A Jog, 1896 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1896 / 36. szám - Korlátolható-e a váltóforgatmány?

246 A JOG De védszárnyai alá veszi az osztrák-magyar monarchia másik állama részéről a közös ügyek tárgyalására kiküldött bizottság tagjait is, mert ezek ellen a bűnvádi eljárás csak akkor indítható, illetve folytatható, ha mentelmi joguknak a felfüggesztése ki van mutatva. Végül kimondja, hogy azon esetben, ha terhelt a bűnvádi eljárás alatt szerzett mentelmi jogot, az eljárás mindaddig nem folytatható, mig a mentelmi jog felfüggesztése kieszközölve nincsen. Ezek szerint a javaslat, mondhatni, az eddigi gyakorlatot kívánja fenntartani. A javaslatnak ezen perjogi akadályra vonatkozó indokolása azonos a Fabiny-féle javaslat indokolásával és ez röviden magyarázza azt, a mi a javaslatnak erre vonatkozó tizennégy sorból álló két szakaszába bele nem fér. De bár milyen szépnek is ismerjük el általában a javaslat indokolását, helytelennek tartjuk annak egyik kiindulási passusát, azt tudniillik, hogy a mentelmi jog arra való, hogy a törvényhozás tagjait az alaptalan zaklatás ellen biztosítsa. Egyáltalán helytelen a kiindulás a mentelmi jog körülírására; ha azt azért tartjuk szükségesnek, hogy a képviseló'k zaklatástól mentek legyenek, és hogy bűnvádi per ürügye alatt politikai zaklatás ne lappanghasson. Ha a javaslat indokolásának kiinduló pontját elfogadjuk, akkor a biróra — a ki a törvény, a jog tántorithatlan őrének a hivatását joggal tulajdonítja magának — rásütjük azt, a mire ezen kar soha rá nem szolgált; mert a bíró tiszteletben tartja a politikát, de méltó fölgerjedéssel tagadja meg tőle, hogy esetleges tulkövetelő igényei eszközéül szolgáljon. Beállhat azonban az érdekek más conflictusa. Az igazságszolgáltatás fontos érdeke ugyanis, hogy mindenki az eljárás folyamában bűnhődjék büntetendő cselekménye miatt, de ezzel szemben még fontosabb lehet a parlament azon érdeke, hogy egyik vagy másik tagja törvényhozói hivatásától el ne vonassék. Az időhatárra nézve az uj javaslat szintén az eddigi praxist tartotta fenn, a mennyiben az országgyűlés képviselőháza tagjainak mentelmi jogát mindjárt megválasztásuk napjától, a főrendek házának tagjaiét pedig a királyi megbízó levél keltének napjától fogva ismeri el. Ehhez minden esetre de lege ferenda szó fér. Aliért ? Azért mert a mentelmi jog a köztörvények alóli kivételt állapit meg; a dolog természete tehát azt követeli, hogy a feltétlenül szükséges határon tul ki ne terjesztessék, hogy a kivételnek csak ott legyen helye, a köztörvények csak annyiban ne nyerjenek alkalmazást, a hol és a mennyiben az alkotmányos érdek feltétlenül megkívánja. A bíróságoknak törvénybiztositotta függetlensége mellett pedig legalább is érvelni lehet a mentelmi jognak oly kiterjedése ellen, melynél fogva az a megválasztástól veszi kezdetét, vagyis akkor, a midőn még országgyűlés tulajdonképen nem is létezik. Lássuk végre az alaki kérdéseket. A bünperrendtartási javaslat 40. §. azt mondja, hogy a mentelmi jog felfüggesztése végett a megkeresést a főügyész terjeszti az illető ház vagy bizottság elé. Eddig a törvényhozás tagjai mentelmi jogának felfüggesztése végett a szükséges lépéseket a törvényszék vagy járásbíróság tette meg és erre nézve a directoriumot az 1884. évi december hó 23-án 56,440 (R. T. 2,008. L.) az 1885. évi március hó 17-én 7,063. (R. T. 318 L.) és az 1889 évi május hó 8-ik napján 18,050. (R. T. 982. 1.) szám alatt kelt igazságügyministeri körrendeletekben találjuk meg. Jövőben a javaslat indokai szerint az ügyészi utasítás határozza majd meg a fent hivatkozott igazságügyministeri rendeletekben foglaltakat és az szolgáltat majd utasítást, hogy a főügyésznek megkeresését miként kell felszerelnie. Ennek az újításnak, eltekintve attól, hogy három rendelettel kevesebbünk lesz, azért örvendünk, mert teljesen osztjuk a javaslatnak erre vonatkozó azon indokát, hogy ezen teendő a vádlóra tartozik és mert nyilvánvaló, hogy ily módon jövőben a bíróság nem jut ama kényes helyzetbe, hogy oly határozatát, melylyel az eljárást objective helyén levőnek találta, egy nem bírói fórum mintegy felülvizsgálja. Korlátolható-e a váltóforgatmány? Irta: Dr. LANGFELDER Ármin námesztói ügyvéd. Mielőtt ezen kérdés fejtegetésébe bocsátkoznám, röviden elő akarom adni az előzményeket, melyek annak felvetésére birtak. Az x. . . i takarékpénztárnál A. két váltót leszámítolt, az egyik 200 frtról szólt és azon mint kibocsátó B., mint forgató C. szerepelt; a második szólt 100 frtról és azon B. és C. ugyanazon minőségben, azonfelül még mint forgató D. szerepelt ; a váltók lejáratakor A. elfogadó tartozását prolongálni akarta és a két váltót egyesitvén a váltóbirtokos takarékpénztárnak 300 frtról szóló A. elfogadmányával B. és C. forgatmányával ellátott váltót küldött. A takarékpénztár intézői a váltókötelezettek hitelképességében teljesen nem bizván, csak ugy akarták a meghosszabbítást iprolongatióti megengedni, ha a 1Ö0 frtos váltón forgatói minőségben szerepelt D. is forgatja a prolongálandó váltót. D. azonban, ki e.ldig a váltóbirtokossal szemben csak 100 frt erejéig szerepelt váltókötelezetti minőségben, vonakodott az eddiginél magasabb váltót forgatni, és végre abban állapodtak meg, hogy D. a váltót következő toldalékkal irta alá: «k öt e 1 e z e 11 sé ge m csak 100 frt erejéig terjed.* A 300 frtról szóló váltón tehát A. szerepelt mint elfogadó, B. mint kibocsájtó, C. mint forgató minden korlátozás nélkül, D. pedig aláírása elé oda jegyezte: «csak 100 frt erejéig* eredetileg németül «nur in Obligo bis 100 fl.» A váltó a lejárat napján be nem váltatván, délelőtt 11 órakor az intézetnél megjelent D. és a 100 frtot lefizetni akarván visszkereseti jogainak érvényesítése céljából a váltó kiadatását kérte s midőn a takarékpénztár a 300 frtos váltó kiadását megtagadta, E. közbenjáró D. helyett mint névbecsülő 100 frtot ajánlt ép oly sikertelenül, miről E. óvást vétetett fel, hogy a névbecsült I). a váltótörvény 62. §-a alapján a váltóbirtokos ellen a visszkereset elvesztésének kifogásait érvényesíthesse. Ezen névbecsülési complicatio ugyan nem érinti a kérdés lényegét, azt csak azért hoztam fel, hogy a valóságos tényállást hiven adjam elő. Visszatérve D. aláírására három eshetőség lehetséges: a) hogy érvénytelen az aláírás vagy b) csakugyan csak 100 frt erejéig áll váltó-obligóban vagy c) érvénytelen a toldalék és D. a váltóból kitűnő korlátozás dacára az eredeti váltóösszeg erejéig felelős. Ad a) Sem a váltótörvényből, sem a theoriából nem tudok érvet, mely a mellett szólna, hogy a fentjelzett korlátozás az aláírást érvénytelenné s váltókötelezettségek vállalására alkalmatlanná tenné s igy csak a b) és c) alatt jelzett eshetőségek képezhetik a megvitatás tárgyát. Ad b) Ha a váltónak célját, rendeltetését és pályafutását tekintjük; ha felületesen argumentálva azt mondjuk, hogy a váltót «kötelezetség nélkül* forgathatjuk, miért ne forgaihatnók «korlátolt kötelezettséggel?- ha a váltói akarat — pactum de cambiando — elavult elméletét fogadnók el irányadónak, akkor a kérdésre feltétlenül az volna a feleletünk, hogy a forgatmány korlátozása érvényes. A váltó forgatmányának célja ugyanis, eltekintve a váltójogi kötelezettség vállalásától, a váltó és azon alapuló jogok átruházása is, mert a váltótörvény 36. §-a szerint forgatmányos tulajdonosi minősége, a hátiratoknak összefügő és egész ő hozzá lenyúló láncolata által igazoltatik. Jogok átruházása különösen váltóknál — bár nem a theoria de a gyakorlati élet szerint — rendszerint visszteher mellett történik s igy a váltó pályafutásánál feltehetni, hogy A—-B-nek tartozott 300 frttal, B. az egyenérték fejében átruházta C-re, C. D-re és D. midőn a fenti korlátozással adta át a váltót, a takarékpénztár ily korlátozásai fogadta el a váltót, bízvást csak 100 frtot kapott és korlátozás által biztosítani akarta magát még harmadik személyekkel szemben is, hogy neki a váltó 100 frt lefizetése mellett visszaadassék. Mindez azonban a váltójog szempontjából nem áll, mert az rideg formalismusa mellett a váltónyilatkozatok létrejötte mögött lappangó jogügylettel egyáltalán nem törődik és habár magából a váltóból megilletnék D-t a kifogások, azokat nem érvényesítheti, csakúgy, ha a váltóbirtokos takarékpénztárral csakugyan oly megállapodásra lépett, hogy neki a váltót 100 frt lefizetése mellett ki fogja adni. Helytelen volna az érvelés továbbá, ha azon lehetőségből, hogy a váltó kötelezettség nélkül is forgatható, levonnók a következtetést a forgatmány korlátozhatására, mert a kötelezettség nélküli forgatmány nem egyéb, mint puszta átruházás, mely csupán csak a váltótulajdonosi minőség beigazolása céljából történik, holott a korlátozás mellett — bármily terjedelmű legyen az — váltójogilag kötelező hatálylyal biró nyilatkozat tétetik, a kötelezettség nélküli forgatmány mellett a forgató csak jogokat átruház kötelezettség válalása nélkül s igy mint váltókötelezett egyáltalában tekintetbe nem jön. A váltói akarat pactum de cambiando hiánya váltójogilag kifogásként érvényesíthető. És igy szerény nézetem szerint a forgatmány nem korlátozható, s a korlátozás mint nem létező tekintendő. Ezen nézetemet támogatja a váltótörvény és a forgatmánynak abból kimagyarázható természete. Eltekintve attól, hogy a váltótörvény kifejezetten csakis az elfogadónak engedi meg a váltóösszeg tekintetében a korlátozást s már ebből — a— contrariokövetkeztethetni, hogy más váltónyilatkozatoknál ez ki van zárva, már ugy az elméletben mint a gyakorlatban is általánosan el van fogadva, hogy a kibocsátót ezen jog meg nem illeti és az általa eszközölt korlátozás érvénytelen, mert ő a váltónak létesítője, ő intézi az elfogadóhoz a felhívást, hogy jelen esetben 300 frtot fizessen és igy aláírásánál esetleges korlátozással nem cáfolhatja meg önönmagát. A váltótörvény 12. §-a szerint a «forgató a váltó minden későbbi birtokosának az elfogadásáért és kifizetésért váltójogilag felelős.» Ezen lényegileg a kibocsátó felelősségét is megállapító szavak szerint a forgató nyilatkozata csak accessorius természetű s így az alapváltónak természetét sem az előzők, sem a követők irányában meg nem változtathatja (lásd Plósz váltójog II. kiadás.) A váltótörvény 12., 13. és 19. §-ai elég világosan meghatározzak, mily arányban korlátozhatja a forgató kötelezettségét és pedig forgathat 1. «kötelezettség nélküb 2. korlátozhatja a továbbadást «nem rendeletre* vagy hasonló kifejezéssel s végre 3. a lát