A Jog, 1896 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1896 / 11. szám - A tulajdon megsértésének kérdéséhez. Felelet - A jogegység és a temesvári kir. tábla
12 A JOG az 1881. évi LX. t.-c. szabályai általában s ezek közt különösen az idézett t.-c. 42. §-a biztosit. Elzáratnék pedig a végrehajtást szenvedő' ebben a törvényszakaszban biztosított jogának érvényesítésétől, ha e törvényszakasz ugy értelmeztetnék, hogy a végrehajtást szenvedő visszvégrehajtási igényeinek biztosítása végett ahhoz a bírósághoz köteles fordulni, mely a végrehajtás alapjául szolgáló marasztaló határozatot hozta; mert egyrészről az osztrák-magyar monarchia másik államának bíróságai csak a saját államokban érvényes alaki szabályokat vehetik tekintetbe, másrészről a hazai bíróság sem lehetne tekintettel olyan külföldi határozatra, mely a hazai végrehajtási törvényben megállapított jogszabályokba ütköznék, unként következik tehát ezekből, hogy a végrehajtást szenvedőt az 1881: LX. t.-c. 42. §-a értelmében megillető jog csak valamely hazai bíróság előtt érvényesíthető. Ilyen bíróságnak pedig mást, mint a végrehajtás foganatosítására illetékes bíróságot nem lehet tekinteni; mert az 1881. évi LX. t.-c. 4. §-a szerint a végrehajtás foganatosítására hivatott bíróság az osztrák-magyar monarchia másik államának bíróságai részéről érkéz ;tt megkeresésre a végrehajtást elrendelni tartozik; minthogy pedig bírói határozat, vagy bíróság előtt kötött egyezség a végrehajtás elrendelésére az 1881. évi LX. t.-c. 2. §-ának 1. bekezdése szerint a perbíróság illetékes, nyilvánvaló, hogy az említett esetekben a végrehajtást elrendelő bíróság a per bíróságával azonos, következően az osztrák-magyar monarchia másik államában hozott bírói határozaton alapuló végrehajtás esetében az 1881. évi LX. törvénycikk 42. §-ának 2. bekezdésében említett perbíróság alatt azt a hazai bíróságot kell érteni, mely a végrehajtás elrendelése és foganatosítására illetékes, ez pedig a végrehajtást szenvedő részéről megkeresett kir. járásbíróság lévén, ugyanezt arra kellett utasítani, hogy az ellenfél meghallgatása után érdemleges határozatot hozzon, egyszersmind az 1881. évi LX. t.-cikk 42. §-ának utolsó bekezdése értelmében ki kellett mondani, hogy a beadott kérvény a végrehajtás folytatására halasztó hatálylyal bír. mert végrehajtást szenvedő 156,810/95. sz. kérvényére vezetett letéthivatali elismervény szerint a marasztalás összegét birói letétbe helyezte. 1896 jan. 7. 27.) Az 1868. LIV. t.-c. 588. §-ában érintett azon bíróság alatt, a mely a peressé vált hagyaték biztosításáról intézkedik, a hagyatéki bíróság értendő, a mi kitűnik az 562. §. azon rendelkezéséből, hogy az örökösödési eljárás folyama n felmerülő teendők az ezen §-ban tett kivételekkel a hagyatéki biróságok hatáskörébe vannak utalva, mely kivételek közzé azonban az 588. §. nem tartozik. A m. kir. Curia (1896. január 29. 173. sz. a. 1 azon illetőségi összeütközés elintézése tárgyában, mely özv. Sz. Józsefné hagyatéki ügyében a hagyatéki zárlat elrendelése kérdésében a szatmárnémeti kir. törvényszék és a szatmár-németi kir. járásbíróság között felmerült, ezen ügyben a zárlat alkalmazása iránt előterjesztett kérelem elintézésére a sz.-németi kir. törvényszéket mondta ki illetékesnek. Mert: az 1868: LIV. t.-c. 588. §-ában érintett azon bíróság alatt, a mely a peressé vált hagyaték biztosításáról intézkedik, a hagyatéki bíróság értendő, a mi kitűnik az 562. §. azon rendelkezéséből, hogy az örökösödési eljárás folyamán felmerülő teendők az ezen §-ban tett kivételekkel a hagyatéki biróságok hatáskörébe vannak utalva, mely kivételek közé azonban az 588. §. nem tartozik; jelen esetben pedig hagyatéki bíróság a sz.-németi kir. törvényszék lévén, a zárlat iránt előterjesztett kérelem elintézésére is ugyanezen bíróság illetékes. Kereskedelmi, csöd- és váltó-ügyekben. A kereskedelmi szokásnál fogva a vevő a megrendeltnél nagyobb árut csak akkor tartozik elfogadni, ha a többlet s°/o-ot meg nem halad. Soproni kir. járásbíróság (1894. márc. 20. 2,945. sz. a.) A. Náthán felperesnek K. Ignácz alperes ellen 8 frt 89 kr és jár. iránti kereskedelmi perében a következő ítéletet hozta: Alperes köteles 8 frt 89 kr tőkét stb. felperesnek megfizetni stb. Indokok: Alperes beismerte, hogy felperesnél 50 kgr. árut rendelt olyan árban, a mint azt felperes D. M. galgóci lakosnak szállította. Felperes azonban az A) alatt becsatolt factura szerint nem 50 kgrmot, hanem 63Vj kgrot szállított utánvét mellett, kgrját 14 krajcárral számítva és pedig ugy, hogy alperesnek kellett volna a szállítási dijat megfizetni. Alperes az árut ki sem váltotta, át sem vette, hár em azt felperesnek azzal bocsátotta rendelkezésére, hogy azt 1 frt 49 kr levonásával kész átvenni. Alperesnek ezen védekezése azonban nem bizonyult valónak, mert eltekintve attól, hogy a neki megküldött és általa rendelt árut a ker. törv. 347. §. értelmében köteles lett volna átvenni és megőrizni és csak azután rendelkezésre bocsátani: felperes az A) alattival bizonyította azt, hogy 55 kgr árut küldött, még pedig olyan papirnemüből, a melyek szállításánál néhány klg különbözetet nem szokás figyelembe venni, mivel a csomagok 1,000 ivből állanak és súlyuk szerint számittatnak. Annál kevésbé foghat helyet alperesnek a suly elleni kifogása, mivel olyan áruról van szó, a melynél a meg nem rendelt többletet felperesnek rendelkezésére bocsájtI hattá volna. De megdől alperesnek az árfelszámitás ellen tett i kifogása is, mivel a B. alattival maga beismerte azt, hogy felperes D. M.-nek az áru kgrját 17 krjával szállította, tehát egy krajcárI ral drágábban, mint alperesnek, a mi abban, az alperes által sem j tagadott körülményben leli magyarázatát, hogy felperes^ a déli ' vasúti szabályzat szerint nem küldhette franco az árut és ebbe ! az egy krajcárnyi különbözetbe számította bele a szállítási dijat, j a mely a vevény szerint épen 55 krt tett ki. Azon körülmény, hogy alperesnek kézhez vett facturájából 63 72 kgr 14 krral lett ; számítva, nem következik az, hogy az áru ilyen suiyu, mert erre j nézve alperessel szemben csakis a vasúti értesitvény lett volna ! mérvadó és a vasúti értesitvényben utánvétképp kitett összeg lett ! volna irányadó, annál is inkább, mivel alperes nem a kézhez vett factura, hanem a ker. törv. 347. §-ában körülirt feltételek betartásával lett volna a vasúti értesitvény alapján jogosult felperesnek az árut rendelkezésre bocsájtani, azon körüllmény pedig, hogy feli peres az árut utánvétel mellett küldötte, aperes által nem kifo, gásoltatott. Ezekhez képest alperes a kereseti tőke megfizetésében \ marasztalandó volt stb. i A győri kir. ítélőtábla (1894. május 8. 2,150. sz. a.) az elsöI bíróság ítéletét megváltoztatja, felperest keresetével elutasítja stb. Indokok: Alperesnek D) alatti nem kifogásolt levelével igazolva van, hogy alperes felperesnél csak 50 kg. csomagoló papirt rendelt meg és felperes ennek dacára az A) alatti szállítólevél szerint a megrendeltnél 5 kgr.-mal nagyobb mennyiségű árut küldött alperesnek s az A) alattival igazolva van az is, hogy felperes ezen küldeményt 8 frt 99 kr. utánvétellel terhelte meg. Tekintve pedig, hogy a kereskedelmi szokásnál fogva a vevő a megrendeltnél nagyobb mennyiségben küldött árut csak akkor tartozik elfogadni, ha a többlet 5%-ot meg nem halad; tekintve, hogy jelen esetben felperes a megrendeltnél 10%-kal több árut küldött még pedig a vételárral mint utánvétellel terhelve s alperesnek a megrendeltnél nagyobb mennyiségben küldött áruból a megrendelt mennyiséget kiválasztania, s a többletet felperes rendelkezésére bocsátania csak az esetben lehetett volna, ha a felperes által a megrendeltnél nagyobb mennyiségben küldött áru vételárát kifizeti; tekintve, hogy erre alperes a felperessel létrejött megállapodásából kifolyólag nem kötelezhető, alperes az áruküldemény átvételét felperesnek szerződésellenes eljárása alapján jogosan tagadhatta meg, felperes tehát a jogosan át nem vett áru vételára iránt indított keresetével elutasítandó stb. volt. A m. kir. Curia (1897. febr. 12. 1,506. sz. a.) a másodbiróság ítélete indokainál fogva helybenhagyatik stb. Ha a leltár és mérleg átadására kötelezett kereskedő kötelezettségének eleget nem tesz, ugy az ítéletben ki kell mondani, hogy át nem adás esetén tűrni tartozik, hogy felperes a mérleget és leltárt szakértők közbenjöttével alperes költségén elkészíthesse és alperes összes árukészleteit, levelezéseit és üzleti könyveit p tartozik felmutatni valamint az e célra szükséges összes egyéb adatokat előadni (M. kir. Curia 1895. december 27. 1,181. sz. a.). Az a részvényes, ki a közgyűlésen részt vett és ezen közgyűlésen hozott határozat ellen sem kifejezetten nem tiltakozott, sem szavazatával a határozathozataltól nem tartózkodott és maga szavazott a közgyűlési határozatra, annak megsemmisítését nem kérheti. (A m. kir. Curia 1896 febr. 12. 1,773. sz.). A berni egyezmény és az annak alapján életbeléptetett üzletszabályzat által megállapított rövidebb elévülési idő, a megelőzőleg keletkezett és 1893. évi január hó i-éig még nem érvényesített f u var díj-többlet igényekre is kihat. (M. kir. Curia 1896 febr. 21. ! 746. sz.). A biztosító társaságoknál alkalmazott ügynökök a biztosítási dijaknak felvételére jogosultsággal nem bírnak. (M. kir. Curia 1896 febr. 13. 1,741. sz.). Bűnügyekben. Erőszakos nemi közösülésnél értelmi segély a leány kihívása i által és physikai segély a leány lefogása és védtelen állapotba j helyezése által. (B. T. K. 69. S- 2. p 232. $ ) A pécsi kir. törvényszék. J. Stankó, P. Márián, 1'. Tomó, G. Márián, R. Márkó vádlottakat a btkv. 232. §. 1. pontjába ütköző erőszakos nemi közösülés bűntettében és pedig P. Tomó, G Márián j és R. Markot a btkv. 70. §-a értelmében mint tettestársakat B Máriánt és J. Stankót pedig a btkv. 69. §. 1. pontja értelmében j mint felbujtókat bűnösöknek mondja ki s ezért a btkv. 232. §. j 250. és 92. §§-ok alkalmazásával, az Ítélet foganatba vételétől számítva P. Tomót egy évi, R. Markó és G. Márián vádlottakat egyenkint egy évi és hat havi, P. .Márián és J. Stankó vádlottakat egyenkint egy évi és három havi börtönre, ugy mindaz öt rendű vádlotj takat még külön három évi hivatalvesztésre itéli. Indokok: A bizonyítási eljárás folyamán részint J. Stankó j P. Marian es P. Tomó vádlottak beismerésével, részint R Márián D. Iván és M. Jozó tanuk hit alatti vallomásával beigazoltatott