A Jog, 1896 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1896 / 1. szám - Az egyházi esketésekhez szükséges kihirdetési bizonyitványok bélyegmentessége - A limito be nem tartása a bizományos által

A JOG azt bizonyára akként szövegezte volna, hogyha a bizományos nem •mindenben' a megbízás értelmében jár el. Világos továbbá a törvényhozónak ezen intentiója abból, hogy szükségesnek találta a 369. § 2. bekezdésében foglalt általános rendelkezést a 370. §-ban részletesen az ügyletek különfélesége szerint szabályozni. És ez a 370. §. nemcsak célszerű, de nagyon is szükséges, mert a 369. §. 2. bekezdésének általános rendelkezése a bizományi ügyletek mindegyikére ezen ügyletek speciális jogi természetének megfelelöleg, különösen a cikkíró ur értelmezése szerint nem volna helyesen és rendkívüli jogsérelmek nélkül alkalmazható. Helyesen mondja a cikkíró ur, hogy a ktk. hátgerincét a Treu und Glaube elve képezi, de épp ebből következik, hogy az a megbízó, a ki a bizományost méltónak találta arra, hogy vele bizományi szerződést kössön, nem lehet jogosítva minden esetben, ha a bizományos bármi tekintetben eltért az ő megbízásától, az ügyletet visszautasítani. Ebből a kereskedelmi forgalomban olyan zavarok keletkeznének, melyek ép a Treu und Glaube elvét compromittálnák a legsúlyosabban. Éppen ennek elkerülése végett szükséges és helyesen rendeli is a törvény általánosságban, hogy azt az ügyletet melyet a bizományos a megbizó részére a megbízás alapján tényleg már megkötött, a megbizó többé vissza nem utasíthatja, fenmaradván természetesen azon joga, hogy a bizományosnak akár dolosus akár culposus eljárása, akár csak a köteles diligentia megsértése által az okozott kár megtérítését követelhesse. Hogy ez a kár.érités az egyes concret esetekben különbözőképen alakulhat, de hogy minden esetben csakis a valódi érdekét a megbízónak, az interesse-t képezheti, az magától értetődik. Természetesen nincs kizárva azon eset sem, hogy a meg. bizó az ügyletet visszautasíthatja. Ha pl. a megbizó búzaeladásra ad megbízást és a bizományos kukoricát ad el, akkor kétségtelen a megbízónak visszautasitási joga. De általánosítani, minden esetre kiterjeszteni ezt a jogot nem lehet, hogy mért, azt megmondja a 370. §. A cikkiró ur sérelmet és logikátlanságot lát abban, hogy az eladási bizománynál a megbízónak nincs visszautasitási joga, holott a vételi bizománynál van. Itt első sorban megjegyzem, hogy a vételi bizománynál sincs apodicticus visszautasitási joga. De eltekintve ettől, nem látok ebben sérelmet, sőt ellenkezőleg sérelmet látnék abban, ha nem igy volna. Ha a megbizó a bizományost megbízza azzal, hogy 1,000 mm. büzát adjon el és a bizományos elad 1,000 mm. búzát A.-nak, ugy a vevő A. ugyanezt a búzát eladhatja B.-nek, ez C-nek s igy tovább, míg végül az utolsó vevő át akarja venni a búzát az első eladótól, a bizományostól. Már most micsoda zavar keletkeznék abból, ha az a bizományos azzal állana elő, hogy ő nem adhatja át a búzát, mert az ő megbízója az ügyletet visszautasította?! Azt hiszem, a megbízónak soha sincs szüksége erre a jogra, mert az ő érdeke, a valódi interessé, a limitum be nem tartása esetén eléggé meg van védve a ktk. 370. §-ának első bekezdésében. Az ő érdeke az, hogy a limitum betartassák, hogy a bizományos oly áron adjon el, melyet ő kijelölt s ezt az árt ő mindig követelheti a bizományostól, a kit a Treu u. Glaube elv alapján bízott meg. Csak akkor nem követelheti azt, ha az eladás a kijelölt áron volt eszközölhető és a limitoltnál csekélyebb áron történt eladás mégis az ő érdekiben történt, a mit természetesen mindig a bizományos tartozik bizonyítani. Ha pl. a megbízás disznózsír eladására irányul, a limitolt ár el nem érhető, de a további várakozás által a zsir a nyár hevében elromolhatik s a megbízónak nagyobb kár okoztatnék az eladásban való késedelem, mint a limitolt áron alól való eladás által. Nem igy a vételi bizománynál. Eltekintve attól, hogy mint fentebb emiitettem, itt sincs feltétlen visszautasitási joga a megbízónak, hanem csak azon esetben, ha a bizományos a tudósítással egyidejűleg a különbözet fedezésére késznek nem nyilatkozik, mely feltétel folytán a megbizó joga a vételi bizománynál sem több mint az eladásnál, eltekintve mondom ettől, a vétel visszautasítása által a forgalomban semmiféle zavarok elő nem idéztetnek. A bizományos vesz a megbizó részére. A mit a bizományos vett, azt a bizományos át is veszi. Ha a megbizó tőle átvenni nem akarja, ha az ügyletet, mint nem saját részére kötöttet visszautasítja, akkor egyszerűen az az eset áll elő, hogy a vétel akként tekintendő, mintha azt a bizományos saját részére eszközölte volna. Az eladási és vételi bizomány ezen különféleségéből következik, hogy az eladási bizománynál a haladéktalan értesítés nem toir azzal a fontossággal, mint a vételi bizománynál. Mert, mig az •eladási bizománynál a megbízó érdeke feltétlenül meg van védve az ár tekintetében, addig a vételi bizomány esetében, a mennyiben a vétel a limitoltnál magasabb áron történt, szükséges, hogy a megbizó ezt tudomásul vegye és nyilatkozhasiék arra nézve, hogy a vételt sajátjának elfogadja-e vagy nem. Tévesnek tartom egyáltalán azt a felfogást, mintha a bizományi szerződésnek lényeges alkatrészét képezné a limitum, és hogy a limitum be nem tartásának esetén kivül minden egyéb eltérése a bizományosnak a megbizástól feljogosítaná a megbízót az ügylet visszautasítására. Ellenkezőleg, a visszautasitási jog a legritkább esetben gyakorolható, a limitum be nem tartásának okából eladási bizomány esetén soha erre szükség sincs, lévén a megbizó érdeke egyébként is teljesen megvédve, vételi bizomány esetén pedig csak akkor, ha a bizományos a tudósítással egyidejűleg ki nem jelenti, hogy az árkülönbözetet fedezi. Ép ugy téves volna a ktkönyv 320. §-át a bizományi ügyletnél alkalmazni, mely a vételtől abban is lényegesen különbözik, hogy mig a vételnél az ár az ügylet lényeges kellékét képezi, addig a bizományi ügyletnél az ár meghatározása épenséggel nem képez lényeges alkatrészt. Sőt éppen azon diligentiánál fogva, mely a bizományosnak minden esetben első kötelessége, és melynél fogva a megbízás teljesítése avagy nem teljesítése körül mindig a megbizó érdekét tartozik szem előtt tartani, de más forgalmi érdekű okokból is nemcsak visszautasítani nincs jogosítva a megbizó rendes körülmények között a már megkötött ügyletet, hanem a megbízás visszavonásához is csak addig van joga, mig res integra forog fenn vagyis mig a bizományos a megbízás alapján nem vett s illetve el nem adott. Nézetem szerint tehát a btk. 369. §-ának rendelkezése nincs felfüggesztve, hanem csak részletesen, a gyakorlati élet követelményeinek megfelelően szabályozva a 370. §-ban ugy, hogy a ktk. revisioja alkalmával ezt a szakaszt kiküszöbölni igen nagy hiba volna. Belföld. Az uj bűnvádi eljárás tervezete a képviselőház igazságügyi bizottságában. A képviselőház igazságügyi bizottsága T e 1 e s z k y elnöklete alatt tartott ülésében, m. é. november 30-án megkezdte a bűnvádi perrendtartás részletes tárgyalását. Az általános határozatokat magában foglaló első fejezet 1 - 3-ik §§-ait változatlanul elfogadták-. A 4-ik §-át igy állapították meg; ((Azokban az esetekben, a melyekben valamely bünese lekménvnek üldözhetése a büntető törvények szerint felhatalmazástól, vagy kívánattól függ, az ennek megadása, illetőleg előterjesztése nélkül indított eljárás «a nyomozáson tul nem terjedheU helyeit «a nyomozáson tul» tétetett. Ama felmerült kérdésre nézve, vájjon a nyomozás keretén bel ,1 megenged'.essék-e, avagy kizárassék a letart iztatás. vagy házkutatás, akkorra tartotta fenn a bizottság az elhatározást, a midőn a törvényjavaslat illető szakaszai kerülnek tárgyalás alá. Az 5. és a 6. §. elfogadása után a 7-ik §-ban, mely szerint, ha annak megállapitísa. hogy forog-e fenn büncselekvény és milyen, valamely köz- vagy magánjogi kérdés előleges eldóntésétél függ, «a polgári bíróságnak ily előleges kérdésre vonatkozó határozata a büntetőbíróságra nem kötelelő», felvétetett, hogy ily határozat a büntetőbíróságra, «a büntethetőség kérdésében)) nem kötelező. A 8. §-t változatlanul fogadta el a bizottság. A december 2-á ntartott ülésA ll-ik §-ban, mely a törvényben megállpitott határidőkről rendelkezik, ezt a rendelkezést «Ünnep nem számitható be, ha a határidő utolsó napjára esik», következőkép módosította a bizottság : «Vasárnap és a Gergely naptár szerinti ünnep nem számitható be, ha a határidő utolsó napjára esik). A 13-ik tj. azon rendelkezését, mely szerint a ((bűncselekménynyel gyanúsított csak attól az időponttól fogva nevezhető terheltnek, midőn ellene a vizsgálat elrendelése indítványozva, vagy a vádirat benyújtva van», a következővel cserélte fel a bizottság: «Terhelt az, a ki ellen a bűnvádi eljárás folyik» Ezzel elintéztetvén a törvényjavaslatnak az általános határozatokat magában foglaló első fejezete, áttért a bizottság a második fejezetnek (birói hatáskör és illetékesség) tárgvalására. A lö-ik §-ból törölte a bizottság azt a rendelkezést, hogy «illetékes» bíróság csak az lehet, mely az eljárás tárgyává tett bűncselekmény tekintetében hatáskörrel bir. A 19. §. utolsó pontjában a bizottság kimondandón ik határozta, hogy nyomtatvány utján elkövetett és esküdtbíróság elé tartozó bűncselekményekkel csakis nyomtatvány utján elkövetett és szintén esküdtbíróság elé tartozó más bűncselekmények egyesithetők. A 2-ik §. azon rendelkezéséből, mely szerint a bíróság fontos célszerűségi okból az ügyek egyesítését és együttes elintézését mellőzheti, illetőleg megszüntetheti, a «célszerüségi» is töröltetett A 23 §-ban, mely szerint «nyomban» viszonzott kölcsönös becsületsértés esetében az a bíróság, mely az egyik sértett vádja alapján az eljárást megindította, mindaddig, mig azt ítélettel vagy megszüntető végzéssél be nem fejezte, illetékes a másik sértett vádja alapján való eljárásra is, a mennyibea az utóbbi vád elbírálása is hatáskörébe ((tartozik)), a ((nyomban viszonzott)) szavak töröltettek ki. a szakasz rendelkezése kiterjesztetett a kölcsönös rágalom és testi sértés eseteire is, kimondván egyúttal ily esetre nézve az egyesithetést is. A 25. § megtoldatott a következő rendelkezéssel: «A külföldön területenkívüliséget, vagy személyes mentess :get élvező magyar honosnak ott elkövetett bűncselekményei tekintetében az a magyar bíróság illetékes az eljárásra, melynek területén az illető legutoljára lakott. Ha az utolsó lakhely nem állapitható meg, a budapesti bíróság illetékes. A dec. 6-ikán tartott ülés. A napirend előtt felszólalt M o h a y Sándor és felemiitette, hogy a «Magyarország» cimü lap a legutóbbi bizottsági ülésről merőben téves közleményt hozott. E közlemény azt állitja. hogy a törvényjavaslat 33-ik íj-ának elfogadásából az igazságügvminister kabinetkérdést csinált, a szóló ez okból állott el ellenzésétől és nem szavazott a szakasz ellen. Ezzel szemben konstatálja, hogyJa kérdéses §. tárgyalásában részt nem vett, a §-ról pedig már az ülés előtt nyilatkozott, hogy azt helyesnek tartja. Különben is kabinetkérdés egyáltalán nem volt felvetve a mit ily szakkérdések bizottsági tárgyalásánál nem is tartana szóló jogosultnak. Folytattatván ezután a kir. ügyészségről szóló fejezet tárgyalása, a 38-ik §-a, csakis azon általános rendelkezést vette fel a bizotiság, hogy a kir. ügyészségnek joga van a jelen törvényben meghatározott korlátok közt a vádat indokolva megváltoztatni, vagy megszüntetni. A szakasz többi rendelkezéseit, melyek a vád elejthetésének módozatait szabályozzák, a törvényjavaslat megfelelő részeibe áthelyezendőnek határozta a bizottság. A 40 ik §-t. mely szerint a mentelmi jog felfüggesztése végett a megkeresést a főügyész terjeszti az illető ház elé, függőben hagyta a bizottság, mig a mentelmi ügyekben való eljárást szabályozó szintén függőben maradt szakasz elintézést nyer. Ezután áttért a bizottság a következő — negyedik — fejezet tárgyalására, a mely a magánvádlóra és a magánfélre vonatkozik A fejezet első — a törvényjavaslat 41-ik — §-a beható vita után vált 9