A Jog, 1896 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1896 / 13. szám - Jogperek és birtokperek - Felbujtó vagy segéd?

100 A JOG Jogperek és birtokperek. Irta: SZALAY TAMÁS tszéki biró, Beregszász. E cim alatt dr. P 1 o p u György tszéki biró ur e becses lap f. évi 8-ik számában egy értekezést közöl, a hol szives volt a 'Jogtudományi Közlöny* mult évi 12-ik számában általam közlött hason tárgyú fejtegetésekre is kiterjeszkedni, nem helyeselvén azon nézetemet: hogy szerintem az 1881. LIX. t.-c. 6. §-ában emiitett, s az 1883. évi XVIII. t.-c. 1-sÖ § 2-ik pontjába onnan átvett «határper» mint külön peralak, s mint úgynevezett «jogi határper» ma már a törvénykezési gyakorlattal a forgalomból kiküszöböltetett s mással pótoltatott. Egy kissé furcsának találom nagyon, a vitatkozás azon módját, hogy dr. Plopu ur a «Jugtudományi Közlönyében általa kezdett s részemről folytatott vitát egy évi hallgatás után, ezen becses lap hasábjaira vitte át és egy oly olvasó közönség előtt cáfolgat engemet, a mely közönség az én érveimet nem ismeri, de nehogy hallgatásom beleegyezésnek vétessék, a t. collega fejtegetéseire a t. szerkesztőség engedelmével a következő rövid megjegyzéseket teszem. Dr. Plopu collega azt vitatja, hogy a sommás eljárás 1-ső §-ának 2-ik pontjába felvett «határper» mint úgynevezett «jogper» még ma is létezik, s hogy ily peralak ma is érvényben van. Állításának igazolására hivatkozik az 1635: XX., 1802: XXIII., 1807: XIII., valamint a Hármas-könyv I. r. 84., 85. címeire, ugy az 1871. évi LIII. t.-c. 44-ik 4<-ának a) pontjára és a 20,326/890. számú igazságügyministeri rendelet tartalmára. Látszik tehát, hogy a t. collega szorgalmas tanulmányokat folytatott az év lefolyása alatt a kérdés körül, de mégis csodálni kell, hogy figyelmét az ősiségi nyilt parancs 17. §-a elkerülte, ahol az általa hivatolt régi törvényeken alapuló úgynevezett «használati és jogi határper*, mint a jogi határperek két legszokottabb alakja (formális ex usu, metalis ex usu) örökre eltemettetett és az élő jog sorából töröltetett. A régi törvényeken alapuló úgynevezett «jogi határper* tehát, melyet t. collega ur már élő peralaknak vitat, már csak a multak emlékei közé tartozik, és több ősi jogintézményünkkel együtt csak a jogtörténelem számára való. Ezen régi törvények citátuma által tehát nem látom magamat megcáfolva. Az általa idézett ujabb törvényekben, jelesül az 1871. évi LIII. t.-c. 44. §., az 1881. évi LIX. t.-c. 6. §-ában emiitett «határper* kifejezésekkel sem látom érveimet lerontva, mert én most is állítom: hogy ily cimü per-ut «jogi határper*, ha azt a birtokjog végleges rendezésére hivatott pernek tekintjük is, ma már a törvénykezési gyakorlatban elő nem fordul, s az a mindennapi élettel fejlődő és ahhoz idomuló joggyakorlattal, a közforgalomból kihelyeztetett és az a tulajdon iránti perrel (rei vindicatio) pótoltatott. Ugyanis annak a jogi határpernek nem lehet más gyakorlati célja, mint a megsértett birtoklási jognak végleges, difinitiv rendezése, alapja pedig, mint minden ingatlan iránti tulajdon pernek - - hiteltjkvbe bekebelezett tulajdonjog. A ki tehát megsértett tulajdonjogát - a minek teljes tartalmát, a birtok és határ kérdése is képezi, orvosolni óhajtja, az mai náp már nem fog úgynevezett jogi határpert kezdeni, hanem megkezdi azt a mindennapos pert, a mely százával folyik bíróságaink előtt, a mit közönséges nyelven, de az 1881. évi LIX. t.-c. 6. §-ának terminológiája szerint is — bármennyire perhorrescálja is azt dr. Plopu kartárs ur — «birtok*-pernek neveznek. Ezen per aztán a maga utján letárgyaltatik, rendszerint helyszíni szemle és szakértők meghallgatása mellett, a vitás terület megállapíttatik s alperes — már a mint a per sorsa hozza magával — a jogtalanul birtokolt terület visszabocsátására, s a határ-vonal kiigazítása és megállapításának tűrésére köteleztetik. És ezzel mindennemű birtok- és határvita véglegesen rendezve van. Azt kérdem tehát, hogy ezen per mellett, mi marad a t. kartárs ur által életben lévőnek vitatott «jogi határperre», mi más speciálitis tárgya van ezen pernek, a melyet a tulajdoni per keretében megoldani nem lehetne, s mily más és különös jogsérelmek orvoslása képezi ezen peralak mint < sui generis* jog intézménynek a feladatát? Ezekre a kérdésekre a t. kartársurfejtegetéseiben feleletet nem találok; ha azonban — az úgynevezett «jogi határper* alatt mindennemű határkérdésnek — a tulajdonjog alapián leendő végleges rendezését értette, ugy ez esetben kitűnik, hogy mi lényegileg teljesen egyetértünk, csakis a megoldás módjára nézve térünk el egymástól, mivel t. kartárs ur azt vitatja, hogy ily sérelmek csakis jogi határperrel — én pedig azt állítom, hogy csakis tulajdoni-perrel orvosolhatók. És a mennyiben szerény nézetem szerint — a tulajdonper sokkal szokottabb, ugy szólván mindennapos forma és eredménye is biztos — tekintve, hogy ezen kifejezés «határper» tág és meghatározva nem lévő terjedelménél fogva félreértésekre s fogalomzavarokra adhat alkalmat, tekintve, hogy a jogszolgáltatás egyöntetűsége a gyakorlati életben már elfogadott és megállapított szabályok alkalmazását igényli, tekintve, hogy az ősrégi intézménynyel összeforrt régi peralakok szükség nélküli fentartása nem célszerű, ismét csak az a néoetem, hogy az úgynevezett ^jogi határper* még ily értelmezés mellett sem tartható fenn, s annak mint élő peralaknak létjogosultsága nincsen. És ezzel a vitát részemről be is fejezhetném. Minthogy azonban a .Jogtudományi Kózlöny*-ben közölt fejtegetésemnek azon részére sem kaptam választ, hogy a som. eljárás 1-ső §-a 5. m) pontjában emiitett határjárási, mesgyeigazitási és sommás visszahelyezési perek egymástól való különbözőségére általam előadott nézetek helyesek-e és főként mi különbség van a sokat emlegetett «határjárási per* és ugyan csak az m) pontban felvett «mesgyeigazitási per* között; és arra sem, hogy ezen két rendű peres eljárást szükségkép megkell-e előznie az 1894. évi XII. t.-c. 3i. §-ában előirt közigazgatási eljárásnak s vájjon minő eredménynyel tehető ezen törvény alapján pergátló kifogás, a közigazgatási eljárás elmellőzésével birói uton kezdett ilynemüperekben, — szabad legyen még néhány szóval ezen kérdésekre is kiterjeszkedkem és emiitett előző fejtegetéseimet a következőkkel pótolnom. Határjárás (novatió metarum seu reambulatió) célja és tárgya nem egyéb, mint a romlani kezdő határjeleknek kijavítása és romlás elleni megvédése. Ez, mint fogalmából is látható, óvó intézmény a határok elromlása s az abból keletkező viszályok megakadályozása végett. Határigazitás, vagy mesgyeigazitás (rectificatio metarum) célja és tárgya pedig a határjelek elromlása és elromlása következtében a szomszéd birtokosok között a határok holléte és kiterjedése fölött támadt vitás kérdéseknek az elbírálása és a kinyomozott határ- vagy mesgyevonalnak megállapítása és azon a határjeleknek a felállítása. Bár ugyan mindkét per alapját képező 1802. évi XXIII. t.-cikkben nem is foglaltatik olyan korlátozás, mely a mesgye-igazitásra irányzott panasz, vagy keresetnek a mesgyevonal megváltoztatásától számított bizonyos idő alatti megindítását kötelezőleg előírná, mégis: tekintettel az 1893. évi XVIII. t.-c. 1-ső §. 5. mi pontjának és az 1894. évi XII. t.-c. 34. §-ának rendelkezésére, alig lehet kétség az iránt, hogy ezen perek, mint a birtoklás ideiglenes rendezésére engedett jogorvoslat, az egyévi békés birtoklás alapján döntendők el és az erősebb joggal biró félnek fenmarad joga a tulajdoni per megindítására. Előbbi cikkemben foglalt fejtegetésemnek vonatkozó részét tehát ekként módosítom. Minthogy pedig az 1894. évi XII. t.-c. 3i. §-a világosan azt rendeli: hogy a határjelek felállítása, kijavítása és megújítása körül felmerülő vitás kérdések elintézése első sorban a közigazgatási hatóság hatásköréhez tartozik és csak az ott hozott határozattal meg nem elégedő fél léphet föl 30 nap alatt panaszával birói uton; tekintve, hogy a fentiek szerint, a határjárási és mesgyeigazitási pörnek éppen hasontárgya van, — nézetem az: hogy ha ily perek a közigazgatási ut elmellőzésével tétetnek birói uton folyamatba, az esetben az 1893. évi XVIII. t.-c. 27. §-ának 1-ső pontjában fölvett oly pergátló kifogás létezik, melyet ezen §. 6-ik pontjának 2-dik bekezdése értelmében az eljárás bármely szakában hivatalból figyelembe venni s alkalmazni kell. Minthogy azonban a mezei rendőri törvény idevonatkozó intézkedése véleményem szerint csak a külső gazdálkodás tárgyait képező területekre terjed ki, a belsőségeknél felmerülő ilynemű vitás kérdések kizárólag birói útra tartoznak, igy tehát ily pergátló kifogás fenn nem forog. Hogyha pedig felperes keresetét nem a birtokkérdés ideiglenes rendezése, hanem annak a tulajdonjog alapjáni végleges megoldására irányozza, nagyon természetes, hogy ez esetben a közigazgatási megelőző eljárásnak helye nincsen, mivel ez esetben már nem a megelőző egyévi békés birtoklás, hanem a tulajdonjog alapja a pernek, a mi kizárólag birói útra tartozik. Ezzel szerény fejtegetéseimet — classikus idézet nélkül azon kérelemmel zárom, hogy ha bárki érdemesnek találja ezen kérdésekhez hozzászóllani, azt a legnagyobb örömmel veszem, részemről azonban a vitát befejezettnek nyilvánítom. Felbujtó vagy segéd? Irta: BÁLINT ZSIGMOND. Budapest. Bizonyos esetekben igen nehéz az éles határvonalat meg vonni s teljes határozottsággal megállapítani, hogy felbujtóval vagy értelmi bűnsegéddel van-e dolgunk. E kettőnek fogalmi köre ugyanis nagy mértékben összeesik, az értelem, az akaratelhatározás az, melyre mindkettő hatni igyekszik s csak éppen az intenzivitás mérve s az időbeliség tekintetében különböznek egymástól. Mig u. i. a felbujtó maga*teremti s érleli meg az akaratelhatározást az általa eszközül felhasznált inviduumban a deliktum elkövetésére, s annak eszméje, csirája ő benne fogamzott meg : addig az értelmi bűnsegéd egy már létező, habár talán még nem teljes akaratelhatározást igyekszik megszilárdítani, megérlelni s igy az individuumot a bűnös tett elkövetésére birni. A kettő tehát az akaratelhatározáshoz való viszonyában az ante és post viszonyát tünteti fel; s ez az, mit fentebb az időbeliség elnevezésével illettünk. Különbözik továbbá a kettő az intenzivitás mérvét tekintve Nagyon természetes, hogy sokkal intenzivebb s hathatósabb ráhatást kénytelen használni az, ki valamely bűnös tett csiráját másba átültetni, azt abban életre kelteni kívánja, mint a ki az elhatározást már készen találja, s a kinek már csak az a szerep