A Jog, 1895 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1895 / 39. szám - Vádját a vádló mely hatóság előtt emelheti?

274 A JOG § pedig azt rendeli, hogy a bíróság a szemlét vagy maga teljesiti, vagy e végből azon bíróságot keresi meg, melynek hatósága területén a szemle tárgya fekszik. Nem külümben érvényben maradt u. i. a t.-c. 60-ik §-a is, mely igy szól: «ha valamely jogcselekmény más bíróság területén teljesítendő, az azon helynek illetékes bíróságához intézett megkeresés ütján foganatosittatik.» Ha már most a perbíróság azon probléma előtt áll, hogy a közelében lévő s keze ügyébe eső szomszédos járásbirósági helyen a szemlét felvenni célszerűnek tartja, óvatos meghányás-vetés útján meg kell állapítania, hogy ama cél kivitele nem ütközik-e a törvénybe? Már az uj prdts tárgyában készített min. jav. országyülési tárgyalásából azt a következtetést kell merítenünk, hogy a törvényhozó az 1868. évi LIV. t.-c. 214-ik és 60-ik §-ait még csak nem is intentionálta érinteni, s Makfalvay Géza orsz. képviselő indítványára Szilágyi Dezső igazságügyminiszter hozzájárulása mellett a min. javaslaton csakis azt a lényeges módosítást tette, hogy a jelen (1893. évi XVIII.) t.-c. 83-ik §-a megfelelően alkalmazandó bírói szemle és szakértői bizonyítás esetében is. A 83. §. azonban nem a 82-ik §. opportunitási elvét veszi át, hanem csak azt rendeli, hogy a biró a tanú megidézését vagy a más bíróság területén lakó tanú kihallgatását attól teheti függővé, hogy a bizonyító fél a költség fedezésére bizonyos összeget tegyen le a bíróságnál. Hogy az idegen területen lakó tanúnak a perbírósághoz idézése és a perbíróságnak idegen területre kiszállása közt óriási per- és szervezetjogi külömbség van, az kézenfekvő. Sem a törvény szelleme, sem annak szavai nem indíthatják tehát a birót arra, hogy a bírói szemlét, ha máskülömben még oly célszerű volna is az, más bíróság területére ő maga tűzze ki s ott ő maga vegye fel. Az ide vonatkozó mindenképp gyakorlatias célszerűségi elvet a törvényhozó azért áldozta fel, mert az egyedüli indok: a perbiró közvetlenebb meggyőződése háttérbe kell, hogy vonuljon ama sokkal jelentősebb szabály előtt, mely tiltja, hogy egyik bíróság a másiknak területén törvényt üljön. Tulajdonképp a szükségesség sem követeli ezt, mert a megkeresett biró a szemlét épp ugy veszi fel, mint a perbiró felvenné, a szemle tárgya változatlan lévén s mert a szemle felett a perbiró folytatólagos tárgyalást kell, hogy tartson, melynek kapcsában a szemle tárgya előadatik. A közvetlen benyomás hiányát tehát a biró annál inkább pótolhatja, mert a szemlénél többnyire a szakértők döntenek. Gondoljuk csak el, hova vezetne, ha ilyen vendégszerepléseket bíróságainknak systematice megengednénk ? A bíróságok területének kikerekitése keresztül nem vitetvén, számos bírósági székhely ugy fekszik ma is, hogy a másik bírósági székhelytől csak pár száz lépés választja el. Elég legyen Aradra és Uj-aradra hivatkoznunk, mely két bíróság székhelyeinek elválasztó vonala a Maros. A közlekedés a két székhely között jogilag is igen sürü. Ebből folyólag többször előfordulhat, hogy az ottani perbíróságok szemle szükségességének esetében egymás területére átsétálhatnának, a mi annak az elvnek, hogy a bíróságok hatósági köre nem zavarható, egyenes fel forgatására vezetne. Ahhoz, hogy a bíráskodás más bíróság területén gyakoroltassák, a bír. ügyv. szabályoknak is volna némi köze, mert az ügyvitelre tartoznék talán a többi között annak körülírása, hogy az aradi s viszont az ujaradi perbíróság minő módozatok mellett funktionáljon Ujaradon, illetve Aradon s a jegyzőkönyvet — megengedve, hogy a szemlét magát mi sem akadályozza — és a tárgyalást hol vegye fel: az idegen bíróságnál vagy az idegen városházánál? s ha egyiknél, vagy a másiknál, hogy azok helyiséget adni s szükség esetében segédkezet nyújtani (tárgyalási terem kiürítése, a biró súlyosabb megsértése) kötelesek. Ez a veszély nem csökken akkor sem, ha nem a székhely, hanem a szomszédos biróság bármely más községe van közelebb a perbírósághoz, mert a 82-ik §. analógiájának csábja ilyenkor is épp ugy kisérthet. Más biróság területén csak a vizsgálóbíró járhat el, még ritkább esetben, pl. ha valamely monstre-végtárgyalásról van szó, a tszék, vagy járásbíróság is, mindezek azonban előrebocsátott, megfelelő felhatalmazás alapján. A vizsgálóbíró különben sem esik oly tekintet alá, mint az ítélőbíró. A vizsgálóbíró az állam büntető hatalmának gyakorolhatásához csupán az anyagot hordja össze, a mit némely esetben nem tehetne kívánatos eredménnyel, ha tulajdonképpeni illetékességi köre elébe kivétel nélkül szoros határokat szabnánk. De még ez a kivételes szempont is korlátozás alá esik, olyképp, hogy a vizsgálóbírónak a szomszédos tszék területén való működéséhez tszéki elnöke, távolabb eső tszék területén való működéséhez pedig az ügyben illetékes tszék határozata alapján az igazságügyminister adja meg az engedélyt. (1. a 4,516/892. I. M. E. sz. rendelettel életbeléptetett bűnt. ügyv. szab. 41-ik §-át.) Az sem komoly érv, hogy a perbiró a bizonyítást a szóbeli tárgyaláson s ennek folyamán veszi fel, mert a 66-ik §. ezt ahhoz a feltételhez köti, hogy más biróság megkeresésének szüksége fenn ne forogjon. íme mily következetesen védelmezi a törvény a bíróságok hatósági szféráját! Hogy polgári ügyben a perbíróság más biróság területén perbeli cselekményt végezhessen, ahhoz a törvényhozó akarom szavára volna szükség, a mely azonban a birói hatalmi körök óhajtandó épségben tartására tekintettel, ilyféle törvény alkotásába aligha fog valaha belemenni. A felmerült peres ügyben eljárt biróság elébe még nem is gördült nagyobb akadály, mert az idegen területen fekvő, közeieső kis falu egyszerű lakóinak nem tünt fel a felsőbb engedély hiányában, suttyomban eszközölt törvénykezés. Valószínűnek tartjuk, hogy az érintett «per analógiám* eljárást nem igen bátorkodott volna megkockáztatni oly helyen, a hol több a kaputos ember, vagy a hol pláne egy más, ugyanoly fokú biróság székhelye van. Nem is említve a dolognak egyéb kényes oldalát, csak arra mutatunk, hogy a perbíróságra nézve idegen helynek bírósága adott esetben nemcsak jogosítva, hanem kötelezve is volna arra, hogy a perbíróság által az ő területére illetéktelenül kitűzött idegen bírósági jogcselekmény ellen tiltakozzék s azok elharapódzását lehetetlenné tegye. Összegezve az előadottakat, kimondható, hogy aperbirósá g—b iróküldésesetétkivév e—m ásbiróság területén birói cselekményt polgári ügyben soha sem végezhet s ha azt rendszeresen — s nem, mint a fejtegetésünk tárgyává tett esetben, csak szárnypróbálgatás képpen — mégis cselekszi, ebbeli cselekménye semmis és az 1871. évi VIII. t. c. 20. §-ának a) pontjában meghatározott fegyelmi vétség i smérveit fogja kimeríteni s a törvényben előirt megtorlást maga után vonni. Végül megemlítjük, hogy a tudomásunkra hozott kérdéses peres ügyben alperes az előleges szemlét rendelő végzés ellen felfolyamodással élt, mely azonban nem vezethet célra, mert az ilyen végzések elleni felfolyamodást az 1881. évi LIX. t. c. 53. §-a kizárja. A fentebbi sorok papírra tétele és beküldése után egy olyan ujabb jelenséget tapasztaltunk, mely arról tanúskodik, hogy némely bíróságnál a bizonyítékok rendeltetése és alkalmazása tekintetében jókora eszme-zavar uralkodik. A Tek. Szerkesztőség engedelméből ide iktatjuk az esetet: A perbíróság azt a bíróságot, a melynek területén felperes lakik, az 1893. évi XVIII. t.-c. 98. §-ának utolsó bekezdése alapján felperesnek eskü alatti kihallgatása iránt megkeresi, a megkereső levélben jelezve azokat a körülményeket, a melyekre felperes kihallgatandó. A megkeresett biróság a megkeresésnek olyképp tesz eleget, hogy felperest tanúnak tekintve, az 1868. évi LIV. t.-c. 200-ik " §-ára való figyelmeztetés után a megkeresés jelölte irányban szabad kérdezés utján mindarra kihallgatja, a mik az ügyre vonatkoznak, s a mikről tudomása van. S mit tett az elküldött szabályszerű jkönyvvel a perbíróság? csodálatos könnyedséggel visszaküldte a megkeresett bíróságnak azzal, hogy a jkv nem szabályszerű, mert felperessel való egyoldalú tárgyalást foglal magában s igy a közvetlenséget sérti, s egyszersmind meglehetős naivitással kitanitásszerü útmutatást ad a megkeresett bíróságnak, hogy szorosan a megkereséshez tartsa magát, «igy: való-e, vagy nem, hogy felperes és alperesek összeszámoltak!* stb. Az illető perbíróság tehát szemmel láthatólag abban a tévedésben van, hogy nem distingvál az 1893. évi XVIII. t.-c. 38-ik §-a szerinti személyes megkérdezés — és a 95. §. szerinti eskü alatti kihallgatás közt. Az előbbinél lehet a bírónak szorosan a megkereséshez alkalmazkodnia, mert a személyes megkérdezéssel a per anyagot csak tisztázza s nem eskü alatti kihallgatást végez, az utóbbinál ellenben csak akkor tesz eleget a törvény rendeletének, ha a szabad kérdezés jogát gyakorolva, annál inkább jkvre veszi mindazt, a mit a perfél a tárgyra és az ügyre vonatkozólag előad, mert a perfélt az 1868 évi LIV. t.-c. 200-ik §-ára való előrebocsájtott figyelmeztetés, valamint az általa a perbíróság rendelkezéséhez képest u. a. t.-c. 205. §-a értelmében leteendő eskü-minta arra kötelezi, hogy semmit azokból, a melyek a kérdésre tartoznak és a melyekről tudomása van, el ne hallgasson. Az uj perrend életbeléptetésének 11-ik hónapjában feltétlenül a dolog lényegét magában rejtő utóbbi forma követésére kötelezik a birót a bizonyítékoknak az 1893. évi XVIII. t.-c. IV. fejezetében lerakott elvei, no meg egy kicsit a Lányi-féle útmutatás 86-ik lapján foglaltak is. ^ Vádját a vádló mely hatóság előtt emelheti ? Irta : LENGYEL IMRE, kir. jbiró H.-Szoboszlón. A »Jog» egyik mult számában, a m. kir. ministeriumok elvi jelentőségű határozatai közt a m. kir. belügyminister 1895. évi 30,562. számú határozatát közli, mely szerint «a községi elöljáróság nemcsak a hivatalból, hanem a magánvádló indítványára üldözendő vétségek és kihágásokra vonatkozó feljelentéseket is elfogadni és az illetékes kir. bírósághoz áttenni tartozik. Ezen szabály alól legfeljebb akkor van kivétel, midőn ugyanazon községben van az illető kir. járásbíróság székhelye. E határozat történetének rövid ismertetése nem érdektelen. A hajdu-szoboszlói kir. járásbíróság területkörébe eső székhelyen kívül levő községek elöljárói, a kir. járásbíróságok hatáskorebe utalt vétségek és kihágások eseteiben követendő eljárást