A Jog, 1896 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1896 / 37. szám - A bányászok mozgalma
256 A JOG vénynek jótékony hatása az érdekelt közgazdasági téren mindenkor érezhető, ugy egy jó bányatörvénynek fölelevenitó', hogy ugy mondjuk, föltámasztó hatása el nem maradhatna. Miután pedig saját s jó bányatörvényünk csakugyan nincsen: egy ilyennek hiányát annál inkább érezzük. Már boldog emlékű Miksa király 1571. évi augusztus hó 30-án kelt rendeletében a nagybányai bányászat fejlődésének s jövedelmezőségének akadályául e szavakkal: «. . . propter defectum bonarum legum et ordinationum montanarum> a jó bányajog hiányát jelöli meg. Továbbá már rég hangoztatott igazság az is, hogy okvetlenül szükséges a bányajog köréhez tartozó dolgokat és viszonyokat szorosan meghatározni. Mert a bányajogi rendezés sajátsága s első főfeltétele, hogy a bányászat tárgyaira nézve az általános elvek ugy a fontosabb s állandóságra számító részletes intézkedések is törvényileg megállapittassanak. Méltóztassék ezeknél fogva megengedni, ha mi egy jó bányatörvény megalkotásánál, végrehajtásánál, az átmeneti intézkedéseknél, s egyúttal a bányászati érdekek törvényes védelménél előtérbe nyomuló s meggyőződésünk szerint föltétlenül figyelembe veendő főbb elveket, és az ily elvek alkalmazásának módja iránt való véleményünket, a következőkben bátorkodunk előterjeszteni. Ezen elvek: 1. A kőszén kutatását és lefejtését illetőleg, hogy az országbirói értekezlet VII. rész 1. 2-ának c) pontja által, a törvény további intézkedéséig a földtulajdonos javára fölelevenített és kiterjesztett előjognak érvényesithetésére határidő tűzessék ki. 2. Az államhatalom intézkedése alá eső «fentartott > ásványok meghatároztassanak. 3. A fentartott ásványok fölkeresésére, kutatására, adományozására, és az ezekkel kapcsolatos bányajogositványok nyerésére, továbbá bányatermék nyers feldolgozására szolgáló műhelyek és kohók engedélyezésére vonatkozó bányajogi szabályok megállapittassanak. 4. Bányákban és az ezekkel kapcsolatos müvekben szakavatott, honi, avagy itt nostrifikált oklevéllel bíró bánya- és kohótisztek, s hazai bányaiskolákban végzett bányaaltisztek kötelező alkalmazása törvényileg rendeltessék el. 5. Bányatárspénztári alapszabályok kötelező megalkotása és bányászati viszonyainknak megfelelő reformálása. 6. Legfőbb bányahatóság a nagyméltóságú m. kir. belügyi minisztérium, esetleg az ipar- és kereskedelmi minisztérium kebelében külön osztálylyal szervezendő. Bányahatósági székhely s a jobb javadalmazással ellátandó bányahatósági személyzet megfelelően szaporittassék, önálló hites bányamérnöki intézmény létesíttessék. 7. Budapesten szerveztessék az egész országra illetékességi s hatáskörrel biró egy kir. bányatörvényszék ugy is mint telekkönyvi hatóság, ez a budapesti kir. tábla alá rendeltessék; a bányaperek s bányaügyek előadásával mindhárom fórumon csak szakképzett bányaügyi előadók alkalmaztassanak, s a felsőbb bíróságoknál a bányaügyek ugyanazon egy tanácsban tárgyaltassanak. Ezzel kapcsolatosan bányatelekkönyvi rendtartás alkottassák meg, s a régi bányatelekkönyvek átalakíttassanak. 8. Bányatársulatok mellett a bányatársaságok jogi fogalma az 1874. évi XXXVI. t.-c. rendelkezéseihez, jelesül 61. §-ának 1—3. pontjaiban érintett kereskedelmi társaság normájára <bányatörvényileg meghatároztassék>, a kereskedelmi törvénytől eltérő bányatársasági jogszabályok megállapittassanak. Meglévő régibb bányatársaságoknak fentebbi módon, jogkövetkezmények terhe alatti kötelező alakulására határidő s az átalakulása módja állapíttassák meg. 9. A fégi bányajogositványu bányatelkek kicövekelése, illetve a hosszmértékeknél az oldal (Scherm) szélességének hosszban s a mélységben való hatolásához mért meghatározási módja kötelezőn állapitassék meg. 10. A jogerősen elvont bányajogositványok elárverezéséről s árverési kérelem hiányában is, bizonyos határidő alatti teljes megszűntéről törvényes intézkedés szükséges. Ezen általunk előterjesztett elvek s kérdések tekintetéből, bátorkodtunk rövid okadatolásképen a következőket előterjeszteni. Ad 1. Egy jó bányatörvény alkotását köztudomás szerint már csak az ugy nevezett «köszénkérdés» akadályozza. Erős meggyőződésünk, hogy e kérdés csak közgazdasági szempontból oldható meg. E tekintetben minden ellenvetést és ellentétes véleményt megcáfolóan, régi törvényeink mindennemű bányákat, tehát minden bányászatilag nyert értéket és terméket is, a bányaregale alá tartozónak jelentették ki. A köszénkérdésnek bányajogi minőségét az 1827. s az 18Ü. évi országos bányatörvényi javaslatok is elismerték. Ezekhez képest a kőszén is, azon időtől fogva, a mióta közgazdasági cikként termeltetik, mindenkor fentartott ásványnak tekintetett, és ilyennek tekintetik a most érvényes országbírói értekezlet VII. részében foglalt elvek szerint is. Ennek napnál világosabb bizonysága, hogy maga a földtulajdonos a kőszénkutatásra, lefejtésre irányuló jogosítványokat — mint azelőtt, ugy most is — a bányatörvény rendelkezéseinek megfelelően volt köteles, s köteles megszerezni, és szénbányát azokhoz képest mivelni. Továbbá, hogy ilyképen a fölélesztett födbirtokosi «jog», «tulajdonnak> egyáltalán nem, hanem csak bizonyos, világosan s határozottan kilátásba helyezett törvényes intézkedésig terjedően érvényes és hatályos «elöjognak> tekinthető. Közgazdasági viszonyainknak teljesen elfogulatlan mérlegeléséből pedig az önként következik, hogy épen közgazdaságunk érdekében már nagyon is elérkezett ideje annak, hogy a fölélesztett földbirtokosi «előjognak* érvényesithetésére kilátásba helyezett véghatáridő valahára meghatároztassék, s ezzel a magyar bányászat élesztessék fel. Régi mulasztás jóvátétele lesz e lépés. Ugyanis azon köz- és magánjogi szempont, melyet a különleges viszonyokat felölelő bányatörvénynek is tekintetbe venni kell, az általa érdekeiben érintett földtulajdonos és a mostani kőszénbirtokosok magánérdekeinek lehető figyelembevételében nyer kifejezést. Az országbírói értekezlet ideje, azaz 1861. év óta, ekként már 35 évet meghaladó időn tul részesül a földbirtokos azon kivételes kedvezményben, hogy a földje alatt levő kőszéntelepet értékesítheti. Ha egy nagykorú egyén rendelkezhetését vesszük alapul, és ily módon a földbirtokos vagy jogelődje egy egész emberültőt meghaladó idő óta sem volt hajlandó vagy nem volt képes a föld területe alatt levő kőszéntelepet felkutatni, feltárni, adományoztatni vagy értékesíteni: ily hosszú időn tul bizonyára sem alapos indok, sem méltányossági szempont sem forog fenn arra nézve, hogy a netáni kőszéntelep aföldtulajdonos indolentiája, tudatlansága vagy élhetetlensége miatt a közgazdaságtól elvonassék. A kisebb földbirtokosok a fentartott jognak ugy sem vehetik hasznát, kis területre egy bányamérték sem helyezhető el, s adományt ilyenre nyerni nem lehet; és mert a kőszénkutatás és fejtés nagyobb területeket igényel: az előjog ekként a birtokosra nézve teljesen hasznavehetetlen, sőt a mint azt több példa igazolja, a kisebb birtokosok előjogukat csak akkor követelik, ha a nagyobb föld- és kőszénbánya-birtokosok által követelések tételére fölizgattatnak. A nagybirtokos is rendszerint csak eladásra használja előjogát. Hisz alig van egynehány eset, hogy egy-két társulat saját tulajdonát képező területen kőszénbányamivelést folytat. Egyes nagybirtokosok pedig esetleg föltárt saját telepeiket sem használják ki. Másnak pedig eladni nem hajlandók. A mostani köszénbányatulajdonosok közül a legtöbb régi kó'szénbányatársulat befektetési tökéjét rég amortizálta s bőséges jövedelmekkel egyetemben megkapta: ujabb társulatokkal pedig, ha üzemük jövedelmező, a törvény által megállapítandó határidő letelte után nagy befektetéssel még csak majdan berendezkedő társulatok hosszú ideig amúgy sem lesznek képesek a nagy tőkét igénylő beruházások s üzleti tőke miatt másként versenyezni, mint ha a szénárak alacsonyságát egyelőre tul nem licitálják. Ekként az uj társulatoknak is elég idejük lesz befektetéseiket megkapni. Ellenben a csupán silány minőségre s csekély termelésre számitható kőszénbányabirtokosok védelme miatt, magát a kőszénszabadságot elejteni, nagyon is rövidlá:ó közgazdasági politikának bizonyulna be. Ily módon a földbirtokosi előjog lejártának megfelelő határidőhöz való kötése által mind a földbirtosnak, mind a régi kőszénbányatársulatoknak «jogos > érdekei előreláthatólag megóvatnak. Mig ellenben a «jogos* érdekeken tul menő, sőt a közérdekkel merőben ellenkező ujabbi halogatás, mindenkép a már rég actualis kérdésnek még inkább nehezebbé tételét, a bányatörvény megalkotásának a közérdekkel ellenkező teljes elodázását, a jelenlegi bányászati mizériáknak megbocsáthatlan állandósítását, a hazai bányászatnak teljes tönkretételét, s kapcsolatosan a hazai olcsóbb kőszenet szintén igénylő iparunk és kohászatunk további függőségét és vergődését, a nagybirtokosok szűkkeblű önzésének istápolását jelentené. Mert minden állam fölismerte már, hogy az olcsó kőszén kenyere az iparnak, s hogy ennek hiányában a külföldi kőszénbehozatal egyrészt függésben tartja a honi ipart, másrészt naprólnapra nagy tőkekincsekkel szegényebb s bénább lesz a hazai bányavállalkozás, sőt maga a mezőgazdaság és az ipar is maga után vonja. És viszont. Kérjük egyúttal azt is, hogy a törvény a földbirtokosokat rövid időre szabható igénybejelentésre is kötelezze akként, hogy az elmulasztott bejelentés folytán a határidő leteltével az illető területek a kőszénkutatásra nézve azonnal fölszabadaljanak. Mi különösen kisebb területekre nézve, melyek a jog megszerzését ugy is nagyon nehezítik, az állapotot nagyon megjavítaná. Továbbá határozottan kimondatni kérjük, hogy a fennebbiek szerint bejelentett igény alapján nem adományozott, úgyszintén a földtulajdonos, s illetve az általa jogosított elsőbbséggel zártkutatásllag nem biztosított terület, az igény érvényesítésére törvényileg megszabott hosszabb határidőnek leteltével föltétlenül szabad területnek tekintendő. Ad 2. A bányatörvény, mint különleges, más általános törvényekben nem szabályozott viszonyoktól és a közönséges magánjogaiktól eltérő tárgyakat felölelő, első sorban is közjogi szempontból veendő figyelembe. Ezen szempont alapos elbírálásánál tagadni nem lehet, hogy a régi «bányaregále» a fémek beváltási kényszerének s az urbura fizetésének megszűntével nem csupán terjedelmében, hanem lényegében is változást szenvedett. Hozzájárul, hogy a koronának minden vagyonra kiterjedő hűbérúri joga az úgynevezett -bányaurjog», mintegy hallgatóla-