A Jog, 1896 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1896 / 16. szám - Sommás birtokper és sommás visszahelyezés

A JOG 123 A. gyűlölte B-t, mert ennek nejével szerelmi viszonyt űzött, a mely viszony B. életben léte miatt háboritlannak nem mutatkozott. A-nak neje elhalván, helyzetét alkalmasnak látta arra, hogy B. feleségével közös háztartásba lépjen; de annyi vakmerőséggel nem birt, hogy ezt B-nek szeme láttára megtegye. Elhatározás érlelődött benne, a melynek bűnös célját igy akarta megvalósítani: Egy vasárnap estvén elment abba a korcsmába, a hol B. borozott. Megfigyelte, hogy B. mikor készül haza, s ő maga előbb elhagyta a korcsmát. Meghúzódott egy fatuskó mögött, a mely B. udvarán, a kapu bejárathoz közel feküdt. Csakhamar jött haza B. a kit a fatuskó mögött előugrott A. bottal addig vert a fején, mig eszméletlenül le nem esett; azután otthagyva, elfutott. B. nem halt meg, hanem 16 napig gyógyult sérüléseket és maradandó jellegű archüdést szenvedett; a felesége azonban felhasználta férje betegségét arra, hogy A-val ágyasságra lépjen. A bünvizsgálat A. ellen folyamatba lépett — emberölési kísérletre szóló elővád alapján, s a vádaláhelyezés kimondatott a btkv 303. §-a szerinti minősítésű bűntett miatt — azért, mert a bűn elkövetés eszközéül szolgált bot emberölés előidézésére alkalmatlannak találtatott. Ugy hiszem, hogy az in dubio mitius-féle elv volt itt irányadó az okon, mert a valódi bűnjel: a bot előkeríthető nem lévén, annak fizikai minősége a vallomásokból vétetett. De ha figyelembe vesszük, hogy az eszköz misége kiderittetett: hogy ezen eszközzel (bottal) mi módon bánt a tettes; hogy ezen bántalmazásnak minő sérülések lőnek eredményei; hogy ez eredmények mily időben, helyen és alkalommal okoztattak; hogy az akarat motívuma mi volt: akkor azt kell állítanunk, hogy a fenti bűneset minősítésénél a bűnelkövetés eszközének oly irányadó fontosság tulajdoníttatott, a minővel a mai bűnügyi judicatura szerint az nem birhat. Osmert dolog, hogy bűnvádi gyakorlatunk a bűncselekmény eszközét, főleg az életjog megsértésére irányuló szándék megállapításánál kiváló figyelemre méltatja, de annyira még sem megy, hogy az eszköznek alárendelje a dolust. Ha ezt tenné, akkor a bünvizsgálat olyan ferde irányba vezettetnék, a melynek vonalában a vádhatóság is tévútra vezettetnék. Kérdés tehát: mikor lehet az eszközt olyannak tekinteni, hogy minőségéről a bűncselekmény minősítése függ? Szerintem csak akkor, ha a bűnözési szándék tartalma vitás. Ha a bünper adatai nem elegendők arra, hogy a szándéknak ölésre, vagy bántalmazásra való vonatkozását ingadozás nélkül kimondhassuk, — az eszköz minősége dönt, — feltéve természetesen, hogy alkalmas eszköz forog szóban. Ettől azonban nem szabad elválasztanunk azt a módot, a melyben a használat végbe ment. így: a töltött fegyver ölésre alkalmas eszköz, de ha az ellenfélre ugy lőttem, hogy azt a feje fölött sütöttem el, ellenem a használat ilyen módja szerint ölési szándék nehezen lesz megállapítható. A bot ölésre ugyan nem feltétlenül alkalmas eszköz; de ha például inépieseni vakszemen ütök vele valakit, az legott meghalhat. A fenti esetnél is bot volt az eszköz, a melyet a tettes oly módon használt föl, hogy az ellenfél fejére egymás után több ütést mért. Az eszköznek ily használata után, tekintve a többi tényeket és körülményeket — nehezebb ugy dönteni, hogy a tettes ölési szándék nélkül cselekedett, mint ennek ellenkezőjét kimondani. Ama többi tények és körülmények pedig, a melyek a közlött esetnél a szándék minőségét leleplezik, oly súlyúak és oly számban vannak jelen, hogy a bűncselekmény minősítése végett nem vagyunk kénytelenek az eszközhöz, mint a minősítésnek végső támpontjához folyamodni. A ki — mint a fenti vádlott tette — megállapodott elhatározással, előre kiszemelt helyen lesbe állva, testének nemesebb részén, bottal addig veri ellenfelét, a mig az eszméletét s igy ellenállásra vagy helyesebben védekezésre való képességét el nem veszti, alaposan terhelhető azzal, hogy ölni akart; mert ha csak testi sértés okozását akarta volna, az első vért fakasztott ütéssel a célját már elérte; holott ő e hatáson tulment, s egész addig a pontig haladt, a melytől azon tudattal távozhatott, hogy áldozata többé nem él. Ha e ténykedés mellett azon motívumot is méltatjuk, a mely a tettes elhatározásának rugója volt, s a melyet akkor, ha kifejezésre is jut, mindig méltatnunk kell, s a mi a fenti esetben az volt, hogy a sértett mint törvényes férj miatt a bűnös viszony háborítatlanul folytathatónak nem látszott, aligha van szükségünk arra, hogy az ölési szándék tekintetében kételyeink legyenek, vagy hogy eme kétség eloszlatása végett az eszköz fisikai minőségéhez forduljunk. Hátrányára lenne bűnügyi judicaturánknak, ha az elkövetési eszköznek oly minősítő hatályt tulajdonitana, hogy a mellett a tényálladék alkotó elemei félre tolatnának. A tett tényálladéki elem, de az eszköz nem az; az akarat és tudat — mint dolus — tényálladéki elem; az eszköz csak ezeknek megtestesítője. Eme sarktételek tiltják azt, hogy az eszközt a tényálladéki elemektől elkülönítve fontolgassuk; vagy pedig arra a kérdésre, «mivel>, feleljünk a nélkül, hogy azt is kérdeznők «h ogy an». Az eszközt mozgatja a tudattól áthatott akarat; hogyan teszi ezt, fontosabb kérdés szerintem annál, hogy például hány cm. vastagságú az eszköz. S minthogy a kivitelben mutatkozó energia takarja föl leginkább az akarat erejét és irányát, ha az látható, hogy ezen akarat alkalmas eszközzel rendelkezett, habár viszonylagosan gyengébb eszközzel is, nincs indokolva az, hogy a bűnözési szándékot mintegy lefokozzuk és a vádlottat mosolyra indítsuk azzal, hogy a többletet neki nagylelkűen elnézzük az eszköz miatt. A közlött jogeset elbírálásánál nem szabad továbbá felednünk azt sem, hogy csak kísérletről van szó. Alkalomszerűnek találom idézni Illést, a ki ezeket mondja: «Az eszköz alkalmatlan volta akkor zárja ki a véghezvitel megkezdésének lehetőségét, ha a tettes oly eszközt választott, melylyel a célba vett eredményt semmi körülmény között sem lehet elérni, vagy ha a választott eszközt oly módon használta, hogy az a konkrét esetben egyáltalában nem idézhette elő a célba vett eredményt*. (A btkv. magyarázata II. kiadás 161. lap). Tehát e tudós szerző is kiemeli, — egybehangzóan a ministeri indokolással — hogy csak az u. n. absolute alkalmatlan eszköz zárja ki a bünkisérlet lehetőségét; de súlyt fektet a használat módjára is, a miből nyilvánvaló, hogy a minősítésnél az eszköz és a használat módja csak együttesen jöhet figyelembe, miután használat nélkül az eszköz a bűncselekmény tényálladékában nem is szerepelhet. Példák gyanánt felemlítem még a «Bünt. Jog Tára» XII. kötet 21. és 293. lapjain közölt curiai Ítéleteket. Mindkettőben a tettleg nyilvánuló szándék vétetett a minősítés alapjául, habár az eszközök csak esetleg lehettek alkalmasak arra, hogy azok által emberhalál okoztassék. Annak hangsúlyozása, hogy a minősítésnél — legalább az élet és testi épség ellen törő delictumoknál — az elkövetési mód első sorban veendő figyelembe, még más szempontbói is kívánatos. Nem én vagyok az első, ki e szempontot kiemelem; megtették azt mások is, de én is ismétlem, hogy a btkv. 306. §-ába ütköző halált okozó testi sértés és a btkv. 249. §-ába ütköző bűntett elhatárolása csak ugy lehetséges, ha a dolust nem magában az eszközben, hanem a végrehajtásban, tehát az eszköz mikénti felhasználásában iparkodunk szemügyre venni. Az ezzel ellenkező eljárás az objectiv theoriának szánt oly engedmény lenne, mely éppen az ezen elmélet által elérni célzott anyagi igazságnak válnék hátrányára. Sommás birtokper és sommás visszahelyezés. Irta: Dr. FRANKFURTER SÁNDOR ügyvéd, Miskolczon. A sommás visszahelyezési perek létjogosultságát azon körülmény adta meg, hogy az 1893: XVIII. t.-c. életbelépte előtt minden birtokper a rendes eljárásra tartozott. Ha birtokháboritás történt, ennek megszüntetését bajos lett volna a hosszadalmas írásbeli per útjára bizni, hol a háborító akár jogos, akár alaptalan birtoklási igényeit hozhatta volna fel kifogásokul és ezeknek hosszadalmas megvitatásával gátolta volna az előbbi birtoklás folytatását. Ezért szolgált elvül, hogy sommás visszahelyezési perekben a birtoklás jogszerűsége vizsgálat tárgyát nem képezhette, hanem a mennyiben a megháborított fél egy éves békés birtoklást igazolt, a bíró visszahelyezte őt még akkor is, ha a háborító erősebb jogot igazolt. Sőt bizonyos esetekben, pl. árverési vételeknél, még az egy éves birtoklás kimutatása sem kívántatott. Ezek az elvek mai jogunkban is változatlanul követtetnek, s ámbár sok igazságtalanságnak kutforrásai, mégis indokolhatók oly esetekben, midőn a jogos birtoklás kérdésének eldöntése Írásbeli rendes perre tartozik. A tényleges birtokost meg kell védeni addig is, mig a jogvita áthalad az Írásbeliség lassú tortúráin és végig megy három fórumon. Másként áll a dolog akkor, ha maga a birtokper is sommás eljárás alá tartozik (1893: XVIII. t.-c. 1. §. 2. pontja) és a háborító akár önálló keresettel, akár viszonkeresettel erősebb jogát érvényesiti a megháborított ellen, még pedig ugyanazon járásbíróság előtt, mert mindkét igény elbírálása oda tartozik. Vegyük pl. hogy ellenem valaki sommás visszahelyezési pert indít, mert elfoglaltam tőle egy 200 frtnál kisebb értékű ingatlant, melyet évek óta békésen bir. Én beismerem a több évi békés birtoklást, beismerem azt is, hogy az ingatlant elfoglaltam, de azzal védekezem, hogy én vagyok az ingatlannak telekkönyvi és jogszerű tulajdonosa, ennélfogva viszonkeresetileg kérem, hogy felperes köteleztessék birtoklási jogom elismerésére s az ingatlan átadására. Természetes, hogy felperes nemcsak tagadni fogja állításaimat, melyek ekként bizonyításra szorulnak, hanem ellenezni is fogja a viszonkereset együttes tárgyalását az 1881: LIX. t.-c. 8. §-a alapján, s hivatkozással az 1893: XVIII. t.-c. 23. §-ának 3. pontjára, ugyanazon t.-c. 102. és 104. §§-aira, hivatkozással végül arra is, hogy békés birtoklását s a háboritás tényét beismertem, elkülönítet! végitéletet fog kérni, melyet a biró nyomban meg is hoz, visszahelyezi felperest s engem a törvény 108. §-a alapján elmarasztal a költségekben. Viszonkeresetem folytán azonban tovább foly a per, tulajdonjogomat teljesen bizonyítom; ugyanazon biró most ujabb ítélettel