A Jog, 1896 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1896 / 22. szám - Az esküdtszékek hatásköre. Szaktanácskozás az igazságügyministeriumban

JOGESETEK TARA FELSŐBIRÓSÁGI HATÁROZATOK ÉS DÖNTVÉNYEK. Melléklet a «Jog» 22. számához. Budapest, 1896 május hó 31. Köztörvényi ügyekben. Kir Ítélőtáblai határozattárakba fölvett határozatok. Győri kir Ítélőtábla. Á végrehajtási zálogjognak telekkönyvi rendeletek 74. §-a értelmében kért föltételes bekebelezése körül felmerülő illetésségi kérdésekről. 9. polgári határozat. *) Sz. Katalinnak F. Antal ellen a győri kir. törvényszék, mint telekkönyvi hatóság előtt, továbbá G. Henriknek K. Mihály és társa ellen a komáromi kir. törvényszék, mint telekkönyvi hatóság előtt folyamatba tett s a kir. Ítélőtáblánál 1896. évi 808. és 850. polg. számok íelülvizsgált végrehajtási ügyek eldöntése alkalmából a győri kir. Ítélőtábla kimondotta a határozattárba felveendő következő határozatot: Annak elbírálása, ha vájjon a végrehajtást szenvedőre örökség vagy hagyomány utján szállott de még tulajdonul be nem keblezett, sem elő nem jegyzett ingatlan — a végrehajtási zálogjog a telekkönyvi rendeletek -4. §-a értelmében feltételesen bekebelezhető-e vagy sem ? — s különösen annak elbírálása, ha vájjon a végrehajtást szenvedőnek a telekkönyvi tulajdonos után örökösödésre való joga kellően ki van-e mutatva t nem a végrehajtást elrendelő biróság. hanem a telekkönyvi hatóság hatáskörébe tartozik; a mibőlfolyólaga végrehajtást elrendelő bíróságnál az örökség igazoláza céljából benyújtott okiratok, a végrehajtást állítólag örökölt ingatlanra elrendelő végzés kapcsán, a megkeresett telekkönyvi hatósághoz mindig átteendök. Indokok : Az 1881. évi LX. t.-c. 138. §-a csak a további eljárást szabályozza a már befejezett ténynek feltételezett arra az esetre, ha a végrehajtást szenvedőre örökség vagy hagyomány utján szállott ingatlanra, a melynek tulajdonosa a telekkönyvi állás szerint még maga az állítólagos örökhagyó, a végrehajtási zálogjog a telekkönyvi rendeletek 74. §-a értelmében feltételesen már be van kebelezve. De sem a 138. §-ban, sem másutt nem szabályozza a törvény kifejezetten azt, hogy a telekkönyvi tulajdonosnak elhalálozása s a végrehajtást szenvedő örökösödésre való jogának valószínűsége hol mutatandó ki és mily uton állapítandó meg a végből, hogy a végrehajtási zálogjog feltételesen bejegyezhető legyen. Az 1881. évi LX. t.-c. 6. §-ának az az intézkedése, hogy a végrehajtás foganatosítása iránt megkeresett hatóság a végrehajtási kérvénynek mellékletek nélküli példányát kapja, arra engedne következtetést, hogy az örökhagyó elhalálozását s a végrehajtást szenvedőnek örökös voltát igazoló okiratokat a végrehajtást elrendelő biróság tartoznék vizsgálata tárgyává tenni s ez a biróság döntené el azt a kérdést is, vájjon lehet-e az állítólagos örökhagyó nevén álló ingatlanra a marasztalt alperes tartozása fejében feltételes végrehajtási zálogjogot engedélyezni ? Ezzel azonban szemben áll az 1881. évi LX. t.-c. 135. §-ának az a rendelkezése, hogy a készpénzbeli követelés behajtása végett ingatlanra vezetendő végrehajtás esetében a végrehajtó nem tartozik többel, mint a végrehajtási alapul szolgáló ingatlan határozott megjelölésével s a végrehajtást elrendelő biróság nem is tartozik vizsgálni, vájjon a végrehajtási alap kijelölése helyesen történt-e vagy nem ? — hanem a végrehajtást a megjelölt ingatlanra a puszta bemondás alapján elrendelni köteles, a telekkönyvi hatóságra bízván azt, hogy ez a végrehajtási alap lefoglalhatósága tekintetében az 1881. évi LX. t.-c. 136. §-ához képest határozzon. Minthogy így az 1881. évi LV. t.-cikknek a végrehajtási kéivény felszerelésére és a végrehajtási alap megjelölésére vonatkozó rendelkezései a felvetetett kérdés megoldását illetőleg biztos támpontot nem nyújtanak, a megoldás alapját más ponton kell keresni. Ily alapot szolgáltat különösen az 1881. évi LX. t.-c. 136. §-a, a melynek második kikezdése azt az elvet emeli érvényre, hogy a végrehajtási megkeresésnek a telekkönyvi állás szempontjából teljesíthetősége felett a határozás a telekkönyvi hatóság hatáskörébe tartozik, más szóval azt, hogy az a kérdés : vájjon a végrehajtást szenvedettnek van-e lefoglalható telekkönyvi joga? az mindig a telekkönyv tekintetbevételével döntendő el. Ha tehát 1881. évi LX. t.-c. 136 §-a értelmében a telekkönyvi hatóság által figyelembe veendő telekkönyvi akadályt képez hogy a marasztalt végrehajtást szenvedő a végrehajtási alapul a végrehajtási végzésben megjelölt ingatlannak nem tulajdonosa, vagy hogy a m. kir. curiának 59. számú polgári döntvénye sze*) A győri kir ítélőtábla határozattárába fölvett 8. polgári határozatot I. az Igazságügyi Közlöny V. évfolyamnak V. számában, 116. lapon. rint elidegenítési és terhelési tilalom gátolja a végrehajtást szenvedő személyekhez kötött okból a végrehajtási jog bekebelezését; ugy telekkönyvi akadály szempontja alá kell esnie annak a körülménynek is, hogy a végrehajtást szenvedőnek állítólagos jogelődje — az örökhagyó — nem telekkönyvi tulajdonos, hogy az örökhagyó telekkönyvi tulajdonos elhalta igazolva s a végrehajtást szenvedő örökös volta kimutatva nincs ; mivel mind e kérdések a végrehajtási alapul megjelölt ingatlanra vonatkozó tulajdoni kérdésekkel kapcsolatos kérdéseket képeznek. Ehhez járul, hogy az örökhagyó elhaltát és személyazonosságát csak a végrehajtást szenvedő örökös voltát kimutató okiratoknak a telekkönyvvel való összevetéséből lehet biztosan megállapítani s csak így kerülhető ki, hogy a telekkönyvben például Kis János öreg névvel (vagy kinek neje Nagy Panna stb. közelebbi meghatározásokkal) jelzett s esetleg még élő telekkönyvi tulajdonos ingatlanára ne legyen tévedésből bekebelezhető valamely más nhasonevü örökhagyó örökösének adóssága fejében a végrehajtási zálogjog Ezekből következik, hogy a végrehajtási zálogjog bekebelezésének megengedhetősége iránti kérdés eldöntése az 1881. évi LV. t.-c. 138. §-a esetében is a telekkönyvi hatóság és nem a végrehajtási alapnak pusztán csak a megnevezésére hivatott végrehajtást elrendelő biróság hatáskörébe tartozik s hogy ennélfogva a végrehajtató által végrehajtási kérvényéhez csatolt azok az okiratok, a melyek a végrehajtást szenvedő állítólagos jogelődjének elhalálozását és a végrehajtást szenvedó'nek örökös voltát igazolják, a mennyiben szükséges, a végrehajtást elrendelő biróság által a telekkönyvi hatósághoz átteendök. Nem szükséges pedig ily okiratoknak bemutatása és áttétele akkor, ha a végrehajtató követelése erejéig a zálogjognak a telekkönyvi rendeletek 74. §-a értelmében való bekebelezését vagy előjegyzését már a végrehajtás kieszközlése előtt bekebeleztette vagy előjegyeztette s midőn csak végrehajtási jog feljegyzéséről vagy pedig előjegyzés igazolásának bejegyzéséről van szó, vagy ha ilyen igazolás már előző rangsorozattal biró más hitelező javára elrendelt telekkönyvi bejegyzésből kitűnik, a midőn a végrehajtási kérvényben ezekre való hivatkozás is elegendő. Kelt Győrött, 1896. évi április hó 9-ik napján. Hitelesítve az 1896. évi április hó 15-ik napján tartott ülésében. Szegedi kir. Ítélőtábla. A telekkönyvben a község nevén álló közlegelöből az egyes jogositottak javára tényleg kihasitott birtokrészletekre kért végrehajtásról. — n. polgári határozat.*) S. és P. budapesti cégnek, M. István (József fia) moholi lakos elleni végrehajtási ügyében a zentai kir. járásbíróság, mint perbíróság, utóbbnevezett ellen — ennek a moholi határban 1,042. karószám alatt kiosztott s e kérvényhez •/• alatt csatolt bizonyítvány szerint általa birtokolt, de egyénileg még nem telekkönyvvezett 3 hold 318 •-öl ingatlanára és annak haszonélvezetére biztosítási, majd később kielégítési végrehajtást rendelt el, megkeresvén foganatosítás végett a telekkönyvi hatóságot, mely a megkeresésnek helyt adott és az 1881: LX. t.-c. 203. §-ában szabályozott eljárás mellett a szóban levő birtokot, mint nem telekkönyvezet ingatlant lafoglalta és zár alá helyezte. A megkeresett telekkönyvi eljárás és végzései jogerőre emelkedtek. A végrehajtó cég azután az ekként lefoglalt és zár alá vett ingatlanra bírói árverést kért. Ennek az ügynek eldöntése alkalmából a szegedi kir. ítélőtábla kimondotta és a határozattárba felvétette a következő határozatot: A telekkönyvben a község nevén álló közlegelönek felosztása folytán az egyes jogosultak számára kihasitott és általuk tényleg bírt, azonban egyénileg még nem telekkönyvezett ingatlan birtokrészletekre vezetett végrehajtás esetében az 1S81: LX. t.-c, 302. §-ának szabályai nem alkalmazhatók, következésképen az ilyen ingatlan állagára a telekkönyvi átalakítás bekövetkezte előtt bírói végrehajtás nem vezethető és ha ez szabálytalanul mégis megtörtént, a birói árverés hatáskör hiányában el nem rendelhető. Indokok: A telekkönyvben a község nevére telvett közlegelő egészben és minden részletében telekkönyvezett ingatlan. Semmit sem változtat ezen az a körülmény, hogy a telekkönyvbe a község nevére felvett közlegelő birtokrendezés, tagosítás vagy legelő-felosztás folytán egyénileg természetben kiosztatott és a jogosultak birtokába adatott, minthogy az akként keletkezett részletek nem szűntek meg a telekkönyvvezett közlegelőnek részei lenni s ez által a nyilvánkönyvön kivül keletkezett *) A szegedi kir. ítélőtábla határozattárába felvett 10. polgári határozatot 1. az Igazságügyi Közlöny IV. évfolyamának lí. számában, a 369. lapon.