A Jog, 1895 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1895 / 44. szám - Magánlaksértés és halmazat (Döntvénybirálat)

316 A JOG a laksértés a másik bűncselekmény végrehajtása céljából történt, tehát mint u. n. eszközbüntett szerepel. Az áttekintés a laksértés subsidiaris jellegének illetve a btkv. 330. §-a ama kitételének: «a mennyiben súlyosabb büntetés alá eső cselekmény nem forogna fenn» az Ítélkezésben nyert értelmezésére is kiterjed. 1. Magánlaksértésnek és testi sértésnek találkozása esetében: a) egységet vesznek fel: az 1886 évi jun. 21. és pedig az indokolás értelmében a behatolás elvontan minősülne ugyan a 330. szerint, minthogy azonban ezzel a cselekménynyel kapcsolatosan vádlott súlyos testi sértésnek bűntettét is követte el, s ez a 330. §-ban mcgállapitottnál súlyosabb büntetés alá esik, vádlottat a 330. §. alapján külön büntetni nem lehet, és ez csak mint súlyosító körülmény vehető tekintetbe.(B. L-T. 13 k. 302 1.) Kérdés: Quid juris akkor, ha a vádlott csak vétséget képező súlyos testi sértést követ el, melynek büntetése a 330, §-ban megállapítottnál enyhébb. A felelet csak kétféle lehet, és pedig vagy az, hogy kizárólag a magánlaksértés büntette; vagy pedig az, hogy laksértés és súlyos testi sértés vétsége anyagi halmazatban állapítandó meg. Az első esetben a súlyos testi sértés büntetlen marad, ezt a megoldást minden felhozható scholasztikus érvek dacára repudeálja a jogérzület, s a józan ész; a második esetben a vádlott súlyosabb büntetési tétel alá esik mint az, a ki büntettet képező testi sértést is követett el, mert az utóbbi egyedül az okozott testi sértés cimén levén büntethető, büntetése 3 évi börtönnél súlyosabb nem lehet, a vétséget képező súlyos testi sértést elkövetett vádlott ellen a btkv. 33U. 301. 96. és 98. §-ai alapján 4 évig terjedhető börtönnel büntetendő; — az 1889. évi jan. 24-ki ítélet szerint pedig a laksértés vétsége (332. §.) a testi sértéssel egységet képez, nem ugyan a Tábla által felhozott abból az indokból, hogy a vádlott szándéka nem laksértésre, hanem panaszosnak megsérelmezésére irányult, mely felfogást a Curia ellenkezőleg alapos érvekkel cáfolja, — hanem azért, mert a törvényhozás bizonyos igen csekély nyomatékú bűncselekményeket, melyek rendszerinti előzményeit, kíséretét vagy következményét képezik más sokkal súlyosabb bünt. cselekményeknek, már az utóbbiak büntetésének meghatárázosánál figyelembe vette annyira, hogy amazok emezekkel egy jogi egységbe foglaltaknak tekintendők (Jogt. Közi. 1889. évi 7. sz.) A törvénynek semmiféle rendelkezésére nem támaszkodó indokolásnak érdemleges méltatását mellőzve, a fennforgó esetre ez az indokolás már azért nem alkalmazható, mert a laksértés a testi sértésnek rendszerinti előzményét, kíséretét vagy következményét nem képezi;— b) eszmei halmazatot vesznek tel: 1881. évi jan. 24-ki (B. J. T. 1. K. 337. 1.); 1889. évi febr. 21-ki (Jogt. K. 1889. évi 11. sz.); 1892. évi Oct. 27-ki ítéletek (B. J. T. 3U. k. 204. 1.) azért, mert a laksértés csak mint eszközbüntett szerepelvén, s csak is a testi sértés céljából követtetvén el, a laksértés és a testi sértés a közös cél által összetartott két külön törvénysértést, de csak is «egy célzott bűncselekményt képez.» Ennek a felfogásnak téves voltát a kir. Curia ismételten maga cáfolta meg, c) anyagi halmazatot vesznek fel: egységet (és pedig csak laksértést) megállapító táblai Ítélet ellenében 1881. évi 8 ifi. sz. (B. J. T. 2. K. 4(i5. 1.); 1886. évi mart. 31. (U. o. 13. K. 350. 1.); 1886. évi oct. 19. (U. o. 13. K. 304. 1.); azért «mert vádlottnak az a cselekménye, hogy X.-nek lakásába az ajtó pléhének lefeszitése mellett behatolt, nem képezi egy és ugyanazon cselekményt azzal, miszerint vádlott ugyanakkor Y-on testi sértéseket ejtett. A német judicaturát («eine und dieselbe Handlung»), a német btkvnek (a 95. §-unknak megfelelő 73. §-a) követő ez az Ítélet tehát a természetes cselekmény egységére vagy többségére helyezi a súlyt, az 1887. évi jan. 11 -ki ítélet (U. o. 13. 306. 1.) azért, «mert a 330. §. tényálladéka a lakásba történt behatolással be van fejezve, az ugyanott elkövetett más bünt. cselekmények önálló elbírálás alá esnek.» 1891. évi június 19-ki és 1891. évi dec. 28-ki ítéletek (U. o. 24. K. 258. 1.) az előbbi azzal a helyes elvi kijelentéssel, hogy ^bárminő célból és szándékkal hatoltak tehát be vádlottak az idegen lakásba, a behatolással a magánlaksértést elkövették, s a később elkövetett önálló bűncselekmény, a testi sértés, mely a behatolás nélkül is elkövethető, sem magában nem veszi fel a már bevégzett laksértést, sem abba nem olvad.» A mihez még hozzá lehet tenni azt, hogy ha a végcél egysége a bűntett többséget kizárná, akkor annak eldöntése vájjon laksértés és testi sértés találkozása egységet vagy anyagi halmazatot képez-e, attól függne hogy vádlottak a testi sértés elkövetése céljából hatoltak-e be a másnak lakásába, vagy más célból, és a testi sértés elkövetését csak a behatolás után határozták el. A mely külömbségnek büntetőjogilag irreleváns volta tenyerén fekszik, mert a cselekmény, s a szándékos kettős jogsértés, — a házjognak és a testi épségnek szándékos megsértése, — mindkét esetben ugyanaz marad. Anyagi halmazatot állapítanak meg indokolás nélkül az 1895. évi febr. 14-ki; és az 1895. évi szept. 11-ki ítélet, utóbbi azzal az elvi kijelentéssel, hogy a célzat egysége közömbös s a bűncselekményeket egybe nem olvaszthatja. 2. Szándékos emberölés céljából elkövetett magánlaksértés esetében az alsóbiróságoknak eszmei halmazatot megállapító ítéleteivel szemben laksértés és szándékos emberölés kísérletének anyagi halmazatát állapítja meg az 1895. évi jan. 17-iki Ítélet ÍB. J. T. 30. K. 202. 1.) épen ugy laksértés és erőszakos nemi közösülés; 11891. jun. 5. U. o. 24. K. 258. 1.) — laksértés és becsületsértés (1886. évi okt. 26.) — laksértés és a kbtkv. 41. §-ába ütköző kihágás (1886. évi jun. 15. U. o. 13. K. 302. 1.), laksértés és a btkv. 323. §-ába ütköző szem. szabadság megsértése esetében (1888. évi febr. 8. U. o. 16. K. 74. 1.) míg laksértés és a btkv 321. §-ában meghatározott szem. szabadság megsértése esetében az 189o. évi febr. ló-ki Ítélet (U. o. 30. K. 2(J0 1.) csak az utóbbi büntettet állapította meg akként érvelvén, hogy a 321. §-ban meghatározott bűntett elkövetése céljából alkalmazott erőszak ennek _ tényálladékába beleolvad. Ugyanez a felfogás érvényesül laksértés • és rablás találkozása esetében (1890. évi mart. 29. U. o. 20. K. 216 1.) Míg továbbra az ismeretes 51. sz. Döntvény az idegen udvarban elkövetett csirkelopás esetében a btkv. 332. és kbtkv 126. §-ának eszmei halmazatát állapítja meg, az 1895. évi szept, 11-ki Ítélet (U. o. 31. K. 39 1.) a btkv 330. §. és 368. §-ának találkozását | anyagi halmazat értelmében dönti el. A vádlottat, a ki erőszakkal I behatolván másnak mészárszékébe, az ott levő hustartót összevagj dalta, a btkv. 330. és 418. §-ainak anyagi halmazata terheli (1893. évi jun. 21. U. o. 30.,K. 206. 1.); laksértés bűntettének kísérletét és a kbtkv. 127. §-ában meghatározott tulajdon elleni kihágást anyagi halmazatban állapítja meg az 1892. év szept. 6-ki Ítélet az ellen, a ki erőszakos behatolás céljából a lakás ajtaját döngette, s miután be nem eresztették, az ablakot beverte s az ajtót összevagdalta. S anyagi halmazat forog fenn az 1887. évi jan. 11-ki ítélet szerint (U. o. 13. K. 306 1.) az ellen, a ki a lakásba történt erőszakos behatolás után az ott levő bútordarabokat összetöri, mert a laksértés a behatolással be lévén fejezve, a lakásban elkövetett bűncselekmények önálló elbírálás alá nem esnek. Anyagi halmazatot a laksértés és vagyonrongálás között (330. §. 421. §.) állapított meg a kir. Curia oly esetben is midőn a vagyonrongálás ugy látszik a behatolás eszközét képezte (1892 évi 26. Ugyvd. Lapja 1892. évi 9. sz.) vádlottak a lakház ablakait betörték s ezeknek farészeit megrongálták. Mig más hasonló esetekben hol eszmei halmazatot, hol s helyesebben bűntett egységet állapított meg. Eszmei halmazatra 1. 1881. jan. 22. B. J. T. 8. K. 138. 1. — kapunak betaszitása; — 1890. szept. 17. U. o. 21. K. 257. 1. — ajtóbefeszitése; — 1891 évi jan. 2. Jogt. K. 1891. évi 37. sz. ajtó betörés, ablakok bezuzása s a ház utcai falának lerombolása. Mig hasonló esetben behatolás céljából a pitvar ajtajának betörése, s a szoba ajtajának összevagdalása egység forog fenn, mert ebben a cselekevőségben nyilvánul a 330 §-ban emiitett erőszak, mig ellenben vádlottaknak az az egyidejű cselekvése, hogy egyúttal a lakház ablakait is betörték, s ezeknek farészeit megrongálták, minthogy ez a rongálás nem volt a laksértés elkövetésének eszköze, a laksértés mellett a btkv 421. §-ában meghatározott vétségnek tényálladékát állapítja meg, mely a laksértéssel anyagi halmazatban áll (fenti 1892. évi jan. 26. Ügyv. Lap 1892. évi 94.) A 330. §-nak azt a rendelkezését, a mennyiben súlyosabb bünt. cselekmény nem forogna fenn, a judicatura hol ugy értelmezi, hogy a 330 §. meg nem állapitható, ha a laksértéssel kapcsolatban más súlyosabb büntettet követ el a tettes, hol akként, hogy a 330. §. csak akkor nem alkalmazható, ha maga a laksértést megállapító cselekmény más súlyosabb rendelkezés alá esik. Első értelemben 1891. évi jul. 2-ki ítélet (B. J. T. 24. K. 258. 1.) második értelemben 1895. évi szept. 11. (U. o. 31. K. 36. 1.) magánlaksértés s halált okozott súlyos testi sértés találkozása esetében. Az utolsó helyen emiitett ítélet mint a legújabb ítéleteknek egyike különösen fontos, s az egész kérdésben a helyes felfogás érvényesülését jelzi, ha ugyan a judicatura ily értelemben állandó marad, a mit az eddigi ingadozás tekintetbe vételével bizonyossággal jósolni alig lehet. Az ingadozásnak csakis a bűntett többség — anyagi halmazat — elvi ismérvének helyes felismerése s következetes keresztülvitele vethet véget. Az elvi ismérv pedig nem más, mint a büntető törvény által önálló védelemben részesített jogoknak, vagy a tételes törvény szempontjából szólva, az önálló büntetendő tényálladékoknak többsége. A hol ez a többség fennforog, ott anyagi halmazat, bűntett többség forog fenn, a melyet nem zár ki- a) sem a cselekménynek, az emberi magatartásnak egysége, a mely csak az okság közvetítőjének jelentőségével bír. A miért is nem a cselekmény, hanem az általa közvetített okság irányadó. A ki egy csapással két legyet üt, az ép ugy két legyet ütött, mintha a két légynek mindegyikét külön csapással ütötte volna. Minthogy pedig a büntető jogban a büntetőjogilag releváns eredmény és ném az eredménynek okát közvetítő magatartás a döntő, a többséget amannak s nem emennek alapján kell megállapítani: b) sem az, hogy a több cselekmény eszköz és cél viszonyában áll egymáshoz; a cél a tényleg fennforgó többséget egységgé át nem varázsolhatja, s nincs is büntetőjogi tekintet, mely indokolhatná, hogy a tényleg elkövetett bűncselekmény önálló büntetőjogi jelentőségét elveszítse azért, mert azt a tettes csak más bűncselekmény végrehajtása céljából követte el. Ennek szem előtt tartása mellett nem lehet kétség, 1-ör: hogy a ki a laksértést abból a célból követi el, hogy ott a hova laksértés mellett behatolt, más bűncselekményt kövessen el, s ezt tényleg el is követi, úgy a laksértésben, mint az azon felül elkövetett bűncselekményben bűnös, s mindkét bűncselekményért az anyagi halmazatra felállított szabályok szerint felelni tartozik. Ezt a helyes elvet emeli érvényre a legújabb fenn emiitett — 1895. évi szept. 11-ki — ítélet; 2-or hogy azokban az esetekben, melyekben az ajtónak, ablaknak, falnak fel feszítése, betörése, megrongálása a behatolás céljából történik, tehát a behatolás eszközét képezi, még csak eszmei halmazatról sem lehet szó, s csak bűntett egység — 330 ill. 331. §. tényálladéka forog fenn — mert ebben a felfeszitésben, betörésben, rongálásban áll az -<erőszak», a mely a btkv 330. §-a értelmeben a laksértés bűntettének elkövetési cselekedetét képezi; 3-or: hogy a 330. §.-nak azt a rendelkezését, a mennyiben súlyosabb büntetés alá eső cselekmény fenn nem forogna, a többször idézett