A Jog, 1896 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1896 / 32. szám - Az ügyvédjelölt felmondási ideje. Kérdés

A JOG 127 aláirta, magánokiraton hamisítót s igaz ugyan az is hoev ezen okiratot a btkv 401. §-ában megirtakból és módon 'használta is mindazáltal ellene a btkv 401. f-ába ütköző magánokiShamíití: bűntettének a tényálladéka meg nem állapitható Ugyanis P. Ferenc a végtárgyalás folyamában bemrtatta a végtárgyalasi jegyzőkönyvhöz csatolt Perbálon 1856. évi június hó H t ISKT!Íl r SZe,rÍnt E- Mátyás a szób™ forgó ingatlant 1000 trt vételárért csakugyan eladta V. Józsefnek E Ferenc pedig a vizsgálat folyamán egész határozottsácrgal valötta hogy a kérdéses ingatlan emlékezete óta tehát kétségtelenül anyja életében már V. József birtokában volt s a tanúnak édes atvia E Mátyás a tanú előtt említette is, hogy amaz ingatlan az övék volt, de azt V. Józsefnek eladta. Ezek szerint tehát az eladás tényleg megtörtént, ebben az esetben pedig az által, hogy P. Ferenc a fentebb emiitett szerződést meghamisította, kár senkire sem háromlott, s nem is háromolhatott, mert a hamisított okirat csakis V. József korábban szerzett jogának bizonyítására szolgált. Ez alapon tehát P. Ferencet a btkv 101. §-ában ütköző maganokirathamisitas büntette miatt emelt vád alól felmenteni kellett. De felmentendő volt P. Ferenc a btkv -100. §-ába közokirathamisítás vétsége miatt emelt vád alól is, mert a fentebbiek szerint V. József a szóban forgó ingatlan tulajdonjogát még E. Mátyás nejének életében az 1856. évi július hó 23-án kelt szerződéssel megszerezte azon ingatlant tényleg birtokába is vette s igy elfogadható néhai E. Mátyásnak a vizsgálat folyamában tett azon állítása, hogy az ingatlan kizárólag az ő tulajdonát képezte s neje a 1 elekkönyvnek szerkesztése alkalmából csak tévedésből jutott mint tulajdonostárs a telekkönyvbe. Ha tehát P. Ferenc közreműködött is arra, hogy a szóban forgó ingatlan V. József nevére írassék, az általa btkv 400. §-ába ütköző közokirathamisitás vétségét el nem követte, mett V. Józsefet a kérdéses ingatlan tulajdonjoga megilleti s igy P. Ferenc a fentebb beismert cselekményével nem valótlan körütményt vezettetett be a telekkönyvbe. A mi pedig a btkv 391. §-ára alapitatott vádat illeti, a kir. törvényszék ez alól azért mentette fel a vádlottat, mert a most előadottakból kitűnt, hogy a vádlott az által, hogy a kérdéses kézbesítési vevényt meghalt E. Katalin nevében aláirta, kárt senkinek sem okozott, s nem is okozhatott, e nélkül pedig a közokirathamisitás bűntettének tényálladéka meg nem állapitható. III. Sch. Ferencné szül. H. Julianna azt a panaszt tette, hogy Perbálon 1888. évi január hó 13-án H. József mint eladó Z. József és neje szül. H. Anna mint vevők közt létrejött adásvevési szerződéssel a tinnyei 357. sz. telek-jegyzőkönyvben felvett szöllő tulajdonjoga 100 írt vételár fejében az utóbb nevezett vevőkre szállott s az telekkönyvileg a nevükre Íratott, pedig H. József ezen szerződést alá nem írhatta, mert még az 1837. évben elhalt. P. Ferenc vádlott a bizonyítási eljárás folyamában beismerte hogy miután tudta azt, miszerint néhai H. József kérdésben forgó szőllője örökség utján a fiára, a négy évvel azelőtt elhalt H. Ferencre szállott ez pedig azt a leányának Z. Józsefné szül. H. Annának ajándékozta, mert ez őt haláláig ápolta s el is temettette, a telekkönyvi állapot rendelkezése végett hozzá fordult Z. József és neje kérelmét akként teljesítette, hogy a 60. napló sz. alatti iratok szerint egy adásvételi szerződést készített, arra a már rég elhalt H. József nevét rávezetvén, a tulajdonjognak telekkönyvi átíratását kieszközölte s az erre vonatkozó s a hozzá kézbesítés végett érkezett 3,646/888. sz. végzést H. József nevében átvette, illetve ennek nevét a vonatkozó vétiven aláíratta. Ez alapon a kir. ügyész P. Ferencet ismét 400. §-ába ütköző közokirathamisitás vétségével eszmei halmazatban levő s a btkv 401. §-ába ütköző magánokirathamisitás bűntettével, valamint a btkv 394. §-ába ütköző közokirathamisitás bűntettével vádolja. Minthogy azonban a bizonyítási eljárás folyamában kihallgatott Sch. Ferencné szül. H. Julianna eskü alatt bizonyította, hogy a szóban forgó területet H. Ferenc a kire ama szőllö H. Józsefről szállott még életében, csakugyan H. Józsefnek és nejének ajándékozta, a kik őt élte utolsó évében tartották és halála után el is temettették, a mit Z.*József és neje bizonyítanak, minthogy H. Ferencnek két évi tartása és annak eltemettetése 100 frt költséget legalább is felemésztett s igy nem állíthatta, hogy Z. Józsefék a szöllő átvétele által jogtalanul gazdagodtak volna s ez által a többi testvérek megkárosodtak volna, ebből az okból, — bár a hamisítás ténye kétségtelen — P. Ferenc a btkv 401. §-ába ütköző magánokirathamisitás bűntettének vádja alól ebben az esetben is felmentendő volt, mert cselekményéből nemcsak a kárositási szándék, de még a károsodás lehetősége is ki van zárva, e nélkül pedig a btkv 401. §-ába ütköző magánokirathamisitás bűntettének tényálladéka meg nem állapitható. A mi pedig a btkv 400. §-ára alapított vádat illeti P. Ferenc ez alapon sem mondható ki bűnösnek, mert a fentebb nevezett tanuk eskü alatt bizonyították, miszerint H. Ferenc a kérdéses szőllőt még életében Z. Józsefnek és nejének ajándékozta, tehát P. Ferenc akkor, midőn kieszközölte azt, hogy ezen szöllő tulajdonosa Z. Józsefék nevére Írassék, nem valótlan ténykörülményeket vezettetett be a telekkönyvbe. .. „ Végül P. Ferenc felmentendő volt a btkv 394. §-aba utkozo közokirathamisitás büntette miatt emelt vád alól JS, mert bár a hamisítást tényleg el is követte az által, hogy a fentebb emiitett kézbesítési vevényt H. Józsefet, illetőleg meghamisította, annak nevét arra aláirta, de mivel a fentebb kifejtettek szerint ebből kár senkire sem háromolhatott, ellene a btkv 394. §-ába ütköző közokirathamisitás büntette ezen lényeges kellék hiányában meg nem állapitható stb. A budapesti kir. Ítélőtábla 1895. évi április hó 30-án 1,099. sz.) A kir. ítélőtábla a kir. törvényszéknek Ítéletet részben megváltoztatja, P. Ferenc vádlottat a btkv 400. §-ába ütköző közokirathamisitás vétsége helyett a btkv 401., 402. és 20. §§-ai alapján háromrendbeli magánokirathamisitás vétségében mondja ki bűnösnek s ezért őt a btkv 492., 96., 97. §§-ai alapján a 92. §. alkalmazásával összbüntetésül három (3) hónap fogházra s minden egyes vétség után az 1892. évi XXVII, t.-cikkben meghatározott célokra fordítandó, 15 nap alatt végrehajtás terhe mellett fizetendő s behajthatlanság esetén egy-egy (1—1) napi fogházra átváltoztatandó tiz (10) frt, összesen tehát 30 (harminc) frt pénzbüntetésre itéli. Egyebekben a kir. törvényszéknek ítéletét helyben hagyja. Indokok: A bizonyítási eljárás adatai szerint kétségtelen, hogy a vád tárgyát képező adásvételi szerződések és pedig az I. alatti esetben eladóként szereplő K. Ferenc, a II. alatti esetben eladóként szereplő E. Katalin, a III. alatti esetben pedig eladóként szereplő H. József aláírásai tekintetében hamisak; hogy a hamis szerződéseket vádlott készítette s azokat a nyilván könnyű jog bekebelezésére használta. A btkv 401. §-ában meghatározott magánokirathamisitás ismérveit ezek a cselekmények helyesen kimerítik, mert igaz ugyan, hogy a hamis okirat által bizonyítani kívánt jog mindhárom esetben valódi, ámde btkv 401. §-a értelmében a tényálladékhoz nem szükséges az, hogy a hamis okirat tényleg nem létező jog, valótlan jog tehát bizonyítására használtassék. A bizonyítani kivánt jognak valódisága enyhítheti s enyhíti és beszámítást, de a bűncselekmény tényálladékát ki nem zárja. Ezt kétségtelenné teszi ugy a törvény szakaszok szövegezése, mind az, hogy a törvénynek célja az okiratoknak, mint a bizonyítási eszközöknek védelme. Ez a védelem pedig nem volna teljes, ha habár valódi jogok bizonyítására hamis okiratokat büntetlenül használni lehetne. A mennyiben a hamis okiratok használatának módja a btkv 400. §-a bekezdésében is ütköznék a vádlott cselekményei btkv 95. §-át való tekintettel a súlyosabb büntetést meg nem áltapitható 401. §-a szerint voltak minősitendők. A büntetés kimérésénél fennforgó bűnhalmazat dacára a kir. ítélőtábla a btkv. 92. §-át alkalmazta és pedig vádlott büntetlen előéletén kivül főleg azért, mert mind három esetben a hamis okirat valódi jogoknak bizonyítását célozta, anyagi kár okozása sem nem céloztatott, sem senkinek nem okoztatott, de anyagi kárnak lehetősége is kizárva volt, egyedüli jogsérelem tehát az okiratok mint bizonyítási eszközök valódiságához fűződő közérdeknek megsértése. Egyebekben a kir. törvényszék Ítélete indkánál fogva hagyatott helyben. A m. kir. Curia (1896. évi június hó 19-én 8,365. sz. a.) Mindkét alsófoku bíróság Ítéletének részben megváltoztatásával vádlott a btkv 400. §-ának első bekezdése alá eső közokirathamisitás vétségében mondatik ki bűnösnek s e miatt hivatkozással a 96. és 97. §§-okra, de a 92. §. alkalmazásával háromszor tiz (10) frt összesen 30 frt pénzbüntetésre Ítéltetik. A pénzbüntetés behajtatlanság esetére minden 10 frt után egy napi fogházra lesz átváltoztatandó Egyebekben a kir. ítélőtábla ítélete helybenhagyatik stb. Indokok: Az I-ső s a vád szerint Il-ik esetet, illetőleg valónak fogadandó el, özv. K. Ferencné szül. W. Máriának eskü alatt tett azon állítása, hogy az általa K. Fülöp és nejének W. Juliannának az 1887. évi december hó 28-án kiállított adásvételi szerződéssel eladott szöllő kizárólag az ő tulajdonát képezte, azt ő szülőitől kapván, csak tévedésből íratott az lérje nevére is, mert a 37. naplószám alá csatolt telekjegyzőkönyvi hiteles kivonat szerint, azon szőllő, csakugyan W. Ferencé volt, s azaz 1887. évi augustus hó 26-án kelt átadási szerződés alapján íratott csak át reá és férjére is, a mikor az 1885. évi december hó 25-én kimúlt férje K. Ferenc már nem élvén, jogokat sem szerezhetett s e szerint az a szőllő, melyet W. Mária K. Fülöpnek és nejének megjelölt szerződéssel 240 frtért eladott, csakugyan az ő kizárólagos tulajdonát képezte s az ugyanazzá lett akkor, a mikor azt 1888. évi szeptember hó 10-én 100 frtért visszavásárolta, az eladás által tehát kiskorú gyermekeire jogsérelem nem háromolhatott. Mindenek dacára e cselekményben az alsóbiróságok helyesen ismerték fel büntetendő cselekményt, mert habár a jogviszony valódi is, de valótlan az a tény, hogy a nyilvánkönyvi beszerzés alapját képezett okiratot az elhalt K. Ferenc aláirta volna. Ennek a cselekménynek minősítésére nézve az első bíróság rendelkezését kellett fentartani, mert a kir. ítélőtábla ítéletének indokolásával szemben a btkv 401. §-ába ütköző okirathamisitásnak egyik lényeges kelléke, hogy a hamis okirat nem létező jog létezésének vagy megváltoztatásának egyik bizonyítására használtassék a fennforgó esetben azonban a jog valódi, csak a bizonyítási eszköz hamis. A Il-ik a vád szerint V-ik esetet illetőleg a végtárgyaláson bemutatott eredeti adásvételi szerződés szerint a kérdéses ház