A Jog, 1895 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1895 / 7. szám - Az igazságügyi költségvetés a képviselőházban

JOGESETEK TARA FELSŐBIRÓSÁGI HATÁROZATOK ÉS DÖNTVÉNYEK. Melléklet a «Jog» 7. számához. Köztörvényi ügyekben. A vaspályák által okozott halál vagy testi sértés iránti felelősségről szóló 1874: XVIII. t.-c. 1. ij-ában felsorolt ténykörülmények valamelyike fenforgásának bizonyítása a kártérítés kötelezettségének megállapítására hivatott polgári biróságra tartozó törvényes eljárás útján lévén eszközlendő, a járási főszolgabíró és a büntető bíróság által a fenti ténykörülmények tekintetében hozott határozatok a polgári bíróság által csak annyiban vehetők figyelembe, a mennyiben azok az utóbbi előtt lefolytatott törvényes eljárás iitján nyert bizonyítékokkal ellentétben nem állanak. A komáromi kir. törvényszék (1893 nov. 2*2. 3,854. sz, a.) R. Eötvös Károly ügyvéd által képviselt özv. F. Lajosné, szül. T. Eszter felperesnek dr. Hollós Béla ügyvéd által képviselt m. kir. államvasutak cég alperes ellen 26 frt 90 kr. életjáradék, illetve 5,380 frt tőke és jár. iránti perében a következőleg itélt: Felperes keresetével elutasittatik stb. Indokok: Felperes azért követel alperestől kártérítést, mert a m. kir. államvasutak budapest—brucki vonalán, a bánhidai állomásra 1891. évi Január 3-án reggel 3 óra 31 perckor beérkezett 45. sz. gyorstehervonat, a rajta alkalmazott F. Fajos első fékezőt a kocsitologatás alkalmával elgázolta és a szenvedett sérülés halálát okozta. F Lajos felperesnek férje és eltartója volt. AB. 1. és B. 2. alatt becsatolt «27. sz. forgalmi utasítás a vonatkísérő számára» és »234. számú szabályrendelet a személybiztonság megóvásáról a vasúti végrehajtási szolgálatban» cimű könyvek 64. lapjának 3. bekezdése és 9. lapjának 9. pontja szerint: «a kocsik ki- vagy bekapcsolására rendelt közegnek soha sem szabad a kocsik közé lépni, vagy az ütközők alatt átbújni, ha a be- vagy kikapcsolandó kocsik nem állanak és csak akkor szabad neki a tolatásra jelt adni, ha teendőjét tökéletesen befejezte és a kocsik közül kilépett.* A jelen perhez mellékelt E. Róbert és Z. János ellen a btk. 438. 5?-ába ütköző közveszélyü cselekmény miatt folyamatba tett, de 4,291/91. B. sz. a. beszüntettetett bűnügyre vonatkozó iratok által beigazoltatott, hogy F. Lajos halála előtt kijelentette, hogy a mozgó kocsik közé lépett, elvégezte a kocsik bekapcsolását és nem várva be a kocsik megállását, a mozgó kocsik közül ki akart lépni, miközben a jeges vágányon elcsúszott és a kerekek lábait összezúzták. Ugyanezt igazolja a megtörtént tény, — továbbá a jelen perben hit alatt tanuképen kihallgatott Z. János és E. Róbertnek a vallomása is. Az igaz, hogy a B. 1. és B. 2. alatti könyvek 64., 9., 10. és 11. lapján foglaltak szerint a kocsik be- és kikapcsolásával a tolatást vezető közegnek a jelenléte szükséges, a ki a kocsik mozgásba hozatala és megállítása iránt intézkedik és a kérdéses alkalommal a 45. sz. tehervonatról a tolatást vezető egyén hiányzott, de ezen szabályt az elhalt F. Lajos is jól tudta és kétszeres mulasztást követett el az által, hogy a tolatást vezető közeg jelenléte nélkül akarta végezni az összekapcsolást és hogy még akkor sem várta be azt, míg a mozgó kocsik megállanak, hanem a mozgó kocsik közül akart kilépni, pedig a kocsik csak az ő jeladása után lettek volna a megállás után ujabban mozgásba hozhatók. Minthogy az 1874: XVIII. t.-c. szerint, midőn valamely vaspálya üzeménél valaki életét veszti, az ez által okozott károkért az illető vaspálya-vállalat az esetben nem felelős, ha a halált elháríthatatlan esemény ívis maiorj vagy egy harmadik személynek elháríthatatlan cselekménye, melyet a vaspálya-társulat megakadályozni képes nem volt, vagy a meghaltnak saját hibája okozta; minthogy beigazoltatott, hogy F. Lajosnak a halálát a saját magának gondatlansága és hibája, valamint a szerencsétlen véletlennek közbelépése eredményezte, minthogy az esetben, ha a kocsik mozgását irányító felügyelő a tolatásnál jelen lett volna is, nem akadályozhatta volna meg azt, hogy T. Lajos a még mozgásban volt kocsik közül ki ne lépett és e közben el ne csúszott volna és igy a felügyelő távolléte magában alperesnek kártérítési kötelezettségét meg nem állapítja; ezért felperest kárkövetelésével el kellett utasítani. A perköltségeket a kir. törvényszék az 1868. évi XIV. t.-c. 261. i;-a értelmében azért szüntette meg kölcsönösen, mert az 1874. évi XVIII. t.-c. értelmében, ha valaki a vaspálya üzeménél életét veszi, az ez által okozott károkért a vaspálya-vállalat felelős, kivéve, ha az 1. §-ban felsorolt tények valamelyikét bebizonyítja, ezen bizonyítás pedig csak törvényes eljárás útján történhetik, ebből kifolyólag felperes alap nélkül perlekedőnek nem tekinthető stb. A győri kir. itélő tábla (1894. évi február hó 14-én 608. sz. a.) A kir. itélő tábla az elsőbiróság Ítéletét megváltoztatja s az alperes részéről a kártérítési kötelezettség létrejötte ellen felBudapest, 18í)5 február hó 17-én. hozott kifogást elveti, ehhez képest pedig a pert érdemben eldöntendőnek kimondja s az elsőbiróságot további szabályszerű eljárásra, illetve új határozat hozatalára utasítja stb. Indokok: Nem lévén a peres felek között vitás az a két körülmény, hogy felperes a néhai F. Lajosnak a neje volt, tehát oly egyén, a kinek eltartására, a néhai F. Lajos törvénynél fogva kötelezve volt és hogy néhai F. Lajos az 1891. évi január hó 2-ika és 3-ika közti éjjelen a bánhidai állomáson vasúti kocsik tologatása alkalmával elgázoltatott s oly súlyos sérülést szenvedett, hogy ennek folytán még a sérülés napján meghalt, a felperes kártérítési kötelezettségének létrejötte az 1871. évi XVIII. t.-c. 1. §-ához képest megállapítandó, ha csak alperes be nem bizonyítja, hogy a most idézett törvényszakaszban felhozott kivételes esetek valamelyike fennforog. Alperes kártérítési kötelezettsége ellen felhozott kifogását ezen esetek utolsójára, ugyanis arra alapította, hogy a néhai F. Lajos elgázoltatását saját hibája idézte elő. Ezt a kifogást azonban alperes nem bizonyította be. Hivatkozott ugyan alperes a tatai járás főszolgabírójának 337/k. i. 1891. sz. a. hozott és e perben 2'/. alatt bemutatott határozatára, valamint az eljáró kir. törvényszéknek, mint büntető bíróságnak, 4,295,91. B. sz. és a perben 37. alatt bemutatott végzésére, ezeket a határozatokat azonban, tekintettel arra, hogy az alperes kifogásának alapját tevő azt a körülményt, hogy a szóban forgó és halált okozó elgázoltatást F. Lajosnak saját hibája okozta, az alperes magában ebben a perben tartozik bebizonyítani és azt más ezen pert megelőző ügyekben hozott határozatokkal nem bizonyíthatja, figyelembe venni nem lehetett és ennélfogva az alperes kérdéses kifogását egyedül a perben felhozott bizonyítékok alapján kellett eldönteni. Ezek a bizonyítékok pedig egyedül a per folyama alatt kihallgatott tanuknak vallomásai. Mig azonban a tanúk közül Sz. Károly és T. Dezső nyíltan bevallják, hogy a szerencsétlenség megtörténténél nem voltak jelen, addig Z. János és E. Róbert tanúsítják ugyan, hogy az elgázoltatásnak F. Lajos maga volt az okozója, azonban mig egyfelől ezek a tanuk azt, hogy a szerencsétlenség pillanatában annak megtörténténél jelen voltak-e? vallomásukban elhallgatják, addig másfelől a bűnperben kivett vallomásaik szerint azt, hogy a szerencsétlenség megtörténténél sem egyik, sem másik jelen nem volt, hanem mindenik csak annak megtörténte után sietett annak színhelyére, világosan beismerték, a miből pedig önkényt következik az, hogy ennek a két tanúnak a szerencsétlenség miként történt bekövetkeztéről közvetlen tudomása nem lehet és igy ezeknek a vallomására sem lehet ebben a perben semmi súlyt sem fektetni. Felhozta ugyan az alperes védelmére még azt is, hogy a néhai F. Lajos a szerencsétlenség bekövetkezte után azt, hogy balesetét a saját vigyázatlansága okozta, Z. János és E. Róbert előtt beismerte volna, eltekintve azonban attól, hogy az állítólagos beismerésnek megtörténte ebben a perben bizonyítva szintén nem lett, arra meg bebizonyítás esetén sem lenne súly fektethető, mert az, hogy a szerencsétlenül járt F. Lajos a baleset megtörténte után annak miként való megtörténtét világosan előadni, vagyis arra vonatkozólag komoly beismerést tenni képes lett volna, a nevezettnek akkori helyzeténél s lelki állapotánál fogva kizártnak tekintendő. Mindezekből folyólag, minthogy alperes a kártérítési kötelezettség létrejötte ellen felhozott kifogásnak alapul szolgáló körülményt be nem bizonyította, azt a kifogást az 1874. évi XVIII. t.-c. 1. §-ához képest elvetni, ebből folyólag pedig, minthogy az elsőbiróság a kártérítési kötelezettség meg nem állapításával egyedül a szóban forgó kifogás felett határozott, a pert érdemben eldöntendőnek kimondani, s az elsőbiróságot további szabályszerű eljárásra s ily határozat hozatalára utasítani kellett stb. A magyar királyi Curia (1894. évi december hó 13-án 4,909. sz. a.) A másodbiróság Ítélete helybenhagyatik indokolása alapján, mindazonáltal a járási főszolgabíró és a büntető bíróság határozatainak bizonyítására vonatkozó azzal az értelmezéssel, hogy az 1874. évi XVIII. t.-c. 1. igában felsorolt ténykörülmények valamelyike fenforgásának bizonyítása a kártérítés kötelezettségének megbirálására hivatott polgári biróságra tartozó törvényes eljárás útján lévén eszközlendő, ama határozatok a jelen perben csak annyiban vehetők figyelembe, a mennyiben azok az emiitett törvényes eljárás útján nyert bizonyítékokkal ellentétben nem állanak, már pedig ama bizonyítékok alapján megállapítottnak tekintendő, hogy a kocsik tolatása nem a kellő felügyelet és ellenőrzés mellett, tehát nem szabályszerűen történt és ekként a bekövetkezett baleset nem egyedül az elhalt F. Lajos vigyázatlanságának tulajdonitható, a mint ez ama határozatban állíttatik stb.