A Jog, 1896 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1896 / 20. szám - Németbirodalmi magánjogi codificatió 1895-ben. A nemzetközi magánjog codificatiója Németországban

A JOG felsorolt fedezeti váltókkal biztosított 3,280 frt 50 kr tökének, összesen tehát 3,580 frt 50 krnak kifizetésére váltókötelezettséget vállaltak. Minthogy pedig alperesek beismerték, hogy a C. alattin alapuló jogügyletből származó felperesi követelésre csak 3,434 frt 40 krt kifizettek; minthogy az a körülmény, hogy alperesek a fizetést a G. alatti okiratban meghatározott határidő beállta előtt teljesítették, nem jogosítja fel alpereseket arra, hogy szerződésileg összeszámolt és lejáratra nézve megállapított tartozásukból a lejáratnál korábban teljesített fizetés alapján a fizetés napjától a fedezeti váltók lejáratáig kamat cimen valamely levonást tehessenek, hanem tekintet nélkül a fizetésnek a lejárati határnap előtti teljesítésére az egész váltókövetelést megfizetni kötelesek annyival inkább, mert a C. alatti okirat harmadik bekezdése szerint felperes a fedezeti váltókat a teljesített fizetés arányában köteles alpereseknek visszaadni, azt pedig alperesek is elismerték, hogy a kereseti összeget meg nem fizették. minthogy a fedezeti váltókon alapuló felperesi követelés az alperes által teljesített fizetés levonása után a kereseti összeget meghaladja, ennélfogva az elsőbiróság ítéletének megváltoztatása mellett alpereseket a sommás végzés hatályban tartása mellett a mindenlényeges kellékkel ellátott váltó alapján, a kereseti váltótőke és járulékának fizetésére kötelezni kellett stb. A m. kir. Curia (1896. március 26. 1872. sz. a.) a másodfokú bíróság télete megváltoztatik; az első biróság ítélete hagyatik helyben, megfelelő indokainál fogva és azért, mert felperes elismervén azt, hogy a kereseti váltó a C. alatti okiratban az alperesek által kötelezett vételárösszeg fedezetérc adatott, az alperesek a váltótörvény 92. §. értelmében sikerrel érvényesíthették azt a perben bizonyított és a váltó alapjául szolgáló jogügyletből merített kifogásukat, hogy a kötelezett és a kereseti váltóval biztosított vételárt kifizették, és hogy felperesnek, ki a megállapított volt részletfizetési határidők lejárta előtt teljesített fizetést elfogadta. — nincs joga a kereseti váltó alapján azokat a kamatjutalékokat az alperesek ellen érvényesíteni, melyek csak a részletfizetés esetére lévén megállapítva, az alperesek részéről a megállapított részletfizetési határidők előtt teljesített fizetések következtében tényleg és jogilag fel sem merültek, a miből folyóan felperes a felek között felmerülhető eme kamattartozás biztosítására kiállított kereseti váltó alapján fizetést az alperesektől nem követelhet, stb. Bűnügyekben. Vádlottnak megállapítható szándéka nem a bántalmazás, hanem az lévén, hogy a dühöngő panaszos mielőbbi megfékezését előmozdítva, a kórháznak további tiirhetlen módon megzavart csendjet megfelelő erőszak alkalmazásával is helyreállítsa, kizártnak veendő, hogy vádlott a bot használata által a btkv valamelyik rendelkezését sértő cselekményt követett el. A budapesti kir. törvényszék 11895. évi június 26. 33,996. sz. a. emberölés vétségével és hivatali hatalommal való visszaélés vétségével terhelt dr. S. Ignác, emberölés vétségével terhelt dr. J. József elleni ügyben a bűnvádi eljárás megszüntettetik; Mert a kir. törvényszék 1894. évi szep. 29-én 45,492. sz. a. kelt végzésével emberölés vétsége miatt vád alá helyezte dr. S. Ignác és dr. J. József erzsébetszegényházi alorvosokat, miután a vizsgálat adatai szerint terheltek hivatali kötelességüket nem teljesítvén, kellő kezelésben nem részesítették a kórházban 1890. év november 26-án felvett, teljesen vak Sz. András volt iskolaszolgát, ki 1893. év ápril 21-én esti 7 és 8 óra között részeg állapotban fel akarván menni az udvarról, a félemeleten levő 87. sz. kórterembe, a zárt folyosóba vezető lépcső harmadik fokáról lebukott és a kövezeten hányat esvén nyakszirtjén és könyökén részint repesztett, részint zúzott sebeket szenvedett. A kir. Ítélőtábla 1894. nov. 27-én 10,586. sz. a kelt végzésével ezen vádhatározatot feloldotta és pótvizsgálatot rendelt, melynek eredménye alapján a kir. ügyészség az emberölés vétsége miatt mindkét rendbeli terhelt ellen megindított vizsgálat megszüntetését indítványozta. Ezen indítvány alapjául szolgált a pótvizsgálat során beszerzett orvosi felülvélemény, melj szerint Sz. András fejsebe antiseptikus kezelésének elmulasztása fokozhatta csak az orbáncz kifejlődésének esélyeit, de annak szükségképeni okául nem tekinthető és hogy a fejsebekhez csatlakozva orbánc oly súlyos betegség, mely sokszor a leggondosabb orvosi kezelés mellett is halálossá válik. Miután az igazságügyi orvosi tanács ezen felülvéleménye szerint terheltek mulasztása és Sz. András halála között az okozott összefüggés meg nem állapitható, a biróság a vádhatóság indítványa értelmében az emberölés vétsége miatt megindított eljárást megszüntette. Eltért azonban a vádhatóság felfogásától annyiban, hogy a dr. S. Ignác I-ső terhelt ellen, hivatali hatalommal való visszaélés miatt megindított vizsgálat eredményével sem találta I-sö terhelt vád alá helyezését indokoltnak. Dr. S. Ignác tagadja, hogy Sz. Andrást, ki elesése után dühöngött, az ápolóknak ellenszegült és magát az alorvost szitkokkal és gyalázó szavakkal elhalmozta, a vak ember által közönségesen használt, de a megfigyelő terembe való szállítása közben elejtett bottal megütötte volna és csak annyit ismert be, hogy a folyton garázdálkodó beteg elszállításában az ápolókat annyiban segítette, hogy Sz. Andrást hátulról előre tuszkolta a padlóról felvett pálcával. Ezen védekezését az akkori jelenet közvetlen I tanúi támogatják. Azon három ápoló között, kik a dühöngő Sz. András megfékezésében részt vettek, Sz. Ferenc n. 9. sz. vallomása szerint ismételt figyelmeztetés után is kijelentette, hogy terhelt közbelépése arra szorítkozott, a 'mit maga is beismer. N. Ferenc vallomása szerint Sz. András a legnagyobb sértésekkel illette terheltet, ki Sz. Andrástól sétabotját elvevén, azzal hátulról meglökte és csendre intette, tanú ezen vallomásánál megmaradt ' akkor is, midőn az esetből kifolyólag terheltként hallgattatott ki. A harmadik ápoló L. Lajos vallomása felette ingadozó. Mig 1893. I évi június 21-én történt kihallgatása alkalmával terheltnek véde' kezésével egybehangzóan adja elő ugyan a tényállást, de hozzá teszi: <miután Sz. nem hallgatott, néhányat a vállára ütött,> addig ugyanazon évi október 9-én történt kihallgatása alkalmával határozottan tagadta, hogy terhelt az elhunyt Sz. Andrást ütötte volna. Ezt követőleg L. Lajos mint terhelt hallgattatott ki 1884. január 23-án és ugy nyilatkozik: «En csak azt láttam, hogy dr. S. Sz Andrást egyszer megütötte, de nem nagyon és a bot lecsúszván, engem is ért és innen állithatom, hogy az nagyon gyenge ütés volt;- utóbb pedig hozzá teszi: «Sz. Andrásazajtónál megvetette magát és nem akarván tovább menni, őt a doktor a pálcával előre tolta és igy tört el a pálca Mind ezen vallomások mkáhb támogatják, mint erőtlenitik terhelt védekezését; ha tehát az akkor történteket csak távolabbról szemlélő K. Leandra és \V. Berta vallomása a vád mellett látszanak is szólani, tekintettel arra, hogy terhelt kartársai és felebbvalója annak más esetekben tanúsított higgadtságáról és humánus bánásmódjáról tanúskodnak, a vád alapjául szolgáló tényállás bebizonyithatónak nem látszik. De ha ezen tekintetben a végtárgyalásból terheltre nézve kedvezőtlenebb eredmény lenne is várható, a kérdéses cselekménynek a btkv 473. §. alá foglalását sem találta a biróság a törvény értelmével megegyeztethetőnek. Ha igaz is, hogy dr. S. Ignác a btkv 461. §. értelmében közhivatalnoknak tekintendő és hogy hivatalos teendőt végez a kórházba felvett betegek kezelésénél, másrészt kétségtelen az is, hogy az állítólagos bántalmazás idejében nem az orvos állott szemben a beteggel, hanem a meggyalázott egyén sértőjével és igy az ezen alkalommal elkövetett bántalmazás, ha megtörtént is, nem eshetik a hivatal gyakorlatának körébe. A budapesti kir. ítélőtábla (1895. évi okt. 12. 9,813. sz. a.) a kir. törvényszék végzését annyiban, a mennyiben dr. S. Ignác és dr. |, [ózsef ellen emberölés vétsége miatt a bűnvádi eljárást megszüntette, mint nem felebbezettet nem érinti, a dr. S. Ignác terhére rótt hivatali vétségre vonatkozólag azonban megváltoztatja és dr. S. Ignác orvost a btkv 476. S-ába ütköző hivatali hatalommal való visszaélés vétsége miatt vád alá helyezi. Indokok: Minthogy K. Leandra és W Berta az esetnél jelen volt irgalmas nővérek azt vallják, hogy dr. S. Ignác Sz. Andrást akkor, rjaidőn ez részeg állapotban az ápolóknak engedelmeskedni nem akart és őt is érzékenyen sértegette, bottal megütötte, minthogy L. Lajos egy Ízben azt vallotta ugyan, hogy dr. S. Ignác Sz. Andrást nem ütötte meg, csak előre tolta, de később vallomását ocla módosította, hogy vádlott Sz. Andrást legalább egyszer megütötte, minthogy Sz. Ferenc és N. Ferenc ápolók nem is azt vallják, hogy dr. S. Ignác Sz. Andrást meg nem ütötte, hanem akként vallanak, hogy ők csak azt látták, hogy vádlott Sz. Andrást hátulról meglökte, de hogy meg is ütötte volna, azt nem látták, minthogy az összes most nevezett tanuk vallomásából az tűnik ki, hogy a bot, melyet vádlott eldobott és igy az beszerezhető nem volt, az alkalommal két vagy több darabra eltörött és vádlottnak azt az előadását, hogy a bot ugy törhetett el, hogy ő nógatván Sz. Andrást a menésre, a botot, illetve a pálcát a kövezethez verdeste, e tanuk vallomásai nem támogatják: minthogy H. Zsigmond szegényházi ellenőr R. Mór gondnok és dr. S. Ignác főorvos előtt vádlott beismerte azt, hogy elragadtatva magát Sz. Andrást a bottal megütötte, minthogy ennélfogva ez vádlott ellen bizonyíthatónak mutatkozik s az a tanúvallomások között észlelhető csekélyebb eltérések mérlegelése az Ítélethozatalra tartozik, minthogy vádlott mint szegényházi orvos a btkv 461. §. alapján közhivatalnok, az őt terhelő bántalmazás alkalmával orvosi, tehát közhivatalnoki minőségében járt el: az pedig, hogy Sz. András őt indokolatlan és érzékenyen sértegette, a beszámításra igen, de a cselekmény minősítésére befolyással nincsen: a kir. törvényszék végzésének ebben az irányban megváltoztatása s vádlottnak vád alá helyezése indokolt. A m. kir. Curia (1896. évi febr. 28. 706. sz. a.) ámbár dr. S. Ignácnak a vallomása is feltünteti azt, hogy Sz. András kórházi ápoltra nézve a vádbeli esetkor mint kórházi orvos intézkedett, nem szenvedhet tehát kétséget, hogy eljárása alkalmából a btkv 461. §. szerint közhivatalnoknak tekintendő; tekintve azonban, hogy nevezett dr. S. Ignácnak az eljárás , adataiból már most megállapítható szándéka nem a bántalmazás, hanem az volt, hogy a dühöngő Sz. András mielőbbi megfékezését előmozdítva, a kózháznak további türhetlen módon megzavart csendjét, megfelelő erőszak alkalmazásával is helyreállítsa, az ebből a szempontból felfogott tényállás alapján pedig kizártnak veendő, — hogy vádlott a bot használata által a B. T. K. valamelyik rendelkezését sértő cselekményt követett el: ennélfogva az eset történeti részére vonatkozó alsóbirósági indoknak elfogadásával a kir. ítélőtábla végzésének felebbezett része megváltoztattatik és a kir. torvényszék végzése hagyatik I helyben.