A Jog, 1895 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1895 / 36. szám - A milleniumi országos ügyvédgyülés

A JOG 143 A pozsonyi kir. ítélőtábla: Az elsöbiróság Ítéletét részben megváltoztatja és az alperest kötelezi, hogy a felperesnek 71 frt 43 kr. tökét megfizessen, ellenben ugyanazt az ítéletet, a mennyiben felperes a fenti tökét meghaladó kereseti kérelmével elutasittatott, helybenhagyja. Indokok: Az alperes elismerte a perben azt, hogy ö a felperesnek 300 métermázsa burgundia-répát mázsánként 65&krban eladott és a 195 frtnyi vételárt a felperestől kifizetve felvette. A B. és 27- alatt csatolt, egymást kiegészítő kötlevelek tanúsága szerint az alperes köteles volt a megvett répát az 1893. évi dec. hó 20. napjáig átadni, de a felperesnek jogában állott azt az 1894 febr. lő-ig elszállítani. Az alperes azzal védekezett, hogy a megvett répamennyiséget 1893 dec. 20-a előtt a felperesnek tényleg átadta, a mennyiben azt a felperes előzetes értesítésével a szántóföldön sirkupacokban kimérte és a felperes részére otthagyta ; az alperes azonban szerződési kötelezettségének ezzel eleget nem tett, mert az alperes a szerződés kifejezett tartalma szerint beleegyezvén abba, hogy felperes a tőle megvett árut 1894 február hó 15-ig az ő birlalatában hagyhassa; kétségtelen az, hogy a felperes részére összerakott árú sértetlen fentartásáért és átvehetéséért a felelősség a jelzett időpontra az alperest terhelte. Hogy a peres felek a répát sirkupacokba történt összerakásával a felperes részére és annak felelősségére átadottnak nem tekintették, igazolja az a körülmény is, hogy H. Péter tanú vallomása szerint az ez után elhordott mennyiség is az alperes által a felperesnek különkülön megmázsálva adatott át. Ily körülmények közt az alperest terhelte annak a bizonyítása, hogy ő az eladott répamennyiséget 1894. évi február 15-ig a felperesnek valóban átadta, vagy hogy a felperes az általa beismert mennyiségnél többet hordott el az alperes földjéről. Minthogy azonban az alperes ennek bizonyítását meg sem kísérelte, valónak volt elfogadandó a felperesnek abbeli kereseti előadása, hogy ő a megvett 300 métermázsányi mennyiségre 109 métermázsát és 90 kilót az alperestől még nem kapott meg. A felperes tehát a szerződést nem teljesítő alperestől a fent jelzett árümennyiségnek megfelelő vételár visszatérítését jogosan követelvén, az alperest ezek alapján 71 frt 43 kr. tőkerésznek megfizetésére kötelezni kellett. A kereset tárgyát képező vétel nem lévén kereskedelmi ügylet, a felperes piaci árkülönbözeti követelése nem jogosult, hanem csupán tényleges kárának megtérítését igényelhetné. Tekintve azonban, hogy a felperes ilyen kár valóságát és összegét nem igazolta, de elő sem adta azt, hogy az alperes részéről nem szállított árut máshonnan és mily áron beszerezni volt kénytelen, a felperest az általa fizetett vételár összegét meghaladó kereseti követelésével el kellett utasítani. (1894. évi dec. 6. 4,615. sz. a.) A m. kir. Curia: A másodbiróság ítélete abban a részében, mely szerint az elsöbiróság ítélete részben meg lett változtatva, megváltoztatik és az elsöbiróság ítélete hagyatik helyben indokainál fogva és még azért, mert azt a kereseti állítását, hogy felperes részére kijelölt répagarmadából csak 200 m. 10 kilogramm került ki, nem bizonyította; mert a mindenkori szállításról mázsálási jegyzéket az alperes tisztsége vagy más hiteles személyek által nem állíttatott ki, a mennyiben a mázsálás nélkül tett szállításokat, ez által alperes a felelősség iránti kötelezettségtől mentesült. (1895 május 10. 1078. sz. a.) Bűnügyekben. Tolvaj agyonlövése nem büntettetett, a vagyonnak és személynek jogos védelme cimén. A szegedi kir. törvényszék: K. Sándor a S. József sérelmére elkövetett, a B. T. K. 290. §-ába ütköző és minősülő, gondatlanságból okozott emberölés vétségében vétkesnek kimondatik. Indokok: A beszerzett adatok szerint 1891. évi jul. 19-én reggel S. József, 22 éves, kevermesi lakos, béres, K. Sándor kerítése mellett eszméletlen állapotban találtatott és az azonnal alkalmazott orvosi segély dacára augusztus hó 9-én éjjeli 11 órakor meghalt. A vizsgálat és végtárgyalás folyamán összegyűjtött bizonyítékok szerint 1891. évi július 18. és 19-ike közötti éjjelen T. János, M. Mitru és Sz. Pál K. Sándor kertjébe a kerítésen keresztül bemásztak és gyümölcsöt loptak. Mikor nevezettek a kertből távoztak, találkoztak S. Józseffel és J. Pállal s ezekkel egyesülve, bemásztak M. János kertjébe és mikor onnan néhány darab almát elhozva visszatértek, M. Mitru, T. János és Sz. Pál haza indultak, S. József és J. Pál azonban visszamaradtak azon célból, hogy K. Sándor kertjéből még almát lophassanak. J. Pál vallomása szerint, mikor S.-val K. Sándor kertjéhez érkeztek, épen akkor ugrott le B. Balázs és B. Albert annak kerítéséről, s alig, hogy ezek elfutottak, K. Sándor kértjéből lövés dördülését hallotta és erre megijedve, a helyszínéről elfutott. Hogy S. Józseffel mi történt, azt ő csak másnap tudta meg, K. Sándor vádlott tagadja, hogy ő a jelzett éjjelen kertjében megfordult volna; tagadja, hogy neki lőfegyvere lett volna, s tagadja, hogy ő lőtt volna. A beszerzett bizonyítékok azonban kétségtelenné tették nemcsak azon körülményt, hogy K.-nek lőfegyvere volt, s hogy ö azon éjjel lőtt, hanem azt is, hogy S. Józsefet ő lőtte meg. Ugyanis a boncjegyzőkönyvben (19. szám alatt) foglalt orvosszakértői vélemény szerint S. József halálát 9 milliméteres revolverlövés okozta. Sch. Pál tanú eskü alatt bizonyította, hogy mintegy három héttel S. József agyonlövetése előtt, K. Sándor elkérte tőle használatra a revolverét azért, mivel a gyümölcsét lopták, a revolver éppen 9 milliméteres volt, s mikor S. József agyonlövetése után kérte tőle vissza, azt mondta, hogy elveszett és K. neki a revolver árát neki meg is fizette. F. Károly tanú eskü alatt bizonyította, hogy K. Sándor a községházánál S. agyonlövetése után előtte beismerte, miszerint Sch. Pál revolvere nála volt ugyan, azonban a lövés után eldobta s azóta nem találja. D. András a fentieket szintén bizonyította. B. Jánosné tanú vallomása szerint a meglőtt S. József halála előtt többször emiitette, hogy őtet «T.» lőtte meg. H. Jánosné tanú azt bizonyította, hogy K. Sándorné az eset után vele beszélgetett s elmondta neki, hogy a kérdéses éjjelen a kutyák igen ugattak s ő férjét felköltötte, a ki azután kiment a kertbe s ott lőtt. Ez utóbbi tanú vallomásával egybehangzóan B. Balázs és B. Albert tanuk hit alatt vallották, hogy 1891. évi július 18—19-ike közötti éjjelen ők is akartak gyümölcsöt lopni K. Sándor kertjéből, azonban mielőtt bemehettek volna, hallották, hogy K.-t — a ki nagyot hall — a felesége felköltötte és látták is K. Sándort az általuk ismert vasúti köpenyébe burkolva, a kertbe bemenni s feléjök közeledni, mire ők onnan elfutottak, de ugyanakkor találkoztak S. Józseffel és J. Pállal, a kik a kert felé igyekeztek. Alig futottak ők el 20—25 lépésre, egy lövést hallottak K. Sándor kertje felől s épen azon irányból, a hol K.-t látták, azonban hogy a lövés S. t találta, azt ők akkor nem vették észre és csak másnap hallották, hogy S. meglövetett. Ámbár a felsorolt bizonyítékok is kétségtelenné teszik, hogy a halált okozó lövés K. Sándortól származott, még ezen bizonyítékok megerősítéséül az is megállapittatott, hogy az ő kertje középső útjával és azon helylyel, a hol S. József meglőve feküdt, egyenes irányban K. Sándor léckerítésének egy léce a S. József fején talált lőseb méreteinek megfelelő golyóval keresztül volt lőve. Megállapittatott végre a pótvizsgálat folyamán az is, hogy B. Balázs és B. Albert tanuk azon helyről, a hol ők az eset megtörténte alkalmával állottak, az általuk előadottakat hallhatták. Ezek alapján, minthogy az ölésre irányzott szándék a tényállás körülményei szerint kizártnak tekinthető, K. Sándort a gondatlanságból okozott emberölés vétségében vétkesnek kimondani és figyelembe véve mint enyhítő körülményt egyrészről büntetlen előéletét, másrészről, hogy a cselekményt többször megtámadott vagyona védelme közben követte el s végre, hogy önhibáján kívül majdnem három év óta vád alatt áll és távolabb eső lakhelyéről több izben lett tárgyalásra idézve; másrészt azonban figyelembe véve a nagyobb mérvű gondatlanságot, hogy emberi élet kioltására alkalmas fegyverrel vízszintes irányban és a föld színétől embérmagasságnyi távolban lőtt, a fent kiszabott büntetéssel kellett sújtani. (1893 november 30-án, 11,210. sz.) A szegedi kir. Ítélőtábla: A kir. törvényszék Ítélete a kiderített tényállásnak megfelelő indokainál fogva helybenhagyatik. (1894 február 19-én, 221. sz.) A kir. Curia: Mindkét alsóbiróság ítélete megváltoztattatik s K. Sándor vádlott a vád alól felmentetik. Indokok: Az elsőfokú bíróság ítéletének indokaiban a bűnvádi eljárás eredményének megfelelőleg felsorolt adatok alapján bebizonyitottnak elfogadandó ugyan, hogy S. Józsefnek 1891. évi augusztus 1-én bekövetkezett halálát az azon évi július hó 18-ról 19-ikére menő éjjel K. Sándor vádlott által 9 milliméteres forgópisztolyból tett lövés okozta. Tekintve azonban, hogy ugyancsak a bűnvádi eljárás adatai által az is bizonyítva van, hogy a vádlottnak bekerített kertjében ismételten, éjjeli időben gyümölcslopások követtettek el, hogy a fentebb említett éjjelen is többen a kerítésen való bemászás által oda behatoltak és gyümölcsöt loptak, és hogy S. József is J. Pál társaságában egyenesen ugyanazzal a szándékkal jelent meg vádlott kertjének kerítésénél, a hol őt vádlottnak nem is ellene, hanem más tettesek megnasztására tett lövés, a vádlott által nem is látott helyzetben a kerítésen kívül találta s halálosan megsérelmezte; tekintve, hogy vádlott jogtalanul megtámadott s továbbra is veszélyeztetett vagyona jogos védelmében jelent meg a kertben; tekintve, hogy habár a vádlott által tett lövést a vagyona ellen többek által intézett megtámadás elhárítására irányuló szóbeli felhívás nem is előzte meg; mindazonáltal figyelembe véve, hogy a B. T. K. 79. §-ának 3. pontja szerint a jogos védelem határainak félelemből, ijedtségből vagy megzavarodásból származott túlhágása sem büntettetik, s tekintve, hogy az éjjeli álmából felébresztett s nehézhallásban szenvedő vádlott a merénylők láttára ijedt s megzavarodott állapotban követte el a vádbeli cselekményt: mind a két alsóbiróság ítélete megváltoztatandó s vádlott a vád alól felmentendő volt. (1895 márc. 12., 1894. évi 5,710. sz.) A rágalmazás lényeges ismérvét valamely ténynek, mint már megtörténtnek állítása képezvén, a ki mást azzal gyanusit, hogy ez a jövőben fog valakit megcsalni, vagy más büntetendő cselekményt elkövetni, nem rágalmazást, hanem becsületsértést követ el. A mohácsi kir. járásbíróság 1893. évi június hó 30-án 1641/B. szám alatt rágalmazás vétségével vádolt I. A. vádlott