabályokra, az iratok annak^a törvényszéknek adassanak át, amelyet a további eljárás a törvény értelmében illet. Ugyancsak eme rendeletben kimondatott az is, hogy a folyamatban lévő perek és ügyekben 1871. évi november hó 21. napján kihirdetett rendeletben megállapított területi felosztás szerint az illetőség a felállítandó törvényszékre megy át. Minthogy pedig az 1871. évi július hó 10-én kibocsájtott királyi miniszteri rendelet szerint Zsombolya a nagy-kikindai törvényszék területébe osztatott be. Minthogy továbbá ugy a csődnyitás idejében 1863. évben hatályban volt 1840. évi XXII. t.-c. 1. §-a, mint a jelenleg hatályban levő 1881. évi XVII. t.-c. 72. §-a szerint is a csődeljárásra rendszerint az a kir. törvényszék az illetékes, a melynek területéhez a közadós személyes illetőségénél fogva tartozik. Minthogy végül a már megnyílt csődökben az illetékesség tekintetében sem az ujabb csődtörvény, sem az átmeneti intézkedések, sem az uj csődtörvény életbe léptető 33,291/1881. sz. igazságügyminiszteri rendelet eltérő intézkedést nem tartalmaz, az a körülmény pedig, hogy az elkülönítés alkalmával a csődiratok tévesen a nagy-becskereki kir. törvényszékhez küldettek, az illetőség megváltoztatását nem eredményezi, mindezek figyelembe vételével az ügyben való további eljárás a nagy-kikindai kir. törvényszék mint csődbíróság illetőségi köréhez tartozónak volt kimondandó, stb. Ha a közadós tartozásai a csödnyitás után rendeztetnek s a hitelezők a csőd megszüntetésébe beleegyeznek, vagy a mi ezzel egy jelentőségű, bejelentett követeléseiket visszavonják, nem a csődtörvény i65. §-ában, hanem a 166. és következő §-okban előirt eljárásnak van helye. — A csődeljárás tehát egy hitelező kérelmére is folytatandó, hacsak a csődmegszüntetést ellenző hitelezőnek követelése a csődtörvény 168. §. rendelkezéséhez képest ki nem fizettetik, vagy nem biztosíttatik. (A m. kir. Curia 1896. június 18. 657. sz. a.) Az állandóan és igy a fürdöévad egész tartamára szerződtetett fürdöorvost, egyéb megállapodás hiányában, a dolog természeténél fogva egy évi felmondás illeti meg. (M. kir. Curia 1896. szept. 2-án 1,239. sz.) Bűnügyekben. Elzárt revolverrel való fenyegetés a btkv. 350. §-ában meghatározott zsarolásnak a btkv. 353. §. 1. pontja szerint minősült esetét foglalja magában. A gyulai kir. törvényszék (1896. évi április hó 9-én 1,823 sz. a.) Rablással párosult szándékos emberölés bűntetteinek kísérletével vádolt N. Sándor elleni bűnvádi ügyben következőleg i t é 11: N. Sándor vádlottat a btkv. 353. §. 1. pontjába ütköző zsarolás bűntettében bűnösnek mondja ki s ezért a 91. §. alkalmazásával a mai naptól számítandó két (2) évi fogházra, melyből az 1896. évi január hó 16-ától tartó vizsgálati fogság által 2 hó 15 napot kitöltöttnek vesz és a 354. §. alapján 3 évi hivatalvesztés és politikai jogai gyakorlatának felfüggesztésére Ítéli, stb. Indokok: A megtartott tárgyalás során a következő tényállás nyert beigazolást. 1896. évi január hó 15-én este 6 órakor E. Károly békési ügyvéd cselédjével K. Máriával az irodába lépvén, vádlottat az ajtó mögött állva pillantották meg, s midőn bejöveteléért panaszos kérdőre vonta, panaszostól 10 frtot követelt, mint mely állítólag visszartott béréből járt neki, midőn pedig panaszos kiutasította, zsebéből elővonva egy pisztolyt, azt panaszosra szegezve, lelövéssel fenyegette s követelte a 10 frtot. Panaszos előadása szerint a pisztoly kétszeri elcsettentése után sem sülvén el, vádlott igazgatni kezdte, s ezt az időt használta fel panaszos arra, hogy bemeneküljön a szomszéd szobába K. Mária sikoltva kiszaladt, mire vádlott is eltávozott. Midőn aztán Sz. Gergely és O. Gábor vádlottat a városházára kisérték, kérdezősködésükre, ezen tanuk eskü alatti vallomása szerint vádlott kijelentette, hogy panaszost agyon akarta lőni, a miért elfogta a 10 frtját s ha kiszabadul a fogságból, fogja ezt megtenni, hogy végre azért nem sült el a pisztoly, mert elfeledte kizárni, eme kijelentését vádlott azután ugyanezen tanuk szerint oda modósitotta, hogy csak rá akart ijeszteni panaszosra. Panaszos előadta továbbá, hogy a kérdéses nap délutánján vádlottat többször látta ablaka előtt elsétálni s nézni be az ablakon s B. Lajos tanú is vallja, hogy délután 3 órakor látta a kapu előtt elmenni a vádlottat. Vádlott beismeri, hogy a kérdéses napon este 6 órakor tényleg észrevétlenül bement panaszos irodájába, tőle követelte a 10 frtot, midőn panaszos öt állítása szerint a szobából kifelé tuszkolta, csak akkor rántotta elő a pisztolyt és szegezte a panaszosra, s fenyegette, hogy ha nem fizet, lelövi, tagadja azonban hogy szándéka bármely esettel szemben is panaszos megölésére lett volna irányozva, tagadja, hogy a pisztolyt elcsettentette volna, végre, hogy délután a ház előtt ólálkodott volna, végre, hogy a rendőröknek ama nyilatkozatokat tette volna, állítván, hogy terve csupán az volt, hogy reá ijeszszen a panaszosra, ezen módon pénzéhez hozzájuthasson s jól tudta, hogy a pisztolyzáró szege nincs kihúzva, s hogy az ily állapotban nem sülhet el. A vádhatóság ezen tényállás alapján vádlottat a rablással párosult szándékos emberölés bűntettének kísérlete miatt kérte bűnössé nyilvánítani. Vádlott cselekményében azonban sem a szándékos emberölés sem a rablás kísérletének bünfogalmát megállapító ismérvek nem foglaltatnak, mert akkor, midőn vádlott bár töltött, azonban elzárt, s ekként az emberi élet kioltására a használt fegyver szerkezeténél fogva teljesen alkalmatlan eszközt fogott panaszosra, az emberölés bűntettét meg nem kísérletté, az esetleg szándékolt eredmény az elzárt pisztoly segélyével éppen ugy nem következhetvén be, mintha az teljesen megtöltetlen lett volna, éppen ugy hiányzik a rablás kísérletének alkatrésze is, mert vádlott szándéka és akarata nem valamely idegen ingó dolog jogtalan eltulajdonítására irányult, nem ily dolog elérése érdekében használt erőszakot, hanem jogosnak tartott követeléséhez iparkodott jogtalan módún és fenyegetéssel hozzájutni. Panaszos maga beismerte, hogy a vádlottat ennek szolgálatából való elbocsájtása alkalmával történt összeszámolás után 4 frtot béréből különböző címeken levont. Vádlott azonban 10 frt erejéig érezte magát megrövidítve, követelőzése tehát, ha nem is volt teljesen jogos, avagy ha ennek jogosságát nem is bizonyította be, de mindenesetre jóhiszemű volt, tehát törekvése nem irányult jogtalan vagyoni haszon elnyerésére. Miután azonban vélt jogos követelését jogtalan módon iparkodott érvényesíteni, vagyoni haszon elnyerése céljából jogtalan utat használt s panaszost megöléssel fenyegetve kényszeritette arra, hogy követelésének eleget tegyen, miután tehát a törvényes eljárás mellőzésével oly követelést, melynek fenállását panaszos el nem ismerte, fenyegetéssel akart kicsikarni s ezen cselekménye vádlottnak a zsarolás bűntettét képezi annyival inkább, mert szándékolt cselekményét — bár a pénzt meg nem kapta — magával a fenyegetés által teljesen befejezte és miután a zsarolás bűncselekményének bevégzéséhez annak fogalmát tekintve, nem szükséges feltétlenül azon eredményt előidézni, hogy a fenyegetett valamit tényleg megtegyen, eltűrjön, vagy abban hagyjon, hogy az elérni célzott vagyoni hasznot vádlott tényleg elérte legyen, hanem elegendő, — mint a jelen esetben is történt — hogy vádlott a kényszerítő erőszakot, mely panaszosban kétségtelenül alapos félelmet gerjesztett, vagyoni haszonszerzés végett tényleg használta. Ezek alapján őt a zsarolás bűntettében bűnösnek kimon-