A Jog, 1896 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1896 / 15. szám - Perek egyesítése. Felebbviteli érték. Befejező cikk

A JOG 115 Ha ők az okai, hát mivel indokolható mégis az, hogy a jók bűnhődjenek, legyenek bár ezek kisebbségben, tegyék a jelölteknek csak 2Oo.'0-át. Hát mindig csak a jók bűnhődjenek a roszszakért? Ez nem járja. Itt a büntetést a jogkereső felekre kell bizni, kik aztán, tapasztalatom szerint, e tekintetben meglehetősen igazságosan Ítélnek. Legyenek csak a jelöltek ügyvédekké, már kezdetben tapasztalni fogják ügyvédjelölti gyakorlatban eltöltött munkásságuk és azonkívül tudásuk eredményét. A jogkereső felek a legtöbb esetben igen jól ismerik az ügyük képviseletére megbízni szándékolt ügyvédet, s láthatjuk az életben, hogy a cliensek nagy része az olyan ügyvédeket, kik ifjúságuk, gyakornokságuk idejét vendéglőkben, kávéházakban mulatozással, kártyázással, vagy a sport különféle nemeivel töltötték el, — legtöbbnyire kerülik. Ez helyes is igy. Nem mondom, hogy néha ez nem történik ellenkezőleg: Fortuna asszonyság szeszélyes. Hát vájjon 7 évi gyakorlat után az ügyvédek okosabbak lesznek, többet fognak tudni ? Nem. Példa erre Ausztria, hol a gyakorlat a miénknél sokkal hoszszabb. Vájjon az ausztriai ügyvédek többet tudnak, minta magyarok? Ezt tagadom, de állítom a leghatározottabban azt, hogy a magyar ügyvédi kar, ha nem is áll az ausztriai felett, de vele egy vonalon okvetlen. Ha ez igaz, a gyakorlati idő meghosszabbítása ez alapon is önmagától megdől. Azon, hogy a városi és megyei közigazgatási hivatalt a jogászok kerülik, nincs mit csodálkozni. 15—20 évig 700—800 frt fizetéssel aljegyzőkként működni nem érdemes. Ennél előbbre haladni nagyon nehéz és lassan megy. Már pedig ez igy van, főleg a városoknál. Az ügyvédek évről-évre tényleg szaporodnak, de nem olyan mérvben, hogy existenciájuk fenyegetve lenne. Megélnek mindnyájan, vidéken ugy, mint városban. Ezt mutatja legalább azon körülmény, hogy a közjegyzők 1,200—1,600 frt fizetésért sem vidéken, sem városban, sem az öregebb, sem a fiatalabb ügyvédek közül valamire való helyettest nem kapnak. Ez mindenesetre jó jel, nem kell félteni szaporaságukat. A mi pedig az ügyvédek közé nem tartozást illeti, hát ez nemcsak itt, hanem mindenütt igy van. Mindennek van alja. Ha a t. cikkíró ur a nem ide való elemeket a birói pályára akarna szorítani, vájjon ott jólennének ? Kétlem. A ki itt nem jó, ott sem jó, tehát csakis a birói karnak ártana. A bajon a kormánynak kell segíteni és pedig akként, hogy a kormány mindenekelőtt tegye lehetővé, hogy a jogot a szegény ember gyermeke is tanulhassa. Mit látunk most? Azt, hogy a jogtudományt szerető s valóban a legnagyobb részben, ha nem másért, azért, mert hamarabb kapnak fizetést, a birói pályára készülő szegény fiatal ember előtt, részint a tandijak magassága, részint a létért való küzdelem által nagyon meg van nehezítve, sőt lehetetlenné téve. Nem kell ennek bebizonyítására statisztikai adatokat gyűjteni. Csak nézzük a budapesti jog- és államtudományi egyetemet. Itt az egyetemet minden semester kezdetén 100—150 hallgató, mert szegénysége miatt a tandijat fizetni nem tudja és tandijleengedésben nem részesült, kérvényével elutasították, kénytelen elhagyni s lesz belőlük írnok és sok mindenféle, kik aztán a társadalmi^ életben nagyon sok esetben a legveszélyesebb elemeket alkotják. Ép igy van ez a vidéki akadémiákon is. Hisz, ha figyelemmel kisérjük a 4 évi cursust, azt látjuk, hogy ha az első évben 100 joghallgató iratkozott be, a 5-. év végén azokból — az időközileg más akadémiára eltávozottakat is számba véve — legfeljebb 25—30—40 kerül ki s a többi vagy abba hagyja, vagy elzüllik s mindez azért, mert sok a tandíj, nehéz az önfentartás. Ezen kellene az államnak a legelső és leggyökeresebb javítást tenni és pedig részint a tandijrendszer egészbeni eltörlésével, de legrosszabb esetben annak gyökeres módosításával, részint a tankönyvek nagyobb mennyiségbeni beszerzésével és a joghallgatók közötti kiosztásával, részint anyagi segélyezéssel, hogy a létért való küzdelem megkönnyittessék. Nem mondom én, hogy ezt mind egyszerre kellene megvalósítani, a mi lehetetlen, hanem csak lassanként. Első sorban a tandij-kérdést kellene rendezni. Nem szükségeltetnék nagyobb áldozat, csupán az, hogy azon joghallgatóknak engedjék el a tandíjfizetést, kik azt fizetni tényleg nem tudják, önfentartásukért egész nap munkálkodnak és e miatt kénytelenek tanulmányaikat abbahagyni. Igy pld. a budapesti egyetemet minden semesterben elhagyó 150, de mondjuk csak 10Ö és a kolozsvári egyetemet és az összes akadémiát évenként elhagyó 50, tehát összesen 250 joghallgatónak. Hisz ez nem is olyan sokba kerül. Ha az évi tandijat pld. 50 frt veszszük,, 250 joghallgató elengedett tandija 12,500 frt lenne. Hát már ez csakugyan nem sok. Az ezen összegen megmentett joghallgatóknak 9%-a a pedig olyan helyzetben van, hogy — bár a legnehezebb módon is — mindennapiját megkeresi, s csupán a tandíj gátolja őket tanulmányaik további folytatásában. Az ilyenek közül évenkint csak 100 menjen a birói pályára, a hiány mindjárt fedezve lenne, még pedig gyökeresen, mert ez az évi létszám csaknem biztos, minek okát fentebb már megmondottam. Na lám, csak 12,500 frtot kell az államnak kiadni s nem kell sem pressionális rendszer, nevelés, sem a gyakorlati év meghosszabbítása. Hát még mennyivel máskép lenne ez, ha teljes tandíjmentesség volna. Pedig az se nagy kérdés. Tegyük fel, hogy a 2 egyetemen és az összes académián van évenkint összesen 5,000 hallgató. Ezeknek évi tandija 50 frtjával 250,000 frt. Hát mi ez ? Semmi, ha tekintetbe veszszük, hogy a hadseregre évről-évre mindig többet-többet, milliókat áldozunk. Áldozatunk pedig nem egyforma, mert mig a katonaságra fordított összeg holt tőke, addig az iskolákra fordított tőke dúsan meghozza gyümölcsét. No de ne reménykedjünk vérmesen, kívánjunk csak keveset. A mi pedig a birói fizetést illeti, hát bizony az csekély, nem nagyon kecsegtető. Nem mondom, a fizetés mostanában javult, az észlelhető, de még az nem elég. Szép az a független, nagyhatalmú, tekintélyes birói állás, cim, de én azt tartom, hogy csakis ugy ér valamit, ha az magas fizetéssel is jár. A pénz nagy hatalom. E kettő szépen összeegyeztethető. 720 frt aljegyzői, 1,200—1,400 frt albirói, s ennél valamivel több birói fizetésből a mai világban, mikor minden drágul, az igények fejlettebbek, megélni nem lehet. Már pedig mig valaki bíróvá lesz, most is betelik 35—40 év és akkor van 1,500—1,800 frt fizetése. Hát mi ez egy bírónak, pláne, ha családos, 4—6 I gyermek atyja. Miből tartja, ruházza, neveli, taníttatja őket? Legyen előbb magasabb fizetés, akkor majd a jogászok nem fognak habozni, hogy menjenek-e a birói pályára, vagy nem, akkor majd nem lesz a bírósági személyzetben hiányosság. Bekker István közjegyzőj., Nagyvárad. Perek egyesítése. Felebbviteli érték. *y (Befejező cikk.) Irta: Dr. PLOPU GYÖRGY, gyulai kir. törvényszéki biró. Fenti cim alatt megjelent előző fejtegetésemben a sommás törvény 43. §-ának a perek egyesítésére vonatkozó nagy fontoságu újításával foglalkoztam és szerény felfogásom szerint kettős alapon is sikerült kimutatnom, hogy a törvényhozó az egymással összefüggő több per egyesítését a bírónak azon célzattal engedte meg, hogy azok célszerűségi okokból közösen, egy véghatározatban is eldöntethessenek. Előbbi eljárásunkhoz képest liberális sommás törvényünk intézkedései ép oly határozottak, mint kimerítők ugyan, a jogélet nyilvánulásai azonban oly sokoldalúak és változatosak, hogy bármily körültekintő is legyen a törvényhozó, mégsem képes azok mindenikére speciális rendelkezéseket kiszabni. Az inductio és deductio rendszerek sajátszerűségében rejlik, hogy a jogélet érintett nyilvánulásaiban az elméleti és gyakorlati felfogás különös mérlegelés tárgyává teendő, hogy ama nyilvánulások a positiv szabály alá vonhatók legyenek, s illetve ez rájuk alkalmaztassák. Ha a biró, a rája ruházott hatalomnál fogva, a célszerűségi okok fenforgása esetében, az egyesitett több pert egy közös végitéletben dönti el: egy oly birói határozat keletkezik, mely perrendünkben eddig ép oly ismeretlen, mint szokatlan volt. Áll ez különösen akkor, ha az egyesitett több per különböző felek közt volt folyamatban, mert ez esetben az Ítéletnek különböző felekről és különböző pertárgyakról külön-külön intézkedéseket kell tartalmaznia. Miután a 43. §. a több per egyesítését nemcsak ugyanazon felek, hanem különböző felek közt folyó perekre nézve is megengedi, ebből a gyakorlati életben oly sok változat állhat elő, pláne az eldöntésre is figyelemmel, hogy valamennyinek felsorolását megkísérlem is alig lehet. Ez uttali fejtegetésünk célja azon fontos körülmény megvitatása, hogy az egyesitett és közösen egy határozatban eldöntött perekben felebbvitel esetében, mily összeg tekintendő a felebbvitel alapértékéül ? Vájjon a felebbvitel neme az egyes perek értéke, avagy az egyesitett perek összértéke szerint határozandó meg ? Fejtegetésünk céljához képest elegendőnek tartjuk, ha az alábbi példákat veszszük fel, megjegyezvén mindjárt e helyütt, hogy az egyes példákban felvett több per az eljárás folyamán egyesítve lett, és hogy minden egyes példában a több per közös határozattal lett elbírálva. I. példa F. (elperes) beperli A. (lperes-)t 1895. évi ápril. 20-án 45 frt házbér erejéig, mely az évi február 1-én vált esedékessé ; megjegyeztetvén, hogy a negyedévenként előre fizetendő évi bérösszeg 400 frt. 1895. évi május 1-én lejárt 100 frt negyedévi bért A. nem fizetvén, azt F. július hó 10-én szintén beperesiti. Ugyancsak 1895. évi augusztus 2-án harmadik pert is indit I F. A. ellen az augusztus 1-én ki nem fizetett 100 frt negyedévi ' bérösszegért. Ekként F. három keresetet (45 frt 4- 100 frt + 100 frt^~ I 245 frt) indított rövid időközökben A. ellen, és mivel a harmadik kereset tárgyalásakor, alperes kitartó védekezése folytán még az első kereset sem volt érdemileg eldöntve, a tárgyaló biró a három pert egyesíti és egységesen bírálja el olyként, hogy A-t 245 frt tőke, ennek és pedig 45 frt után 1895. évi február 1-től, 100 frt után azon évi május 1-től július l-ig 6°/0, azon tul b"j0 és 100 frt után 1895. augusztus 1-től 5<J/„ kamata és perköltség megfizetésére 15 nap alatt végrehajtás terhével kötelezi. *) Előző cikk a 14. számban.